Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Lopások a banántól a húszezresig

Az „amiről nem beszélünk” címkével ellátott posztok elsősorban az AKG személyiségközpontú csodavilágába nem illő, sötétebb kis foltocskákat fogja bemutatni. Ezekről nem beszélünk, elsikkadnak az évfolyamokon. Ne feledjük azonban, itt is lopnak, gyújtanak fel faliújságokat, törnek fel e-maileket. Mindezt a tanárok, khm, óvatoskodó megoldáskísérletei mellett.


A posztlistából láthatjátok, hogy nem egy ilyen kis incidensről tervezek írni. A fő problémát, a tanárok meg(nem)oldásait későbbre hagyom, úgyis ki fog világlani a példákból. Érdekes dolgok történnek minálunk, vannak köztük viccesek és kevésbé viccesek.

A történet első része egy félig megevett banán.

Igen, egy félig megevett banán. Egyik reggel a nyitáson a tény fontosságának teljes tudatában elszürkült arcú évfolyamvezetőnk csendre int minket és bejelenti a felfoghatatlan, első hallásra sokkoló hírt: az angoltanár asztaláról eltűnt egy félig megevett banán. Nevezett banánt a közös tér falán, szétkent állapotban még a nyitás pillanatában is meg lehetett tekinteni.

A komolykodó mód, ahogy ezt az eseményt évfolyamvezetőnk prezentálta, még engem is megnevettetett. Tudniillik a tanáriba szabadon bejárhatunk (ha nincs benn tanár, akkor azért általában kulcsra van zárva), s ez, mint a mellékelt ábra mutatja, érdekes ötletet adott valakinek. Apró kis vicces történet, semmi más. Mi jót nevetünk rajta, a tettes kilétére vonatkozó kötelező kérdésre senki sem válaszol, éljük tovább mindennapjaink.

A dolog ott veszti el a humorfaktort, amikor cirka két nappal később ugyanazon tanár asztaláról egy húszezres tűnik el. Mivel a tanárok nem szokták a költségvetést nyílt színen hagyni, valószínűleg egy gyerek hozta be egy könyv árát vagy valami hasonló célra szánt összeget. Tűnt már el az évfolyamról egy húszezres, az megkerült, miután a tettes bevallotta. A dolog komolyabb hullám nélkül szépen el is halt, távol a nyilvánosságtól, így csak spekulálhatunk, történt-e valami egyáltalán.

Mint ebben az esetben is.

0 Tovább

30%-os doga 3 nap után?!

Az idei év, mint már párszor kifejtettem, az ún. nyelvi év. Rendkívül intenzíven, napi 3-4 órában tanuljuk a nyelvet, mindezt megtámogatva egy ökörnek is elegendő adag házifeladattal. Nyilvánvalóan mindig vannak olyanok, akik magasról szarnak az egészre. Mit gondoltok, ők milyen eredményt értek a három tanítási nap után írt dolgozaton?


Nem tudom, hogy van vele az olvasóközönségem, de én már azt is megdöbbentőnek tartom, hogy az érettségin 20 százaléktól át lehet menni. Ennyi erővel felesleges kötelezővé tenni. Legyen súlya! Én 70 százalék alatt mindenkit visszalökdösnék az iskolapadba. A másik, ami kiakasztott, az a nyelvvizsga volt. Múlt szombaton abszolváltam (legalábbis remélem) a C1 szintű, alias felsőfokú nyelvvizsgát. 60%-tól megvan. Ez komoly. Egy gyenge hármas dolgozatnak megfelelő teljesítménnyel bizonyítottad, hogy rendelkezel az adott szint tudásanyagával. Én 80 százaléktól indítanám, de ez is csak én vagyok.

Igen ám, de még ebben a könnyített világban is akadnak olyanok, akik bizonyítják, hogy nincs az az alacsony léc, amin ne lehetne átesni. Kedves olvasóim, szerintetek mi az az eredmény, amit három nap anyagából (bár ne feledjük, ez tizenkét óra!) kihoznátok?

Nos, az egyik kolleginám állítása szerint napi egy-két óra tanulással és órai figyelemmel (előbbi állítását bizonyos részletek miatt nem áll szándékomban megkérdőjelezni) képes volt egy 30%-os dolgozatcsoda megalkotására.

Néhány harmadikai dolgozat százalékos eredményei: 30%, 47%, 64%. Ebből a három százalékértékből nyilvánvalóan nem fog a mélyen tisztelt olvasóközönség komolyabb következtetéseket levonni. Kérem őket, a következő gondolatok alapján már vonjanak: a nyelvtanárok döbbent panaszai, a tény, hogy ezek csak a harmadikai dolgozatok (ötödikeiből vannak rondábbak) és, hogy nincs hozzáférésem az évfolyam dolgozateredményeihez, ezek csupán innen-onnan összepotyogtatott számadatok (ezúton jegyezném meg, hogy az internetes naplóban talán nem ártana mindenkinek átváltoztatnia a jelszavát a mindenki által ismert alapjelszóról – hallottam már erről-arról onnan; és ha olyanom lett volna, onnan is szerválhattam volna statisztikai adatokat).

Lényeg a lényeg, kivételesen nem az iskolát hibáztatom. A benne tanuló link alakokat. Három nap anyagából 30%-ot írni úgy, hogy órákon át tanulsz otthon? Vagy orvosi eset vagy, vagy szarsz az egészre. Az egy dolog, hogy nyilvánvalóan a szüleid tárcája miatt vagy itt – s ez az egyetlen dolog az egészben, amiért az AKG kap ejnyebejnyét. De mint annyian mondták (s többször említhettem volna én is), ez egy jó iskola. Használd ki, hogy itt vagy.

Cigizz máskor.

(a bejegyzés szeptemberi)

0 Tovább

Közgázt kétféleképp

Az AKG-ban az ember tizedik osztályban kap kötelező jelleggel közgázoktatást, heti egy duplaórában. Előtte nincs, utána választható. Két lehetőség van: GO vagy YE.


Ez a két lehetőség teljességgel vagylagos. Jellemzően a YE hetedik elején egy nagyon érdekes dolognak tűnt számomra, hogy aztán tizedikre, amikor választani kellett a GO és a YE között, a lehető leghamarabb menekülni kezdtem már az ötlet elől is.

A GO (Gazdálkodj Okosan) szimpla közgazdaságtan, kötvény, részvény, bank, súlyadó, biztosítás, euró, ez, az, emez, amaz. Elöljáróban az Óráról órára-poszthoz: én nagyon szerettem, sokan kevésbé. Engem mondjuk egyébként is érdekelnek a reáldolgok. Plusz érdekes, hogy a közelmúlt gazdasági szempontból talán legkaotikusabb évében volt szerencsénk tanulni ezekről.

A YE az érdekesebb, újabb példája az AKG azon ötleteinek/intézkedéseinek/módszereinek, ami az új szárny felépítése utáni anyagi nehézségek okán bekövetkező intellektuális hígulás után sokat vesztett értékéből és eredményességéből.

A YE (Young Enterprise) egy nemzetközi ötledék, lényege az, hogy a gyerekek csinálnak egy kis cégecskét, kitalálnak egy terméket, részvényeket adnak ki az iskolában, a terméket versenyekre viszik, ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi. Ez egy nagyon jó gondolat! Ezzel semmi baj sincs! Itt sikertörténetek vannak!

A probléma ott kezdődik, amikor Szarokasulira Szilárd rájön, hogy megfelelő szarkavarással a YE keretein belül az egész évet megúszhatja anélkül, hogy bármit kelljen csinálnia.

Mindig is a differenciálás híve voltam. Az AKG alapfilozófiájának azon része, hogy „nem jutalmazunk, nem büntetünk”, meglátásom szerint (a jelenlegi „felhígult” diákközösségben, ne feledjük) csupán oda vezet, hogy a rendszer normális működését erőn felül elősegítő (vagy akár csak nem gátoló) egyének azt fogják érezni: „Minek? Még a mi fejünkre szarnak jobban” (hiszen, ne feledjük, aki rinyál, akivel baj van, arra figyelni kell).

A YE egy zseniális ötlet, de nem engednék rá mindenkit. Lennének emberek, akiket köteleznék arra, hogy a hétköznapi órai keretek között zajló órákra menjenek, mert négy év után pontosan lehet tudni, ki az, aki csupán a bliccelési lehetőséget keresi a YE-ben, ahol sokkal enyhébb a tanári felügyelet.

Vannak a fent jelzett sikertermékek és a „normál” produkciók, az ilyenek, akik csinálgatták, csinálgatták, bőszen plakátolgatták a suliban, de azért szerették, amikor lehet, mellőzni a gyűléseket és hasonlókat. Amolyan hétköznapi kamaszok teljességgel elfogadható munkaeredménye.

És vannak azok, akiknél a tanár kijelenti, hogy nem hajlandó a továbbiakban vezetni a csoportot, mert felháborítja, hogy mennyire leszarják a produktumot.

Van különbség a három variáns közt. Megkockáztatom, a legelsőt leszámítva mindegyiknek a GO-ra kellett volna menniük a nettó begyűjtött információmennyiséget nézve.

0 Tovább

Ígéretek és a rinyafüggő figyelem

A jelek szerint akkor foglalkoznak a bajoddal, ha elég hangosan nyavalyogsz. Ha konstruktív vagy, azt hiszik, nem is annyira fontos a dolog. Szomorú sztorik alant.

Témahét (na ezt sem magyaráztam el eddig, de szokott más iskolákban is lenni), dolgozzunk civil szervezeteknél. A liberális, pardon, személyiségközpontú iskola elküldött minket arra a kevés helyre, ahol hagyták, hogy dolgozzunk. Ilyen volt egy kutyamenhely, ahol szart lapátoltattak (egy szülő feljelentést is tett) és a Kék Pont is, ha jól emlékszem. A témahét emléke (anélkül, hogy ott lettem volna) annyira felcseszi az agyam, hogy külön posztot fogok róla írni. Lényeg a lényeg, a témahét témáját, hm, mondjuk nagyjából három héttel a témahét előtt a csibén bejelenti a patrónusunk. Én és egyik barátom a csibe után óvatosan megkérdezzük, lesz-e, hm, entellektüel irányultságú elfoglaltság (Csak hogy tudjam, ki kell-e állnom az erkélyre meztelenül, fürdés után pont a témahét előtt. Tudjátok, hogy megy ez). Patrónusom széles mosollyal megnyugtat minket: lesz. Még példát is hoz: levéltárkészítés, a csillagokat is leígéri nekünk. Én és barátom megnyugszunk, naivan elhisszük azt, amit patrónusunk előad. Nem is foglalkozunk a dologgal a továbbiakban.

Naivak voltunk, mint már annyiszor. Saját magamról feltételeztem volna, hogy három és fél évnyi AKG-zás után kritikusabban állok ahhoz, amit mondanak nekem, de én még mindig bedőlök annak, aminek be akarok dőlni. A témahét előtti utolsó csibén patrónusunk kihirdeti a választható programok listáját: kerítésfestés egy óvodában, a kutyamenhely, a Kék Pont és még két valami, amiket most nem tudok felidézni. Ezek azok a programok, amikre jelentkezhetünk, illetve van két egy-egynapos program: békamentés és korrepetálás egy iskolában.

Na, barátom egyből meg is kérdezi tőlem, nem lenne-e kedvem csibe után közvetlenül megejteni vele egy gyors zuhanyzást a Dunában. Kissé hideg volt akkoriban. Nem tudtam jobban egyetérteni. Egy fokkal hangosabban közlöm feltevésem a patrónusommal (ne feledjük, én vagyok az a srác, akiről azt írta töritanárom, hogy „ad hoc hiányzásaitól rettegni kell”, egyébként teljes joggal), s felteszem a költői kérdést, miszerint hol van az ismét kisebbségbe és háttérbe szorult évfolyami értelmiség programja. Pókerarccal feleli, hogy a korrepetálás az. Elmehetne politikusnak is, olyan fapofával vetette ezt oda. Az egy dolog, hogy a szakirodalom szerint elfogadhatatlan, hogy az intelligens gyerekekkel javíttassák a dolgozatokat/korrepetáltassák a társaikat. Én társaimnak örömmel magyarázok, de engedtessék meg nekem, hogy ne akarjak odamenni vadidegeneknek magyarázni pár évfolyamokkal lejjebb lévő dolgokat. Degradáló.

A kardcsörte természetesen elmarad. Miután patrónusunk végigsorolja a listát és mindenki személyiségének és drága pici lelkének megfelelő témát választhat… az ötből, én és barátom odamegyünk hozzá. Őt elég hamar le lehet rázni azzal, hogy „jaj, hát mi mindent megpróbáltunk, így is alig találtunk helyszíneket, sajnos nem akadt ilyen”. Nekem ez egy kicsit kevéske, ugyanis kaptam egy úgynevezett ígéretet, ráadásul példát is hozzá. Innentől kezdve egy kicsit jobb érvelés kell ahhoz, hogy elfogadjam a történteket.

Kérdőre/felelősségre vonom patrónusomat, nem kicsit idegesen. Reakciója először csupán annyi, hogy megismétli a korábban leadott kis szösszenetet, hátha másodjára jobban tetszik. Miután látja, hogy ez sem elegendő felháborododásom csitítására (és bizonyára irritálja, hogy velem együtt szinte mindenki magasabb nála), elkezd üvölteni velem(!), hogy azonnal üljek le és különben is. Látva, hogy itt nem a patrónusommal, hanem a Rendszer elkötelezett fogaskerekével beszélek, abba is hagyom a további kísérletezést az értelmes kommunikációra. Barátom ekkorra már elfogadta sorsát és elkezdte megbeszélni közös barátainkkal, hová fognak menni. Én már elhatároztam, mit (nem) fogok tenni, így különösebben nem érdekel a dolog. Álfüstölögve közlöm vele, írjon fel engem is oda, ahová ő megy.

Miután ezt letudtam, hazamegyek és megbeszélem a szüleimmel, hogy nem vagyok hajlandó részt venni ezen a kis egyhetes szarlapátoláson (mily ironikus, volt, aki tényleg szart lapátolt és ez volt utólag az egyik legjobban utált témahét). Nem lettem beteg, sem „beteg”, a témahétre egyszerűen csak nem voltam hajlandó bemenni. Az, hogy ez a fajta „hiszti” az, amiért legalább egy fél pillanatig számít(hat)ott (volna) a mondanivalóm, az már egy másik történet.

Nem tudom, tapasztaltátok-e már, hogy azokra valahogy sokkal nagyobb figyelmet fordít akár a média, akár a politika, akár bármi más, akik, khm, rinyálnak? Érthetünk ez alatt tüntetést, felvonulást, szó szerint üvöltözést, asztalra csapást, gyerekes viselkedést, valahogy mindig felhívja a figyelmet az „elkövetőre” és paradox módon jobban meg is kapja, amit akar.

Erre az AKG is jó példa egyébként. Erre még csak nem is kell konkrét példákat hoznom, annyira egyértelmű a szituáció: azokon, akik normálisan, mintegy mellékesen megemlítik mondanivalójukat (nyilvánvalóan magamról beszélek most), azon következmény nélkül át lehet lépni. A hőbörgőkön nem annyira lehet.

„Játszásiból” kipróbáltam, milyen hőbörgőnek lenni és láss csodát, ha erőltetem, elméletben az igazgatóval is megbeszélhettem volna meglátásaimat. Természetesen ez sohasem lépett túl a szavak szintjén, még csak nem is nekem mondták, hanem édesapámnak.

A történetet ott folytatom, ahol abbahagytam: kijelentettem, hogy most nyíltan destruálok, s megkértem, kommunikálja ezt minden szülői jelentőségével patrónusom felé. Kisebb megbeszélés után ebben meg is állapodtunk, bár végül cselekedete igencsak messze esett a megbeszélttől: lényeg a lényeg, a „nem tartanánk helyesnek” lett a nyomvonal, amin elindultak. Állítólag patrónusomra tiltakozására apukám kifejtette, hogy ha „nálam hülyébbek miatt még én vagyok korlátozva, akkor nem rám kellene kihegyezni az ellenállást”. Az alapvető probléma tehát ezzel elsikkadt, de beszélgetésük nagy reformkonyháján kifőzték, hogy „amilyen okos vagyok és intelligensen tudom tálalni a mondanivalómat, akár le is ülhetnék Hornnal”. Ilyet már hallottam annak idején és pontosan tudtam, hogy a patrónusom nem fogja ezt erőltetni egyáltalán, ez úgy el fog felejtődni, ahogy jött. Ráadásul volt egy ilyesféle kis mellékíze is.

A továbbiakban az egész ügyön túlléptünk, én is, ők is. A témahetek egyébként is rendkívül nehezen védhető harcállások a tanárok számára, hiszen hivatalosan nem számítanak bele semmilyen tantárgyba sem (ha ezzel blöfföltek volna, első dolgom lett volna megkérni, mutassák meg, melyik tantárgy óráiról van szó és mit csináltunk az adott órán). Mégis, ez a kis eset a gyakorlatban is megmutatta a liberális személyiségközpontú gondolkodás alapeszméjét: ha valamit nagyon akarsz, mondd hangosan és látványosan.

El tudjátok képzelni, mekkora nálunk a zaj szó szerint és átvitt értelemben is?

0 Tovább

Óráról órára – Informatika/Gépírás (9. o.)

Pöty. Pöty. Pötypöty. Pötypötypötypötypöty. Pöty. Gépírni tanultunk.


Essünk túl ezen is. Nincs túl sok írnivalóm a gépírásról. Ez ugye a hivatalosan csak tízujjas vakírásként ismert technika, nulláról teljes tudásig heti három órában. Nekem némi év eleji zötykölődésen kívül nem volt vele bajom, ötödik lettem az országos versenyen, szeretek gép előtt ülni, kiélhettem maximalizmusom és remek indikátora volt a tanév lassú csorgásának.

Ezt is a hetedikbéli tanárunk tartotta. Mi jól elvoltunk, bár az első órákon kissé ideges voltam, hogy előkerül-e esetleg a hetedikes informatika ügye. Nem tette. Sokan utálták a tárgyat és annyit késtek, amennyit tudtak. Igazából csak ismételni tudom magam a hetedikes informatikaórák kapcsán: normál órán szétszedték volna, itt azonban a kis teremben aránylag rendet tudott tartani.

Egy apróságot azért kiemelek róla, mert ez nagyon megmaradt: ez a gépírásverseny nem az iskola épületében volt, máshol. Miután lement a tízperces írás és mindenki kiment, míg összegezték az eredményeket, én egy kis sétálgatás után ráakadtam őrá és egy osztálytársamra, akik talán a békebeli hippikorszakot megidézendő elégedetten cigarettáztak egymás mellett.

Ez lenne a valódi, eredeti AKG-s gondolatvilág, hm?

0 Tovább

Alternativity

blogavatar

Az iskolákról, az iskolámról, a meg nem beszélt problémákról. Írja: egy AKG-s diák.

Utolsó kommentek