Alternativity

A blogom majdnem egy éves története során nagyon sok mindenről írtam: fontos és kevésbé fontos témákról is, aktuális iskolai vagy régi oktatásügyi dolgokról is. Igen, voltak olyan események is, amikről nem kellett volna írnom és olyanok is, amikről bánom, hogy még nem írtam. Nem kérdés azonban, hogy írnom kell a hírről, miszerint az állam „einstandolja” az AKG-t.

Mi igaz? Mi nem igaz? Biztos, nem biztos? E sorok írásakor már az Origón is írtak a témáról, valamint a Figyelőneten is van egy villáminterjú igazgatónkkal. Az első cikket az Indexen olvastam, azon a hírportálon, ahol már három-négy hónapja is kész közoktatási törvényről írtak – ez azóta sincs. A nol.hu-n is írtak róla, nem szabad elfelejtkeznünk azonban a Népszabadság politikai kötődéséről.

És igen, bármennyire is ízléstelen, itt van az egész közepén a politika. Nem örülök neki, nem kéne itt lennie, de itt van. Nem tisztem véleményt alkotni kormányunk eddigi munkájáról, a mai magyar politikai áramlatok közül egyikkel sem értek egyet igazán, de amennyire laikusként tehetem, követem oktatáspolitikai húzásaikat (is). Az alapján, amit látok, a tökvakarászás már túl jó jelző: végtelen egyeztetések sora, többszörösen újrafogalmazott, egyszer két hét alatt összerakatott felsőoktatási törvény; mindig másról szóló közoktatási törvény-tervezetek… utóbbi egyébként azért is nagyon rossz nekem személyesen, mert iskolámban jövőre esedékes a tantárgyválasztás. Egész évben a levegőben lógva, semmit sem tudva vártunk – s biztos vagyok benne, hogy a többi, két év múlva érettségiző diák is hasonlóképpen érzett, illetve érez.

Ez az érzés most még inkább iskolánkra fog szállni. Nem tisztem az iskola jogi státusát, alapítványi helyzetét vagy állammal való kapcsolatát elmagyarázni, nálam sokkal jobb munkát végez ebben a tárgykörben a három nagyobb hírportál cikkje.

„Autonómiáját félti Magyarország első alapítványi iskolája, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG). A keddi Népszabadság szerint a kormány meg akarja szüntetni az iskolát fenntartó alapítványt, és a tulajdonosi jogokat az állami többségi tulajdon biztosításával egy nonprofit gazdasági társaság kezébe kívánja adni [...] [Az igazgató] reméli, a fenntartó jogi státuszának megváltozása nem jelenti azt, hogy az állam így majd korlátozza az iskola autonómiáját. ” ­– fogalmaz az Origo.
Ismétlem, laikus vagyok, de nem tudom, miért „einstandolná” az állam az iskolát, ha nem akar változtatni rajta semmit. E cikk szerint már nem most kezdődött az egész. Kormányunk eddigi rendkívül pragmatikus problémamegoldása miatt egyáltalán nem gondolom, hogy minden menne tovább a régiben. Ráadásul szerintem az AKG „reformja” nem csapna akkora hullámokat, mint a Corvinusé.

Szóval, ha valaki az én véleményemet kérdezi, változások várhatóak. Különben minek a beavatkozás?

Természetesen még nem tudunk túl sokat. Igazából szinte semmit sem. Mi, a személyiségközpontú iskola diákjai hamarabb értesültünk erről az egészről a médiából, mint az iskolánkból – hogy pontosabban fogalmazzak, még semmit nem is hallottunk. Nyilvánvalóan minden, interneten tájékozódó iskolapolgárnak megvan most a maga véleménye az egész helyzetről, melyet kénytelen volt magának kialakítani – én is pontosan így vagyok ezzel.

A közoktatási törvény kapcsán folyamatosan tájékoztatva voltunk, remélem, most is így lesz. Elvégre vannak „minisztériumi kapcsolatok”, legalábbis már említésre kerültek, amikor az érettségiről volt szó.

Unom, hogy a levegőben lógok. Ijesztő érzés. Csak feltételezni tudom a továbbiakat – pedig sokkal szívesebben írnék arról, hogy mi van, mint arról, hogy mi lehet. Sajnos a mi tájékoztatásunkra már nem maradt idő – sokat elárult a jelenet, ahogy 4-5 osztálytársam ült egy gép körül a folyosó közepén és próbáltak rájönni, mi is ez, vagy ahogy valaki a nyitás alatt odanyomta az orrom alá a cikket, hogy „vaze nézd már”. Sokat elárul, hogy először azt hittem, kamu az egész.

Igazgatónk, Horn György már adott interjút a Népszabadságnak és a Figyelőnetnek, ezúton is szeretném megkérni, hogy tájékoztassa az iskolapolgárokat is! Mi is szeretnénk tudni, hogy mi lesz velünk, szeretnénk nem csak a nagyobb hírportálokról tájékozódni! A döntés nyilvánvalóan nem ma került elő először – mégis, én és a körülöttem lévők nem tudnak semmit, tanárok is tanácstalanul beszélgettek a folyosón.  Ránk bizonyára más részletek is vonatkoznak, mint a nagyközönségre.
Kérem a tantestületet, tájékoztassa, tájékoztassák a diákokat és a többi iskolapolgárt is arról, hogy mi lesz velünk és a jövőnkkel! Ez ugyanis a legrosszabb az egészben: nem tudni, mi van.

Az írást továbbítom Horn Györgynek és amennyiben akár itt, akár máshol tájékoztatja az iskolapolgárokat a fejleményekről, ha módomban áll, természetesen leközlöm itt.

Kevés gyerek, kicsit rövidebb hét. Visszatér a Heti apró.

A május 2-6. hét projekttel és érettségivel telt el, ezekről külön posztok vannak, illetve a projekt esetén csak lesznek. Az április 25-29. hét fele szünet fele fesztivál, fele tavaszi szünet volt. Az előtte lévő héten csak két napot voltam és rég volt már.

Most, hogy a hiányzó írások kérdését tisztáztuk, gyorsan és röviden a hétről: spanyolosok-franciások két-három gyerek kivételével elutaztak, így az órarendet kicsit megkavarták nekünk: médiák, tesik együtt, angol külön, volt olyan csoport, ahol csak egy gyerek volt. Mókás. Voltak útban lévő lyukas órák és emiatt „feleslegesen” hosszú napok is, de azt hiszem, egész jól lement ez, ha azt nézzük, hány tanárt és csoportot (más évfolyamokon is, ne feledjük, nem csak itt tanítanak a tanárok) le-, és átszervezni.

Németen elkezdtük az új könyvet. Tudni kell, hogy a csoportból mindenki érettségizett, így nem lenne muszáj bejárni az órákra. Mindenki itt van, de naiv lennék, ha azt mondanám, hogy nem látszik a munkameneten ez a tény: akadozik, zajosabb, lassabb az egész. Tökéletesen meg is tudom érteni. Hmm. Talán kitisztult volna a csoport, ha nem hallgatjuk meg a „meg lesz a véleményem azokról, akik most már nem járnak bele”-mondatot és csak azok lennének most már itt, akik tényleg akarnak is (relatíve) keményen tanulni ebben az utolsó 15-20 tanítási napban.

Médián A férjem védelmében ment.

Irodalmi önképző. Legyen jövőre is? Legyen valamiféle nemszakkörös kerekasztal-dolog? Utóbbi mindenképp, igazából előbbi is, csak álljon már módunkban a foglalkozások kétharmadán ott nem lévő, semmit sem író gyerekek eltávolítása.

Nem, nem a blogomra gondolok éppen, bár az mindenképpen informatívabb: én is részt vettem az éves nagy szemfényvesztésben, akarom mondani tanárértékelésben. Véleményem és pontjaim alább, szöveggel kiegészítve, hogy valami értelme is legyen.

A tanárértékelés elvileg a Tavaszi Fesztivál első napjának reggelén kerül megírásra. Namármost, én az egész héten hiányoztam, így többek közt erről is lemaradtam (a többi érdekességre még visszatérünk). Mégis, úgy látszik, a rendszer mindennek ellenére kíváncsi a(z inszignifikáns) véleményemre, így kb. másfél hétre rá megkértek, hogy írjam meg én is a számszaki értékelést.

Sok értelme nincs ebben a formában (a linkelt posztban elolvashatjátok, miért), így kicsit úgy is éreztem magam, mintha csak a Fidesz híres kérdőíveinek egyikét kaptam volna meg, de most gyorsan vegyük is át, kire mit írtam – és miért.

Most jó lenne a tanárokhoz linkelni a hosszú, írásos értékelésem is a blogról, de elsősorban az elhalasztott újraírások miatt most nincs róluk.

Egyik némettanáromról annak idején azt írtam, hogy az AKG-hoz képest kissé poroszos az óratartási stílusa, de én értékelem, ha a tanár nem hagyja, hogy ráüljenek a fejére. Mindez persze nem jelenti azt, hogy megfelelő fegyelem mellett ne lehetne laza az óra – az órák légköre így hétből hét pontos nálam. Az iskolában tanító tanárok legnagyobb része nagyon ért a tárgyához, ez persze önmagában nem feltételezi a pedagógiai képesség meglétét, itt azonban nincs ezzel probléma, tanár rátermettsége: max pont. Ugyanígy a tanár-diák kapcsolat szintén 7/7. Lehet kérdezni, odamenni, tanácsot kérni, hatezerhatszázhatvanhat hülye apróságot megkérdezni, a szükséges türelem és figyelem mindig adott. Hálás köszönet! Az értékelés-visszajelzés kérdésköre már nem tökéletes. Erre jó példa az érettségi is, a tankönyv által kijelölt haladási utat és a másfélhavonta kapott értékelőket leszámítva az ember leszámítva (vagy ezeken kívül ugyebár) az ember kicsit elveszve érezheti magát. Vagy lehet, hogy engem veszélyes dicsérni, mert elszállok magamtól? Az érettségire jelentkezést mindenesetre teljesen egyedül kellett eldöntenem. Hat a hétből. Az utolsó értékelési szempont az összkép… és minden tök jó. Persze, mint mindenhol, itt is vannak zavaró apróságok, de a jó dolgokból sokkal több van és elhomályosítják az előbbieket. Kalapot le szakmai, pedagógiai és emberi kvalitásaid előtt. 7/7.

Másik némettanárommal normál körülmények közt szintén nagyon jó hangulatúak az órák, de amikor a gyerekek kifolynak a kezei közül és jön a hangzavar, az átkozottul rossz. Maradandó negatív nyomokat, néha fejfájást hagy maga után a hangzavar és hülyeségáradat – ezért csak 5 pont a hétből az órák légkörére. Mint már írtam, a szakértelem, nyelvtudás, hozzáértés adott, bár bajban van, ha a célközönség nem érdeklődik; ezért azonban nem akartam levenni egy pontot. Rátermettség: 7/7. Emberileg is tanárilag is 7/7 a tanár-diák kapcsolat, az értékelés speciel mondjuk ettől még nem perfekt, ő maga nyilatkozott úgy, hogy az értékelőírás nem az erőssége, ráadásul az órastruktúrák miatt az ő óráin inkább csak kiegészítjük a „tankönyves-feladatlapos” órák anyagait, így még nehezebb valamiféle értékelést adni, elsősorban a hozzáállás tűnik ki ezeken az órákon. Az értékelés így 6/7. Végül: „Milyennek találod tanárod tanári-emberi „működését”” – fogalmaz (nem szó szerint így) a tanárértékelési lap. Nem kérdés a maximális pont az összképre.

Nagyon bánom, hogy nem írtam posztot az angolórákról, mert most nem jön át a zsenialitás: az évfolyam „krémje” aktuális közéleti/egyéb témáktól kezdve a legelvontabb dolgokon át a totális ökörségekig egyszerűen csak beszélget, használja a nyelvet az órán és tízből kilencszer szétröhögi magát. Hogy normál órákat is ilyen jól tudna-e tartani, nem tudom, de ezek zseniálisak. Milyen órai légkör 7/7, ha nem ez? A rátermettség szintén. A fentieken kívül mit kellene még mondanom? Tényleg.
Furcsa, hogy miért pont neki nem adok hetest a tanár-diák kapcsolatra, pláne az órák felépítését nézve… nem is tudom nagyon megmagyarázni. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy onnantól kezdve, hogy a közvetlenség óratartási eszköz, más vagy csak másképp méri az ember az egészet… nem is tudom. A tanár-diák kapcsolat akkor is 6/7. A félévente adott írásos értékelői hosszúak, részletesek, jól megírtak, tartalmasak és élvezetes őket olvasni. Az értékelés értékelése 7/7. S semmi okom, hogy kevesebbet adjak, az összkép is 7/7.

Médiaórák… mint annak idején már megírtam, nem értem, miért kell egyértelműségeken vitatkozni: azokat közölni kell. Hagy egy keserű szájízt maga után a letromfolt gyerek látványa. Az ilyen jellegű konfliktusokat az erő pozíciójából oldja meg, amivel csak az a baj, hogy nincs is konfliktushelyzet. Nincs sok ilyen, de nagyon megmarad. Annyira nem gáz, hogy nagyon lehúzza a pontszámot, de az órák légkörére csak hatot adok a hétből. Ahhoz viszont nem férhet kétség, hogyérteni nagyon ért a témához, a rátermettség sima 7/7. A tanár-diák kapcsolattal az a baj, hogy egész egyszerűen nincs hol kapcsolatba kerülni a heti két órás tárgy esetén. Óra előtt-után tíz percben esetleg. Öt pont a hétből, de elsősorban a körülmények miatt. Ugyanígy 5/7 az értékelés, arra sincs hely vagy tér igazán: pársoros értékelő félévkor és év végén, persze nincs is nagyon sok minden, amibe az ember kapaszkodhatna a dolgozatokon kívül. Jövőre, ha valaki választott tárgyként médiával foglalkozik, biztos nagyobb a figyelem és ez a szám is magasabb lesz. Megint a körülmények dominálnak. Az összkép 6/7. Nem rossz, tényleg, de nem épphogy lecsúszik az előbbi három szintjéről. Mindenkinek nem  azért már nemadok hetest összképre.

Hogy milyen az órák hangulata? Ez egy nagyon semmitmondó kérdés egy tornaóra esetén: a szokásos enyhén kompetitív légkör. Átlagos, de azért nem szar, kicsit jobb híján van ez az érték. 5/7 a tesiórák légköre.
Az első tesitanárom volt az egyetlen, aki meg is tudta csinálni a gyakorlatokat, amit elvárt tőlünk, be is mutatta őket. Egy tuskó volt, de azóta mindettől függetlenül nem ugyanaz a kategória az a tanár, aki csak beszél a feladatról. Már csak ezért is 5/7 a rátermettségre. A tanár-diák kapcsolat 4/7 - elvégre tornatanárról beszélünk. Értékelésügyben nem sok jót tudok mondani, a lényeget nagymértékű szarkazmus leplezi a mindennapi kommunikációban, az értékelők meg kissé semmitmondóak néha (persze, mi a francot is lehetne egyébként szövegben írni tornáról?). Visszajelzés: 4/7. Egyszerűen mi más lehetne az összkép, mint 5/7? Nem katasztrofális, de semmi különleges.

Irodalmi önképző? Na, erről se beszéltem még. Ezt is az irodalomtanárunk tartja. Igen, ő az, akiről azóta se írtam újra a posztot. Jó vagyok. Na mindegy, lássunk neki.
A foglalkozásokon néha nagy a káosz, gyakran a társaság fele nincs ott. Megint az a kategória, hogy „amikor működik, nagyon jól működik”, csak itt nem működik kellően sokszor, gyakori a fegyelmezési probléma. Illetve a tény, hogy kísérlet sincs rá, aki nem akar figyelni, nem figyel. Ezért lenne jó, ha ki lehetne dobni a rest gyerekeket a szakkörről. Ne feledjük, arról a tanárról beszélünk, aki egy zajos óra közepén annyit mondott: „és most megvárjuk a csendet”, és szavához hű is maradt: az egész hátralévő órán semmi sem történt. 5/7 az órák légkörére. Én konzekvensen a hozzáértést pontozom a rátermettségnél (nem véletlen mondom, hogy mindenki mást ért a szempontok alatt, a pontozó és a pontozott is, már csak ezért is értéktelen), de az információ átadásával néha akkorák a problémák, hogy ez „átnyúlt” ebbe a pontszámba. Rátermettség: 6/7.
Nekem fontos a közvetlenség (allűrökben is), ezért nem 7/7, de tényleg, bármiről lehet beszélni, kérdezni, órán kívüli dolgokról is, irodalmi érdeklődésem miatt mi amúgy is sokat diskurálunk. Valami kötöttség, formaiság mégis marad, ami irritál. Megértem, hogy van, de irritál. Hat pontot adok a hétből a tanár-diák kapcsolatra. Értékelés, visszajelzés: 5/7 – és ebben most nagyon benne van a fegyelmezési probléma.
Annyi kis apróságot soroltam fel feljebb, hogy egész egyszerűen nem tudtam hetest adni az összképre: 6/7.

És igen, a patrónusunkról is írtunk egy ilyet, hasonló kérdésekkel. Ebben az zavart, hogy lévén száraz számszaki értékelés 0 szöveggel, nem tudok „bíztató hetest” adni, vagy hasonlót, nem jönne át – így nem tudtam figyelembe venni, hogy új patrónusom négy év után csöppent be egy amúgy is nagyon vegyes csibeközösségbe. Ha ezeket figyelembe tudtam volna venni, más pontokat adtam volna.

A csibefoglalkozások légköre: 5/7 és ebben igazából ok nélkül belejátszik az elmúlt négy év is. Racionálisabban nézve inkább azzal kellene érvelnem, hogy az ember gyakran várja a csibe végét, nyúlik az a 90 perc, nyilvánvalóan nem véletlen lesz belőle nem egyszer 60.

A patrónus rátermettsége: 5/7 – Ez hatos lenne, ha érzékeltetném, miért ennyit adok. Számomra a patrónus úgyis csak protokolláris, „ofő”-jellegű figurává silányult az elmúlt években, ezt a pozíciót új patrónusom még jobban is viszi, mint az előző.

A patrónus-diák kapcsolat: 5/7 – Ebben aztán még inkább benne van az időtényező, s meg nem tudnám mondani, mennyit adnék egyébként. Majd jövőre visszatérünk rá.

A patrónus elfogadottsága: 5/7 – A magyarázó szövegben többek közt az is szerepel, hogy mennyire fontos neked akár a saját dolgaid kapcsán a patrónusod álláspontja. Ennek láttán simán hármast adtam volna erre (rohadtul autonóm személyiséggé formált az iskola (is)), ez nem rá nézve kritika, szerintem ez a legtöbb tanárra hasonló lenne, de valahol ez a csibeközösség általi elfogadottságot is takarja, ezért adtam ötöst.

Összkép (patrónusról): 6/7 – Bármennyire ellene voltam a koncepciónak, ez akkor is egy „bíztató hatos”. Hajrá.

A kész lista beadásakor a „köszönöm” után csak annyit mondtam: „Bármikor…”

Újra támad az AKG Tavaszi Fesztiválja! Avagy: amikor a zenés megnyitót az utolsó percben dobják össze.

„Normális helyen, ha valami nem működik, ha már nincs rá érdeklődés, elkönyveljük a tanulságokat és abbahagyjuk. Egy liberális iskolában azonban egy lassan érdektelen közösségi programot úgy kívánják megmenteni, hogy kötelezővé teszik.”

A fentieket nagyjából fél éve írhattam, egy másik írásom nyitóbekezdése volt. Ennek címe „A lélegeztetőgépen tartott fesztivál” volt. Nemrég kiderült valami, ami még engem is meglepett: még egy csoport adott, akik muszájból csinálják az egyik „hagyományt” a fesztiválon, ezek pedig a tanáraink.

Hadd frissítsem fel gyorsan a memóriátokat a Tavaszi Fesztivál alapproblémájáról: mindannak ellenére, hogy tanítási napon van – s így kötelező a részvétel –, az érdeklődés az elmúlt pár évben nem volt túl nagynak nevezhető.

Itt található az idei T.F. Facebook-oldala. Egész sok minden szerepel itt, kicsit talán vérszegény persze, de ez alapján talán nem mondaná az ember, hogy valami baj lenne – sőt, akár azt a kijelentést is megengedheti magának az ember, hogy a Fesztivál felkelt rogyadozó, térdelő helyzetéből és újra népszerű lett.

Két apróságról feledkezne meg a naiv szemlélő: az egyik az, hogy bevezették – és mára már bizonyára „hagyománnyá” is nemesítették úgy, hogy idén volt a harmadik alkalom –, hogy a mindenkori kilencedik évfolyamnak kell szerveznie a Fesztivált, programokkal, cakompakk.

Persze lehetne azzal védekezni (és meg is tették egyesek), hogy „de hát mi csak bevonjuk a gyerekeket a közösségi programokba, ez egy igazán nagyszerű és személyiségközpontú kezdeményezés, miért szidod, te mufurc lüke Luci?”, de azt azért ne felejtsük el, hogy eddig sem a tanárok tartották a programokat vagy a portás szórakoztatta a népet: nem, ugyanúgy a gyerekek aktívan közreműködtek, mint eddig. Ez alatt most elsősorban a szakkörök előadásait, kiállításait értsük, a 2005-ös és 2006-os programokban például nem is nagyon találni mást. Akit érdekel a többi program, itt kutakodjon, de ne feledje, az elmúlt három évben már más lett a leányzó fekvése.

A másik intézkedés sokkal érdekesebb. Mint már említettem, a Fesztiválon való jelenlét kötelező, lévén tanítási napon. Érdekes módon ez nem volt elég, pár éve ugyanis kötelezően jelentkezni kellett a programokra, meg kellett adni, ki mikor melyikre megy.

Érzitek a furcsaságot? Már így is kötelező jelen lenned, de emellett kötelező a programokra is jelentkezned kell! Mit jelent ez? Nyilvánvalóan azt, hogy a gyerekek maguktól nem vettek részt a programokon. Olyan mértékben és mennyiségben, hogy ezt egy mindenkire vonatkozó szabállyal kellett egyensúlyozni.

A fentieket már egyszer elmeséltem, ezzel zártam soraim: „Hacsak nem történik valami radikális változás, a fesztivál nem fogja megérni az érettségimet.” A jelek szerint nem kell ide kúra, csak el kell nézni a betegség mellett.

Felmerülhet a kérdés, mire fel pofázok úgy, hogy ott sem voltam. Nos, a fentiek szerintem önmagukért beszélnek, az újdonság pedig, amit most elmesélek, nem igényelte jelenlétem. Tudom, már egyszer visszaléptem attól, hogy leveleket publikálok, elvégre nem vagyok AKGLeaks, de 1) elvileg a magánlevél publikálható, amíg ez nem szerepel benne 2) az én szavaim nem adnák vissza kellő hitelességgel ezt az összedobott akármit, lássuk az évfolyamvezető-főszervező sorait inkább 3) csak részlet.

A mindenkori nyitóprogram a mindenkori nyelvi évesek bemutatkozása – ezek idén mi voltunk. Egy rohadt percet nem foglalkozott senki az egésszel, így tanáraink pár nappal a tavaszi szünet előtt (a fesztivál közvetlen utána van) egy nyitáson bejelentik, hogy… ők se foglalkoztak vele, de majd kitalálnak valamit és megoldjuk valahogy.

Április huszonnegyedikén, vasárnap, a tavaszi szünet közepén kapjuk ezt a levelet, a nyitónap jövő hét szerda. Az évfolyam az iskolában aznap reggel fog találkozni először, lévén szünet.

Emlékeztek, a megnyitó részét képezi a mindenkori 11. évfolyam nyelvi "bemutatkozása".  Mivel az elmúlt időszak meglehetősen sok más tennivalóval telt, a csoportoknak nem nagyon volt ideje erre külön készülni (vagy egyáltalán nem volt), de szerencsére mindegyik nyelvnek van egy-egy jó eleme, apróság, amit a nagyközönség elé lehet vinni, hogy kierőszakoljuk belőle az ujjongó vastapsot.

A következőt találtuk ki:
Feláll az évfolyam nyelvenkénti csoportosításban félkörben az aulában. Szemből nézve a sorrend: francia, spanyolok, német.
Kiáll/kiül középre X.+Y. és eléneklik/zenélik a 2 db nagyszerű spanyol dalt, amit a Kreatív Napokon is bemutattak (ergo egy már volt program újrahasznosítása)
A többi szám:
Francia: egy dal (ők biztosan tudják, hogy melyik?) (a belefektetett energiamennyiségtől és tájékozottságtól egy, az egész évfolyamot érintő program esetén lerobban a fejemről a kalap)
Spanyol: Waka-Waka tánc (no comment, csöpög a plafonról a kreativitás)
Német: Jódli – V. főszereplésével, a többi németes mosollyal az arcán tapsolja a ritmust. (szintén egy újrahasznosított program a Kreatív Napokról)
Mindegyik számhoz megy a zene, dal, tehát playback-ről megy az egész. No de ez így meglehetősen szokványos, sőt akár unalmas is lenne (bruhaha, komolyan? – a szerk.). Tehát a csavar: […] Akkor lesz jó, ha amikor elhallgat a zene azonnal abbahagyja az érintett csoport és "beáll alapállásba", azonban ezzel egyidőben észnél van a többi, mert nem lehet tudni, melyik szólal meg. Érthető? El tudjátok képzelni?
Na. Remélem, mindenki benne van és megmentjük a 11. évfolyam becsületét, ill. ismét megnyerjük a harcot az idővel szemben. (kiemelés természetesen tőlem)

Magyarán összesen 3 embernek van „konkrét” dolga (plusz annak, aki a zenét állítja), a többiek tapsolnak és átállogatnak, esetleg csoportban énekelnek. Mindezt a társulat első alkalommal az előadás előtt kb. fél-egy órával fogja először elpróbálni.

A diákok nem szerveztek, a tanárok 4 nappal az „akció” előtt összedobták ezt a, lássuk be, kissé megúszós produkciót. Összehasonlításképp a 2005-ös program:

11.00 Idegennyelvi csoportok bemutatkozása, színházterem
L. 7-es németcsoportja –Boci-csiga...
L. 7-es TMT-csoportja – Viccpercek
L. 10-es németcsoportja – A kirándulás
L. 11-es németcsoportja – Cirkusz
L. 11-es németcsoportja – Oscar-gála
K. 10-es angolcsoportja – Barátok közt
K. és W. 8-os angolcsoportjai – Megasztár
A műsorokszámok között reklámok – B. 10-es angolcsoportja

A fentiekre valószínűleg még tanórákat is szántak. Gyerekek, én megértem, ha nincs idő. Én megértem, ha sok dolog összefut. Én megértem, ha nem sikerül, ha nem érdekel senkit. De mi a francért játsszuk azt, hogy ez fontos nekünk? És most nem a kényszerszervezőkről beszélek, én biztos vagyok benne, hogy remek munkát végeztek és bízom benne, hogy ez a kissé improvizatív jellegű előadás is jól sikerült. De ha már a nyitóprogramot (kényszerből…) tartó társaságot és az őket erre vigyorral az arcukon buzdító tanárokat sem érdekli ez a dolog annyira, hogy legalább egy minimális energiát fektessen bele, ne hazudjunk már magunknak.

A szakkörök valahol ezért élnek, itt tudnak előadni az iskolának. Náluk ez az előre kitűzött cél. Mindenki más muszájból csinálja? Ez a fesztivál már halott, csak senki se veszi a fáradságot, hogy az EKG-re nézzen!

Már a blogon is szerepelt egy  kis történet, amikor egy túlsütött melegszendvics által okozott tűzriadó szakított félbe egy tanórát. Ez nem először fordult már elő, s ha hozzávesszük az évi egyszeri próbariadót, láthatjuk, hogy már-már megszokottnak is nevezhető a sziréna hangja. Emlékeim szerint egyszer még hülyeségből is benyomta valaki. Ez mind-mind egy elfogadható határértéken belül van számomra, az azonban már nagyon nem, ha egy évfolyam a kis meglepetés-partizánakciójára a tűzjelző segítségével szedi össze az iskola népét az aulába.

Gyerekek vagyunk, persze, legalábbis már tapasztaltuk, hogy nem minden AKG-s diák olyan érett, mint amennyire ebben, az ezt elősegítő környezetben lehetne. Jelenlegi tizenharmadikosaink (mindenki számolja ki magának, ez hány éves kort feltételez) jövő hét szombaton ballagnak és ma egyrészt teleszórták lufikkal az iskolát, másrészt… erről szól maga a poszt.

A nyitóbekezdésben már leírtam, mik az AKG-s tapasztalataim a tűzriadókkal (a felgyújtott faliújságot most ne emlegessük). A tűzriadó most azonban nem mássá avanzsált, mint az iskolapolgárok egy helyre gyűjtésére használt eszköz.

Tudniillik a tizenharmadikosok (természetesen tanári beleegyezéssel) valamikor egy körül bekapcsolták a tűzjelzőt és ezáltal az összes iskolapolgár a kapu felé (az aulán át persze) sietett. Ott aztán vizeslufikkal, buborékfújással és ipari mennyiségű vízipisztollyal locsoltak meg ökörködtek meg „avattak be”, majd aztán a mindenki által nagyon kedvelt Macarena-örökzöld zenéjére annak csodálatos táncára próbálták meg rávenni a diáksereget.

Namármost, én azon a nagyon hülye holtsávon vagyok, ami egy átlag sulinál liberálisabb, de egy AKG-nál konzervatívabb gondolkodásmódot takar. Nekem az egész izé nem nyerte el a tetszésem – és meglepetve láttam, hogy ez már az AKG-s lazaságon is túlszaladt, ugyanis sem a csoportnyomás és a hívogatás, sem az „AKG-feeling” nem volt elég arra, hogy a végén a körtáncba fajuló Macarena-cuccot tényleg mindenki csinálja: normál körülmények közt talán vagy fél tucat „renitens” akad, most minimum a tízszeresük. A kedvetlenség és a „legyünk túl rajta” jeleit láttam az arcokon, már ha egyáltalán foglalkoztak a tizenharmadikosok produkciójával - a ruhák szárazságának óvásán túl.

Ez csak egy gyors közbevetés volt sajátos morgómikiségem mellett. A lényeg nem ez, hanem a tűzjelző.

Tudniillik, amint meghallottuk, az órát tartó tanár felsóhajtott és azt mondta: „várjatok, asszem a tizenharmadikosok szerveznek valamit, megyek, megnézem” – és otthagyott minket. A protokoll ugyebár az, hogy a tanár hagyja el utoljára a termet. Nem rá hegyezem ki, Isten ments: a lényeg a tűzjelző elbagatellizálása.

Az évfolyam folyosóján egy csomó gyerek beszélgetett röhögcsélve, nem törődve a tűzriadó hangjával: bizonyára tájékozottak voltak. Tetejébe korona, hogy még a másodikon sem jártunk, amikor elhallgatott a sziréna, úgy kellett leterelni vagy 40-80 gyereket, akik már indultak is volna visszafelé.

Most tegyem fel a bagatell kérdést, miszerint „És akkor mi van, ha tényleg kigyulladt az iskola?”?

Így is problémát okozhat (reméljük, sosem kerül  rá sor!), hogy a gyerekeknek a tűzriadóról a próba vagy jobb esetben a füstölgő szendvics jut eszébe. Ezek viszont legalább jogos használatból fakadtak. Hatalmas felelőtlenség a tűzjelzőt közösségi összetrombitálónak használni – vészhelyzetekre van kitalálva, nem erre. Meg vagyok döbbenve, hogy ez bárkinek is eszébe juthatott.

Most komolyan, képzeljük el, hogy valaki a hetvenes évek nukleáris fenyegetettsége közepén a légópincében állítja fel cirkuszát, majd elintéztet egy légiriadót.

A tűzjelzővel tanári beleegyezéssel ökörködünk? A protokoll látszatára sem adunk ezért? MACARENA?! Ez komoly?