Kedves Hoffmann Rózsa!

Az fn.hu-n megjelent, rendkívül szofisztikált és ügyes paródia illetve kabarétréfa után szeretném megkérni, hogy végre gondolkozzon is egy kicsit!


„Az oktatási államtitkár szerint a hallgatói szerződés elleni tiltakozás az igazságosság elleni tiltakozás. […] ma az állam legnagyobb ellensége az adósság, és amíg ezt Magyarország le nem küzdi, addig nagyon meg kell gondolni, mire adunk ki minden egyes fillért.”

Én megértem, amikor azt monda, hogy az államadósság ellen küzdeni kell, és hogy ez most a legfontosabb törekvés. A kormány ez úton tett lépéseinek megítélését most hagyjuk ki a diskurzusból, de azt azért megjegyezném, hogy az utolsó dolog, amin fogni kell, az az oktatás, mert az a jövő. Szűklátókörű, négyévenként rettegő politikai berendezkedésünkben persze paradox módon senkinek sem éri meg ezzel foglalkozni.

Ha már tényleg csökkenteni kell az oktatási költségeket, javasolnám az olyan kis finomságokat, mint az alig látogatott szakok bezárása vagy horribile dictu egy minimális összegű, tandíj néven futott tandíj bevezetését. Tudom, az fúj. Talán mégis érdemes lenne rajta elgondolkodni, ha ennyire össze kell húzni a nadrágszíjat, nemde?

Sőt, ha pénz kell, a bürokrácia szó jut először eszembe, nem az egyetemista

Azt is megjegyezném, hogy a külföldre kivándorló diplomás nem azért megy ki, mert ördögi disznó, hanem azért, mert az itthoni munkakörülmények (melynek csak egy eleme a fizetés) elfogadhatatlanok számára. Egy ilyen döntés meghozatala nem egyszerű és igen komoly ok és belső hajtóerő kell hozzá, hogy ezt valaki meglépje. A munkakörülmények viszont nem fognak javulni, ha a diplomások röghöz kötésével az állam kvázi fejbelövi a versenyt.

„[Az, hogy] egy orvos a diploma megszerzése után külföldön kamatoztassa tudását jó fizetésért és annak a közösségnek soha ne adjon vissza semmit, amelyik a képzését vállalta, finanszírozta […] nem felel meg az igazságosság elvének.”

Nem igazságos, hogy az államilag finanszírozott képzésű alak kimegy külföldre? Jó reggelt, az állam feladata az újraelosztás, a rászorulóknak ad pénzt, nem azoknak, akik eleget tettek a közösségért! A rokkantnyugdíjason se vasalják be a neki kiutalt pénzeket, ha kiköltözik Amerikába, és ez így van jól. A költségtérítéses képzés lényege az, hogy a diák képességei megvannak az egyetemi tanulmányokhoz, de támogatásra szorul, mert magától nem tudná fizetni a költségeket. Az állam dolga a méltányosság, nem pedig az igazságosság megítélése.

„A szerződés egy lehetőség, akinek a családja megengedheti magának azt, hogy finanszírozza tanulmányokat, annak nem kell ilyen szerződést kötnie.”

Ezt a szintű demagógiát Szíjjártó is megirigyelné, szerintem nem kíván kommentárt. Mintha DJ Hoffmann remixét hallgatnám MC Selmeczi „Megvédtük a nyugdíjakat” című slágeréről. Lehetőség? A szó, amit keres, az a zsarolás. Nincs pénzed? Akkor vagy itthon maradsz, vagy nem mehetsz egyetemre.

(Megjegyzem, ha két évről lenne szó, vagy valami ilyesmiről, talán nem is morognék ennyire. Na de hét-tizenöt? Kis túlzással akár negyven éves korodig itthon kell élned? Nonszensz.)

(Különben is, hogy hajtanák be a szerződésszegőktől a pénzt?)

„Ellenőrzés is lesz, és meg kell büntetni azt az iskolát, amelyik például megakadályozza ravasz módon annak a jognak az érvényesülését, hogy hittant tanulhassanak állami iskolákban is a gyerekek.”

Ó, ezt az átkozott ravaszságot! Hogy tanulhassanak! A jog! Arra van joga a gyereknek, hogy hittant tanulhasson (= kelljen tanulnia), de arra nincs, hogy oda menjen diplomája birtokában, ahová akar? Ne beszéljünk itt jogokról, kérem!

Ó, és vajon miért pont a hittannal példálózott? Hogy lehet ennek a jognak az érvényesülését megakadályozni? Úgy, hogy nem tanítják?

Mi az egyáltalán, hogy hittan? Bibliatan? Kereszténységtan? A hívő  buddhista milyen órára jár majd? Az ateista szülők gyermekével mi lesz? Erőltetjük a saját világnézetünket? Ha már a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (haha, KÉSZ vagyok…) tartjuk előadásunkat…

„…helyére kell tenni a nevelést, ami alatt a személyiség teljes egészének formálását jelölte meg, amelynek része az erkölcsi, a vallásos, a hazafias, a családi életre vagy a munkára nevelés.”

Nem lehetne ezt a családra, a környezetre bízni? Őszintén? Engem aggaszt, hogy központosítottan, doktrínákkal teleszórva, a vallásoktatást, illetve a vallást magát állandóan emlegetve, a személyiségformálásban ilyen, számomra túlzó szerepet szán az iskoláknak, a jelenlegi tervek alapján saját magának és világnézetének, kedves Rózsa. Tudom, onnan fentről nehéz elfogadni, hogy más másképp gondolkodik, mint maga. Próbálja már meg azért hagyni ezt!

Az, hogy a tehetségesek kimaradnak az egyetemről (mert egyre kevesebben fognak perspektívát látni hazánkban… ajánlanám ezt a remek blogot), csak, hogy elmehessenek már fiatal felnőttként, semmilyen problémát nem fog megoldani, csak egyre többel fog minket szembesíteni. Tudja, kik fognak maradni? A birkatermészetűek.

Magának, maguknak talán jó is ez így…

   (az fn.hu cikke itt olvasható)

1 Tovább

Ne tiltsuk a dohányzást!

Komolyan. Ne. Nem ér semmit és csak felmegy tőle a vérnyomásom.

Aki ismer, tudja, hogy nagy ellenzője vagyok a füstölésnek és megvan a magam véleménye arról, miért olyan elterjedt – én ugyanis az első cigarettára tenném a hangsúlyt. Mégis, tényleg, ne tiltsuk a dohányzást. Miért? Mert betartathatatlan és csak a tekintélyünket erodáljuk a hülyeségekkel.

Amióta a kapu zárva van (lásd ezt az írást), természetesen nem szűnt meg a dohányzás, helyette a vécékbe, esetleg tornatermi öltözőkbe, meg mit tudom én, hová irányult át (itt megemlékeztem már a dologról), ami már önmagában is elég idegesítő, mivel a klotyóra vizelni járok, nem tüdőrákot kapni.

Soroljam a további evidenciákat? Cigizni továbbra is cigiznek. Hát képzeld.

Sokakkal ellentétben én nem érzem úgy, hogy a dohányos emberek szájából elhangzó kritika vagy tiltás hipokrita és értelmetlen lenne, elvégre a dohányzás nem rossz szokás, hanem addikció – és ha valaki csinálja, na, az aztán tudja, mivel jár.

Persze a dolognak van értelmetlen és nevetséges verziója, mint például egy tábla (nagyjából egy hete lőhettem a képet) a vécében.

Melyiket írta vicces kedvű tanár és melyiket vicces kedvű diák?

Csak remélni tudom, hogy a „jaj annak akit rajtakapunk”-ot vicces kedvű diákok írták hozzá, mert ha nem, elmehet az egész bagázs a francba.

Hát bazdmeg. Ez a nevetséges, mű, nyilvánvalóan értelmetlen, szánalmas kiírás…

Nagyjából ötezer éve megírtam már, hogy ha tényleg meg akarnák akadályozni a dohányzást az iskolán belül, akkor füstjelzőket szereltek volna a vécékbe és az öltözőkbe – most mondjátok azt, hogy az aggódó szülők nem adták volna a rávalót. Amúgy is egyszeri költség.

A dohányzás csak addig van útban, amíg látszik az iskola előtt, egyébként a mindenféle álszent kampányok és természettudományos szövegelés ellenére igazából senkit nem is érdekel, hogy cigizik-e a diák vagy sem. Ez oké is lenne, de ezekre az álszent lószarokra, a jajnemárokra, az ejnyebejnyékre, a vécélecsekkolásokra semmi, de semmi szükség nincs. Nevetséges és olyan esetekben sem fogjuk komolyan venni a tanári állásfoglalást, amikor komolyan is gondolják. De hát mikor is gondolják komolyan?

Persze a legrosszabb az egészben az, hogy… képzeljétek el, milyen átkozottul idegesítő, hogy vécére nem tudod, pöfékelőkkel vagy vizelőkkel van-e tele, hogy ül-e éppen valaki a tetőn(!!), hogy rohadt füstszag lesz, hogy tudsz-e normálisan levegőt venni majd odabent vagy sem, és tudjátok, megint az a fura oldalpillantás, hogy már megint ezek, hogy tornaóra után áll a füst az öltözőben…

És erre kiírnak egy ilyet. Álszent, hipokrita, nevetséges…

Nem érdekelne, ha passzívan csinálják. De ezekkel a nyámnyila dolgokkal csak a saját inkompetenciájukat és álszentségüket lobogtatják, teljesen feleslegesen.

Nem kell tiltani a dohányzást. Nem lehet egy függőséget okozó dolgot csak úgy tiltani. Megelőzni kell. Erről itt írok.

2 Tovább

Az első szál cigaretta

Ahogy ismét és ismét felmerül a könnyűdrogok dekriminalizálásának ötlete és újra meg újra rácsodálkozunk napjaink tinédzsereinek életmódjára, hogy aztán új, de mégis régi tiltásokon és engedményeken gondolkodjon civil és értelmiségi, törvényhozó és újságíró egyaránt, pont a lényegről feledkeznek el mindahányan.

Ez bizony szívás

Sokakban merül fel a gondolat: valamit kezdeni kellene a fiatalok elvadult életmódjával, az általuk intenzíven fogyasztott tudatmódosító-, függőséget okozó szerekkel. Az ötletek skálája a könnyűdrogok dekriminalizálásától akár a cigaretta betiltásáig terjed, vagy ha finomabban áll hozzá az illető, akkor „mindössze” a jövedéki adó és járulékos költségek sokszorosára való emelését favorizálja csupán. Természetesen szintén jól ismert a cigarettásdobozokra elhelyezett feliratokat vagy gyomorforgató képeket támogató embercsoport is.

Az első elképzelés azt feltételezi, hogy amennyiben törvényi keretek közé emelik és kontrollálják a könnyűdrogok használatát, az biztonságosabbá teszi és kezelhető szinten tartja a folyamatot, valamint a drogfogyasztó ezáltal inkább pácienssé, mint bűnözővé válik a rendszer szemében – ha már a tiltás úgysem tudja megelőzni a fogyasztást. Az ellenérvek elsősorban a drogok egészségromboló és függőséget kiváltó hatásairól szólnak, valamint arról, hogy a szervezett alvilág egész egyszerűen csak „átemelheti” rendszerét legális keretek közé, ami nyilvánvalóan nem cél. Ennél természetesen már csak az a rosszabb, ha a fentiek ellenére minden megy tovább a maga ellenőrizhetetlen útján.

Főleg a cigaretták esetén halljuk leginkább, hogy a jövedéki adó (ezáltal az ár) növelésével csökkenthető a dohányfogyasztás. Egyszerű megoldás és még a nagy össznemzeti pénztárca is jól jár vele. Valahol jogos is a feltételezés, hogy az ember, lett légyen bármennyire függő, inkább kenyeret vesz, mint cigit. A fenti módszer előnye és hátránya, hogy csak legálisan forgalmazott termékek esetén alkalmazható – érthető okokból.

Szerintem a fenti megoldási kísérletek (és összes vadhajtásuk) nagyjából azzal egyenértékűek, mint amikor egy tetves ember átöltözik, s bízik abban, hogy ezzel már meg is tisztult. Még a legjobb esetben is csupán tüneti kezelésnek lehetne őket nevezni, semmi többnek. Tudniillik a cigarettázás (alkoholfogyasztás, drogozás…) története két részes és az emberek valamiért a második résszel sokkal többet foglalkoznak – valahol persze érthető, hiszen azt sokkal egyszerűbb „kezelni”: ez a bizonyos második rész pedig nem más, mint a függő személy különböző eszközökkel való eltérítése, korlátozása, leszoktatása, „megfigyelése”.

Az egy dolog, hogy a problémát ezzel nem lehet kiirtani, sőt, már csak megérteni sem: a függő ember nem racionális döntéseket hoz. Sokkal fontosabb lenne a történet első felével foglalkozni, ez pedig az első szál cigaretta.

Míg például a szexuális vágyak genetikailag kódolva vannak a homo sapiens sapiens egyedeiben, a nikotin igénye nincs. Míg előbbi esetében igazából csak idő kérdése, mikor tör elő a vágy, utóbbiéban nem. Senki sem kel fel úgy egy reggel, hogy „hmm, én dohányozni akarok” – az ok máshol keresendő. Megtalálni sem nehéz: a hozzáértők a csoportnyomás szót szokták emlegetni ilyenkor. „A haverjaim cigiznek, nem akarok kikopni közülük vagy kevesebbnek tűnni, én is elszívok pár szálat” vagy "ez menő" – zajlik a gondolatmenet, melynek olaja az egyedülléttől való irracionális rettegés. A cigaretta természetesen tetszés szerint kicserélhető marihuánára, sörre… amire csak tetszik.

Természetesen a fentiek kezelése sokkal inkább nevelési, ad absurdum oktatásügyi kérdés. Nem bevétellel, hanem kiadással jár a megoldási kísérlet. A történet ezen felét nem véletlenül ignorálják hát, holott ez az, ahol meg lehetne fogni az egészet: amíg úgy nő fel a következő generáció (lett légyen szó bármelyikről természetesen), hogy birkaként kell követnie a körülötte lévőket, nem a jövedéki adón vagy a dekriminalizáláson fog múlni a tudatmódosító szerek használatának mértéke.

Igen, megszokott az emberiség történetében, hogy az egyén követi a tömeget. Ki tudja, talán ez már tényleg kódolva van a génjeinkben. A hatás csökkentésén vagy megszüntetésén azonban talán érdemes lenne dolgozni.

Lásd még: A légzési rokkantak országa vagyunk

0 Tovább

Menjek én egyáltalán egyetemre? Protekcionista oktatáspolitika rulez

Csak akkor, ha apám kurva gazdag, jelen állás szerint legalábbis. Persze még van másfél-két évem addig, ki tudja, mit talál ki addig a kormány. A röghöz kötésről.

Aranyom, te bizony itt maradsz az országban, egészen addig, amíg tiszta ránc nem lesz az a kedves arcod...

Kedvencem a államilag finanszírozott, pardon, ösztöndíjas röghöz kötés. Az indoklás elvileg az, hogy „ha az állam milliókkal támogat meg egy képzést öt év alatt, úgy hiszem, a társadalom joggal várja el, hogy a fiatalok valamit visszaadjanak annak a közösségnek, mely hozzájárult a taníttatásukhoz.”

Ezúton szeretném az agyilag meghasonlott politikai vezetőink figyelmét felhívni arra, hogy az állami újraelosztás lényege pont az, hogy a rászorulóknak (jelen esetben azoknak, akik önerőből nem tudnák megfizetni az egyetemi képzést, de képességük megvan hozzá) a közösből juttatunk annak érdekében, hogy a közösség  egységesen haladni tudjon előre, például ne a pénz, hanem a tudás predesztinálja a továbbtanulási lehetőségeket.

A nyugdíjasoktól sem kérünk közmunkát, a rokkantak is elmehetnek külföldre, a családi pótlék kedvezményezettjei sem ilyen-olyan-amolyan extra feltételek mellett kapják meg a nekik jelen állás szerint járó támogatást. Sőt, ha a nyugdíjas nyolcvan évesen kivándorol Amerikába, az állam nem vasalja be rajta visszamenőleg a nyugdíját, mivel a támogatások kiosztása egyáltalán nem „visszaadásról” szól, ezért támogatás, illetve segély!

Kormányunk a jelek szerint azonban amolyan protekcionista módszerekkel kívánja megoldani azt a komoly problémát, hogy a kellően intelligens emberek olyan gyorsan menekülnek ebből az országból, ahogy csak tudnak, Nyugatra, jobb lehetőségekért, jobb munkakörülményekért, jobb fizetésért – csupa olyan alapvető dologért, amit Magyarország nem képes nyújtani nekik.
Mi a megoldás? Javítani a magyarországi munkakörülményeket? Ugyan! Helyette fogjuk azokat a tehetségeket, akik önerőből nem tudnának egyetemre menni, és 7-15 évre(!!!) kötelezzük őket, hogy Magyarországon dolgozzanak, hacsak ki nem fizetik a képzés árát.

Hallottunk már rövidtávú megoldásokról, de egy vak messzebb lát, mint oktatáspolitikánk formálói. (Most vegyem elő, hogy a minden kétséget kizáróan világnyelv angolt is háttérbe szorítanák, ha tehetnék?)  Tudniillik ezzel csak a szőnyeg alá söprik a tényt, hogy infrastruktúra illetve „munkaerő-kezelés” terén hazánk átkozottul le van maradva, ezzel a barátságos húzással pedig még csak nem is szükséges (megpróbálni) behozni a lemaradást, hiszen a diplomásoknak így is, úgy is itt kell maradniuk, kivéve, ha kellően gazdagok (Corvinuson legdrágább szak, amit találtam, félévenként négymillió forint, jó reggelt kívánok; a többi szak sem nevezhető olcsónak éppenséggel, az angol nyelvűek meg extra drágák – lásd itt).

Hová fog ez vezetni? Én a következőt látom magam előtt: a röghöz kötés miatt nem szükséges a vállalatoknak lépéseket tenni annak érdekében, hogy a minőségi munkaerőt megtartsák, maximum az országhatáron belül, így lemaradásunk még inkább nőni fog; ez oda fog vezetni, hogy a képzést fizetni nem tudó, tehetséges fiatalok egyetem nélkül is kivándorolnak, hogy ott próbáljanak szerencsét, mely még mindig jobb, mint 7-15 évet, életüknek delét elvesztegetni egy lemaradó országban. Ez persze tovább rontja a hazai munkaerő színvonalát is.

Ostobaság az egész. Az újraelosztás koncepcióját sem értik, az oktatáshoz pláne nem értenek. De hát persze, hogy pont innen kell elvonni a pénzt! A bürokrácia jó, ahogy van. De az oktatás! Hát túl sok pénzt nyomunk ebbe a vacakba!

"Növekvő munkanélküliséget, a fiatalok további elvándorlását és súlyosbodó szakemberhiányt jósol Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter a hvg.hu birtokába került felsőoktatási törvénytervezet legfrissebb koncepciójában arra az esetre, ha mindaz megvalósul, amit egyébként a saját tárcája akar. De cserébe legalább a "nemzeti középosztály színre lép" – állítja a miniszter." (hvg.hu)

25 Tovább

Gyorsevési tanfolyam

A mostani tanévben nincsen „rendes” ebédszünetünk, ami azt jelenti, hogy az esetleges lyukas órákat leszámítva 10 perced van megebédelni. Vagy késhetsz is. A McDonald’s elmehet a fenébe, ez az igazi gyorsétterem!

Ha ilyen "lassan" eszel, tuti el fogsz késni

Őszintén szólva, nem vágom a koncepciót. Persze, idén már tantárgyválasztás van, mindenkinek máshogy megy az órarendje, tanárok-diákok programjait igen nehéz összeegyeztetni.

Magyarázzuk azonban úgy, ahogy szeretnénk, csak tízperces szüneteink vannak az órarendben. Én a menzának még a környékére se megyek, de még így is bűzlik ez nekem.

(A diáknaptár itt megtekinthető, az évfolyam órarendje a 63. oldalon található.)

Az egyeztetések lehetősége korlátozott, hiszen, lássuk be, a tanár máshol is tart órát. Én boldogan végigcsinálom a napot evés nélkül, de igen nyilvánvaló, hogy ez így menedzselhetetlen. Vagy legalábbis annak kéne lennie.

A negyediken vagyunk, az ebédlő az alagsorban van. Mire le- meg visszaérünk, vége a szünetnek. A sorokról már ne is beszéljünk. Enni is idő.

Hozott kajával se jobb, a tíz perc az tíz perc mindenütt.

Az a rákfenéje az egésznek, hogy azok a diákok, akik rohadt sok mindent felvesznek és nagyon sokáig benn vannak, nagyobb valószínűséggel szívják ezt meg, elvégre a hosszabb napot pláne lehetetlen evés nélkül végignyomni (ajánlom a szerda hat órát figyelembe, bár szerencsére ott akad idő). Gondolom, ilyen esetekben azért több a lyukas, de tudok olyan esetről, amikor egy csoport szervezetten késik a duplaóra elejéről, hogy meg tudjanak ebédelni.

Ki találta ezt ki? Ha valami, ez miért nem zavar senkit? Ha menzás lennék, akkor hétfőn, kedden és csütörtökön már csak az utolsó órám után tudok enni, mivel csak akkor van lyukasom. Akkor meg már ennyi erővel ehet az ember otthon is, nemde?

Így is szar ez a rohanás, hogy beülsz-óra-átülsz-óra-átülsz-óra (stb.) – még csak nem is a töménységével van bajom, hanem az embertelenségével, érzéketlenségével. Az egész egy nagy, pörgő szürke malom, semmire, senkire nincs időd. (Ha valami, hát ez teszteli a barátságokat.)

Rakjunk még rá egy korgó gyomrot is. Kész.

Az eddigi 20-30 perces ebédszünet komolyan nem fért volna be valahová?

Fair vagyok: persze, vannak lyukasok, van, amikor az ember korán végez, „elvileg” fél kettőkor szabadulsz… ha nincs kémiád, nyelvórád, szakköröd közvetlenül utána. Nem mindenki jár persze nyelvórákra, mindenkinek máshogy van az órarendje – az ebédidő egyrészt nincs biztosítva, másrészt meg nem áll fenn a hét minden napján, érthető okokból.

Hozzátenném, hogy annak, hogy a nap végén tudsz elmenni ebédelni, nem feltétlenül van értelme.

Külön kedvencem a szerda, délután háromig nincs megállás senkinek sem. Ebédelni nem délben szoktak?

Emlékszem, annak idején (nem az AKG-ban) két órás(!!!) volt az ebédszünet. Az meg a másik véglet – bár azt kell mondjam, jól kihasználtuk. Már abból parasztlázadás lett majdnem, hogy egyórásra rövidítették egy spanyolóra kedvéért. Mit szóltam volna, ha akkor közlik, mi vár rám?

Gyorsabban, gyorsabban!

Összehasonlításképp:

7. osztály: 4 óra (két sima + 2 epocha) után 35 perces ebédszünet (11:35-12:10)

8. osztály: 4 óra (két sima + 2 epocha) után 35 perces ebédszünet (11:35-12:10)

9. osztály: 4 óra (két sima + 2 epocha) után 30 perces ebédszünet (11:50-12:20)

10. osztály: 6 óra (két sima + 2 epocha) után 30 perces ebédszünet (13:20-13:50)

11. osztály: 3 óra (3 sima) után 20 perces ebédszünet (11:35-11:55)

12-13. osztály: ???

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon! Az új posztok mellett szubjektív válogatás aktuális oktatásügyi írásokból, valamint rövidhírek is olvashatóak!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

0 Tovább

Alternativity

blogavatar

Az iskolákról, az iskolámról, a meg nem beszélt problémákról. Írja: egy AKG-s diák.

Utolsó kommentek