Alternativity

Tanárértékelés: az AKG kifinomultan megszervezett illúziója. Vajon mennyit számíthat egy elvont skálán, többféleképp értelmezhető szempontok alapján megírt, rejtett eredményű értékelés, ha a nyilvános petíció sem ért el eredményt?

Az AKG évente két formában is lehetőséget ad diákjainak, hogy értékeljék tanáraikat. Az egyik egy számszaki, megadott szempontok alapján egyénileg kitöltött értékelés. A másik pedig egy kisebb vagy nagyobb csoportban, felügyelettel vagy anélkül megírt szöveges értékelés. Mit ne mondjak, mind a kettő szar. Kár, mert legjobb esetben is cirka havi negyvenezret fizetünk az oktatásért, és néha reménytelen a tanárcsere. És azt se feledjük, mi teszi az emberre a legnagyobb hatást iskolai évei során (könnyen ellenőrizhető, emlékezzünk vissza ötödik osztályra): az, hogy milyen a tanár.

Kezdetnek nézzük meg az akg.hu-n fellelhető „A pedagógusok munkájának tanulói értékelése az AKG-ban”-részt (itt). Tizenhat pontunk van. Ez 2003-ból származik, sajnos azóta nincsenek részletes adatelemzések.

„A tanárok munkájának értékelése nagyon változatos formában jelenik meg az iskolában.”

• A patrónusok egyéni beszélgetésein a tanulókkal - Anno beszélgettem a patrónusommal. Konkrétan azt mondtam neki, hogy „hogyhogy [a jelenlegi énektanárunk] még itt lehet?”. Másoktól minimum olyanokat lehet hallani, hogy „jaj, de várom a tanárértékelést, hogy jól lehúzhassam X-t”. Kíváncsi vagyok,  jutott-e valaha ezek közül bármelyik vissza a szaktanárokhoz, illetve számított-e bármit is.
• A hetenkénti csibebeszélgetéseken kiscsoportos formában – Ugyanez.
• A tanulók egyéni órarend összeállításában a 11-12. évfolyamon – Ezt azért érzem ökörségnek, mert a GO esetén például két tanárból egy viszi az évfolyam összes óráját. Tehát… aki megy, az pozitívan értékeli a tanárt, aki nem, az nem? Hol van a választási lehetőség? Vagy ez most arra gondol, amikor az évfolyamomról pár diák kijelentette, hogy nem megy emelt matekra, ha az a tanár tartja, aki?
• A tanulók önálló csoportszervezési jogosultságában; A tanulók szabad tanárválasztásában a vertikális csoportokban – Ezeket együtt veszem. Ööö… mit mondjak? Sosem tapasztaltam tanárcserét vagy tanárválasztást. Az angolcsoporthoz beosztották az angoltanárokat, az ez alapján kiosztott egyéb csoportoknál sem… sose volt tanárválasztás! (igen, ez 2003-mas, valószínűleg azóta változott valami.
  - Az egyes csoportok év végi (félévi) csoportértékelésein – Erről majd később.
• Kisiskolai és csibe szülői értekezleteken; Évenként, szülői kérdőíves információs formában; A kisiskolák patrónusainak kétheti rendszerességű megbeszélésein; A munkaközösségek szakmai egyeztetésein, munkáltatói jogosítványaiban; A munkaközösségi, kisiskolai hospitálásokon; A Pedagógia Tanács hetenkénti megbeszélésein; A pedagógiai vezető szupervíziós jogosultságában; A nevelőtestület tanár és patrónus kinevezési jogosítványában (mint végső fellebbviteli fórum) – Ezek nem diákdolgok, most hagyjuk is őket.
• A kisiskolák szaktanár választási jogosultságában – Ez sem diákdolog, de ki kell emelnem: miért nem az legalább részben?
• Az évenkénti központilag szervezett tanulói számszerű értékelésen - …

Na, erről az utóbbiról hosszabban.

Először is, feltételezzük, hogy a diákok komolyan veszik. Másodszor, lássuk magát az értékelést:
Az alábbi öt értékelési szempont alapján értékeljük a tanárokat: Az órák légköre, A tanár rátermettsége, A tanár-diák kapcsolat, Értékelés, visszajelzés illetve Összkép. Namármost, a szempontokat kiegészítő 2-3 soros magyarázat ellenére is általánoskodó és többféleképp érthető szempontok ezek, ami már csak azért is rossz, mert lehet, hogy a diák azért ad alacsony pontot az órák légkörére, mivel a tanár állandóan üvöltözik és feszélyezve érzi magát, a tanár meg azt a következtetést vonja le, hogy a dumáló gyerekek miatt van az egész. Lásd énekóra. Nem tudja a kéz, mire gondol a láb. Honnan is tudhatná?

A másik alapvető probléma a használt skála. Ki nem találnátok soha: 1 és 7 között kell pontozni a fenti szempontok alapján. Elvileg azért, hogy ne a szokások vezessenek, gyakorlatilag azonban ez egy olyan skála, amit soha sehol nem lát vagy használ az ember. Nem tudja semmilyen kontextusban elhelyezni és óhatatlanul torzulni fog az értékelés. Többen is említették például, tanár és diák egyaránt, hogy alig adnak heteseket, holott az elvileg az ötös és nem Mr. Tökéletes megfelelője.

Egyáltalán, mi baj van a szokásokkal? Ha kerülni akarjuk az iskolai jegyekkel való párhuzamot, legyen tízes vagy százas skála! Egy és hét között? Komolyan? Sose láttuk, nem tudjuk, mennyit ér! Kíváncsian várom, hány gyerek számolja át ötös skálára a (jegy-1)/1,5+1 képlet használatával – illetve hány marad egy olyan rendszernél, amit sosem használ, sosem látott használva és maga sem ért rendesen.

A következő probléma a visszajelzés teljes hiánya. A tanár megkapja az eredményeket, csoportokra lebontva. Ezzel vagy kezd valamit, vagy nem. Vagy megosztja az eredményeket a diákokkal, vagy nem. Nem kötelező. A semmitmondó számértékek mögött meg nagyon ronda értékeknek kell megbújniuk ahhoz, hogy egy tanár egyáltalán megfontolja a változtatást – már ha nem arra jut, hogy mögötte hatalmas a pedagógiai tapasztalat és a szóban forgó diákok a hülyék.

Itt találja meg az ember az AKG weboldalán a tanárértékelési eredményeket, de sokra nem megy vele. Munkaközösségenként vannak kint az eredmények, ami azzal jár, hogy a média, a rajz és az ének eredménye pl. együtt szerepel, így az ember soha a büdös életben nem fogja megtudni, mik is a valódi statisztikák (ami baj lehet például akkor, ha az embernek kiemelten fontos a jó rajzoktatás). Az olvasó helyzetét sem fogja megkönnyíteni a többféleképp értelmezhető szempontrendszer és a titokzatos 1-7 skála. És ez akkor is így marad, ha ez egy „alternatív”, ha szabad azt mondanom, „személyiségközpontú” értékelési rendszer.

Van még a szöveges értékelés, a csoportértékelés. Ezt vagy az aktuális kis csoport írja meg, vagy a csibeközösség. Utóbbinál két variáció fordult elő nálunk, az első egy nagy közös írás volt, aminek része volt a patrónus is. Nem egyszer fordult elő, hogy azt mondta: jaj, ilyet ne írjunk, ez nincs is így, ugye, gyerekek? – és egy kicsit finomabbá, bevehetőbbé tette a szöveget. Maradt a szürke, semmitmondó, jellegtelen massza.

A másik variáció az volt, amikor már csak időhiány okán is két-három gyerek állt össze és írt az egész csibe nevében az adott órákról – ez epochális vagy egyéb, mindenkinek ugyanazon tanár által tanított tárgyak esetén, mondanom sem kell, nem csak, hogy torzít, hanem egy csomó gyerek véleményét abszolút ignorálja.

Amikor nem csibén írjuk, hanem csoportban, egyszer az történt, hogy a társaság egy „oké, sablonszöveg, jó lesz”-t dobtak össze egy olyan tanárnál, akinek tárgyát nem szívlelték és destruáltak, illetve egyszer (amit csak meséltek) öncenzúrát hajtottak végre: áh, ne írjuk meg, úgyse fog változni semmi és csak megsértődik.

Namármost, kisebb csoportok esetén igen könnyen behatárolható, melyik értékelés kitől jött. Konkrét példa: a csibémből angol hatos csoportban csak én vagyok és egy barátom. Nem igényel Sherlock Holmes-i képességeket, hogy a tanár rájöjjön, ki írta az értékelést. Ez engem nem zavar, de 1) elvileg anonim 2) az eredmények effektíve nem nyilvánosak. Nem fair szerintem a rendszer – de persze értelmetlen is.

A szöveges értékelésekről a tanárok az én fülem hallatára soha a büdös életben nem adtak még visszajelzést.

Az én javaslatom: választható tanárértékelés, de azt üvegzsebbel. Az AKG weboldalán hat tonna adat található, amiből az ember nem tudja meg, hogy a gyerekének tanárára melyik csoport melyik szempontra hány pontot adott átlagban (pláne nem, hogy emberi skálán mennyi is az): iskolai átlag, évfolyamátlag, szempontátlag van csupán, az is elsősorban a munkaközösségek esetén, melyek gyakran több összemosott tárgyból állnak.

Ehelyett én azt mondanám: amelyik tanár bevállalja, az kap tanárértékelést. De nyilvánosat. Nevével együtt kinn lesz, melyik csoport melyik szempontra hány pontot adott. Esetleg a szöveges értékelést is meg lehetne ilyen formában oldani (igen, szerénységem valahol ezt csinálja, bár a problémákra helyezi elsősorban a hangsúlyt). Aki ezt nem vállalja, azt nem értékelik – ez azonban megint sokat elárul és megjelenik.

Még egy bizonyíték arra, hogy a tanárértékelés jelenlegi formájában haszontalan: a tény, hogy az én bejegyzéseimre érkező néhány érdemi reakció közül az egyik konkrétan üvöltözés volt. sokat elárul: durva, amit írok, persze – de nyakamat rá: ha mindenki őszintén meg tudná írni a véleményét úgy, hogy az kendőzetlenül eljusson a tanárokhoz, a középmezőny alja lennék csupán udvariassági szempontból. Ezerszer rosszabb dolgok hangzanak el a folyosón – és ezzel, ha személyiségközpontú, alternatív és emberi okokból nem is, de anyagi okokból és a diákok jövőjének és megfelelő oktatásának érdekében változtatni kellene.

Tehát: nincs kötelező visszajelzés vagy következmény, a tanárok annyit osztanak meg az eredményekből, amennyit akarnak, cenzúrázott vagy öncenzúrázott szöveges értékeléssel operálunk – arról már ne is beszéljünk, hogy ha nem vagyok elégedett pl. a matektanárommal a négy év során, nincs hová átmennem és nincs kit kire lecserélnem. Valószínűleg en bloc megutáltam volna a történelmet, mint tárgyat, ha kilencediktől nem egy másik tanár tanította volna. Lehetőségem változtatásra nem lett volna.

Ha átszámolom ötös skálára és átlagolom az összes munkaközösség összes szempontjának összes értékét, mennyit kapok? Mindössze 3,93-mat. Ebben persze nincs benne a súlyozás, hogy mit hányan töltöttek ki, de erre vonatkozó adatok nincsenek is fent. Mindenki döntse el, hogy egy erős közepes illetve majdnem jó értékelés elég jó-e egy olyan iskola esetében, mint az AKG.

Még egy finom sztori konklúziónak: mint már írtam egyszer, az évfolyam diákjainak olyannyira elfogadhatatlan volt matektanárunk munkássága, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek, amit az évfolyam nagy része aláírt. Ha jól emlékszem, kétszer is. Soha nem történt semmi a véget nem érő egyeztetéseket leszámítva (illetve, ha volt, átkozottul rosszul kommunikálták a tanárok, de hát erre már láttunk példát) – a sztori vége pedig az lett, hogy a tanár elhagyta az iskolát. Ez az egyetlen mód, ahogy a tanárértékelés hatásos lehet? Ha a tanár kilép?

Smoke and mirrors – tükrök és füst. Ennyi a tanárértékelés az iskolánkban. Egy illúzió.

Hosszú ideje húzom már, de most már végre itt van. Eddig arra vártam, hogy a tanárok válaszoljanak a leveleimre, kettő híján azonban sajnos egy sem érezte elég fontosnak az ügyet, hogy legalább egy „nem vaze” tartalmú e-mailt visszaírjon. Kár.

Lényeg a lényeg: ez egy problémafelvető blog, ahol olyan dolgokról írok elsősorban, amiről szerintem máshol beszélni nem tudunk. Nagy híve vagyok, illetve lenném az interaktivitásnak a kezdeményezésem ügyében, s ha passzívan is, de többé-kevésbé ez már meg is valósult. Sokakkal beszélgetek azokról, amiket írtam, s tudom, hogy itt-ott elő is kerülnek a felvetéseim. Annak érdekében (is), hogy ez a folyamat aktívabb legyen, arra gondoltam, csinálok podcasteket. Voltaképp felvett beszélgetések ezek más diákokkal, jó esetben tanárral is. Kisebb csoportban valami előre kitalált téma mentén (amitől természetesen eltérhetünk) beszélgetnénk az iskoláról, valamiről, amit az iskola kapcsán fontosnak érzünk. A beszélgetés a későbbiekben kikerülne a blogra is (ha nem vagyok lusta, talán transzkripteket is írok).

Konkrét témaötleteim is vannak, de egyáltalán nem kell ezekhez kötni semmit vagy ezekről beszélgetni majd, a koncepció demonstrálásának érdekében azonban felsorolok pár ötletet.

-         Nyelvi év: melyik nyelvet hogyan, milyen rendszerben tanítják? (legjobb esetben tanárok és diákok is)

-         Viszonyom a patrónusommal, vagy a patrónusi rendszer általában

-         Órai fegyelem, tekintély, van-e, nincs-e, kell-e…

-         Az elfoglalt kamaszlét, avagy soha semmire sincs idő (a suliban (sem))

-         Tantárgyválasztás előtt és után

-         Az AKG régen és most

- (Ön)kritika arról, amit csinálok

-         Bla bla bla

Régi és jelenlegi AKG-sok reakcióit és esetleges jelentkezését nagy örömmel várnám. A magam kis toborzása is zajlik természetesen az iskolaépületen belül, már akad a dologban szívesen részt vevő tanár is.

Csináljuk meg azt a fórumot, aminek egyelőre nyoma sincs az iskolánkban!

Kis összegző az iskolaújságokról általában, egy kis kitekintés a miénkre, majd összehasonlítás egy másikkal.

Mielőtt belevágnék abba, hogy a mi iskolaújságunkról írjak röviden, hadd írjam le, szerintem milyen egy jó iskolaújság. Egyáltalán, hogy mi a célja.

A következő két végletet tudom elképzelni: az egyik az, amikor az iskolaújság, nevéhez híven, az iskola aktualitásairól ír, már-már közlönyformában, vagy azt tárgyalva. A másik pedig az, amikor az iskolaújság tök feleslegesen iskolaújság, lehetne akár egy blog is, mert kizárólagosan filmkritikákkal, olvasmányélményekkel, nagyvilági dolgokkal foglalkozik. Az ilyen újság olvasóközönségét teljesen felesleges az iskolapolgárok körére korlátozni. Arra természetesen nagyon jó, hogy nevelje a jövő újságírópalántáit, tájékoztatásra viszont alkalmatlan.

Mi hát a cél? – teszem fel a kérdést. S ha már itt tartunk: mi nyújt tájékoztatást, ha nem az iskolaújság a maga korlátozott interaktivitásával? A szülői értekezlet mintájára vezessük be a gyereki értekezletet is, vagy mi? Szerintem egy iskolaújság – lévén iskolaújság – elsősorban az iskoláról kell, hogy szóljon. Az iskola dolgairól tájékoztasson, formáljon róluk véleményt.

Ha a fenti két végletet nézem, a Szubjektív, az AKG iskolaújsága mondjuk négyötödrészt a skála filmkritikai feléhez tart.

Természetesen ne feledjük el, hogy a lap csupán egy alkotóköri foglalkozás terméke. Hetedikben kötelező a kézművesfoglalkozás, nyolcadikban és kilencedikben pedig legalább egyet kell választani a tényleg nagyszámú és sokrétű választékból. Ezeknek egyike a Szubjektív, melynek szerkesztőségében a rendszer logikája alapján túlnyomórészt nyolcadikos és kilencedikes diákok találhatóak. Amikor én voltam szerkesztő, ha jól emlékszem, egy híján mindenki ebből a két évfolyamból került ki. De lehet, hogy mindenki. Egyébként akkoriban a szerkesztőségi üléseken való részvételt is igen lazán vettük. A húszperces késésektől a korábban elmenésen át az ott sem létig sok minden előfordult. Az ülések nagy része a „találj már ki magadnak egy cikktémát” vagy a „most felolvassuk egyikőtök cikkét”, esetleg az „itt vannak a lektorált cikkek, nézzétek át őket”-szentháromság vonalán mozogtak. Emlékeim szerint az idő legnagyobb részét az első vette el(talán ezért is születik ennyi (film)kritika, nem tudom). Ahhoz képest, hogy év elején a Watergate-ügy és hasonlók átbeszélését terveztük, ebből csak odáig jutottunk, melyik betűkombináció hozza elő a Wordben a megfelelő idézőjelet.

A lap a Filmklub alkotókör filmkritikai, filmajánló lapjaként indult, nem egy hagyományos iskolaújság, hanem egy magazin. Így nem véletlen a címe sem (figyelem: Szubjektív!), és az sem, hogy sok ideig kizárólag, majd később túlnyomó részben kritikákból, ajánlókból állt. Folyamatosan nőtt benne a közéletről, az iskoláról szóló cikkek aránya, így ez lett a fóruma az iskolai ügyek kitárgyalásának is - más híján (kiemelés tőlem – TooNormal). De annak nincs akadálya, sőt, határozottan támogatnék olyan újságot, ami betöltené az iskolaújság funkcióját, és végre konkurenciája lenne a lapunknak. Aki iskolai ügyekkel komolyabban foglalkozó iskolaújságot szeretne, annak nem a száját kéne jártatnia, hogy hogyan is kéne ezt (kiemelés tőlem – TooNormal), hanem a piacra kéne lépnie, és ott megmérettetnie magát. A támogatásomat megkapja.

- a felelős szerkesztő, egyben az iskola tanára

Egyébként azt sem értem, miért kell a nyomtatott verziót erőltetni – nálunk legalábbis ez az elsődleges, illetve létezik az AKG-n egy alweboldal kb. fél éves késéssel frissített archívummal és elvileg(!) havonta megjelenő papíralapú verzióval. 2011 van, miért nem blog, miért nem alapvetően netes felület? Miért korlátozzuk az olvasóközönséget a diákságra, ha már amúgy sem a suliról írunk elsősorban? Nem lenne nyomtatási költség sem, helyette lenne AdSense. Nem lenne lapzárta, lenne helyette bármikori posztolás. Nem lenne egy halom papír, lenne helyette hivatkozás, komment, reblog, facebook – utóbbi a jelenleginél kicsit intenzívebben.

Egyébként ha én írnék egy iskolaújságot, egy ilyen esemény kapcsán akár az egész szám csak erről szólna, több szubjektív véleményt is bemutatva. Mert csiszolhatja egy diák írói képességeit azzal, hogy egy nemrég látott új filmről ír kritikát, de ez az iskolaújságba, mint olyanba, szerintem nem való. Kérdés az, hogy amennyiben az iskolaújságnak tényleg csupán ennyi a funkciója, akkor mi az a bizonyos interaktív fórum, ahol a fent már többször említett témákról, vitás kérdésekről társalogni, vitatkozni tudunk, akár nem is csak egymással, hanem az érintettekkel, és/vagy a tanárokkal is

A közelmúltban akadtam rá a Politechnikum iskolaújságjára, a Poligráfra. Meg voltam döbbenve. Interjú diákokkal, iskolabírósági hírek, dolgozatstatisztikák, tanulmányi versenyek, a lap által szervezett műveltségi vetélkedő, diákok által díjazott tanárok, hiányzások, tájékoztatók, pályázatok, közérdekű információk, tábori élmények! És ami a leginkább tetszett: nincs egy átkozott filmkritika sem. Na, ilyen egy iskolaújság. Régen (ezredforduló előtti archívumok) többé-kevésbé a miénk is ilyen volt. Lesz ilyen valaha?

A Szubjektív AKG-s alweboldala itt található.

Az alábbiakban egy, a „Miért jó egy alternatív iskola?” c. könyvből kivett diagram látható, a felmérés 2006-os. A diagramot eredetileg elnyomtatták, ezért módosított a kép.

A Paint csodájának köszönhetően most már helyükön vannak az adatok, a legkevésbé elfogadott túlélési technikák legalul olvashatóak.

(3. ábra. A túlélési technikák alkalmazásának elfogadása a pedagógusok részéről (1 = egyáltalán nem elfogadható; 2 = inkább nem elfogadható; 3 = elfogadható is, meg nem is; 4 = inkább elfogadható; 5 = teljes mértékben elfogadható)

Olvasás közben a következő kérdések merültek fel bennem:

Hogyhogy egy alternatív, személyiségközpontú, igen sok kérdés dolgában meglehetős lazaságot és/vagy elnézést tanúsító iskola ennyire keményen veszi, legalábbis elviekben, az olyan dolgokat is, mint a késés vagy a nem készülés? Pláne annak fényében, hogy következménye a legritkább esetben van. Érdekes kettőségbe nyújt betekintést az, hogy ennyire elítélik ezeket a tanárok, s mégsem nyúlnak a konvencionális eszközökhöz.

Miért rosszabb a másolás, mint az egész napról való ellógás? Előbbivel legalább valami bemegy a gyerek fejébe.

Ha ennyire zavarja a tanárokat, amikor egy diák megzavarja az iskolai munkát, miért nincsenek ennek következményei? Az én olvasatomban ez a kritérium azt jelenti, hogy valaki az órán dumál vagy dobálózik, et cetera. Ha már ez ekkora problémának találtatott, miért nincsenek büntetések? Nem azért, mert ez egy „normális” iskolában így menne, hanem mert ez lenne a természetes reakció egy ténylegesen kártékony és a jelek szerint ennyire elítélt túlélési technikára.

Mire fel az értékkülönbség a lesés és a puskázás illetve a másolás és más feladatának beadása között? A lesést azért veszik egy kicsit jobban, mert az egy közösségi dolog? A másolás esetén is ez volt a kritérium talán?

Miért jobb, ha a diák csak az iskolai foglalkozásokról lóg el, mint ha egész nap be se jönne? Talán, mert utóbbi esetben van plusz egy adag ebéd?

Miért rosszabb, ha valaki valótlan indokokat talál ki annál, mint ha nem készül? Egyáltalán miért ilyen rossz, ha valaki valótlan indokokat talál ki? Engem az jobban zavar, ha Józsi nem csinál házit, mint ha azt mondaná, hogy megírta, de náluk ebédelt Orbán Viktor és tévedésből azt ette meg a krumplipaprikás helyett.

Mi számít rendbontó titkos akciónak? Hógolyózás a folyosón? A konyhán keresztül a CBA elé szökés? A suliról való szubjektív kritikablog írása? Bombariadó/a tűzjelző bazerálása?” Lett légyen bármi, mindössze 5 századdal rosszabb, mint a puskázás, amiről meg már megvannak a tapasztalataink.

Miért van a többi technikához képest középen (1,65) a puskázás és miért a létező legrosszabb a más munkájának beadása (1,03)? A puskázó ember végső soron a tankönyvkészítők munkáját adja be.

Hogy lehet „inkább nem elfogadható” a késés egy csengő nélküli iskolában, ahol ez óhatatlanul előfordul? Az egyik biztosítékkiverő nálam az volt, hogy miért jobb, ha a gyerek nem figyel az órán, mint ha nem készül? Az utóbbi sokkal inkább akadályozza az anyag megértését, ha már választani kell. És már csak meg sem említem ismét a másolás különböző permutációi közti értékelési különbséget!

A végére pedig jöjjön, ahogy ígértem, az én értékelésem:

Nem készül fel órára: 3
Nem veszi ki a részét a csoportmunkából: 2
Késik: 3
Nem azzal foglalkozik órán, amivel kellene: 1
Les valakiről: 1
Valótlan indokokat talál ki: 3 (egyébként voltaképp nem is érdekel)
Ellóg egész iskolai foglalkozásról: 1
Puskázik: 1
Rendbontó titkos akciókban vesz részt: 2 (fogalmam sincs, mi az, értékelésemhez az egyik matekórán elengedett csótányok történetét vettem alapul)
Ellóg egész tanítási napról: 2
Szándékosan megakadályozza az iskolai munkát: 2 (bár itt tényező, hogy diák vagyok, magamat figyelmen kívül hagyva 1-et adtam volna)
Megoldatja a feladatát mással: 1
Nem valódi dokumentumokat mutat be: 1
Más feladatát adja/mutatja be: 1

Átlag: 24/14=1,71

Na, legalább arányaiban egyetértünk, kedves tanári kar. Egy icipicit még lazább is vagyok – most tekintsünk el attól, hogy tudathasadás hiányában az én kérdőívem mindössze egy ember véleménye alapján készült, a másikkal ellentétben. És még nekem mondják, hogy „egyszerűen rossz iskolába jártál - sokkal megfelelőbb lenne számodra mondjuk a Móricz, ahol a XVIII. századi poroszos drill a stílus, mert a tanárok emberi és szakmai képességei annyira terjednek ki.” (via).

Általánosságban elmondható, hogy igyekszem az AKG-val kapcsolatos problémákat, szituációkat nem a diákokra visszavezetni, már csak abból az egyszerű okból sem, mert az iskola hajóját elsősorban a tanárok és a vezetőségi tagok kormányozzák. Az azonban természetesen elkerülhetetlen, hogy egy szétcseszett óráért ne legalább részben a diákokat tegye felelőssé az objektív megfigyelő. Persze a maga módján ez is csak egy szimptóma, se több, se kevesebb – most azonban nem a tanárokról akarok írni.

Bár ezt az írást vállaltan egy konkrét esemény ihlette, nem akarom témáját sem az illető(k)re, se az adott szituációra ráhúzni: elvégre még csak ott sem voltam. Az attitűd (vagy, hogy Wengert idézzem: attyityüd) azonban szerintem megér egy misét.

Már írtam a kihagyhatatlan lehetőségekről, magyarán arról, hogy az AKG egy olyan iskola, ahol rengeteg a lehetőség, melyekkel élni és visszaélni is lehet. Annak idején írtam már a tönkrement matekórákról is, ahol azért minden probléma mellett érdemes figyelembe venni, hogy egyes órákon előre megtervezve különböző bogarakat engedtek el néhányan, hogy az óra megszakadjon és megálljon. Ha jól emlékszem, még egeret is vettek erre a célra egy későbbi alkalomra, de abból semmi sem lett. Írtam már dühös „kortesbeszédeket” több Heti apróban is arról, hogy milyen alapon szisszen fel az a minimumon, aki a radar alatt maradva ugyan, de a maximumot csinálja. Tudom, hogy keresztbe-kasul hivatkozom ezzel a poszttal a mostani Heti apróra és vice versa, de szeretném idézni az idevágó részt:

„Egyszerűbb házit írni és azzal az órával nem foglalkozni, tudom, valahol meg is értem, elvégre 16-18 éves, minimum az elmúlt négy-öt év során önkifejezésre és érett gondolkodásra nevelt fiataloknak még nem kell készen állniuk arra, hogy kifejezzék problémáikat és megoldást kere… na álljunk meg egy szóra.”

A lényeg igazából ez. Páran a szememre vetették, miért nem ismerem el az AKG összes erényeit, illetve, hogy másképp fogalmazzak: miért nem a klasszikus körzeti sulihoz mérem az AKG-t. Ezt mindig nevetségesnek tartottam és nemegyszer megjegyeztem, hogy az AKG-t önmagához, illetve az alternatív/liberális/személyiséközpontú oktatási intézményekhez fogom mérni. Ezen nem is tervezek változtatni. Ezzel természetesen az is jár, hogy az AKG-ban nevelkedő diákok, akik nyilvánvalóan olyan szülőkkel rendelkeznek, akik az AKG személyiségközpontú, nyílt nevelési elveit kívánatosnak tartják, más, magasabb mércét kapnak a szememben, mint azok, akik egy körzeti suliban nyomorognak jobb híján. Most vegyem ide az internet által nyújtott megannyi lehetőség és tájékoztatási forma, a szabad információáramlás hatását is? Sorolni lehetne a különbségeket.

A felvetés pedig a következő:

Eddigi tapasztalataim alapján az AKG-ban, ahol lazább órákat tartanak lazább diákoknak, két tanár munkásságát torpedózták meg a legintenzívebben, akik a leglazább órákat tartották (ez alól kivételt jelenthetne az ének, de ott, és nem véletlenül fogalmazok ilyen pofátlanul, a tanár magának kereste a bajt). Matektanárunk esetében pláne érdekes a kontraszt, mert korábban a Radnótiban tanított és ott rendkívül szerették. Már felvetettem, hogy az, ami ott oázis volt, itt mindössze szelep. „Kettes számú némettanárunk” esetében is mintha valami hasonló kezdene körvonalazódni, s átkozottul sajnálnám, ha hasonló lenne a sztori vége.

Igazából ez az, amit „konformlázadás” alatt értek: természetesen a kamaszkor jellegéből adódóan az ember lázad vélt és valós korlátai ellen és mindenben a hibát, a gyengeséget keresi. Nem vitatkoznék, ha valaki a blogomat is ilyesfajta megnyilvánulásnak tekintené (bár természetesen nem értenék vele egyet: szerintem ma nincs olyan gyerek, aki többet foglalkozna az AKG-val, mint jómagam). Ez teljesen normális. Egyfajta költői igazságszolgáltatásnak is lehet nevezni, ha egy nagyon ortodox tanár úgymond „megkapja a magáét” a kamaszoktól, bár természetesen ilyen történetek nem igazán vannak az AKG-ban. Hogy itt milyen történetek vannak? Ilyen célokkal és ilyen világlátással bíró fiatalokat nevel ki az iskola, a belső „helykeresés” meg mire korlátozódik? A leggyengébb pontra.

Bizony, a személyiségközpontú, „laza” iskolában a laza tanárt csinálják ki és a (relatíve) „poroszos”, „keményebb” tanároknál csend van, rend, fegyelem. Utóbbi jobban működne? Én lennék az utolsó, aki erre gondolna!

A konformlázadó kamaszoknál a jelek szerint igen. Nem áll itt senki haragban a világgal, kérem! Senki sem hajt le semmiféle szakadékba, hogy megmutassa, helyén van a szíve. Itt megkeresik a leggyengébb pontot és azt kapargatják saját szórakoztatásukra. Mert azt következmények nélkül lehet. Mert rinyálni lehet, a tanárokkal hónapokig alkudozni egy eltüntetett csocsó miatt (aminek jelenléte igencsak megnövelte a nyitásról való elmaradásokat) szintén lehet, de ha egy tanár kiakad és kiabál, csend lesz és megy tovább az óra normálisan.

Figyeljetek, fiatalok! Ha csak ez a konformlázadás megy, akkor inkább ne lázadjatok! Néha már-már tényleg arra emlékeztet ez az egész, mint amikor az ember megharapja a kezet, ami eteti.