Alternativity

Az alábbi (és a soron következő) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a médiaórákról szól.

Tanárunk témához való hozzáértése meg nem kérdőjelezhető. Adatok, aktuális és régi filmek, sorozatok színészek, akármi, soha nem fordult elő, hogy „majd következő órára” kellett volna megnéznie. A heti két órában nagyon jól sikerült „ízelítőt” adnia a médiaismeretből, mint olyanból, az egész rendkívül rugalmas, laza szervezésű volt. Ezzel a jelenlegi felállásban nincs probléma, de ettől még tény: nagy valószínűséggel mást „tanult meg” az előző évfolyam, mint mi. Ez természetesen azzal a – rendkívül pozitív – ténnyel is jár, hogy az aktuális témákról, fejleményekről (is) beszélünk az órákon.

Sok filmet néztünk az órákon, jó filmeket (bár ugyebár nem mindenki látta mindet) – sajnos nem mindegyikről beszélgettünk, de ez ismételten betudható a heti két órás rendszernek (lévén a tárgy szerves része a filmklub, jövőre legalábbis).

Nyilvánvalóan nem lehet egyszerű jelen körülmények közt értékeléseket adni a diákokról, elsősorban talán az órai aktivitás lehet az, amiről szót lehet vagy érdemes ejteni. Jelen körülmények közt, amikor a média a második nyelvhez képest törpetárgy, ez érthető. Az értékeléshez tartozik persze a számonkérés is, a mi csoportunk például nem írt sok dolgozatot. Nem vagyok tisztában az értékelés menetével, a súlyozással, de gondolom, az órai aktivitás itt is az elsőrendű. A tantárgy és az órarend jellegéből adódóan megfelelő ez a felállás, bár az értékelések lehetnének hosszabbak, részletesebbek.

Az órai beszélgetések többször kitűnőek, a csoportunk is nagyon jó volt hozzá. A legnagyobb probléma azonban ezzel kapcsolatos: érthető okokból egy szabadabb órai beszélgetés gyakran fordul át vitába, nem egyszer pár gyerek egymás közt vagy a tanárral kerül nézeteltérésbe. Ezzel kapcsolatban azt fontos megemlíteni, hogy az ellenvélemény az nem egyenlő a személyes sértéssel! Ennek kiemelt jelentősége van, mert viselkedése néha arra utal, hogy magára veszi és támadásként éli meg azt, amikor valaki mást gondol egy témáról, mint ő. Innentől kezdve a vita óhatatlanul eszkalálódni kezd, teljesen feleslegesen – ha egy „anyagrészről” beszélünk, nincs miért vitatkozni, ha meg véleményről van szó, a diáknak lehet más véleménye, nem szükséges a padlóba döngölni, nem szükséges a végsőkig ki-, illetve lejátszani ezeket a meccseket, már ha azoknak lehet őket nevezni egyáltalán – a résztvevőknek és a passzív hallgatóságnak is nagyon rossz szájízzel járnak az ilyenek. Túlzás – viszont amikor nem kerül a képbe vélt vagy valós személyes érintettsége, remek vitákat indít, tart fenn és vezet le.

Összességében nagyon jók a médiaórák.

Az alábbi (és a soron következő két) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a patrónusi értékelés.

Bár elméletileg itt nincs helye, valahol elkerülhetetlen az összehasonlítás volt patrónusunkkal, azzal, ahogy ő vezette a foglalkozásokat, azzal, ahogy ő összetartotta, illetve akarta tartani ezt a nagyon vegyes társaságot – ahogy ő volt patrónus. Ez nem fair és remélhetőleg nem fog nagyon megjelenni ebben az értékelésben, de sajnos adott: ha nem is eredmények, de értékelési szempontok tekintetében az ok-okozati lánc kikerülhetetlen.

A patrónusi rendszerről itt írtam.

Felesleges lenne sorolni, miért különleges a mi csibénk helyzete: „félidőben” érkező, a társasággal eddig nem érintkező patrónus, egy, a patrónusi rendszerben részben mindenképp csalódott csibeközösség, tele különböző emberekkel. A csibe, mint olyan, csak szerda délután találkozik, a patrónus szinte egyáltalán nem is tud máskor találkozni csibéivel a hét során. Nem negatívum, nem hiba, de tény.

A fentiek ismeretében örvendetes, hogy nem egy megkésett csibeösszerázással, programokkal teletömött, mindenkinek macerás és „muszájos” szerda délutánokra alapuló kapcsolatot alakítottunk ki, hanem az adott szituáció erényeit és hátrányait fel- és elismerve egy, a maga körülményeihez képest tényleg jól működő csibeközösséget és csibefoglalkozásokat raktunk össze. Eklatáns példa a csibekarácsony és az, hogy megszüntettük a vak-ajándékozást, az erőltetett programot. Egyszerűen csak másképp épül(t) fel, illetve át a csibeközösség, mint korábban, és jól.

Komoly konfliktusok idén szerencsére nem voltak idén – ebből egyelőre nem derül ki sem az, hogy ebben mekkora volt patrónusunk szerepe, sem az, hogy milyenek konfliktuskezelő kvalitásai. Az azonban biztos, hogy nem teremtett konfliktusokkal járó szituációkat (csibedélutánokat…), s ez egy nagyon jó hír.

Sokkal olajozottabb a szervezés, mint korábban, hamarabb és „jobban” megtudjuk az iskolával kapcsolatos dolgokat, könnyebben lehet elintézni a felmerülő egyéb kérdéseket, röviden a csibe „ofő”-része nem érdemel kritikát. Adott egyfajta gondoskodás, ami azonban nem megfojtó, ami nem próbál minket (feltétlenül) megváltoztatni. Mindenképpen előrelépés a korábbi évekhez képest, non plus ultra, ha azt nézzük, honnan indultunk – maradjunk is ennyiben. Jövőre már más lesz. Másnak kellene lennie. Nem nagyon, de egy kicsit azért igen.

Már a blogon is szerepelt egy  kis történet, amikor egy túlsütött melegszendvics által okozott tűzriadó szakított félbe egy tanórát. Ez nem először fordult már elő, s ha hozzávesszük az évi egyszeri próbariadót, láthatjuk, hogy már-már megszokottnak is nevezhető a sziréna hangja. Emlékeim szerint egyszer még hülyeségből is benyomta valaki. Ez mind-mind egy elfogadható határértéken belül van számomra, az azonban már nagyon nem, ha egy évfolyam a kis meglepetés-partizánakciójára a tűzjelző segítségével szedi össze az iskola népét az aulába.

Gyerekek vagyunk, persze, legalábbis már tapasztaltuk, hogy nem minden AKG-s diák olyan érett, mint amennyire ebben, az ezt elősegítő környezetben lehetne. Jelenlegi tizenharmadikosaink (mindenki számolja ki magának, ez hány éves kort feltételez) jövő hét szombaton ballagnak és ma egyrészt teleszórták lufikkal az iskolát, másrészt… erről szól maga a poszt.

A nyitóbekezdésben már leírtam, mik az AKG-s tapasztalataim a tűzriadókkal (a felgyújtott faliújságot most ne emlegessük). A tűzriadó most azonban nem mássá avanzsált, mint az iskolapolgárok egy helyre gyűjtésére használt eszköz.

Tudniillik a tizenharmadikosok (természetesen tanári beleegyezéssel) valamikor egy körül bekapcsolták a tűzjelzőt és ezáltal az összes iskolapolgár a kapu felé (az aulán át persze) sietett. Ott aztán vizeslufikkal, buborékfújással és ipari mennyiségű vízipisztollyal locsoltak meg ökörködtek meg „avattak be”, majd aztán a mindenki által nagyon kedvelt Macarena-örökzöld zenéjére annak csodálatos táncára próbálták meg rávenni a diáksereget.

Namármost, én azon a nagyon hülye holtsávon vagyok, ami egy átlag sulinál liberálisabb, de egy AKG-nál konzervatívabb gondolkodásmódot takar. Nekem az egész izé nem nyerte el a tetszésem – és meglepetve láttam, hogy ez már az AKG-s lazaságon is túlszaladt, ugyanis sem a csoportnyomás és a hívogatás, sem az „AKG-feeling” nem volt elég arra, hogy a végén a körtáncba fajuló Macarena-cuccot tényleg mindenki csinálja: normál körülmények közt talán vagy fél tucat „renitens” akad, most minimum a tízszeresük. A kedvetlenség és a „legyünk túl rajta” jeleit láttam az arcokon, már ha egyáltalán foglalkoztak a tizenharmadikosok produkciójával - a ruhák szárazságának óvásán túl.

Ez csak egy gyors közbevetés volt sajátos morgómikiségem mellett. A lényeg nem ez, hanem a tűzjelző.

Tudniillik, amint meghallottuk, az órát tartó tanár felsóhajtott és azt mondta: „várjatok, asszem a tizenharmadikosok szerveznek valamit, megyek, megnézem” – és otthagyott minket. A protokoll ugyebár az, hogy a tanár hagyja el utoljára a termet. Nem rá hegyezem ki, Isten ments: a lényeg a tűzjelző elbagatellizálása.

Az évfolyam folyosóján egy csomó gyerek beszélgetett röhögcsélve, nem törődve a tűzriadó hangjával: bizonyára tájékozottak voltak. Tetejébe korona, hogy még a másodikon sem jártunk, amikor elhallgatott a sziréna, úgy kellett leterelni vagy 40-80 gyereket, akik már indultak is volna visszafelé.

Most tegyem fel a bagatell kérdést, miszerint „És akkor mi van, ha tényleg kigyulladt az iskola?”?

Így is problémát okozhat (reméljük, sosem kerül  rá sor!), hogy a gyerekeknek a tűzriadóról a próba vagy jobb esetben a füstölgő szendvics jut eszébe. Ezek viszont legalább jogos használatból fakadtak. Hatalmas felelőtlenség a tűzjelzőt közösségi összetrombitálónak használni – vészhelyzetekre van kitalálva, nem erre. Meg vagyok döbbenve, hogy ez bárkinek is eszébe juthatott.

Most komolyan, képzeljük el, hogy valaki a hetvenes évek nukleáris fenyegetettsége közepén a légópincében állítja fel cirkuszát, majd elintéztet egy légiriadót.

A tűzjelzővel tanári beleegyezéssel ökörködünk? A protokoll látszatára sem adunk ezért? MACARENA?! Ez komoly?

Tanárértékelés: az AKG kifinomultan megszervezett illúziója. Vajon mennyit számíthat egy elvont skálán, többféleképp értelmezhető szempontok alapján megírt, rejtett eredményű értékelés, ha a nyilvános petíció sem ért el eredményt?

Az AKG évente két formában is lehetőséget ad diákjainak, hogy értékeljék tanáraikat. Az egyik egy számszaki, megadott szempontok alapján egyénileg kitöltött értékelés. A másik pedig egy kisebb vagy nagyobb csoportban, felügyelettel vagy anélkül megírt szöveges értékelés. Mit ne mondjak, mind a kettő szar. Kár, mert legjobb esetben is cirka havi negyvenezret fizetünk az oktatásért, és néha reménytelen a tanárcsere. És azt se feledjük, mi teszi az emberre a legnagyobb hatást iskolai évei során (könnyen ellenőrizhető, emlékezzünk vissza ötödik osztályra): az, hogy milyen a tanár.

Kezdetnek nézzük meg az akg.hu-n fellelhető „A pedagógusok munkájának tanulói értékelése az AKG-ban”-részt (itt). Tizenhat pontunk van. Ez 2003-ból származik, sajnos azóta nincsenek részletes adatelemzések.

„A tanárok munkájának értékelése nagyon változatos formában jelenik meg az iskolában.”

• A patrónusok egyéni beszélgetésein a tanulókkal - Anno beszélgettem a patrónusommal. Konkrétan azt mondtam neki, hogy „hogyhogy [a jelenlegi énektanárunk] még itt lehet?”. Másoktól minimum olyanokat lehet hallani, hogy „jaj, de várom a tanárértékelést, hogy jól lehúzhassam X-t”. Kíváncsi vagyok,  jutott-e valaha ezek közül bármelyik vissza a szaktanárokhoz, illetve számított-e bármit is.
• A hetenkénti csibebeszélgetéseken kiscsoportos formában – Ugyanez.
• A tanulók egyéni órarend összeállításában a 11-12. évfolyamon – Ezt azért érzem ökörségnek, mert a GO esetén például két tanárból egy viszi az évfolyam összes óráját. Tehát… aki megy, az pozitívan értékeli a tanárt, aki nem, az nem? Hol van a választási lehetőség? Vagy ez most arra gondol, amikor az évfolyamomról pár diák kijelentette, hogy nem megy emelt matekra, ha az a tanár tartja, aki?
• A tanulók önálló csoportszervezési jogosultságában; A tanulók szabad tanárválasztásában a vertikális csoportokban – Ezeket együtt veszem. Ööö… mit mondjak? Sosem tapasztaltam tanárcserét vagy tanárválasztást. Az angolcsoporthoz beosztották az angoltanárokat, az ez alapján kiosztott egyéb csoportoknál sem… sose volt tanárválasztás! (igen, ez 2003-mas, valószínűleg azóta változott valami.
  - Az egyes csoportok év végi (félévi) csoportértékelésein – Erről majd később.
• Kisiskolai és csibe szülői értekezleteken; Évenként, szülői kérdőíves információs formában; A kisiskolák patrónusainak kétheti rendszerességű megbeszélésein; A munkaközösségek szakmai egyeztetésein, munkáltatói jogosítványaiban; A munkaközösségi, kisiskolai hospitálásokon; A Pedagógia Tanács hetenkénti megbeszélésein; A pedagógiai vezető szupervíziós jogosultságában; A nevelőtestület tanár és patrónus kinevezési jogosítványában (mint végső fellebbviteli fórum) – Ezek nem diákdolgok, most hagyjuk is őket.
• A kisiskolák szaktanár választási jogosultságában – Ez sem diákdolog, de ki kell emelnem: miért nem az legalább részben?
• Az évenkénti központilag szervezett tanulói számszerű értékelésen - …

Na, erről az utóbbiról hosszabban.

Először is, feltételezzük, hogy a diákok komolyan veszik. Másodszor, lássuk magát az értékelést:
Az alábbi öt értékelési szempont alapján értékeljük a tanárokat: Az órák légköre, A tanár rátermettsége, A tanár-diák kapcsolat, Értékelés, visszajelzés illetve Összkép. Namármost, a szempontokat kiegészítő 2-3 soros magyarázat ellenére is általánoskodó és többféleképp érthető szempontok ezek, ami már csak azért is rossz, mert lehet, hogy a diák azért ad alacsony pontot az órák légkörére, mivel a tanár állandóan üvöltözik és feszélyezve érzi magát, a tanár meg azt a következtetést vonja le, hogy a dumáló gyerekek miatt van az egész. Lásd énekóra. Nem tudja a kéz, mire gondol a láb. Honnan is tudhatná?

A másik alapvető probléma a használt skála. Ki nem találnátok soha: 1 és 7 között kell pontozni a fenti szempontok alapján. Elvileg azért, hogy ne a szokások vezessenek, gyakorlatilag azonban ez egy olyan skála, amit soha sehol nem lát vagy használ az ember. Nem tudja semmilyen kontextusban elhelyezni és óhatatlanul torzulni fog az értékelés. Többen is említették például, tanár és diák egyaránt, hogy alig adnak heteseket, holott az elvileg az ötös és nem Mr. Tökéletes megfelelője.

Egyáltalán, mi baj van a szokásokkal? Ha kerülni akarjuk az iskolai jegyekkel való párhuzamot, legyen tízes vagy százas skála! Egy és hét között? Komolyan? Sose láttuk, nem tudjuk, mennyit ér! Kíváncsian várom, hány gyerek számolja át ötös skálára a (jegy-1)/1,5+1 képlet használatával – illetve hány marad egy olyan rendszernél, amit sosem használ, sosem látott használva és maga sem ért rendesen.

A következő probléma a visszajelzés teljes hiánya. A tanár megkapja az eredményeket, csoportokra lebontva. Ezzel vagy kezd valamit, vagy nem. Vagy megosztja az eredményeket a diákokkal, vagy nem. Nem kötelező. A semmitmondó számértékek mögött meg nagyon ronda értékeknek kell megbújniuk ahhoz, hogy egy tanár egyáltalán megfontolja a változtatást – már ha nem arra jut, hogy mögötte hatalmas a pedagógiai tapasztalat és a szóban forgó diákok a hülyék.

Itt találja meg az ember az AKG weboldalán a tanárértékelési eredményeket, de sokra nem megy vele. Munkaközösségenként vannak kint az eredmények, ami azzal jár, hogy a média, a rajz és az ének eredménye pl. együtt szerepel, így az ember soha a büdös életben nem fogja megtudni, mik is a valódi statisztikák (ami baj lehet például akkor, ha az embernek kiemelten fontos a jó rajzoktatás). Az olvasó helyzetét sem fogja megkönnyíteni a többféleképp értelmezhető szempontrendszer és a titokzatos 1-7 skála. És ez akkor is így marad, ha ez egy „alternatív”, ha szabad azt mondanom, „személyiségközpontú” értékelési rendszer.

Van még a szöveges értékelés, a csoportértékelés. Ezt vagy az aktuális kis csoport írja meg, vagy a csibeközösség. Utóbbinál két variáció fordult elő nálunk, az első egy nagy közös írás volt, aminek része volt a patrónus is. Nem egyszer fordult elő, hogy azt mondta: jaj, ilyet ne írjunk, ez nincs is így, ugye, gyerekek? – és egy kicsit finomabbá, bevehetőbbé tette a szöveget. Maradt a szürke, semmitmondó, jellegtelen massza.

A másik variáció az volt, amikor már csak időhiány okán is két-három gyerek állt össze és írt az egész csibe nevében az adott órákról – ez epochális vagy egyéb, mindenkinek ugyanazon tanár által tanított tárgyak esetén, mondanom sem kell, nem csak, hogy torzít, hanem egy csomó gyerek véleményét abszolút ignorálja.

Amikor nem csibén írjuk, hanem csoportban, egyszer az történt, hogy a társaság egy „oké, sablonszöveg, jó lesz”-t dobtak össze egy olyan tanárnál, akinek tárgyát nem szívlelték és destruáltak, illetve egyszer (amit csak meséltek) öncenzúrát hajtottak végre: áh, ne írjuk meg, úgyse fog változni semmi és csak megsértődik.

Namármost, kisebb csoportok esetén igen könnyen behatárolható, melyik értékelés kitől jött. Konkrét példa: a csibémből angol hatos csoportban csak én vagyok és egy barátom. Nem igényel Sherlock Holmes-i képességeket, hogy a tanár rájöjjön, ki írta az értékelést. Ez engem nem zavar, de 1) elvileg anonim 2) az eredmények effektíve nem nyilvánosak. Nem fair szerintem a rendszer – de persze értelmetlen is.

A szöveges értékelésekről a tanárok az én fülem hallatára soha a büdös életben nem adtak még visszajelzést.

Az én javaslatom: választható tanárértékelés, de azt üvegzsebbel. Az AKG weboldalán hat tonna adat található, amiből az ember nem tudja meg, hogy a gyerekének tanárára melyik csoport melyik szempontra hány pontot adott átlagban (pláne nem, hogy emberi skálán mennyi is az): iskolai átlag, évfolyamátlag, szempontátlag van csupán, az is elsősorban a munkaközösségek esetén, melyek gyakran több összemosott tárgyból állnak.

Ehelyett én azt mondanám: amelyik tanár bevállalja, az kap tanárértékelést. De nyilvánosat. Nevével együtt kinn lesz, melyik csoport melyik szempontra hány pontot adott. Esetleg a szöveges értékelést is meg lehetne ilyen formában oldani (igen, szerénységem valahol ezt csinálja, bár a problémákra helyezi elsősorban a hangsúlyt). Aki ezt nem vállalja, azt nem értékelik – ez azonban megint sokat elárul és megjelenik.

Még egy bizonyíték arra, hogy a tanárértékelés jelenlegi formájában haszontalan: a tény, hogy az én bejegyzéseimre érkező néhány érdemi reakció közül az egyik konkrétan üvöltözés volt. sokat elárul: durva, amit írok, persze – de nyakamat rá: ha mindenki őszintén meg tudná írni a véleményét úgy, hogy az kendőzetlenül eljusson a tanárokhoz, a középmezőny alja lennék csupán udvariassági szempontból. Ezerszer rosszabb dolgok hangzanak el a folyosón – és ezzel, ha személyiségközpontú, alternatív és emberi okokból nem is, de anyagi okokból és a diákok jövőjének és megfelelő oktatásának érdekében változtatni kellene.

Tehát: nincs kötelező visszajelzés vagy következmény, a tanárok annyit osztanak meg az eredményekből, amennyit akarnak, cenzúrázott vagy öncenzúrázott szöveges értékeléssel operálunk – arról már ne is beszéljünk, hogy ha nem vagyok elégedett pl. a matektanárommal a négy év során, nincs hová átmennem és nincs kit kire lecserélnem. Valószínűleg en bloc megutáltam volna a történelmet, mint tárgyat, ha kilencediktől nem egy másik tanár tanította volna. Lehetőségem változtatásra nem lett volna.

Ha átszámolom ötös skálára és átlagolom az összes munkaközösség összes szempontjának összes értékét, mennyit kapok? Mindössze 3,93-mat. Ebben persze nincs benne a súlyozás, hogy mit hányan töltöttek ki, de erre vonatkozó adatok nincsenek is fent. Mindenki döntse el, hogy egy erős közepes illetve majdnem jó értékelés elég jó-e egy olyan iskola esetében, mint az AKG.

Még egy finom sztori konklúziónak: mint már írtam egyszer, az évfolyam diákjainak olyannyira elfogadhatatlan volt matektanárunk munkássága, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek, amit az évfolyam nagy része aláírt. Ha jól emlékszem, kétszer is. Soha nem történt semmi a véget nem érő egyeztetéseket leszámítva (illetve, ha volt, átkozottul rosszul kommunikálták a tanárok, de hát erre már láttunk példát) – a sztori vége pedig az lett, hogy a tanár elhagyta az iskolát. Ez az egyetlen mód, ahogy a tanárértékelés hatásos lehet? Ha a tanár kilép?

Smoke and mirrors – tükrök és füst. Ennyi a tanárértékelés az iskolánkban. Egy illúzió.

Kis összegző az iskolaújságokról általában, egy kis kitekintés a miénkre, majd összehasonlítás egy másikkal.

Mielőtt belevágnék abba, hogy a mi iskolaújságunkról írjak röviden, hadd írjam le, szerintem milyen egy jó iskolaújság. Egyáltalán, hogy mi a célja.

A következő két végletet tudom elképzelni: az egyik az, amikor az iskolaújság, nevéhez híven, az iskola aktualitásairól ír, már-már közlönyformában, vagy azt tárgyalva. A másik pedig az, amikor az iskolaújság tök feleslegesen iskolaújság, lehetne akár egy blog is, mert kizárólagosan filmkritikákkal, olvasmányélményekkel, nagyvilági dolgokkal foglalkozik. Az ilyen újság olvasóközönségét teljesen felesleges az iskolapolgárok körére korlátozni. Arra természetesen nagyon jó, hogy nevelje a jövő újságírópalántáit, tájékoztatásra viszont alkalmatlan.

Mi hát a cél? – teszem fel a kérdést. S ha már itt tartunk: mi nyújt tájékoztatást, ha nem az iskolaújság a maga korlátozott interaktivitásával? A szülői értekezlet mintájára vezessük be a gyereki értekezletet is, vagy mi? Szerintem egy iskolaújság – lévén iskolaújság – elsősorban az iskoláról kell, hogy szóljon. Az iskola dolgairól tájékoztasson, formáljon róluk véleményt.

Ha a fenti két végletet nézem, a Szubjektív, az AKG iskolaújsága mondjuk négyötödrészt a skála filmkritikai feléhez tart.

Természetesen ne feledjük el, hogy a lap csupán egy alkotóköri foglalkozás terméke. Hetedikben kötelező a kézművesfoglalkozás, nyolcadikban és kilencedikben pedig legalább egyet kell választani a tényleg nagyszámú és sokrétű választékból. Ezeknek egyike a Szubjektív, melynek szerkesztőségében a rendszer logikája alapján túlnyomórészt nyolcadikos és kilencedikes diákok találhatóak. Amikor én voltam szerkesztő, ha jól emlékszem, egy híján mindenki ebből a két évfolyamból került ki. De lehet, hogy mindenki. Egyébként akkoriban a szerkesztőségi üléseken való részvételt is igen lazán vettük. A húszperces késésektől a korábban elmenésen át az ott sem létig sok minden előfordult. Az ülések nagy része a „találj már ki magadnak egy cikktémát” vagy a „most felolvassuk egyikőtök cikkét”, esetleg az „itt vannak a lektorált cikkek, nézzétek át őket”-szentháromság vonalán mozogtak. Emlékeim szerint az idő legnagyobb részét az első vette el(talán ezért is születik ennyi (film)kritika, nem tudom). Ahhoz képest, hogy év elején a Watergate-ügy és hasonlók átbeszélését terveztük, ebből csak odáig jutottunk, melyik betűkombináció hozza elő a Wordben a megfelelő idézőjelet.

A lap a Filmklub alkotókör filmkritikai, filmajánló lapjaként indult, nem egy hagyományos iskolaújság, hanem egy magazin. Így nem véletlen a címe sem (figyelem: Szubjektív!), és az sem, hogy sok ideig kizárólag, majd később túlnyomó részben kritikákból, ajánlókból állt. Folyamatosan nőtt benne a közéletről, az iskoláról szóló cikkek aránya, így ez lett a fóruma az iskolai ügyek kitárgyalásának is - más híján (kiemelés tőlem – TooNormal). De annak nincs akadálya, sőt, határozottan támogatnék olyan újságot, ami betöltené az iskolaújság funkcióját, és végre konkurenciája lenne a lapunknak. Aki iskolai ügyekkel komolyabban foglalkozó iskolaújságot szeretne, annak nem a száját kéne jártatnia, hogy hogyan is kéne ezt (kiemelés tőlem – TooNormal), hanem a piacra kéne lépnie, és ott megmérettetnie magát. A támogatásomat megkapja.

- a felelős szerkesztő, egyben az iskola tanára

Egyébként azt sem értem, miért kell a nyomtatott verziót erőltetni – nálunk legalábbis ez az elsődleges, illetve létezik az AKG-n egy alweboldal kb. fél éves késéssel frissített archívummal és elvileg(!) havonta megjelenő papíralapú verzióval. 2011 van, miért nem blog, miért nem alapvetően netes felület? Miért korlátozzuk az olvasóközönséget a diákságra, ha már amúgy sem a suliról írunk elsősorban? Nem lenne nyomtatási költség sem, helyette lenne AdSense. Nem lenne lapzárta, lenne helyette bármikori posztolás. Nem lenne egy halom papír, lenne helyette hivatkozás, komment, reblog, facebook – utóbbi a jelenleginél kicsit intenzívebben.

Egyébként ha én írnék egy iskolaújságot, egy ilyen esemény kapcsán akár az egész szám csak erről szólna, több szubjektív véleményt is bemutatva. Mert csiszolhatja egy diák írói képességeit azzal, hogy egy nemrég látott új filmről ír kritikát, de ez az iskolaújságba, mint olyanba, szerintem nem való. Kérdés az, hogy amennyiben az iskolaújságnak tényleg csupán ennyi a funkciója, akkor mi az a bizonyos interaktív fórum, ahol a fent már többször említett témákról, vitás kérdésekről társalogni, vitatkozni tudunk, akár nem is csak egymással, hanem az érintettekkel, és/vagy a tanárokkal is

A közelmúltban akadtam rá a Politechnikum iskolaújságjára, a Poligráfra. Meg voltam döbbenve. Interjú diákokkal, iskolabírósági hírek, dolgozatstatisztikák, tanulmányi versenyek, a lap által szervezett műveltségi vetélkedő, diákok által díjazott tanárok, hiányzások, tájékoztatók, pályázatok, közérdekű információk, tábori élmények! És ami a leginkább tetszett: nincs egy átkozott filmkritika sem. Na, ilyen egy iskolaújság. Régen (ezredforduló előtti archívumok) többé-kevésbé a miénk is ilyen volt. Lesz ilyen valaha?

A Szubjektív AKG-s alweboldala itt található.