Alternativity

Valaki nemrég frappánsan azt jegyezte meg: „az AKG-ban mindent mindig másképpen kell nevezni”. Ha eszembe jut, amit én írtam annak idején, miszerint „más kötelező, mint máshol”, az ember egy csöppet elgondolkodik.

Hűűhűű, felismered ezt?

Mert ugye senkit sem érdekelne, hogy tábor helyett témahétnek hívjuk egy hetes prágai utunkat, de azt az apróságot nem szabad elfelejteni, hogy a témaheteket értékelik. Ó, mit csináljon a szerencsétlen tanerő, amikor voltaképp egy egyhetes, érdekes városnézést kell valahogy értékeltetnie, mert hát muszáj neki?

Hát persze, hogy feladatlapokat osztogat a prágai várban és a fürdővárosban! Plusz, hogy az élmény teljes legyen, esszét írat egy totálisan ide nem illő témához (bár megpróbálja kapcsolni azzal, hogy az idézetek cseh szerzők tollából származnak), az egészet pedig egy irodalomjeggyé fabrikálja.

Megértem és sajnálom a tanárokat ilyenkor, mert hát bizonyára ők sem vennék szívesen, ha a nyaralásról hazatérve dolgozatot íratna velük az utazási iroda. Annyira meleg sem volt, hogy heveny agylágyulás áldozataivá váltak volna, a helyzet csupán az, hogy a témaheteket muszáj értékelni, ennek meg egy témahétnek kell lennie.

De miért?

Komolyan olyan fontos, hogy erre is jegyet kapjunk? Nem lehetne csak jól érezni magunkat, összerázni a brancsot és a tábort tábornak hívni?

Persze, vannak tanulós táborok is, de ez egyáltalán nem az volt. Szintén vannak nyári, extra pénzes elutazások, de ott meg nincs ott mindenki – más kategória. Ott viszont legalább nincs dolgozat.

Látom is lelki szemeim előtt, ahogy az alternatív oktatás apostolai létfontosságú elemként, többszörösen pirossal aláhúzzák a témaheteket és „elutazós témaheteket” valamiféle nagy tervezetben.

Nem, ebből nem szabad engedni! Inkább a negyvennyolcból, de ezt nem adjuk! Ha ez nincs, értelmetlenné válik az elutazás!

És most legyünk őszinték: mennyit is számít ez az év végi irodalomjegyben? Minimálisat. A legtöbben nem fogják komolyan venni, amit teljességgel meg is értek. A tanárokat is megértem, nincs választásuk. Az alternatív oktatás azon apostolait azonban már nem, akik ezt kitalálták és máig nem változtatták meg.

Prágai utunkról lesz még több írásunk is.

Hölgyeim és Uraim! Nehéz úgy érni nyáron az iskoláról, hogy nem vagyok ott. Még az évértékelés befejezésével is lógok. Örömmel jelenthetem azonban, hogy hőn szeretett iskolám még szeptember elsejét sem várja meg, hogy valami őrültséggel lepjen meg.

Azt hiszem, a kép nem igényel kommentárt

Lesz tanévkezdés előtti táborunk, megyünk Prágába. Erről a csodáról önmagában nem írnék, remélhetőleg utólag lesz sem semmi botrány, amiről írhatnék. Ezt persze itt és most még nem tudhatom, és ugyebár valószínűleg lesznek nagy ivászatok. Hogy hogy merészelek ilyet feltételezni? Ó, hát most nem írattak alá velünk egy papírt, hogy józanságot fogadunk, így a részegeskedés egyetlen, csillogóan fénylő gátja oda!

Ja, hogy akkor is ittak, cigiztek, satöbbi. Óóóóóóóó.

A lényeg persze nem ez, bár ez is egy csodálatosan WTF e-mailből származik. Nem tudom, hogy vagytok illetve voltatok vele, de én a nyár legutolsó napját nem szeretném a táborból hazafelé jövet, a buszon hosszasan döcögve tölteni. Ha már másnap kezdődik a tanév, szeretném a végső pihenőnapon jól érezni magam, azt csinálni, amit szeretnék, azokkal, akikkel szeretném. Nem a buszon fáradtan hazafelé zötyögve, hogy már másnap kezdődjön is a mókuskerék.

Sajnos ez most így alakult, harmincegyedikén jövünk vissza. Ezt meg is tudnám érteni, ha nem SZÍVESSÉG lenne. Hogy miről beszélek?

„FONTOS: Azzal a feltétellel tudtunk 5 éjszakás tábort szervezni, hogy a 12. évfolyam szeptember 1-én (csütörtökön) 8.00-kor hiánytalanul, frissen, fitten megérkezik az iskolába, az első tanítási napra!!! Mivel a hétvégéig csak két tanítási nap lesz, a tábort kipihenni csak ekkor lehet:)”

Hogy mi hogy tessék HE??? Kérte ezt valaki?
Komolyan kérdezem. „Azzal a feltétellel” tudtátok így szervezni? Kérte valaki, hogy öt éjszakás legyen? Volt közvéleménykutatás? Ha volt, engem tutira kihagytak belőle! Meg azokat is, akikkel beszéltem a dologról!

Ja, és azok, akik ezt kérték, akiknek kedvéért ezzel a csodás feltétellel elintézték, tudták, hogy ennek ára az lesz, hogy az év utolsó napját Prágából visszadöcögve fogják tölteni?

Az egy dolog, hogy az év eleji, tantervbe beleépített tábor miatt elveszik 5 nap a nyárból. Az egy másik, hogy ehhez „jófejségből” hozzácsapnak még egyet, ami egyébként a szünet utolsó napja. Ó, és azt tudtátok, hogy nem egy helyen hétfőn, azaz ötödikén kezdik a tanítást? Köszönjük, AKG!

Édes drágáim, ezt nem hiszem el! Még csak el sem kezdődött a tanév, de máris tölthetem vitriolos pennám! Hogy elszaladt ez a nyár! Hohó, de elszállt!

Welcome to 2011/12.

I AM BACK.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkoljd az Alternativity-t Facebookon! Az új posztok mellett szubjektív válogatás aktuális oktatásügyi írásokból, valamint rövidhírek is olvashatóak!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

Az alábbi (és a soron következő) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a médiaórákról szól.

Tanárunk témához való hozzáértése meg nem kérdőjelezhető. Adatok, aktuális és régi filmek, sorozatok színészek, akármi, soha nem fordult elő, hogy „majd következő órára” kellett volna megnéznie. A heti két órában nagyon jól sikerült „ízelítőt” adnia a médiaismeretből, mint olyanból, az egész rendkívül rugalmas, laza szervezésű volt. Ezzel a jelenlegi felállásban nincs probléma, de ettől még tény: nagy valószínűséggel mást „tanult meg” az előző évfolyam, mint mi. Ez természetesen azzal a – rendkívül pozitív – ténnyel is jár, hogy az aktuális témákról, fejleményekről (is) beszélünk az órákon.

Sok filmet néztünk az órákon, jó filmeket (bár ugyebár nem mindenki látta mindet) – sajnos nem mindegyikről beszélgettünk, de ez ismételten betudható a heti két órás rendszernek (lévén a tárgy szerves része a filmklub, jövőre legalábbis).

Nyilvánvalóan nem lehet egyszerű jelen körülmények közt értékeléseket adni a diákokról, elsősorban talán az órai aktivitás lehet az, amiről szót lehet vagy érdemes ejteni. Jelen körülmények közt, amikor a média a második nyelvhez képest törpetárgy, ez érthető. Az értékeléshez tartozik persze a számonkérés is, a mi csoportunk például nem írt sok dolgozatot. Nem vagyok tisztában az értékelés menetével, a súlyozással, de gondolom, az órai aktivitás itt is az elsőrendű. A tantárgy és az órarend jellegéből adódóan megfelelő ez a felállás, bár az értékelések lehetnének hosszabbak, részletesebbek.

Az órai beszélgetések többször kitűnőek, a csoportunk is nagyon jó volt hozzá. A legnagyobb probléma azonban ezzel kapcsolatos: érthető okokból egy szabadabb órai beszélgetés gyakran fordul át vitába, nem egyszer pár gyerek egymás közt vagy a tanárral kerül nézeteltérésbe. Ezzel kapcsolatban azt fontos megemlíteni, hogy az ellenvélemény az nem egyenlő a személyes sértéssel! Ennek kiemelt jelentősége van, mert viselkedése néha arra utal, hogy magára veszi és támadásként éli meg azt, amikor valaki mást gondol egy témáról, mint ő. Innentől kezdve a vita óhatatlanul eszkalálódni kezd, teljesen feleslegesen – ha egy „anyagrészről” beszélünk, nincs miért vitatkozni, ha meg véleményről van szó, a diáknak lehet más véleménye, nem szükséges a padlóba döngölni, nem szükséges a végsőkig ki-, illetve lejátszani ezeket a meccseket, már ha azoknak lehet őket nevezni egyáltalán – a résztvevőknek és a passzív hallgatóságnak is nagyon rossz szájízzel járnak az ilyenek. Túlzás – viszont amikor nem kerül a képbe vélt vagy valós személyes érintettsége, remek vitákat indít, tart fenn és vezet le.

Összességében nagyon jók a médiaórák.

Az alábbi (és a soron következő két) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a patrónusi értékelés.

Bár elméletileg itt nincs helye, valahol elkerülhetetlen az összehasonlítás volt patrónusunkkal, azzal, ahogy ő vezette a foglalkozásokat, azzal, ahogy ő összetartotta, illetve akarta tartani ezt a nagyon vegyes társaságot – ahogy ő volt patrónus. Ez nem fair és remélhetőleg nem fog nagyon megjelenni ebben az értékelésben, de sajnos adott: ha nem is eredmények, de értékelési szempontok tekintetében az ok-okozati lánc kikerülhetetlen.

A patrónusi rendszerről itt írtam.

Felesleges lenne sorolni, miért különleges a mi csibénk helyzete: „félidőben” érkező, a társasággal eddig nem érintkező patrónus, egy, a patrónusi rendszerben részben mindenképp csalódott csibeközösség, tele különböző emberekkel. A csibe, mint olyan, csak szerda délután találkozik, a patrónus szinte egyáltalán nem is tud máskor találkozni csibéivel a hét során. Nem negatívum, nem hiba, de tény.

A fentiek ismeretében örvendetes, hogy nem egy megkésett csibeösszerázással, programokkal teletömött, mindenkinek macerás és „muszájos” szerda délutánokra alapuló kapcsolatot alakítottunk ki, hanem az adott szituáció erényeit és hátrányait fel- és elismerve egy, a maga körülményeihez képest tényleg jól működő csibeközösséget és csibefoglalkozásokat raktunk össze. Eklatáns példa a csibekarácsony és az, hogy megszüntettük a vak-ajándékozást, az erőltetett programot. Egyszerűen csak másképp épül(t) fel, illetve át a csibeközösség, mint korábban, és jól.

Komoly konfliktusok idén szerencsére nem voltak idén – ebből egyelőre nem derül ki sem az, hogy ebben mekkora volt patrónusunk szerepe, sem az, hogy milyenek konfliktuskezelő kvalitásai. Az azonban biztos, hogy nem teremtett konfliktusokkal járó szituációkat (csibedélutánokat…), s ez egy nagyon jó hír.

Sokkal olajozottabb a szervezés, mint korábban, hamarabb és „jobban” megtudjuk az iskolával kapcsolatos dolgokat, könnyebben lehet elintézni a felmerülő egyéb kérdéseket, röviden a csibe „ofő”-része nem érdemel kritikát. Adott egyfajta gondoskodás, ami azonban nem megfojtó, ami nem próbál minket (feltétlenül) megváltoztatni. Mindenképpen előrelépés a korábbi évekhez képest, non plus ultra, ha azt nézzük, honnan indultunk – maradjunk is ennyiben. Jövőre már más lesz. Másnak kellene lennie. Nem nagyon, de egy kicsit azért igen.

A patrónusi rendszer önmagában zseniális. Tényleg. Minden gyerek kap egy tanárt, aki a hét év során mecénása és különleges felnőtt-ismerőse, amolyan iskolai szülője lesz. Fantasztikus ötlet, olyannyira, hogy már csak elrontani lehet.

"Itt minden gyereknek van egy patrónusa, egy olyan felnőtt, aki végigkíséri az életét, és a tanárok munkájának fele ebből áll..." - Horn György

Komolyan mondom, baromi jó gondolat. Sajnos érdemes párhuzamba állítani a fenti idézetet egyik osztálytársam megjegyzésével: „Az a tanár, akit tizenegyedikben hetente másfél órát látsz.”

Jómagam, mint már több helyen leírtam, száz százalékosan csalódtam az intézményben, nem adott semmiféle pluszt, csupán egy olyan közösséget, ami az én esetemben egyáltalán nem (volt) képes közösségként funkcionálni, valamint egy „félidőnél” távozó patrónust, akivel bensőséges, tiszteletteljes kapcsolatot több okból sem tudtam kialakítani. Ez, mint olyan, nyilvánvalóan szerepet fog játszani a most következő eszmefuttatásban.

Ismeretlen fogalmakra bukkantál? Ajánlom a praktikus AKG-s fogalomtárat!

Az AKG pedagógiai programja igen részletesen foglalkozik a patrónusokkal, konkrétan teljesíthetetlen elvárásokat támasztva. Épp ezért olyan baromi szórakoztató olvasmány. A dokumentum letölthető innen, az idevágó részlet itt érhető el. Két részlettel azért szolgálnék.

„Közös megbeszélések, egyéni tapasztalatok alapján […] hosszú távú fejlesztési programot alakít ki, melyet – az új információk alapján – folyamatosan korrigál. […] Figyelembe veszi a kisiskolai szaktanárok véleményét, a gyerek változásait. Tartalmazza a tanuló hatékony tanulása, sikeres iskolai élete, s az élet egyéb területein való boldogulása érdekében elvégzendő feladatokat, a direkt és indirekt pedagógiai eljárásokat, teendőket […] feladata […] [az] érték- és normaközvetítés, az életkorhoz igazodó mentálhigiénés, önismereti és kommunikációs fejlesztés egyaránt […]a tanuló pályaválasztásának kialakítása, segítése, az ehhez szükséges képességek fejlesztésének tudatosítása, a reális énkép, a racionális jövőkép megfogalmazása […] törekszik a gyerekeket a számukra leginkább megfelelő úton tartani. Élet- és munkarendjüket, szabály és normatudatukat, tanulásukat segíteni, alakítani.”

Nem véletlen használtam ám a „harmadik szülő” kifejezést! Mondjuk a legtöbb szülőnek nincs 12-14 gyereke. És a legtöbb szülőt nem hetedikesként választják a gyerekek, öt nap után.

„A patrónus tartja a kapcsolatot a szaktanárokkal, segíti őket, hogy a gyerekek adottságaiknak leginkább megfelelő terhelést kapják, tájékozódik a tanulók tantárgyi előmeneteléről, órai munkájáról.”

Hát ez a másik kedvencem. Kalapom leemelem annak a szaktanárnak, aki ~12 csibéjének, hm, ~7-10 tárgyából a ~10-15 tanárával erről állandóan tud beszélni és tud hatni rájuk, hogy egyénre szabják a haladást, ráadásul mindezt úgy, hogy elméletben szaktanári minőségükben az összes általuk tanított diák kapcsán meg kell hallgatniuk és figyelembe kell venniük ugyanezt.
Kérném az általuk fogyasztott kávé- és energiaitalmárka nevét, valamint az időlassító gépük márkáját.

Mivel a patrónus egyben szaktanár is, a nap nagy részén más évfolyamokon tart órát, tehát nem tud mindig jelen lenni csibéjének mindennapjaiban. Nem is arra gondolok, hogy nem teljesítik a pedagógiai programban megfogalmazott sztahanovista elvárásokat, csupán szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a különlegesen szoros kapcsolat kialakulása azért nem is olyan egyszerű ilyen körülmények között…

Szerintem a patrónusi pozíció jelen állás szerint nem több, mint egy hellyel-közzel behatárolt osztályfőnökiség – véleményem szerint ugyanis az a fajta bensőséges(ebb) kapcsolat egy tanár és diák közt úgy is kialakulhat, ha nem patrónus-csibe kapcsolatban vannak, ez a kapcsolat pedig önmagában nem fogja ezt elősegíteni.

Mindez persze nem lenne probléma, ha megfelelő időmennyiség után választhatnám meg patrónusom, a körülöttem lévő tanárok nagy választékából, jó esetben így lehetőségem van annak a patronáltja lenni, akivel jó kapcsolatban vagyok és akit tisztelek.

A jelenlegi rendszer iskolánkban alapvetően más. A hatodikos-hetedikes gyerek nagy izgalommal lemegy a tizedikesek által szervezett táborba, s az öt nap végén választ a hat, a tábor elején teljesen idegen emberből egyet patrónusának. Mást nem lehet.

Érezzük a problémákat?

A patrónusjelöltekről cirka fél órás, csoportos beszélgetések, valamint egy-egy csoportfoglalkozás alapján kell eldönteni, akarnánk-e/tudnánk-e különleges személyként számítani rá hét évig. Ennél sokkal behatóbban kellene megismernie egymást diáknak és tanárnak ehhez – tegyük hozzá, hogy szerintem egy tizenkét-tizennégy éves gyere nem képes arra, hogy jól el tudja dönteni, kihez akarja „kötni” AKG-s éveit. Szerintem egyébként az is fontos lehet, ki akar még ahhoz a tanárhoz tartozni, hiszen lehet bármilyen jó a patrónus, ha nem szeretem csibeközösségem tagjait.

Persze még ebbe a felületesen meghozott döntésbe is bele kell nyúlni. Mivel nagyjából egyforma létszámú csibékre van szükség, biztosan lesz, aki nem ahhoz a patrónushoz kerül, akihez a leginkább szeretne. Ennek megoldásául az ember sorszámokat ír a jelöltek neve mellé, kik aznap délután/este végigveszik a listákat. Bár igyekeznek mindenkit a lehető legmagasabb „sorszámú” választottjához juttatni, ez néha nem sikerül.
Ez persze nem katasztrófa, a döntés úgyis megalapozatlan! Szinte senkit sem ismerek, aki akár csak egy évvel később is ugyanazt a sorrendet állította volna fel. Pláne most.

Emlékszem, hányszor elmondták nekünk akkor és ott, hogy ez a döntés nagyon fontos, hét évre szól és (szinte) megmásíthatatlan. Csak szólok: az iskolába évekkel később érkező diákok nem választanak patrónust, létszám alapján kerül egy csibébe. Néha a patrónus távozik az iskolából (a miénk), néha hosszas tárgyalás után a gyerek a csibéből (tőlünk). Mi pedig beleszólás nélkül új patrónust kaptunk. Nem személyét kritizálom ezzel, elégedett vagyok azzal, ahogy ezt a nehéz helyzetet kezeli, de egyáltalán nem vagyok megelégedve azzal, hogy konkrétan kiszabták, ki lesz a patrónusunk. Ezek után még kevésbé érzem azt, hogy a funkciónak bármi súlya lenne.

Az is megérhet egy vitát, hogy van-e ennek az egésznek értelme. Véleményem szerint csak úgy, ha a patrónus nem szaktanár is egyben, így ugyanis reménytelen, hogy olyan szinten tudjon foglalkozni csibéjével, ahogy azt „elvárják”, vagy ahogy kellene ahhoz, hogy a patrónus több legyen, mint egy ofő – mert jelen állás szerint nem több, mint egy ofő vagy egy olyan tanár, akivel közeli kapcsolatba kerültél. Tisztelet a kivételnek.

Holnap patrónusi értékelés!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkoljd az Alternativity-t Facebookon! Az új posztok mellett szubjektív válogatás aktuális oktatásügyi írásokból, valamint rövidhírek is olvashatóak!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.