Alternativity

Az alábbi (és a soron következő) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a médiaórákról szól.

Tanárunk témához való hozzáértése meg nem kérdőjelezhető. Adatok, aktuális és régi filmek, sorozatok színészek, akármi, soha nem fordult elő, hogy „majd következő órára” kellett volna megnéznie. A heti két órában nagyon jól sikerült „ízelítőt” adnia a médiaismeretből, mint olyanból, az egész rendkívül rugalmas, laza szervezésű volt. Ezzel a jelenlegi felállásban nincs probléma, de ettől még tény: nagy valószínűséggel mást „tanult meg” az előző évfolyam, mint mi. Ez természetesen azzal a – rendkívül pozitív – ténnyel is jár, hogy az aktuális témákról, fejleményekről (is) beszélünk az órákon.

Sok filmet néztünk az órákon, jó filmeket (bár ugyebár nem mindenki látta mindet) – sajnos nem mindegyikről beszélgettünk, de ez ismételten betudható a heti két órás rendszernek (lévén a tárgy szerves része a filmklub, jövőre legalábbis).

Nyilvánvalóan nem lehet egyszerű jelen körülmények közt értékeléseket adni a diákokról, elsősorban talán az órai aktivitás lehet az, amiről szót lehet vagy érdemes ejteni. Jelen körülmények közt, amikor a média a második nyelvhez képest törpetárgy, ez érthető. Az értékeléshez tartozik persze a számonkérés is, a mi csoportunk például nem írt sok dolgozatot. Nem vagyok tisztában az értékelés menetével, a súlyozással, de gondolom, az órai aktivitás itt is az elsőrendű. A tantárgy és az órarend jellegéből adódóan megfelelő ez a felállás, bár az értékelések lehetnének hosszabbak, részletesebbek.

Az órai beszélgetések többször kitűnőek, a csoportunk is nagyon jó volt hozzá. A legnagyobb probléma azonban ezzel kapcsolatos: érthető okokból egy szabadabb órai beszélgetés gyakran fordul át vitába, nem egyszer pár gyerek egymás közt vagy a tanárral kerül nézeteltérésbe. Ezzel kapcsolatban azt fontos megemlíteni, hogy az ellenvélemény az nem egyenlő a személyes sértéssel! Ennek kiemelt jelentősége van, mert viselkedése néha arra utal, hogy magára veszi és támadásként éli meg azt, amikor valaki mást gondol egy témáról, mint ő. Innentől kezdve a vita óhatatlanul eszkalálódni kezd, teljesen feleslegesen – ha egy „anyagrészről” beszélünk, nincs miért vitatkozni, ha meg véleményről van szó, a diáknak lehet más véleménye, nem szükséges a padlóba döngölni, nem szükséges a végsőkig ki-, illetve lejátszani ezeket a meccseket, már ha azoknak lehet őket nevezni egyáltalán – a résztvevőknek és a passzív hallgatóságnak is nagyon rossz szájízzel járnak az ilyenek. Túlzás – viszont amikor nem kerül a képbe vélt vagy valós személyes érintettsége, remek vitákat indít, tart fenn és vezet le.

Összességében nagyon jók a médiaórák.

Az alábbi (és a soron következő két) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a patrónusi értékelés.

Bár elméletileg itt nincs helye, valahol elkerülhetetlen az összehasonlítás volt patrónusunkkal, azzal, ahogy ő vezette a foglalkozásokat, azzal, ahogy ő összetartotta, illetve akarta tartani ezt a nagyon vegyes társaságot – ahogy ő volt patrónus. Ez nem fair és remélhetőleg nem fog nagyon megjelenni ebben az értékelésben, de sajnos adott: ha nem is eredmények, de értékelési szempontok tekintetében az ok-okozati lánc kikerülhetetlen.

A patrónusi rendszerről itt írtam.

Felesleges lenne sorolni, miért különleges a mi csibénk helyzete: „félidőben” érkező, a társasággal eddig nem érintkező patrónus, egy, a patrónusi rendszerben részben mindenképp csalódott csibeközösség, tele különböző emberekkel. A csibe, mint olyan, csak szerda délután találkozik, a patrónus szinte egyáltalán nem is tud máskor találkozni csibéivel a hét során. Nem negatívum, nem hiba, de tény.

A fentiek ismeretében örvendetes, hogy nem egy megkésett csibeösszerázással, programokkal teletömött, mindenkinek macerás és „muszájos” szerda délutánokra alapuló kapcsolatot alakítottunk ki, hanem az adott szituáció erényeit és hátrányait fel- és elismerve egy, a maga körülményeihez képest tényleg jól működő csibeközösséget és csibefoglalkozásokat raktunk össze. Eklatáns példa a csibekarácsony és az, hogy megszüntettük a vak-ajándékozást, az erőltetett programot. Egyszerűen csak másképp épül(t) fel, illetve át a csibeközösség, mint korábban, és jól.

Komoly konfliktusok idén szerencsére nem voltak idén – ebből egyelőre nem derül ki sem az, hogy ebben mekkora volt patrónusunk szerepe, sem az, hogy milyenek konfliktuskezelő kvalitásai. Az azonban biztos, hogy nem teremtett konfliktusokkal járó szituációkat (csibedélutánokat…), s ez egy nagyon jó hír.

Sokkal olajozottabb a szervezés, mint korábban, hamarabb és „jobban” megtudjuk az iskolával kapcsolatos dolgokat, könnyebben lehet elintézni a felmerülő egyéb kérdéseket, röviden a csibe „ofő”-része nem érdemel kritikát. Adott egyfajta gondoskodás, ami azonban nem megfojtó, ami nem próbál minket (feltétlenül) megváltoztatni. Mindenképpen előrelépés a korábbi évekhez képest, non plus ultra, ha azt nézzük, honnan indultunk – maradjunk is ennyiben. Jövőre már más lesz. Másnak kellene lennie. Nem nagyon, de egy kicsit azért igen.

Nem, nem a blogomra gondolok éppen, bár az mindenképpen informatívabb: én is részt vettem az éves nagy szemfényvesztésben, akarom mondani tanárértékelésben. Véleményem és pontjaim alább, szöveggel kiegészítve, hogy valami értelme is legyen.

A tanárértékelés elvileg a Tavaszi Fesztivál első napjának reggelén kerül megírásra. Namármost, én az egész héten hiányoztam, így többek közt erről is lemaradtam (a többi érdekességre még visszatérünk). Mégis, úgy látszik, a rendszer mindennek ellenére kíváncsi a(z inszignifikáns) véleményemre, így kb. másfél hétre rá megkértek, hogy írjam meg én is a számszaki értékelést.

Sok értelme nincs ebben a formában (a linkelt posztban elolvashatjátok, miért), így kicsit úgy is éreztem magam, mintha csak a Fidesz híres kérdőíveinek egyikét kaptam volna meg, de most gyorsan vegyük is át, kire mit írtam – és miért.

Most jó lenne a tanárokhoz linkelni a hosszú, írásos értékelésem is a blogról, de elsősorban az elhalasztott újraírások miatt most nincs róluk.

Egyik némettanáromról annak idején azt írtam, hogy az AKG-hoz képest kissé poroszos az óratartási stílusa, de én értékelem, ha a tanár nem hagyja, hogy ráüljenek a fejére. Mindez persze nem jelenti azt, hogy megfelelő fegyelem mellett ne lehetne laza az óra – az órák légköre így hétből hét pontos nálam. Az iskolában tanító tanárok legnagyobb része nagyon ért a tárgyához, ez persze önmagában nem feltételezi a pedagógiai képesség meglétét, itt azonban nincs ezzel probléma, tanár rátermettsége: max pont. Ugyanígy a tanár-diák kapcsolat szintén 7/7. Lehet kérdezni, odamenni, tanácsot kérni, hatezerhatszázhatvanhat hülye apróságot megkérdezni, a szükséges türelem és figyelem mindig adott. Hálás köszönet! Az értékelés-visszajelzés kérdésköre már nem tökéletes. Erre jó példa az érettségi is, a tankönyv által kijelölt haladási utat és a másfélhavonta kapott értékelőket leszámítva az ember leszámítva (vagy ezeken kívül ugyebár) az ember kicsit elveszve érezheti magát. Vagy lehet, hogy engem veszélyes dicsérni, mert elszállok magamtól? Az érettségire jelentkezést mindenesetre teljesen egyedül kellett eldöntenem. Hat a hétből. Az utolsó értékelési szempont az összkép… és minden tök jó. Persze, mint mindenhol, itt is vannak zavaró apróságok, de a jó dolgokból sokkal több van és elhomályosítják az előbbieket. Kalapot le szakmai, pedagógiai és emberi kvalitásaid előtt. 7/7.

Másik némettanárommal normál körülmények közt szintén nagyon jó hangulatúak az órák, de amikor a gyerekek kifolynak a kezei közül és jön a hangzavar, az átkozottul rossz. Maradandó negatív nyomokat, néha fejfájást hagy maga után a hangzavar és hülyeségáradat – ezért csak 5 pont a hétből az órák légkörére. Mint már írtam, a szakértelem, nyelvtudás, hozzáértés adott, bár bajban van, ha a célközönség nem érdeklődik; ezért azonban nem akartam levenni egy pontot. Rátermettség: 7/7. Emberileg is tanárilag is 7/7 a tanár-diák kapcsolat, az értékelés speciel mondjuk ettől még nem perfekt, ő maga nyilatkozott úgy, hogy az értékelőírás nem az erőssége, ráadásul az órastruktúrák miatt az ő óráin inkább csak kiegészítjük a „tankönyves-feladatlapos” órák anyagait, így még nehezebb valamiféle értékelést adni, elsősorban a hozzáállás tűnik ki ezeken az órákon. Az értékelés így 6/7. Végül: „Milyennek találod tanárod tanári-emberi „működését”” – fogalmaz (nem szó szerint így) a tanárértékelési lap. Nem kérdés a maximális pont az összképre.

Nagyon bánom, hogy nem írtam posztot az angolórákról, mert most nem jön át a zsenialitás: az évfolyam „krémje” aktuális közéleti/egyéb témáktól kezdve a legelvontabb dolgokon át a totális ökörségekig egyszerűen csak beszélget, használja a nyelvet az órán és tízből kilencszer szétröhögi magát. Hogy normál órákat is ilyen jól tudna-e tartani, nem tudom, de ezek zseniálisak. Milyen órai légkör 7/7, ha nem ez? A rátermettség szintén. A fentieken kívül mit kellene még mondanom? Tényleg.
Furcsa, hogy miért pont neki nem adok hetest a tanár-diák kapcsolatra, pláne az órák felépítését nézve… nem is tudom nagyon megmagyarázni. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy onnantól kezdve, hogy a közvetlenség óratartási eszköz, más vagy csak másképp méri az ember az egészet… nem is tudom. A tanár-diák kapcsolat akkor is 6/7. A félévente adott írásos értékelői hosszúak, részletesek, jól megírtak, tartalmasak és élvezetes őket olvasni. Az értékelés értékelése 7/7. S semmi okom, hogy kevesebbet adjak, az összkép is 7/7.

Médiaórák… mint annak idején már megírtam, nem értem, miért kell egyértelműségeken vitatkozni: azokat közölni kell. Hagy egy keserű szájízt maga után a letromfolt gyerek látványa. Az ilyen jellegű konfliktusokat az erő pozíciójából oldja meg, amivel csak az a baj, hogy nincs is konfliktushelyzet. Nincs sok ilyen, de nagyon megmarad. Annyira nem gáz, hogy nagyon lehúzza a pontszámot, de az órák légkörére csak hatot adok a hétből. Ahhoz viszont nem férhet kétség, hogyérteni nagyon ért a témához, a rátermettség sima 7/7. A tanár-diák kapcsolattal az a baj, hogy egész egyszerűen nincs hol kapcsolatba kerülni a heti két órás tárgy esetén. Óra előtt-után tíz percben esetleg. Öt pont a hétből, de elsősorban a körülmények miatt. Ugyanígy 5/7 az értékelés, arra sincs hely vagy tér igazán: pársoros értékelő félévkor és év végén, persze nincs is nagyon sok minden, amibe az ember kapaszkodhatna a dolgozatokon kívül. Jövőre, ha valaki választott tárgyként médiával foglalkozik, biztos nagyobb a figyelem és ez a szám is magasabb lesz. Megint a körülmények dominálnak. Az összkép 6/7. Nem rossz, tényleg, de nem épphogy lecsúszik az előbbi három szintjéről. Mindenkinek nem  azért már nemadok hetest összképre.

Hogy milyen az órák hangulata? Ez egy nagyon semmitmondó kérdés egy tornaóra esetén: a szokásos enyhén kompetitív légkör. Átlagos, de azért nem szar, kicsit jobb híján van ez az érték. 5/7 a tesiórák légköre.
Az első tesitanárom volt az egyetlen, aki meg is tudta csinálni a gyakorlatokat, amit elvárt tőlünk, be is mutatta őket. Egy tuskó volt, de azóta mindettől függetlenül nem ugyanaz a kategória az a tanár, aki csak beszél a feladatról. Már csak ezért is 5/7 a rátermettségre. A tanár-diák kapcsolat 4/7 - elvégre tornatanárról beszélünk. Értékelésügyben nem sok jót tudok mondani, a lényeget nagymértékű szarkazmus leplezi a mindennapi kommunikációban, az értékelők meg kissé semmitmondóak néha (persze, mi a francot is lehetne egyébként szövegben írni tornáról?). Visszajelzés: 4/7. Egyszerűen mi más lehetne az összkép, mint 5/7? Nem katasztrofális, de semmi különleges.

Irodalmi önképző? Na, erről se beszéltem még. Ezt is az irodalomtanárunk tartja. Igen, ő az, akiről azóta se írtam újra a posztot. Jó vagyok. Na mindegy, lássunk neki.
A foglalkozásokon néha nagy a káosz, gyakran a társaság fele nincs ott. Megint az a kategória, hogy „amikor működik, nagyon jól működik”, csak itt nem működik kellően sokszor, gyakori a fegyelmezési probléma. Illetve a tény, hogy kísérlet sincs rá, aki nem akar figyelni, nem figyel. Ezért lenne jó, ha ki lehetne dobni a rest gyerekeket a szakkörről. Ne feledjük, arról a tanárról beszélünk, aki egy zajos óra közepén annyit mondott: „és most megvárjuk a csendet”, és szavához hű is maradt: az egész hátralévő órán semmi sem történt. 5/7 az órák légkörére. Én konzekvensen a hozzáértést pontozom a rátermettségnél (nem véletlen mondom, hogy mindenki mást ért a szempontok alatt, a pontozó és a pontozott is, már csak ezért is értéktelen), de az információ átadásával néha akkorák a problémák, hogy ez „átnyúlt” ebbe a pontszámba. Rátermettség: 6/7.
Nekem fontos a közvetlenség (allűrökben is), ezért nem 7/7, de tényleg, bármiről lehet beszélni, kérdezni, órán kívüli dolgokról is, irodalmi érdeklődésem miatt mi amúgy is sokat diskurálunk. Valami kötöttség, formaiság mégis marad, ami irritál. Megértem, hogy van, de irritál. Hat pontot adok a hétből a tanár-diák kapcsolatra. Értékelés, visszajelzés: 5/7 – és ebben most nagyon benne van a fegyelmezési probléma.
Annyi kis apróságot soroltam fel feljebb, hogy egész egyszerűen nem tudtam hetest adni az összképre: 6/7.

És igen, a patrónusunkról is írtunk egy ilyet, hasonló kérdésekkel. Ebben az zavart, hogy lévén száraz számszaki értékelés 0 szöveggel, nem tudok „bíztató hetest” adni, vagy hasonlót, nem jönne át – így nem tudtam figyelembe venni, hogy új patrónusom négy év után csöppent be egy amúgy is nagyon vegyes csibeközösségbe. Ha ezeket figyelembe tudtam volna venni, más pontokat adtam volna.

A csibefoglalkozások légköre: 5/7 és ebben igazából ok nélkül belejátszik az elmúlt négy év is. Racionálisabban nézve inkább azzal kellene érvelnem, hogy az ember gyakran várja a csibe végét, nyúlik az a 90 perc, nyilvánvalóan nem véletlen lesz belőle nem egyszer 60.

A patrónus rátermettsége: 5/7 – Ez hatos lenne, ha érzékeltetném, miért ennyit adok. Számomra a patrónus úgyis csak protokolláris, „ofő”-jellegű figurává silányult az elmúlt években, ezt a pozíciót új patrónusom még jobban is viszi, mint az előző.

A patrónus-diák kapcsolat: 5/7 – Ebben aztán még inkább benne van az időtényező, s meg nem tudnám mondani, mennyit adnék egyébként. Majd jövőre visszatérünk rá.

A patrónus elfogadottsága: 5/7 – A magyarázó szövegben többek közt az is szerepel, hogy mennyire fontos neked akár a saját dolgaid kapcsán a patrónusod álláspontja. Ennek láttán simán hármast adtam volna erre (rohadtul autonóm személyiséggé formált az iskola (is)), ez nem rá nézve kritika, szerintem ez a legtöbb tanárra hasonló lenne, de valahol ez a csibeközösség általi elfogadottságot is takarja, ezért adtam ötöst.

Összkép (patrónusról): 6/7 – Bármennyire ellene voltam a koncepciónak, ez akkor is egy „bíztató hatos”. Hajrá.

A kész lista beadásakor a „köszönöm” után csak annyit mondtam: „Bármikor…”

Tanárértékelés: az AKG kifinomultan megszervezett illúziója. Vajon mennyit számíthat egy elvont skálán, többféleképp értelmezhető szempontok alapján megírt, rejtett eredményű értékelés, ha a nyilvános petíció sem ért el eredményt?

Az AKG évente két formában is lehetőséget ad diákjainak, hogy értékeljék tanáraikat. Az egyik egy számszaki, megadott szempontok alapján egyénileg kitöltött értékelés. A másik pedig egy kisebb vagy nagyobb csoportban, felügyelettel vagy anélkül megírt szöveges értékelés. Mit ne mondjak, mind a kettő szar. Kár, mert legjobb esetben is cirka havi negyvenezret fizetünk az oktatásért, és néha reménytelen a tanárcsere. És azt se feledjük, mi teszi az emberre a legnagyobb hatást iskolai évei során (könnyen ellenőrizhető, emlékezzünk vissza ötödik osztályra): az, hogy milyen a tanár.

Kezdetnek nézzük meg az akg.hu-n fellelhető „A pedagógusok munkájának tanulói értékelése az AKG-ban”-részt (itt). Tizenhat pontunk van. Ez 2003-ból származik, sajnos azóta nincsenek részletes adatelemzések.

„A tanárok munkájának értékelése nagyon változatos formában jelenik meg az iskolában.”

• A patrónusok egyéni beszélgetésein a tanulókkal - Anno beszélgettem a patrónusommal. Konkrétan azt mondtam neki, hogy „hogyhogy [a jelenlegi énektanárunk] még itt lehet?”. Másoktól minimum olyanokat lehet hallani, hogy „jaj, de várom a tanárértékelést, hogy jól lehúzhassam X-t”. Kíváncsi vagyok,  jutott-e valaha ezek közül bármelyik vissza a szaktanárokhoz, illetve számított-e bármit is.
• A hetenkénti csibebeszélgetéseken kiscsoportos formában – Ugyanez.
• A tanulók egyéni órarend összeállításában a 11-12. évfolyamon – Ezt azért érzem ökörségnek, mert a GO esetén például két tanárból egy viszi az évfolyam összes óráját. Tehát… aki megy, az pozitívan értékeli a tanárt, aki nem, az nem? Hol van a választási lehetőség? Vagy ez most arra gondol, amikor az évfolyamomról pár diák kijelentette, hogy nem megy emelt matekra, ha az a tanár tartja, aki?
• A tanulók önálló csoportszervezési jogosultságában; A tanulók szabad tanárválasztásában a vertikális csoportokban – Ezeket együtt veszem. Ööö… mit mondjak? Sosem tapasztaltam tanárcserét vagy tanárválasztást. Az angolcsoporthoz beosztották az angoltanárokat, az ez alapján kiosztott egyéb csoportoknál sem… sose volt tanárválasztás! (igen, ez 2003-mas, valószínűleg azóta változott valami.
  - Az egyes csoportok év végi (félévi) csoportértékelésein – Erről majd később.
• Kisiskolai és csibe szülői értekezleteken; Évenként, szülői kérdőíves információs formában; A kisiskolák patrónusainak kétheti rendszerességű megbeszélésein; A munkaközösségek szakmai egyeztetésein, munkáltatói jogosítványaiban; A munkaközösségi, kisiskolai hospitálásokon; A Pedagógia Tanács hetenkénti megbeszélésein; A pedagógiai vezető szupervíziós jogosultságában; A nevelőtestület tanár és patrónus kinevezési jogosítványában (mint végső fellebbviteli fórum) – Ezek nem diákdolgok, most hagyjuk is őket.
• A kisiskolák szaktanár választási jogosultságában – Ez sem diákdolog, de ki kell emelnem: miért nem az legalább részben?
• Az évenkénti központilag szervezett tanulói számszerű értékelésen - …

Na, erről az utóbbiról hosszabban.

Először is, feltételezzük, hogy a diákok komolyan veszik. Másodszor, lássuk magát az értékelést:
Az alábbi öt értékelési szempont alapján értékeljük a tanárokat: Az órák légköre, A tanár rátermettsége, A tanár-diák kapcsolat, Értékelés, visszajelzés illetve Összkép. Namármost, a szempontokat kiegészítő 2-3 soros magyarázat ellenére is általánoskodó és többféleképp érthető szempontok ezek, ami már csak azért is rossz, mert lehet, hogy a diák azért ad alacsony pontot az órák légkörére, mivel a tanár állandóan üvöltözik és feszélyezve érzi magát, a tanár meg azt a következtetést vonja le, hogy a dumáló gyerekek miatt van az egész. Lásd énekóra. Nem tudja a kéz, mire gondol a láb. Honnan is tudhatná?

A másik alapvető probléma a használt skála. Ki nem találnátok soha: 1 és 7 között kell pontozni a fenti szempontok alapján. Elvileg azért, hogy ne a szokások vezessenek, gyakorlatilag azonban ez egy olyan skála, amit soha sehol nem lát vagy használ az ember. Nem tudja semmilyen kontextusban elhelyezni és óhatatlanul torzulni fog az értékelés. Többen is említették például, tanár és diák egyaránt, hogy alig adnak heteseket, holott az elvileg az ötös és nem Mr. Tökéletes megfelelője.

Egyáltalán, mi baj van a szokásokkal? Ha kerülni akarjuk az iskolai jegyekkel való párhuzamot, legyen tízes vagy százas skála! Egy és hét között? Komolyan? Sose láttuk, nem tudjuk, mennyit ér! Kíváncsian várom, hány gyerek számolja át ötös skálára a (jegy-1)/1,5+1 képlet használatával – illetve hány marad egy olyan rendszernél, amit sosem használ, sosem látott használva és maga sem ért rendesen.

A következő probléma a visszajelzés teljes hiánya. A tanár megkapja az eredményeket, csoportokra lebontva. Ezzel vagy kezd valamit, vagy nem. Vagy megosztja az eredményeket a diákokkal, vagy nem. Nem kötelező. A semmitmondó számértékek mögött meg nagyon ronda értékeknek kell megbújniuk ahhoz, hogy egy tanár egyáltalán megfontolja a változtatást – már ha nem arra jut, hogy mögötte hatalmas a pedagógiai tapasztalat és a szóban forgó diákok a hülyék.

Itt találja meg az ember az AKG weboldalán a tanárértékelési eredményeket, de sokra nem megy vele. Munkaközösségenként vannak kint az eredmények, ami azzal jár, hogy a média, a rajz és az ének eredménye pl. együtt szerepel, így az ember soha a büdös életben nem fogja megtudni, mik is a valódi statisztikák (ami baj lehet például akkor, ha az embernek kiemelten fontos a jó rajzoktatás). Az olvasó helyzetét sem fogja megkönnyíteni a többféleképp értelmezhető szempontrendszer és a titokzatos 1-7 skála. És ez akkor is így marad, ha ez egy „alternatív”, ha szabad azt mondanom, „személyiségközpontú” értékelési rendszer.

Van még a szöveges értékelés, a csoportértékelés. Ezt vagy az aktuális kis csoport írja meg, vagy a csibeközösség. Utóbbinál két variáció fordult elő nálunk, az első egy nagy közös írás volt, aminek része volt a patrónus is. Nem egyszer fordult elő, hogy azt mondta: jaj, ilyet ne írjunk, ez nincs is így, ugye, gyerekek? – és egy kicsit finomabbá, bevehetőbbé tette a szöveget. Maradt a szürke, semmitmondó, jellegtelen massza.

A másik variáció az volt, amikor már csak időhiány okán is két-három gyerek állt össze és írt az egész csibe nevében az adott órákról – ez epochális vagy egyéb, mindenkinek ugyanazon tanár által tanított tárgyak esetén, mondanom sem kell, nem csak, hogy torzít, hanem egy csomó gyerek véleményét abszolút ignorálja.

Amikor nem csibén írjuk, hanem csoportban, egyszer az történt, hogy a társaság egy „oké, sablonszöveg, jó lesz”-t dobtak össze egy olyan tanárnál, akinek tárgyát nem szívlelték és destruáltak, illetve egyszer (amit csak meséltek) öncenzúrát hajtottak végre: áh, ne írjuk meg, úgyse fog változni semmi és csak megsértődik.

Namármost, kisebb csoportok esetén igen könnyen behatárolható, melyik értékelés kitől jött. Konkrét példa: a csibémből angol hatos csoportban csak én vagyok és egy barátom. Nem igényel Sherlock Holmes-i képességeket, hogy a tanár rájöjjön, ki írta az értékelést. Ez engem nem zavar, de 1) elvileg anonim 2) az eredmények effektíve nem nyilvánosak. Nem fair szerintem a rendszer – de persze értelmetlen is.

A szöveges értékelésekről a tanárok az én fülem hallatára soha a büdös életben nem adtak még visszajelzést.

Az én javaslatom: választható tanárértékelés, de azt üvegzsebbel. Az AKG weboldalán hat tonna adat található, amiből az ember nem tudja meg, hogy a gyerekének tanárára melyik csoport melyik szempontra hány pontot adott átlagban (pláne nem, hogy emberi skálán mennyi is az): iskolai átlag, évfolyamátlag, szempontátlag van csupán, az is elsősorban a munkaközösségek esetén, melyek gyakran több összemosott tárgyból állnak.

Ehelyett én azt mondanám: amelyik tanár bevállalja, az kap tanárértékelést. De nyilvánosat. Nevével együtt kinn lesz, melyik csoport melyik szempontra hány pontot adott. Esetleg a szöveges értékelést is meg lehetne ilyen formában oldani (igen, szerénységem valahol ezt csinálja, bár a problémákra helyezi elsősorban a hangsúlyt). Aki ezt nem vállalja, azt nem értékelik – ez azonban megint sokat elárul és megjelenik.

Még egy bizonyíték arra, hogy a tanárértékelés jelenlegi formájában haszontalan: a tény, hogy az én bejegyzéseimre érkező néhány érdemi reakció közül az egyik konkrétan üvöltözés volt. sokat elárul: durva, amit írok, persze – de nyakamat rá: ha mindenki őszintén meg tudná írni a véleményét úgy, hogy az kendőzetlenül eljusson a tanárokhoz, a középmezőny alja lennék csupán udvariassági szempontból. Ezerszer rosszabb dolgok hangzanak el a folyosón – és ezzel, ha személyiségközpontú, alternatív és emberi okokból nem is, de anyagi okokból és a diákok jövőjének és megfelelő oktatásának érdekében változtatni kellene.

Tehát: nincs kötelező visszajelzés vagy következmény, a tanárok annyit osztanak meg az eredményekből, amennyit akarnak, cenzúrázott vagy öncenzúrázott szöveges értékeléssel operálunk – arról már ne is beszéljünk, hogy ha nem vagyok elégedett pl. a matektanárommal a négy év során, nincs hová átmennem és nincs kit kire lecserélnem. Valószínűleg en bloc megutáltam volna a történelmet, mint tárgyat, ha kilencediktől nem egy másik tanár tanította volna. Lehetőségem változtatásra nem lett volna.

Ha átszámolom ötös skálára és átlagolom az összes munkaközösség összes szempontjának összes értékét, mennyit kapok? Mindössze 3,93-mat. Ebben persze nincs benne a súlyozás, hogy mit hányan töltöttek ki, de erre vonatkozó adatok nincsenek is fent. Mindenki döntse el, hogy egy erős közepes illetve majdnem jó értékelés elég jó-e egy olyan iskola esetében, mint az AKG.

Még egy finom sztori konklúziónak: mint már írtam egyszer, az évfolyam diákjainak olyannyira elfogadhatatlan volt matektanárunk munkássága, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek, amit az évfolyam nagy része aláírt. Ha jól emlékszem, kétszer is. Soha nem történt semmi a véget nem érő egyeztetéseket leszámítva (illetve, ha volt, átkozottul rosszul kommunikálták a tanárok, de hát erre már láttunk példát) – a sztori vége pedig az lett, hogy a tanár elhagyta az iskolát. Ez az egyetlen mód, ahogy a tanárértékelés hatásos lehet? Ha a tanár kilép?

Smoke and mirrors – tükrök és füst. Ennyi a tanárértékelés az iskolánkban. Egy illúzió.

Az alábbiakban egy, a „Miért jó egy alternatív iskola?” c. könyvből kivett diagram látható, a felmérés 2006-os. A diagramot eredetileg elnyomtatták, ezért módosított a kép.

A Paint csodájának köszönhetően most már helyükön vannak az adatok, a legkevésbé elfogadott túlélési technikák legalul olvashatóak.

(3. ábra. A túlélési technikák alkalmazásának elfogadása a pedagógusok részéről (1 = egyáltalán nem elfogadható; 2 = inkább nem elfogadható; 3 = elfogadható is, meg nem is; 4 = inkább elfogadható; 5 = teljes mértékben elfogadható)

Olvasás közben a következő kérdések merültek fel bennem:

Hogyhogy egy alternatív, személyiségközpontú, igen sok kérdés dolgában meglehetős lazaságot és/vagy elnézést tanúsító iskola ennyire keményen veszi, legalábbis elviekben, az olyan dolgokat is, mint a késés vagy a nem készülés? Pláne annak fényében, hogy következménye a legritkább esetben van. Érdekes kettőségbe nyújt betekintést az, hogy ennyire elítélik ezeket a tanárok, s mégsem nyúlnak a konvencionális eszközökhöz.

Miért rosszabb a másolás, mint az egész napról való ellógás? Előbbivel legalább valami bemegy a gyerek fejébe.

Ha ennyire zavarja a tanárokat, amikor egy diák megzavarja az iskolai munkát, miért nincsenek ennek következményei? Az én olvasatomban ez a kritérium azt jelenti, hogy valaki az órán dumál vagy dobálózik, et cetera. Ha már ez ekkora problémának találtatott, miért nincsenek büntetések? Nem azért, mert ez egy „normális” iskolában így menne, hanem mert ez lenne a természetes reakció egy ténylegesen kártékony és a jelek szerint ennyire elítélt túlélési technikára.

Mire fel az értékkülönbség a lesés és a puskázás illetve a másolás és más feladatának beadása között? A lesést azért veszik egy kicsit jobban, mert az egy közösségi dolog? A másolás esetén is ez volt a kritérium talán?

Miért jobb, ha a diák csak az iskolai foglalkozásokról lóg el, mint ha egész nap be se jönne? Talán, mert utóbbi esetben van plusz egy adag ebéd?

Miért rosszabb, ha valaki valótlan indokokat talál ki annál, mint ha nem készül? Egyáltalán miért ilyen rossz, ha valaki valótlan indokokat talál ki? Engem az jobban zavar, ha Józsi nem csinál házit, mint ha azt mondaná, hogy megírta, de náluk ebédelt Orbán Viktor és tévedésből azt ette meg a krumplipaprikás helyett.

Mi számít rendbontó titkos akciónak? Hógolyózás a folyosón? A konyhán keresztül a CBA elé szökés? A suliról való szubjektív kritikablog írása? Bombariadó/a tűzjelző bazerálása?” Lett légyen bármi, mindössze 5 századdal rosszabb, mint a puskázás, amiről meg már megvannak a tapasztalataink.

Miért van a többi technikához képest középen (1,65) a puskázás és miért a létező legrosszabb a más munkájának beadása (1,03)? A puskázó ember végső soron a tankönyvkészítők munkáját adja be.

Hogy lehet „inkább nem elfogadható” a késés egy csengő nélküli iskolában, ahol ez óhatatlanul előfordul? Az egyik biztosítékkiverő nálam az volt, hogy miért jobb, ha a gyerek nem figyel az órán, mint ha nem készül? Az utóbbi sokkal inkább akadályozza az anyag megértését, ha már választani kell. És már csak meg sem említem ismét a másolás különböző permutációi közti értékelési különbséget!

A végére pedig jöjjön, ahogy ígértem, az én értékelésem:

Nem készül fel órára: 3
Nem veszi ki a részét a csoportmunkából: 2
Késik: 3
Nem azzal foglalkozik órán, amivel kellene: 1
Les valakiről: 1
Valótlan indokokat talál ki: 3 (egyébként voltaképp nem is érdekel)
Ellóg egész iskolai foglalkozásról: 1
Puskázik: 1
Rendbontó titkos akciókban vesz részt: 2 (fogalmam sincs, mi az, értékelésemhez az egyik matekórán elengedett csótányok történetét vettem alapul)
Ellóg egész tanítási napról: 2
Szándékosan megakadályozza az iskolai munkát: 2 (bár itt tényező, hogy diák vagyok, magamat figyelmen kívül hagyva 1-et adtam volna)
Megoldatja a feladatát mással: 1
Nem valódi dokumentumokat mutat be: 1
Más feladatát adja/mutatja be: 1

Átlag: 24/14=1,71

Na, legalább arányaiban egyetértünk, kedves tanári kar. Egy icipicit még lazább is vagyok – most tekintsünk el attól, hogy tudathasadás hiányában az én kérdőívem mindössze egy ember véleménye alapján készült, a másikkal ellentétben. És még nekem mondják, hogy „egyszerűen rossz iskolába jártál - sokkal megfelelőbb lenne számodra mondjuk a Móricz, ahol a XVIII. századi poroszos drill a stílus, mert a tanárok emberi és szakmai képességei annyira terjednek ki.” (via).