Az AKG tényleg rendkívül sokféle szakkört (alkotókört) indít, a tűzzománc-iskolaújság-film-fotó-színjátszók-irodalmi önképző lánc még csak a legklasszikusabbak közé tartoznak. Azt leszámítva, hogy itt is idő, míg tisztázódik az órarend, a rendszer aránylag jól működik. A címbeli probléma a nagy választéknak hála szerencsére ritkán fordul elő, de azért még így is meg tud mérgezni foglalkozásokat. Egyszerű(?) megoldási javaslat alant.


Ha esetleg valaki nem olvasta volna korábbi posztomat a hetedikes alkotóházról (kézművesmunka, varrogatás, kiscöncöle-nagycöncöle), az esetleg tegye most meg, ugyanis az ott leírt problémásabb aspektusok fognak visszaköszönni majd. Tudni kell, hogy az AKG-ban az alkotóköröket egy ideig kötelező látogatni.

Kötelezően választható. Hetedikben mindenkinek a fent már linkelt alkotóház gyönyöreit kell élveznie, majd nyolcadikban és kilencedikben kötelezően kell legalább egy szakkört választania a tényleg hatalmas kínálatból (ha nincs húsz, egy sincs). Alapjáraton ez a nagy választék elősegíti a „megúszós választást”, mivel a gyerekek legnagyobb része tud olyan szakkörre menni, ami érdekli is.

De mi van akkor, ha nem tud vagy nem akar? Ha a tény, hogy év végén jegyet kap a három évig kötelező alkotókörre, arra ösztönzi, hogy inkább egy lazát keressen magának? Egy olyat, ahol ismeri a tanárt és tudja, el lehet lavírozni egész évben?

Ha ez csak az ő dolga lenne, nem érdekelne különösebben, elvégre a magánügy az magánügy. Igen ám, de mivel egy alkotókörről beszélünk, ahol produktív munka zajlik/zajlana, már amennyiben erre mód van, igencsak fojtogató tud lenni a bliccelgető, „majd legközelebbre csinálok valamit”-hozzáállás. Minden személyeskedés nélkül, de amikor valaki nyolcadikban az irodalmi önképző honlapcímének a gooogle.com-ot javasolta, hogy a webcímet elírók odakerüljenek, feltételezi, hogy a dolog komolyságát nem igazán látja. Na persze egy szándékosan alternatív weboldal esetén még akár érthető is lenne. Ez most azonban lényegtelen. Elég az hozzá, hogy az önképző egy évvel később el sem indult (idén szerencsére ismételten igen). Meg tudom érteni. Ha az elkészült írások mennyiségét nézzük… kukk itt. Ugyanez az idei évre is igaz valahol, de legalább kreatív munka zajlik. Nyolcadikban még valamiféle sportrovat is létezett (volna), én egy elkészült írásról sem hallottam. Kontrasztképpen: ez egy tizenöt perces munka volt

Csupán azt akarom ezzel demonstrálni, hogy nem az egyén magánügye az, ha alibizik a szakkörön: az egész foglalkozásnak rosszat tesz vele. Még akkor is, ha jegyet kap év végén (érdekelne, milyen jegyek társultak ezekhez a teljesítményekhez egyébként), és ezáltal következménye van hozzáállásának, a tanár tudomásom szerint ki nem dobhatja a diákot a szakkörről – vagy ha igen, nem teszi.

Természetesen csak azokról az alkotókörökről tudok beszélni, amiken részt vettem: alkotóház, Szubjektív és irodalmi önképző – tapasztalataim mindháromra vonatkoznak, s még az iskolaújság esetében jelent meg leginkább (egyáltalán). A javaslatom az lenne, hogy adott elvégzendő feladatmennyiséget állapítsunk meg… illetve nem, ez már megvan. Mindössze az az apróság hiányzik, hogy nincs következménye a minőségi vagy mennyiségi elmaradásnak. Kevés dolgot gyűlölök jobban annál, mint amikor a tanár szinte vagy szó szerint kérleli a diákot, hogy csináljon már végre valamit. Ha rajtam múlna, futna valami átkozottul egyszerű alkotókör, ami nem igényel sok energiát az azt tartó tanár részéről (nem is feltétlenül muszáj, hogy alkotókör legyen egyébként, akár tanulószoba is lehetne, igazából az a legegyszerűbb kérdés, hogy kitaláljunk ide valami megfelelőt), ami órarendi tárgy lenne. Ugyanúgy, mint az összes többi alkotókör (khm, jegy). A tárgyat ki lehet váltani más alkotókör(ök)re való jelentkezéssel. A tárgy hetediktől kilencedikig „él”. A csavar annyi, hogy ha a tanár nem elégedett a diák teljesítményével az alkotókörön és/vagy nem felel meg az előre megállapított normáknak, a diák automatikusan be-, illetve visszakerül ebbe az egyszerű, kötelező tárgyba. Az alkotókörökön csak az vegyen részt, aki alkotni akar. Arról is lehetne értekezni, van-e értelme annak, hogy kötelező és jegyre menő dolog. Az azonban biztos, hogy senkinek sem tesz jót az alibizés. Sem az alibizőnek, sem a foglalkozás többi résztvevőjének, sem a tanárnak.