Alternativity

Konformlázadásról és még sok minden másról.

Hétfőn nem sok minden történt, így egy demotiválós képpel szeretném összegezni a napot:

Ja, ha már Demotiváló: egyes nyitásokon komoly tartalom helyett vicces diavetítések és/vagy viccek szórakoztatják az el nem késő nagyérdeműt (a nyitások egy része meg elmarad). A hétfői vicces nyitáson az Időkapuról vett, pépétébe pakolt képek voltak szórakoztatásunkra szánódva (bocsánat, de mostanában volt általam tanulódva a passzív és ez bizony meglátszásra kerül). Valamiért az iskolai nevelésről szóló nem került be… Na mindenesetre gratulálok, hogy a nyitást rendszeresen tartó tanárunk megtalálta ezt az oldalt. Ezúton ajánlanám figyelmébe a Demotiváló nevű oldalt is. Az is viccességekkel van tele.

Bocsánat a cinizmusért, de ezek a nyitások számomra, mint a neten az ajánlottnál több időt is töltő egyénnek úgy jönnek le, mint ha egy ember ma extatikus örömmel mutatná vadiúj Trabantjánt, „némá, gurul!”-felkiáltással. Ismeretségi köröm nagy része már jó előre ismeri a vicces nyitások tartalmát.

Tudom, egy apróságon húzom fel magam, de elvégre a Heti apró még az én mércém szerint is szubjektív rovat.

Tudom, más nevében coming outolni nem a legszebb dolog, de az, hogy valaki egy szerinte elbliccelhető órát háziírással tölt (amiből le lehet vonni azt a következtetést, hogy az órát nem csak elbliccelhetőnek, de fontosnak sem tartja), ráadásul úgy, hogy az órát megítélésem szerint az egyik „legakágésabb” AKG-s tanár tartja… Nem tisztem ezeket megítélni, nem is teszem, de egy következtetést azért levonok: barokkos túlzással élve többen inkább a híg fos hullámain szörföznek, mert úgy aktuálisan jobban járnak, mint hogy felvessék: ez híg fos, találjunk ki valami mást! Egyszerűbb házit írni és azzal az órával nem foglalkozni, tudom, valahol meg is értem, elvégre 16-18 éves, minimum az elmúlt négy-öt év során önkifejezésre és érett gondolkodásra nevelt fiataloknak még nem kell készen állniuk arra, hogy kifejezzék problémáikat és megoldást kere… na álljunk meg egy szóra. A témát Konformlázadás c. írásomban fejtegetem tovább. „Lázadjunk így is úgy is”?

Ehhez még csak annyit, hogy valakivel volt egy kisebb vitám arról a felvetésemről, hogy egy már legalább 4-5 éve „AKG-san nevelt” gyereknek biztosan van igénye és oka a véleményalkotásra, a kritikára. Már csak azon az alapon is lehet rossz véleményük tanáraikról, amennyit fizetnek ezért a szüleik (a racionális, hétköznapi interperszonális okokról nem is beszélve!). Többek között azt mondta nekem erre az illető, hogy azok, akik régen „normál” suliba jártak, nem ilyenek. Szerintem az AKG nem kis lenyomatot hagy azért… nem rendszeres, de előfordult, hogy valaki azért alkudozott az egyik tanárral, hogy hadd ülhessen már a lábait feltéve az asztalra, mert ma olyanja van. Nem látok az AKG-ban az AKG lehetőségeivel és nyíltságával nem élő diákokat semmilyen tekintetben.

Még egy gondolat a tanárértékelésről: a rendszer hiányosságait már az is megmutatja, néhol milyen reakciókat kaptam a kritikáimra. A tanárok az átlagolások, az ötvenhétféle csoportosítás és a sehol sem használt skála, valamint a semmitmondó, gyakran csak pár ember által írt vagy csoportosan öncenzúrázott szöveges értékelések szürke, ondószín lötymedékéből soha nem kaptak ilyen jellegű negatív véleményt – legalábbis ennek fényében biztosan nem rázta volna meg őket így vállaltan a hiányosságokra fókuszáló iráshalmom. Már csak ezért sem érezhetem jónak a tanárértékelési rendszert.

Média: House-t néztünk. Hölgyeim és uraim, ennek kell lennie a médiának heti két órában! Először leadjuk az anyagot, a definíciókat, aztán megtekintünk egy konkrét példát, majd a példáról beszélünk! Én leszek az utolsó, aki a véleménykülönbségek letorkolását támogatni fogja bárhol is, de anno is az zavart, hogy egy definíción vitatkoztunk 20 percen át. Egy definíciót el kell magyarázni, le kell írni, és jó napot. Ki akar kit meggyőzni, amikor egy definícióról zajlik a vita? De most komolyan, mi értelme van? Ha heti „ötvenszázöt” óránk lenne, azt mondanám, rendben van, de így… örülök, hogy erre azóta nem került sor.

Csibeprogram: iskolafogászat. Alapjáraton két-két-két csibe megy egy alkalommal, most a „tantárgybemutató” miatt négy is ment – ezt és némi szervezési kavarodást leszámítva érdektelen az egész.

Zárásképp: a szerda délutáni németóra, ha jól emlékszem, körülbelül húsz perces késéssel kezdődött egy elhúzódott óralátogatás miatt. Ez csak azért érdekes, mert az adott anyagrészt (ami egyébként tök egyszerű volt) a hátralévő 20-25 percben csont nélkül átvettük, gyakoroltuk, átnéztük. Namármost, én, mint olyan valaki, aki már egyszer-kétszer panaszkodott az epochális rendszer néhol nem ideális időkihasználása miatt, természetesen egyből azon gondolkodtam el: ha ez tényleg ilyen egyszerű, mit csináltunk volna a hátralévő időben? Persze én is tisztában vagyok vele, hogy nem véletlenül nem egy expressztanfolyamról beszélünk és bizonyára számít a beépülés, az ismétlés, a gyakorlás… de mégis hajt valami, ami mindig azt mondatja velem: oké, tudjuk, gyerünk, menjünk, siessünk tovább!

Csütörtökön és pénteken felvételiztetés miatt több óra elmaradt, engem csak azért nem érintett ez, mert jómagam egyáltalán nem voltam jelen ezen a két napon. Három napos volt csupán a hetem.

A Heti apró-sorozatban e héttől kezdve szeretném egy-egy régebbi írásomat egy kis időre ismét „reflektorfénybe” hozni, hátha elkerülte régi és új olvasóim figyelmét. Nem azokra gondolok, amiknek amúgy is közük van a fent tárgyaltakhoz, elvégre ilyenkor úgyis link formájában hivatkozom rájuk. Itt és most olyan írások fognak szerepelni, amelyek „mindössze” érdekesek és talán fontosak is.

Kezdetképp: Személyiségközpontúság – hol jelenhet meg?

Szünet utáni dolgozat, minicsibe, jogos médiás kifakadás, apróságok. Újabb Heti apró.

A február 14-18-i hét Heti apróját keresőknek ezúton üzenem, hogy azon a héten síszünet volt.

Ezt a hetet is, mint az összeset ebben a tanévben, németdolgozattal nyitottuk. Lényegesen rosszabb lett a csoportátlag, mint általában, én is egy jó tíz százalékkal magam alatt teljesítettem – igazából csak azért hozom ezt fel, hogy felvessem a kérdést: jellemző-e ez a közvetlenül szünet után írt dolgozatok esetén? Az őszi szünet után emlékeim szerint ez nem volt így… a fene se tudja.

A keddi médiaórát csak azért az apróságért emlegetem fel (egyébként a sorozat, mint olyan volt a téma), amikor ketten az óra alatti karattyolást még az AKG-ban is elfogadható szint fölé vitték, nem is először, így tanárnőnk proverbiális poharába bekerült az utolsó csepp. Többször is megjegyezte már, hogy „ha nem érdekel titeket, kimehettek, semmi harag, semmi nem lesz”. Még feltételezem is, hogy komolyan gondolja, s a megnyilvánulásnak semmi Gyurcsányos áthallása sem volt. Mindenesetre most egy fokkal dühösebben és egy fokkal részletesebben fejtette ezt ki, a legérdekesebb a vége volt (mert ugye akkor és ott mindenki csendben ült): „persze két nap múlva mondhatom majd el ezt az egészet újra”. Teljességgel egyetértek és sajnálom, hogy ez így megy.

Megjegyzem, biztos én vagyok rohadt pragmatikus, de több tanár is szokta mondani a dumáló gyerekeknek, hogy „menjetek ki, ha nem érdekel titeket” – miért nem megy ki ilyenkor soha senki? Ha tényleg szarok rá és tényleg dumálni akarok…? Biztos van ilyen is, nem?

Szerda a projektnapló leadásának napja volt – kiderült, hogy ezek a bizonyos leadási határidők, illetve betartásuk mindösszesen (kapaszkodjunk meg) kettő százalékot érnek. Szerintem már hoztam pár példát arra blogolásom során, mennyire lazán kezeljük szinte mindannyian, szinte minden esetben a határidőket. Kettő százaléééék? Ez nem fog segíteni ennek megváltoztatásában.

Szintén ide tartozik egy röpke társalgás a blogomról, s sajnos mondanivalóm pont nem fog azokhoz eljutni, akiknek szól: egy körlevéllel és pár perc beszélgetéssel (és nagyon örülök, hogy ilyenekre sor kerül!) elővettük csibén azt, amit a patrónusi értékelőmről írtam: rövid és ez nem baj, de a pedagógiai program őrületes elvárásainak nem felel meg. A dőltbetűs rész sokakhoz nem jutott el. Igazából csak azért veszem ezt elő, mert nagyon nagy veszteség mindannyiunknak és nagy nehézség nekem a félreértések, tévedések és a – még ha ellenkező céllal is adott – pejoratív cím, szerénységem megosztó jelleme és elvrendszere egy rendkívül sötét képet fest a blogról azok szemében, akik nem olvassák. Ezzel a „hozzáállással” nehezen fog kialakulni a szerintem létfontosságú diskurzus az iskola dolgairól. Már egy jó ideje gondolkodom a megoldáson, megvannak az ötleteim rá, a probléma súlyosságára („nem olvastam, de ez, ahogy írtad, biztosan nem jó”) azonban ez a kis dolog ismét rávilágított.

Ha már csibe: csak öt gyerek volt jelen. Teljesen más az atmoszféra. Sokkal jobb. Sokkal interaktívabb, sokkal személyesebb.

Az utolsó apróság a hétre, amit említésre érdemesnek találok, az a csütörtöki németóra végén elhangzott kis körkérdés volt, miszerint a délutáni németórák közül (tehát a nem-duplaórák. nyelvtan, civilizáció, beszéd, szókincs, hallás, írás) melyiket érezzük a legkevésbé hasznosnak. Kíváncsi vagyok, „megérjük-e még” mi, mint nyelviévesek az esetleges átalakításokat, s ha lesznek, milyen formában jelennek meg majd.

Síszünet előtt, érettségi-jelentkezés „után”, egyéb kis apróságok. Heti apró, vagyis inkább „Múlt heti apró”.

Kezdjük talán az előrehozott érettségire való jelentkezéssel és azzal a ténnyel, hogy a németcsoportból tudomásom szerint kivétel nélkül mindenki megy középszintűre, úgyhogy ezúton szeretném visszavonni a szétesésre és lelassulásra vonatkozó megjegyzéseimet. A jelek szerint az elvárásaim nagyjából csomolungmai magasságokban vannak. Mindenesetre sok drukkolós kéz- és lábtörést mindenkinek. Vagy nem ezt szokták mondani…?

Kedden írtunk médiadogát, emlékeim és a Mayor szerint nem volt bejelentve (ritkaság nálunk az ilyen), bár mivel a tök egyszerű/véleménynyilvánítós kategória volt (és mint O. közölte velünk, jók is lettek), nem is katasztrófa. Persze nem lehet minden tantárgynál ilyen jellegű dolgozatokat íratni (matekból vicces lenne egy „szerinted objektív-e a másodfokú egyenlet megoldóképlete?”-dogakérdés), de nem lenne rossz ötlet bejelentetlenül időről időre az előző órákon átvett dolgokról egyértelmű dolgokra rákérdező/véleménykifejtős kérdésekből összeállított rövid dolgozatokat tartani. Az órai figyelmet talán kicsit növelné.

Ha már dolgozatok! A németes szódogák – elméletben – úgy működnek, hogy a leckékhez tartozó szólistákat általában két nap alatt tanuljuk meg, első napra házi az első fele, másodikra a másik. Elméletben bármikor írhatunk szódolgozatot, de a praktikus szempontok (is?) arra ösztönzik L.-t, hogy csak a leckék végén legyen szódoga, már amikor. Ez azzal a szerinte nem pozitív fejleménnyel jár (nem véleményezni akarom ezt, csak faramuci a mondatszerkesztésem), hogy a szódolgoza várható/bejelentett időpontjára, a lecke végére hagyjuk a teljes szótanulást. De hát persze hogy ezt tesszük, ha ennyire, hm, németesen rendszeresek a szódolgozatidőpontok! Ha a cél a rendszeres tanulás és nem a rendszeres, lehetőleg mindenre kiterjedő számonkérés, írjunk csak random időközönként szódolgozatokat!

Ezzel ügyesen át is kötöttem narratívám fonalát a németre. Ez már csak azért is jó, mert a következő négy-öt gondolat a németórákról fog szólni.

Zuerst, szerdán egy érdekes vitát folytattunk, ööö, civilizációórán, ha jól emlékszem? Szerdán elvileg az van. Több helyütt is megfogalmaztam, hogy ezeknek az „ortodox” németóráknak később lesz igazán haszna, amikor már tudjuk használni a nyelvet, s úgy néz ki, lassacskán igazam is lesz, ugyanis a társaság egy jó kis vitába keveredett. A téma nem volt más, mint a… akadémikusan akarok fogalmazni: nemi szerepek a flört során a huszonegyedik században. Normálisabban megfogalmazva: normális-e, ha a fiú nem megy oda a lányhoz, vagy ha az utóbbi meg oda az előbbihez? A témáról majd tervezek írni ezt-azt a Vélemény Reprinten, suliügyben csak annyit róla, hogy egyrészt mindenki aktívan részt vett benne, nagyon sokáig németül, de ami a legérdekesebb, az az, hogy egy idő után olyan szintre jutott a társaság, hogy németül nem tudták kifejezni a gondolataik, ezért magyarra váltottak. És lehetett. Már csak azért is, mert előtte mindenki aktívan németül karattyolt. Érdekes és tök jó németügyi, tematikai, csoportdinamikai és pedagógiai szempontból is.

Volt gyilkosozás is, ráadásul a „klasszikus” németórán. Óra második felén. Ilyenkor, ha előjön a bennem lakó blogíró, az jut eszembe, hogy állunk időben az anyaggal, ha ez belefér: a jelek szerint jól.

Csütörtökre cirka nyolc oldalnyi házit kaptunk, benne – gyors becslés csupán – kb. hatvan lefordítandó mondatot. Ez egy dolog, sokan és sokat szívtuk a fogunkat miatta. A nehézség „csupán” a kijavítása, szinte az összes óra erre ment el. A hallásóra is. Ez a normális procedúra, vagy most csak így alakult? Vagy félretettünk valamit, hogy javíthassuk a rengeteg házit? Ha nem, akkor tuti ez volt az ideális felhasználása az extra időnek? Egy csomó favágós feladat (én vagyok a csoport „ufója” de kb. két óráig írtam cakumpakk), aminek a javításával megy el az összes idő? Nem vágom, tényleg nem. Nem a hosszú házival van a bajom (ld. itt), de az időbeosztás és felhasználás itt egyáltalán nem tűnt ideálisnak számomra.

Szünetre is – relatíve – sokat kaptunk, bár a nagyját konkrétan a lyukas órában megírtam (ismét, ufó). Mindenesetre annyira nem sok. Maradjunk csak annyiban: nem éppen kilencszer annyi, mint a csütörtökön feladott házi.

Emlékeztek a Kreatív Napokra? És a másodikra az „izgalmas” és „kreatív” szövegírási maratonnal? A szövegeket azért írtuk, hogy elküldjük a németországi iskolásoknak, akikkel kapcsolatban állunk. A közelmúltban felállt egy fórum/chat hibrid valami (még nem volt szerencsém felmenni, csak mástól hallottam a milyenségéről), az ottaniak azonban – ismét csak hallomásból – megkérdezték, minek a rövidítése az AKG. A jelek szerint nem kapták meg a szövegeket. Cirka három hét alatt. Tudom, hogy a tanáraink elfoglaltak és – főleg velünk – rengeteg a dolguk, de talán az e-mailben megkapott, begépelt, leellenőrzött stb. szövegeket elküldeni talán nem egy lehetetlen küldetés ennyi idő alatt. Persze az is lehet, hogy csak pont egy olyan egyén volt fenn a chaten, aki tojt az összes megírtra, nem tudom. Minderről csak szombaton értesültem, így ellenőrizni és utánajárni nem tudtam.

Irodalmi önképzős hír: még nem tudjuk, a téma az utcán hever-e, de ennek érdekében tettünk egy sétát a foglalkozáson. Örülök, hogy ebbe a kreatív, inspirációgyűjtő irányba haladnak a foglalkozások.

És még egy dolog: szombaton volt szerencsém megnézni A hullámot. Namármost, ezt a filmet, ha jól emlékszem, tizedikben, megnéztük együttéléstanon – illetve hát megnézték a többiek. Jómagam nem voltam ott. A közeljövőben majd írok róla valamit a Vélemény Reprintre. Ide csak annyit, mert valamilyen szinten adott az összehasonlítás a fenti film és Az osztály között: A hullámot túl korai volt szerintem akkor leadni, ehhez a filmhez érettebbnek kell lenni tizedikesnél, az üzenetének teljes megértését és megfelelő súllyal való értékelését szerintem mondjuk jövőre lenne érdemes megpróbálni. Ellenben Az osztályt a sokkhatás érdekében mondjuk nyolcadikban lenne érdemes. Azon film üzenetének (iskolai erőszak és „bullying” hatásai) ugyanis komoly aktualitása van egy gimnázium elején.

A héten – lévén síszünet – valószínűleg elmaradt Heti aprókat és/vagy restaurált ÓÓ-posztokat olvashattok majd, már amennyiben lesz kedvem és időm hozzájuk. Előbbi valószínűbb, mint az utóbbi.

Öt helyett csak három napról.

Szerdán kaptuk az értékelőket, mint már megemlítettem. Nekem, mint új patrónussal rendelkező egyénnek, extra érdekes volt olvasni a patrónusi értékelőt, s kicsit szeretnék most általánosságban írni a csibénkről, a csibe légköréről, mivel eddig erre nem kerítettem sort olyan részletességgel, ahogy szerettem volna.

A csibénk nem éppen az egységességéről híres, sőt. Ahogy valaki nálam jobban megfogalmazta, „mindannyiunknak máshol vannak a barátai”, s még ha nem is utáljuk egymást, nagyon sok közünk nincs egymáshoz, szervezési nehézségek és patrónusunk sajnálatosan negatív végkövetkezményekkel járó „csibevezetésének” köszönhetően sem forrtunk össze, de ki tudja, talán egyébként sem sikerült volna ez. Lényeg a lényeg, nagyon érdekes szituációt teremtett egy ennyire egységmentes csibe és egy új patrónus, s ha nem lettem volna része, akkor is amolyan Attenborough-i jelleggel is igyekeztem volna követni az eseményeket. Most így fél év elteltével azt mondanám, hogy az eredeti célkitűzés, miszerint nem egy egységes közösséget kísérlünk összekovácsolni, hanem elfogadni és valamit kezdeni a különbségeinkkel. Mondjuk úgy, hogy nem egy egységes, de egy működő közösséget akarunk formálni magunkból, kicsiben? Én ezzel tökéletesen meg vagyok elégedve a fentiek fényében, örülök, hogy nem akarjuk a világot megváltani.

Ennek talán egyik legkardinálisabb pontja volt az, amikor a csibekarácsonyi ajándékadási húzást (biztos mindenki csinált már hasonlót) beszüntettük, mert az esetek nagy részében olyanoknak adtunk ajándékot, akikkel szinte sosem töltöttünk időt, és olyanokat kaptak, aminél igazából lutri, hogy öröm lesz-e a vége. Számunkra ez a rendszer kényszeres volt és közmegegyezéssel iktattuk. Amikor ezt más csibében vagy más évfolyamon lévő ismerőseimnek meséltem, döbbenettel vegyes sajnálkozással reagáltak: óóó, de hogyhogy? Örülök, hogy eltértünk a normától kis közösségünk egyéni jellegzetességeinek érdekében, ezt már sokkal régebben meg kellett volna tennünk. A csibeközösség jelenleg össz. egy-másfél órát tölt együtt a héten, mivel már kupacaink sincsenek. Innen újrakezdeni lehetetlen lenne és nagyon örülök, hogy nem próbáltuk meg. Nagyon kíváncsian és bizakodva várom a továbbiakat.

A hét hátralévő napjain több különböző tantárgy több különböző óráján is történtek nagyon érdekes dolgok, de ezeknek majd egy külön kifejtést szánok (jó esetben társszerzővel), ugyanis a héten többször is előkerült a szervezett vitáknak a nagyon érdekes kérdésköre, ami már önmagában is megérne egy posztot. Örülök, hogy a dokumentumfilmek témáját dokumentumfilmek nézésével töltjük médián, az utána következő beszélgetések is érdekesek, bár az idő sosem elég.

A projekt hamarosan ismét bemutatást igényel, így sokan ismét lázas catching upba kezdenek. Szerintem mindenki kész lesz áprilisra egyébként, bár biztosan lesznek majd álmatlan éjszakák itt-ott. Ezúton sok szerencsét mindenkinek!

Bár a németcsoport aggodalmaim ellenére is egységesen magas szinten teljesít (hurrá és köszönet), hallomásaim szerint máshol már elkezdődött a szétcsúszás. Bár nem vagyok ott az órákon, kíváncsi vagyok, hogyan fogják ezt kezelni a nyelvtanárok – a nyelvtanulást rétegződő jellegét tekintve leginkább a matekhoz tudnám hasonlítani, ott pedig ezt nem sikerült megoldani. Ezt a kérdést sajnos nem fogom tudni „megAttenborough-zni”.

Péntek délután, irodalmi önképző: inspirációt keresünk. Nagyon tetszik az irány. Azt is szeretem, amikor „technikalitásokkal” foglalkozunk, de a társaságból többeknek jót tenne, ha ott írnánk nyugodt és interaktív körülmények között. A mostani brancsból senkiről nem feltételezem, hogy megúszós okokból választotta a szakkört – eddig is jó volt az irány, a mostani szerintem még jobb: hatékonyabb.

Hoffentlich werden wir gute Sache in Zukunft sehen und erfahren.

Totális csőd. Ki vagyok én, Leonard Shelby, a Memento főhőse? Melyik napon voltam benn? Melyiken nem? Mikor néztük Az Olajfalókat? Mi? Hol? Ki? Merre?

Szintén egy február tizenötödikén pótolt írás, ez teljes egészében most születik.

Fufufúúú. Most ezt hogy és merre? Már az előző utólag pótolt Heti aprót is a digitális napló segítségével raktam össze, de most akárhogy is nézegetem ezt az egészet, nem tudok rájönni, mikor voltam és mikor nem! Ennyire nem hagyott volna nyomot bennem az a pár nap, amikor voltam?

Hétfőn voltam. Dolgozatot írtunk. Három lecke anyagából az volt a feladat, hogy az egyik leckében szereplő Piroska és a farkas-történetet leírjuk, ez volt a dolgozat háromnegyede, a maradék egynegyed Präteritumos igék behelyettesítése volt (ha nem értenéd: nyelvtaaaaaan). Beszélgettünk még a „Kreatív” Napokon nézett filmről. Igen, ekkor még biztosan voltam.

Kedd. Oknyomozó újságírásról szó a médián? Emlékszem, sajnáltam, hogy nem voltam ott. Aznap biztos nem voltam.

Szerda. Németen elméletileg többek között a Távol s mégis közel c. filmről volt szó. Sose hallottam róla. Hát, ezek szerint nem voltam. De akkor milyen értékelőkről írnak a csibeprogramon? Az értékelőket mindenkinek a jövő héten osztották/osztják majd ki… vagy ez a külön kis nyelvi értékelő füzet volt? Ja igen! Az volt.

Csütörtök. Aha! Ezen a napon voltam. Ekkor kaptam meg a németes nyelvi külön értékelőt, németen az iskolatípusokról volt szó, nem tesiztem. A többiek elméletben kötelet másztak, én olvastam. Bármennyire erőltetem az emlékezetem, nem rémlik, hogy kötélmászás lett volna, de lehet, hogy csak a végén volt kidobós? Valószínűleg. Valaki törölte az agyamból az idevágó részt…? Médián elméletben a WikiLeaks történelméről beszéltünk, de egyáltalán nem emlékszem rá. Le merném fogadni, hogy ekkor néztük Az Olajfalókat, már csak azért is, mert a digitális napló későbbi bejegyzéseiben más dolgok szerepelnek, mégpedig olyanok, amikre emlékszem is és amikről tudom, hogy ott voltam és megestek. A franc se tudja.

Péntek. Na, ezen a napon tuti nem voltam, mert emlékszem, hogy nem voltam az installációs önképzős foglalkozáson.

Nagyjából a keddi események írásakor jutott eszembe leellenőrizni a hiányzási adatokat a digitális naplóban. Ez az „emlékösszerakós” verzió azonban sokkal izgalmasabb volt, nem? Egyébként tényleg alig emlékszem pár dologra. Látszik, hogy beteg voltam.