Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Sajátosság: Ugyanaz a tankönyv hetedikben, mint tizenkettedikben

Az AKG-nak saját történelemkönyve van, mert ugyebár miért is használna valami hétköznapit. Ez a tankönyv márpedig azért is különleges, mert forrásokra alapszik, olyannyira, hogy az összegzésen kívül (kb. 2-4 oldalas témánként) más „klasszikus” anyag nincs is benne. Az egy dolog, hogy ez hatalmas terhet ró a tanárra, mivel a könyvből önmagában lehetetlen felkészülni egy dolgozatra, sokkal érdekesebb számomra az, hogy ugyanazt a nyelvezetet kell befogadnia egy hetedikesnek meg egy tizenkettedikesnek.

Készülj fel ebből a polgári Európáról szóló dolgozatra!
Látom lelki szemeim előtt a "Csak ki igényelhet kézcsókot az Úriasszonyok könyve szerint?" hárompontos kérdést...

Ez elsősorban azért van így, mert a négy epochális évben az egész történelmen végigmegyünk (konkrétan napjainkig), majd a nyelvi év utáni két évben az érettségire készülve ismét megtesszük ugyanezt. Most nem boncolgatnám, hogy ennek így van-e értelme. Ami azonban ennek az írásnak a tárgya, az elsősorban az, hogy így az ókorral foglalkozó kötet hetedikben és tizenkettedikben is előkerül.

A forrásokat most hagyjuk (már írtam arról egyébként, hogy a jegyzetekből és az összegzésből lehetetlen felkészülni, a lényeg ugyanis a feladatlapokon van illetve a magyarázatban hangzik el, a pótlást kb. reménytelenné téve így), az összegzésre szeretnék fókuszálni. Konkrét idézetekkel szolgálnék:

Testrészek és tulajdonságok változásai (21. oldal): „Az emberré válás során folyamatosan növekedett a testmagasság, de még ennél is nagyobb mértékben nőtt az agytérfogat. Még fontosabb az agy külső rétegének, az agykéregnek kialakulása, majd redőzötté válása, amellyel tovább növekedett a felszíne. Számos állatnak a testéhez képest nagyobb az agytérfogata, mint az embernek, de agya kevésbé barázdált. A társas érintkezés, együttműködés következtében kényszerült rá az ember az ismeretek megosztására, a kommunikációra, a fogalmak egyre finomabb megkülönböztetésétre és kifejezésére, szimbólumok használatára, végső fokon egyre magasabb rendű gondolkodásra késztette. E folyamat során, erre a célra fejlődött ki az agy.”

A császárság kora (202. oldal): „Augustus uralkodása alatt az egyeduralom és a princeps jogosítványai még formálódóban voltak. A hatalom megerősítésére és kiterjesztésére két módszer adódott: egyik a bürokrácia szerepének növelése a senatus feladatkörének rovására, a másik pedig a császárhoz hű hadsereg készenlétben tartása.”

Nem vagyok benne biztos, hogy az átlag hetedikes megérti ezt a nyelvezetet kellőképpen.
Egyáltalán, miért kell ugyanazt a könyvet, ugyanazt a részletességet, szóhasználatot, információt kapnia egy hetedikesnek és egy tizenkettedikesnek? Persze, most mondhatjuk, hogy de hát nem is a tankönyvből készülünk, tanulunk, szinte teljesen csak forrásfeldolgozásról szól, de felmerül a kérdés: minek, miért? Miért nincs egy rendes, összegzős, tárgyilagos tankönyvünk (is)? Volt olyan, aki külön vett egy másikat, mert abból legalább lehetett tanulni. Mai fejjel én is megcsináltam volna.

Óráról órára - Történelem

Csoportvegyesítés felsőfokon

Foglalkozol-e azzal, amit utálsz?

Tárgy vagy tanár? Melyiket utáljuk meg?

Miből és mit tanítana Hoffmann Rózsa?

A hét éves képzés

Az összegzés hosszáról és részletességéről annyit, hogy a dominatustól Róma pusztulásáig tartó, több mint 150 éves periódusra a tankönyv kevesebb, mint 2 oldalt szán.

A tankönyv hátulján olvasható melldöngetés és „nekem-van-igazam” soraiból is idéznék: „A hagyományos történelem tankönyvek (sic!) ugyanis a történelmet szinte kizárólag csak megtanulandó tananyagként kezelik, azaz – eltekintve a néhány forrásfeldolgozó órától – a rövid forrásidézetek csak illusztrálják, bizonyítják a tankönyv állításait. Holott a történeti gondolkodás módszere éppen fordított: elsődlegesek a források, s ezek elemzése útján jutunk az általánosító következtetésekhez. Tankönyvsorozatunk kötetei ezért nemcsak tanulásra, hanem a tananyag feldolgozására, munkatankönyvként is használhatók.” (kiemelések az eredetiben, nem tőlem)

Két dolog: történelmet tanítunk, nem kis történészeket gyártunk, a matematikát is megtanítjuk, nem matematikusokat képzünk a gimnáziumban. Értem és értékelem a „használd az agyad” irányába eltolt elképzelést, de ez esetben a ló túloldalára estek a koncepcióval: nem tanításilag, mert az óra folyamán a tankönyv ezirányú alapvető hiányosságait a tanár lefedi, hanem mint tankönyv vall ez a papírhalom kudarcot, felkészülni ugyanis nem lehet belőle, tanulni nem lehet belőle – ugyanis nincs mit megtanulni benne. A számonkérés és ezáltal a leadott anyag (szerencsére…) jóval részletesebb, mint a könyv tartalma.

Munkatankönyvnek jó lenne. Bár mi is annak használnánk! És ne ugyanazt nyomnánk 14 és 18 évesek képébe!

Érdekel Róma történelme és tudsz kellőképp angolul? Hallgasd ezt, rohadt jó.

Az AKG az AKG történelemkönyveiről
Az AKG történelemoktatásáról az AKG weboldalán

--

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon! Az új posztok mellett szubjektív válogatás aktuális oktatásügyi írásokból, valamint rövidhírek is olvashatóak!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

0 Tovább

Azért fizetsz, hogy rosszul tanítsanak?

Hadd térjek vissza egy régi-régi mániámra, a blogon megjelent sajátos tanárértékeléseimre, melyek nem egyszer meglehetősen csípősek. Sok tényező játszott szerepet abban, hogy ezeket megírtam, lényeg a lényeg: úgy éreztem, legalább megkavarom ezt a nagy tál fekáliát, hátha lesz valami. Mondjuk ki ugyanis kereken: nem ezért fizetünk.


Két dolgot gyorsan állapítsunk meg: körzeti sulinál (nem ezért) nyafognék; egy rossz tanár alapvetően tönkreteheti egy diák érdeklődését egy adott tárgy iránt. Az AKG-nak megvannak, meg lehetnének, meg kellene, hogy legyenek a pénzügyi lehetőségei arra, hogy a megfelelő tanárokat vegyék fel. Alapvetően úgy gondolom, egyrészt a visszajelzés hiányzik (ezért lenne jó egy rendes tanárértékelés, ami számít és nyilvános), másrészt néhány számomra érthetetlenül viselkedő tanár kapcsán csak arra tudok gondolni, hogy az „öreg bútor-szindróma” esete is fenn forog, avagy van, akinek mindent lehet.

Az AKG-nak sajátos nevelési rendszere mellett a szülők azért is fizetnek pénzt, hogy a gyerekek megfelelő színvonalú oktatást kapjanak, jobbat, mint egy körzeti iskolában – szóval lehet bármennyire személyiségközpontú egy iskola, egy felelősségteljes szülő nem fogja odavinni a gyerekét, ha rosszul tanítanak.

A kérdés persze a következő: mit csinál a szülő, ha van pár pocsék tanár, de minden más szép és jó? Legyünk őszinték, nagy valószínűséggel semmi különöset nem fog lépni.

Fokozzuk azonban egy kicsit a dolgot. Mi van, ha egy tárgyat csupán a tanár inkompetenciája miatt gyűlöl meg a gyerek? Mi van akkor, ha a másik csoport tanára meg remek? És mi van akkor, ha nincs másik tanár?

Fokozzuk még tovább! Mi van, ha egy gyerek azért nem megy az emelt érettségire felkészítő matekcsoportba, mert nem akar azzal a tanárral többé egy tanteremben lenni? És olyankor mi van, amikor egy tárgyat az egyik évben az egyik, a másikban a másik tanár tanítja az érettségi felkészítés éveiben és utóbbi esetben sokkal kevesebben mennek rá? Elgondolkodunk ezen? A továbbtanulásról, az érdeklődésen felül a későbbi tanulmányokról, életutakat meghatározó helyzetekről beszélünk itt.

Menjek én egyáltalán egyetemre? Protekcionista oktatáspolitika rulez

Tárgy vagy tanár? Melyiket utáljuk meg?

Tanárértékelés az AKG-ban

Miért félnek a gyerekek?

Kihagyhatatlan lehetőségek?

Értékelőosztás

A fiam csak középfokú matek érettségire megy, mert képtelen a tanár óráin dolgozni. Nem ő az egyetlen. Pápá bizonyos egyetemek. Nem a képességek, hanem külső körülmények miatt. Ezért fizetünk?

Demagóg leszek, de inkább dobjuk ki a SMART Board-okat és dózeroljuk le az informatikatermeket és ezt oldjuk meg inkább.

Felhívnám a figyelmet arra az apróságra, hogy a régi szép időkben az A csoport tanárát, magyarán azt, akik az emelt érettségire felkészítő csoportokat vitték, választották. Ennél jobbat el sem tudok képzelni. Most persze már nincs.

Vannak jobb tanárok és rosszabb tanárok. Az ezzel való szembenézés a rosszabb tanárokon kívül mindenkinek hasznos lenne. Na jó, még azoknak is ártana, akik ragaszkodnak hozzájuk.

Nyilvánvalóan legtöbb iskolának ilyen szempontból nincs választási lehetősége (s most tekintsünk el attól, hogy elképesztő a túljelentkezés), nem engedhetik meg maguknak további tanárok felvételét, vagy az aktuális gárda kellőképpen magas színvonalon tanítani képes tanárokra való „cserélését”. Na de ahol van, ott miért nem csinálják? Az AKG-ban van/lehetne. Vannak rosszabb tanárok, és nem mindig arról van szó, hogy mindenki hülye, csak én vagyok helikopter. Van olyan tanár, aki fogja magát és lelép, de legyünk őszinték: ez a durva kisebbség – egyetlen ilyen esetet tudok mondani.

Megtud(akol)ni, kik tanítanak rosszul, s jobbakra cserélni őket: bár mindenkinek lenne erre módja! Mondjuk ki tudja, lehet, mások sem élnének vele.

ui.: Lassan eltelik két hónap a tanévből, úgy érzem, az őszi szünetre már kellő rálátásom lesz az Óráról órára-sorozat folytatására. Stay tuned!

--

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon! Az új posztok mellett szubjektív válogatás aktuális oktatásügyi írásokból, valamint rövidhírek is olvashatóak!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

2 Tovább

Beszélni kéne angolul

Bizonyos szint felett szerintem már értelmetlen a soha nem használt, elvont szavak magoltatása nyelvórákon. Lehet, hogy ez az a bizonyos „magas szint”, de ennél sokkal többet érne egy állandó beszélgetéses óra, mert ott az ember bizony belebotlik számára ismeretlen szavakba, amiket használni is akar.


B2? C1? Utóbbira felkészítés? Nyelvvizsga, érettségi? Persze, ha az ezekkel járó, aggasztóan tipikus, már-már bemagolhatóan ismétlődő feladatsorokkal és feladattípusokkal foglalkozunk, akkor menjen csak a favágás, hiszen ehhez ez kell – bár megkérdőjelezném, hogy ez a nyelvtudás megfelelő mércéje. Persze, mindent számon kér, de hogy?

Most persze feltételezzük, hogy nem a papírért tanuljuk a nyelvet. Ebben az esetben viszont szeretném elővenni egy közelmúltbéli élményemet, ahogy az orvosinál várakozva páran szódolgozatra készültek. Kellően magas angol csoportról beszélünk, s mivel én úgy tudok angolul, hogy „klasszikusan” igazábó sosem tanítottak (ilyeneket írok, C1 megvolt, emelt érettségi is, bár „megszívtam”), érdekelt, hogy hogyan is megy ez.

Az érdekes az volt benne, hogy a totálisan elvont és soha nem használt szavakat, amiket meg kellett tanulniuk, mind el tudtam volna mondani angolul, de tízből kilencszer más angol szót használtam volna a kifejezésükre. És tényleg, elvolt dolgokról beszélünk, olyanokról, amik a lehető legritkább esetben kerülnek elő.

What the f*** is nyelvi év?

Csoportvegyesítés felsőfokon

Vérző fejű részeg a cseh éjszakában (első rész)

Nem látom az értelmét az ilyenek magoltatásának, mert szerintem ezer százalék, hogy csak a passzív szókincs sorait fogják erősíteni. Ezen, a B2 és C1 közti nyelvi szinten szerintem a szókincset olyan szavakkal érdemes bővíteni, amit a tanuló használni akar.

Hogy ez hogy derül ki? Beszélgetéssel. Persze annak is beszélgetős órák, nyolcadik után speciel nekem a kis külön csoportomban csak az volt, szerintem remekül jártam vele.

Miért jó ez? Beszélgetés közben az ember szeretné kifejezni magát, és amennyiben megakad, természetesen a körülötte lévők, elsősorban az oktató ki tudja segíteni. Az egy dolog, hogy ez interaktív, sokkal fontosabb, hogy így olyan szavak kerülnek terítékre, amit a tanuló használni akart. Azok a szavak, amiket egyébként használna egy anyanyelvi beszélgetésben, nyilvánvalóan fontosak számára, így sokkal nagyobb valószínűséggel „ragadnak meg”, válnak az aktív szókincs részévé.

Egy nagyon fontos feltételét látom persze ennek: elég jól kell tudni hozzá kommunikálni azon a nyelven, hogy ne kelljen minden mondatban megkérdezni valamit, mert egyrészt akadozóvá és terhessé válik az egész, másrészt a nyolcszázezer megkérdezett szó bizony el fog veszni, mondtam is bármit korábban – volt már szerencsém tapasztalni.

Persze én leszek az első, aki elismeri, hogy a visszafogottabb, zárkózottabb tanulóknál ez nem működik jól. Gonoszul csak annyi merül fel bennem: használnák ők a nyelvet egyáltalán?

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon! Az új posztok mellett szubjektív válogatás aktuális oktatásügyi írásokból, valamint rövidhírek is olvashatóak!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

 

0 Tovább

Üdv a Postr-en, Szubjektív!

Másnak is megtetszett az Internet. Jó kis dolog ez.

(http://filataska.tumblr.com/)

2011 januárjának hetedik napján írtam "Szubjektíven a Szubjektívről" bejegyzést még a régi helyen. A következőt írtam benne:

"Hol is kezdjem? Kezdjük egy egyszerű kérdéssel: ideális-e a jelenlegi formátum? Szerintem semmiképp sem. Az iskolaújság veszteséges (nem is célja persze a profit), a papíralapú formátum kötöttségeiről nem is beszéltünk. Kevesebb emberhez jut, juthat el, mint az interneten, s ha a publikációk egy nem elhanyagolható része nem iskolai dolgokról szól (márpedig ez a helyzet fennáll), felesleges az iskolára korlátozni a potenciális olvasókört. Az interaktivitás (hozzászólások, hivatkozások, itt-ott megjelenés, külsős írások stb.) és a könnyű módosítások, gyors kiegészítések lehetősége szerintem egyértelmű. Ha az anyagi vonzatot is nézzük (bár egy iskolaújság tekintetében ez természetesen sokadlagos kérdés), a blogokra relatíve egyszerű kihelyezni akár csak egy AdSense-reklámot is – s természetesen nincs nyomtatási költség. Tapasztalatom szerint az embereket ráadásul – már ha érdekli őket egyáltalán az iskolaújság – nem mennek le a büfébe újságot vásárolni csak azért, hogy elolvashassák a legújabb interjút az egyik tanárral, sőt, annak sem volt nagy keletje, amikor egy szerkesztőségi tag árulta fent az évfolyam kisiskolájában a lapot. Összefoglalva, 2010-ben (sic!), az iMindenfélék, Kinectek, Move-ok és az LHC világában nem lenne nagy ugrás az internetre emelni a tartalmat, ami felsorolhatatlanul sok előnnyel járna."

És mit látnak most a szemeim? A Szubjektív megjelent a Postr felületén.

Üdv a Postr-en, iskolaújság iskolai magazin! Most már végre nem csak cirka 600 diák, hanem az egész világ láthatja a FILA táskáról vagy a népszavazásról folytatott elmélkedéseiteket.

A hozzászólások érdekesek - idő hozzászokni. Meg kell tanulni a hülyeségeket figyelmen kívül hagyni.

Kérdés, az iskolai belügyek emellé hogy fognak beleilleni. Kíváncsian várom.
Erről jut eszembe... *dun dun dun*

--

Ajánlott olvasmány:

Iskolaújság? „Iskola”-„újság”?

Tiltakozás az üres címlap ellen

--

ui.: Emlékszem, amikor még én is így örültem egyetlenegy főoldalas megjelenésnek...

0 Tovább

Ne tiltsuk a dohányzást!

Komolyan. Ne. Nem ér semmit és csak felmegy tőle a vérnyomásom.

Aki ismer, tudja, hogy nagy ellenzője vagyok a füstölésnek és megvan a magam véleménye arról, miért olyan elterjedt – én ugyanis az első cigarettára tenném a hangsúlyt. Mégis, tényleg, ne tiltsuk a dohányzást. Miért? Mert betartathatatlan és csak a tekintélyünket erodáljuk a hülyeségekkel.

Amióta a kapu zárva van (lásd ezt az írást), természetesen nem szűnt meg a dohányzás, helyette a vécékbe, esetleg tornatermi öltözőkbe, meg mit tudom én, hová irányult át (itt megemlékeztem már a dologról), ami már önmagában is elég idegesítő, mivel a klotyóra vizelni járok, nem tüdőrákot kapni.

Soroljam a további evidenciákat? Cigizni továbbra is cigiznek. Hát képzeld.

Sokakkal ellentétben én nem érzem úgy, hogy a dohányos emberek szájából elhangzó kritika vagy tiltás hipokrita és értelmetlen lenne, elvégre a dohányzás nem rossz szokás, hanem addikció – és ha valaki csinálja, na, az aztán tudja, mivel jár.

Persze a dolognak van értelmetlen és nevetséges verziója, mint például egy tábla (nagyjából egy hete lőhettem a képet) a vécében.

Melyiket írta vicces kedvű tanár és melyiket vicces kedvű diák?

Csak remélni tudom, hogy a „jaj annak akit rajtakapunk”-ot vicces kedvű diákok írták hozzá, mert ha nem, elmehet az egész bagázs a francba.

Hát bazdmeg. Ez a nevetséges, mű, nyilvánvalóan értelmetlen, szánalmas kiírás…

Nagyjából ötezer éve megírtam már, hogy ha tényleg meg akarnák akadályozni a dohányzást az iskolán belül, akkor füstjelzőket szereltek volna a vécékbe és az öltözőkbe – most mondjátok azt, hogy az aggódó szülők nem adták volna a rávalót. Amúgy is egyszeri költség.

A dohányzás csak addig van útban, amíg látszik az iskola előtt, egyébként a mindenféle álszent kampányok és természettudományos szövegelés ellenére igazából senkit nem is érdekel, hogy cigizik-e a diák vagy sem. Ez oké is lenne, de ezekre az álszent lószarokra, a jajnemárokra, az ejnyebejnyékre, a vécélecsekkolásokra semmi, de semmi szükség nincs. Nevetséges és olyan esetekben sem fogjuk komolyan venni a tanári állásfoglalást, amikor komolyan is gondolják. De hát mikor is gondolják komolyan?

Persze a legrosszabb az egészben az, hogy… képzeljétek el, milyen átkozottul idegesítő, hogy vécére nem tudod, pöfékelőkkel vagy vizelőkkel van-e tele, hogy ül-e éppen valaki a tetőn(!!), hogy rohadt füstszag lesz, hogy tudsz-e normálisan levegőt venni majd odabent vagy sem, és tudjátok, megint az a fura oldalpillantás, hogy már megint ezek, hogy tornaóra után áll a füst az öltözőben…

És erre kiírnak egy ilyet. Álszent, hipokrita, nevetséges…

Nem érdekelne, ha passzívan csinálják. De ezekkel a nyámnyila dolgokkal csak a saját inkompetenciájukat és álszentségüket lobogtatják, teljesen feleslegesen.

Nem kell tiltani a dohányzást. Nem lehet egy függőséget okozó dolgot csak úgy tiltani. Megelőzni kell. Erről itt írok.

2 Tovább

Alternativity

blogavatar

Az iskolákról, az iskolámról, a meg nem beszélt problémákról. Írja: egy AKG-s diák.

Utolsó kommentek