Alternativity

Állandó csoportmunka, és minden feladat dupla megoldása. Jó vagy rossz? - alant kiderül, mit gondolok én.

A történelemórákon mindig csoportban dolgozunk, az AKG saját tankönyvéből. Ez a tankönyv főleg forrásokat tartalmaz, amiket az órán feldolgozunk. Az adott történelmi szakasz forrásanyaga után mindig van egy kisebb összegzés. Miután a csoport feldolgozza az adott anyagrészt, utána a tanárral közösen átbeszélik.

Jól hangzik? Általában az is.

Kezdjük ott, hogy szinte minden alkalommal kapunk egy 1-2 oldalas feladatlapot, amit a tankönyvi források alapján megoldunk. Ezt beszéljük utána át a tanárral. Ez alapjáraton remek, de egyrészt kiderül belőle, hogy a tankönyvből tanulni lehetetlen, így ha valaki sokat hiányzott, legfeljebb gyújtósnak használhatja az összegzést. Az egyetlen járható út valaki más jegyzeteinek elkérése (az AKG nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a megfelelő jegyzetelési technikát már most elsajátítsuk), ami nem mindig célravezető. Néhol hiányosak, néhol követhetetlenek, nincs egy koherens tartalom, gyakran hat tonna mellékinformáció van a lényeg helyett a füzetben, vagy az a vázlatcsontváz, amit a tanár felkapar. Én már csak tudom, sokat hiányzom. Hamar feladtam a más füzetéből pótlást.

Na mindegy, a gyerekek együtt megoldják a feladatlapot. Ez tényleg egy jó módszer, néha azonban túl hosszúra nyúlik. Egyrészt ezzel borul az óraterv, másrészt a tanár ekkor kiáll és végigveszi az egészet. A poén az, hogy akkor is végigveszi az egészet, ha nem borul fel semmilyen terv! A tanterv része, hogy először a gyerek átvágja magát az anyagon, majd a tanárral az osztály közösen klarifikálja a mondandót!

Ez is jó, a megértésnek ezen kettős szűrőjén csupán a leghülyébbek csúsznak át (más kérdés, hogy sokaknak így is órákat kell otthon magolni – ehhez nem tudok hozzászólni, előttem tankönyvet otthon csak akkor látnak, ha összekeverem a számítógéppel; nem szorulok rá igazán). Néha azonban borzasztóan feltűnő az időveszteség, amit ez okoz. Gyakran a gyerekek semmit nem értenek meg a feladatlap alapján, majd a tanár koherens, mellékinformációkkal teli, vázlatokkal kísért magyarázatából minden világossá válik. Felmerülhet a kérdés: miért kell akkor mindig kétszer átvenni az anyagot? Az ember sírni tudna, ha belegondol, hogy másfél hét alatt végig lehetne menni egy történelmi szakaszon (az, hogy ez mennyire részletes, most nem tartozik ide: elég az hozzá, hogy amikor az általam jól ismert második világháborút tanultuk, beteg voltam, de utólag a társaság elbeszélései alapján a hajamat téptem a felületesség miatt). Én mindenképp úgy szerkeszteném a történelemepochákat, hogy az első egy-másfél hétben a tanár ex cathedra hétköznapi tanerő módjára elmondja az anyagot, majd utána a homályosabb pontokat feladatlapos formában vagy máshogy újra átvennék. Egyébként le a kalappal a történelemtanárok előtt, akik mindennapra újabb és újabb feladatlapokat gyártanak, akár naponta többet is, és mindemellett van idejük és energiájuk filmrészletekkel, plakátokkal színesíteni az anyagot. Az a tanár pedig, aki mindemellett képes az asztalra felállva elsorolni a 12 pont-ot és olyan aranyköpésekkel szórakoztatni minket, mint „a terroristák nem emberek”, valamiféle szuperdíjat érdemelne.

Az eredmények és a hangulat igazolják a rendszer működőképességét, bár szerintem lehetne hatékonyabb is.

Lassan már azt sem tudom, mi volt a nyitás eredeti funkciója. Aranyos, közvetlen, jó ötlet, ami kizárólag az évfolyam miatt nem működik? Információközlő médium, amit mindenfélével kitöltenek, amikor épp nincs mit mondaniuk? Tizenöt perces karattylehetőség, hogy ne az órán dumáljanak a gyerekek? A mazochizmus magasiskolája? Már mindent lehetségesnek tartok.

A nyitás definíciója a kis fogalomtárban található.

Amikor hetedikben elkezdtük AKG-s tanulmányainkat, a nyitás egy jó kis dolog volt. Pláne azért, mert megtudtuk, melyik teremben is van melyik óránk, melyik csoporttal, melyik tanárral. Amikor éppen nem az évfolyamot érintő aktualitásokat sorolták a tanárok, s gyakran előfordult, hogy ilyen és ehhez hasonló témák éppen nem álltak rendelkezésükre, kisebb-nagyobb érdekességeket próbáltak prezentálni. Egyik nyitáson például Koszovóról volt szó, amikor „megszületett”. Nyilvánvalóan ezek a témák csak a társaság töredékét érintik meg, de nincs jobb fogadtatása a jazzénekesek YouTube általi bemutatásának vagy Ozzy Osborne életrajzi könyvének felolvasásának (na jó, az legalább részben lekötötte az embereket). A nyitás rossz fogadtatásának több oka is van: az egyik az, hogy reggel van, ebből következően a) mindenki rohadt álmos és b) inkább még egyszer átnézné a füzetét a dolgozatok előtt. A másik pedig csupán annyi, hogy a mi évfolyamunk azért erősen belekóstolt már a tanárok önként vállalt tehetetlenségébe – máshol állítólag jobb a helyzet ezen a fronton is.

Mindamellett, hogy összességében pozitívan állok a nyitásokhoz, mert lehetne kollaboratív, közösségi program (s tisztában vagyok vele, hogy jelenleg nem azok), van pár dolog, amit nem értek. Egyrészt az, hogy például a táborokban italozó gyerekek büntetése általában az, hogy ők tartják a nyitást – namármost, ha a tanárok maguk alkalmazzák büntetésként ezt a kis reggeli hacacárét, akkor nem tudom, mi is a jelentősége egyáltalán.

Mindig van egy vagy több patrónus, aki megpróbál legalább egy pürrhoszi győzelmet összehozni az össznépi érdektelenség ellen reggelente, ilyen vagy olyan témával. Hadd vessem fel a kérdést: miért tartják meg a patrónusok most már több mint négy éve minden reggel, egyre rosszabb körülmények közt a nyitást?

S most nem azt mondom, hogy szüntessék be az egészet – bár gondolom, ezzel (is?) kisebbségben vagyok. Arra vagyok nagyon kíváncsi, miért érzik a tanárok, hogy szinte minden reggel megpróbálkozzanak ezzel a lehetetlen küldetéssel. Én tudom, hogy ez egy jó ötlet, s megfelelő körülmények közt egész pöpec cucc jöhetne ki belőle. De jelen állapotban, amikor a gyerekek fele igyekszik ellógni, a maradék beszélget, vagy a dogára nézi át a cuccát, sokan meg szándékosan vagy véletlenül elkésnek és úgy általánosságban foghúzásként élik meg az egészet, nem értem, miért küzdenek a tanárok reggelről reggelre. Mi az ok? Dafke, a hagyomány fenntartása, netán vak/naiv reménykedés? Ha én lennék a helyükben, kifüggeszteném a faliújságra az évfolyamot érintő aktualitásokat és negyed órával tovább aludnék. Én értékelem a ki nem hunyó lángot, s az örök próbálkozást (magam is ilyen vagyok), de jelen esetben nem látom a célt.

Nemes a küzdelem, de nem tudom, megéri-e. Mondom ezt úgy, hogy egyetértek vele…

Biztos vagyok benne, hogy az AKG valamilyen formában paradigmaváltásra szorul. A jelek szerint az iskola is így érzi.

Az alábbi részlet természetesen csupán részlet – nem akarom, hogy ezek a ’foltok’ elvesszenek a dokumentumban megtalálható pozitívumok között. A további információkat az AKG oldalán bárki számára letölthető 2010-es beszámolóban olvashatják.

Sajnos nemcsak pozitív elemek jelentek meg erőteljesebb kontúrokkal, hanem negatívumok is. Mindenekelőtt – egyben ma az egyik legnagyobb problémánk-, hogy a „viharosabban” kamaszodó gyerekek (főleg fiúk), (akik persze korábban is nagyobb kihívást jelentettek, mint a többiek) elfogadási készsége, együttműködési hajlandósága csökkent, és korábban nem tapasztalt konfliktusok jelentek meg az AKG-ban. Így

i. Először fordult elő, hogy néhány felső éves tanuló rendőrségi razzia során „drogügybe” keveredett (füveztek), s bár maga az esemény hétvégi esti buli története volt, a vizsgálatok során kiderült, hogy az iskola környékén is megjelentek nem kívánatos külső kapcsolatok, emiatt kénytelenek voltunk napközben bezárni az iskolát. Azóta 8.30- és 13.35 között napközben nem lehet kimenni az AKG-ból. Sajnáljuk, mert eddig ez bizalmi elven működött, és csak a 7-8. évfolyamra vonatkozott a kijárási tiltás.

ii. Szintén előzmény nélküli esemény az a szándékos rombolás, rongálás, ami az év végén történt valószínűleg súlyos százezres károkat okozva. Három idén felvett nyelvi évre járó fiú (bár a vizsgálatok még tartanak, s lehet, hogy mások is érintettek) egyszerűen szétverte a tornaöltözőt, áttörve a falat, a csempét, a lámpákat, és feltehetően az udvari tetővilágító üveget, s mindent, ami eléjük került. Ez azért ijesztő, mert az elmúlt 22 év alatt nem találkoztunk még hasonlóval sem, s okait sem értjük. Az AKG történetében először összehívjuk az Iskolabíróságot.

iii. Nőtt a kisebb feladat megtagadások aránya, a napi verbális közönségesség (hogy ne mondjam bunkóságok) aránya. Nem birkózunk meg a szemeteléssel, padfirkálással. Ezek olyan „apróságok,” amik korábban is mindig voltak, de mintha csökkent volna a felnőttekkel együtt felháborodó, együttműködő, lojális fiatalok aránya.

iv. Nagyon sokat nőtt a hiányzások aránya. Részben indokolhatóan – ősszel a H1N1 vírus idején- volt nap, amikor a gyerekek harmada hiányzott. De nőtt az igazolatlan hiányázások aránya is, s sajnos leginkább a felső évfolyamon.

A problémák ellenére nincs nagy baj, a gyerekek elsöprő többsége szeret iskolába járni, érték a tudás, szeretik egymást, sok közös élmény, tanulás, hagyomány jellemzi az AKG –t, de mintha nehezebb lenne, mint korábban, keressük az okokat és teendőket.

(részlet az idevágó Wikipedia-szócikkből)

1.1 7-10es képzés

Alsó középfokú- kultúraközvetítő szakasz. Lényegében ugyan az, mint bármelyik másik középiskola képzése, 13-16 éves gyerekek számára. Differenciált képzésnek tekinthetőek egyes elemek, mint például az epcohális rendszer, azon belül a kisepocha, valamint a témahetek, mely egy adott téma, mint a fogyatékosság, több aspektusból való vizsgálatát jelenti, a diákokból alkotott csoportok segítségével. Fontos része a képzés sajátosságának, a patrónusi rendszer, a nyitás, valamint az osztályok olyformán való megkülönböztetése, a diákok által választott nevekkel, hogy az személyesebb élményt nyújtson, egy puszta "A" osztály, "B" osztály jellegénél. Ezeket az osztályokat, mivel funkciójukat tekintve azok, kupacoknak nevezik. Egy évfolyamon átlagosan két kupac van, kupaconként három-három csibével, melynek a feje a patrónus. A képzés részének tekinthetőek az alkotókörök és a szakkörök számos sora, melyekből évente egy óra felvétele kötelező, 10 év végéig.

1.2 11es nyelvi, kommunikációs képzés

A kommunikációs képzés lényege, egy második idegen nyelv élsajátítása. Cél a tanév végére elérni a választott idegen nyelvből a B2-es, középfokú nyelvvizsga szintjét. A kommunikációs év során, heti 18 óraszámban tanulják a diákok a választott idegen nyelvet, mely lehet francia, spanyol, és német. A heti 18 órába beépülnek az anyanyelvi órák, anyanyelvi tanárok vezetésével. A képzés az adott nyelv országának kultúrájával kapcsolatos, a tananyagba beépítve, kulturális ismereteket is nyújt. A nyelvi órák mellett, heti két médiaismeret és testnevelés óra is helyet kap, úgy mint heti két szinten tartó angolóra. Természetesen a különórák, alkotókörök és szakkörök is jelen vannak, ám választható opcióként, nem úgy, mint az előző években.

1.3 12-13os képzés

Úgymond hagyományos képzési rendszer, az iskola sajátosságaival. Az epochális rendszer megszűnik, helyét a hagyományos, 45 perces órák veszik át. Továbbra is marad a csibe foglalkozás, és a patrónus, mint iskolai apa/anya. Ám a kupacok szerepüket vesztik, és szimpla tanteremként szolgálnak tovább. Az év során a diákok fakultációt választhatnak az érettségi tantárgyakból, ezen felül plusz tantárgyakat vehetnek fel, ki-ki a maga ambíciója szerint. Választható az érettségi tantárgyakon felül például a TTI (Társadalom Tudomány Ismeret) avagy a Jogom Van.?!, melyek részét képezik a történelem fakultációnak, lényegében javallott valamelyik plusz tantárgy felvétele.

A fentiekben nem szerepel a művészeti/párhuzamos képzés. Amennyiben valamit nem értesz a fentiekből, a definíciót nagy valószínűséggel megtalálod a blog kis fogalomtárában.

Nyitás: Az első óra kezdete előtt negyed órával összegyűlik az évfolyam és a tanárok aktualitásokat közölnek/tájékoztatnak/érdekességekről előadást tartanak (vagy legalábbis próbálnak)/vicceket mesélnek… mikor mit. Elvileg kötelező, gyakorlatilag az évfolyamunkon a cirka hetven gyerekből jó, ha 20-30 ott van. Szintén csak elvileg, de ha kellő mennyiségű „hiányzás” összegyűlik, a diák egy igazolatlan órát kap, a későket és hiányzókat jegyző füzetet azonban szerintem három éve nem láttam. Itt írtam róla.

Kisiskola: Az évfolyam saját tere az iskola épületében, ahol más évfolyam tanulói csak elvétve tartózkodnak. Egy kis saját közeg.

Közös tér: A közös tér a kisiskola egyik része, ami, nos, a közös tér. Hogy mondjam, egy terem(szerűség), ahol csak padok vannak, növények meg ablakok, a folyosóról ajtó nélkül nyílik. Gyakorlati jelentősége nulla volt és mindenki a kupactermekben tartózkodik ott a szünetekben addig, amíg nem vásároltak két asztalt (lásd itt).

Patrónus: "Itt minden gyereknek van egy patrónusa, egy olyan felnőtt, aki végigkíséri az életét, és a tanárok munkájának fele ebből áll..." - Horn György (a blogon itt olvasható írásom a a patrónusi rendszerről)

Kupac: Két csibéből összeálló osztályközösség, ami kap egy nevet és egy kijelölt termet is. Voltaképp /a, /b és /c, csak aranyoskásabb. Ezekben a csoportban tanuljuk az epochális tárgyakat.

Kupacterem: A kupacok osztályterme (nahát).

Nyitótábor: Tanévkezdet illetve itt az iskolába járás előtti augusztusi összerázó tábor.

Csibe (közösség): A pedagógiai programban „fészekalj” néven szerepel, a patrónushoz tartozó 8-12 diák közössége.

Csibe (diák): Aki nekem a patrónusom, annak vagyok én a csibéje.

Csibe (tanóra): Szerda délutánonkénti másfél órás foglalkozás, amit a patrónus és csibéje azzal tölt, amit akar. Kicsit sarkosítva osztályfőnöki órának is tudnám nevezni.

Negyvenperces óra: Ének, angol, informatika, tesi - később együttéléstan és közgáz. Minden, ami nem epochális.

Epochális rendszer: Adott a négy nagy tantárgy: a matematika, a történelem, az irodalom+nyelvtan (ráaggatva a rajz) és a termtud. Ezeket hetediktől tizedikig írd és mondd nyolcvanperces órákban vesszük három hetes periódusokban, melyben egy nagy témát járunk körbe. Tantárgyanként öt epocha van egy évben. Napi két nyolcvanperces óra van.  Vagy matek- és történelemepochák, vagy termtud- és irodalomepochák futnak egy sávban.

Epocha (három hetes): Egy három hetes periódus, ahol az adott tárgy egy nagyobb témáját (legyen az valódi egység vagy erőltetett valami) járjuk körbe. Önálló egységként kezelhető és kezelendő, mindegyik végén a számonkérésekből és egyebekből kapunk egy százalékos értéket. A tantárgyanként öt darab százalékos eredmény átlagából kapjuk meg év végi eredményünket az adott tárgyból.

Epocha (óra): A fentiek részét képező nyolcvanperces foglalkozás.

Részteszt: A három hetes epocha során egy vagy két kicsi és egy nagy dolgozatot írnak a gyerekek (alapesetben), a két kis dolgozat neve részteszt, a nagyé epochazáró.

Epochazáró: A három hetes epocha végén írt nagydolgozat, voltaképp egy témazáró.

Együttéléstan: Más iskolákban társadalomismeret néven fut, de az AKG-ban a töriórát hívják hivatalosan „társadalomismeret”-nek, így ez ezt a nevet kapta.

Angol csoportok: AKG-s tanulmányaink megkezdése előtt valamivel mindenki írt egy szintfelmérőt, ami alapján öt különböző erősségű csoportba osztották be a gyerekeket angoltudásuk szerint. A mi évfolyamunkból később létrejött egy hatodik csoport is. Az angol csoportok szerint csoportosulnak a gyerekek a negyvenperces órákon, az angolórákon mindenki a saját csoportjában, testnevelés-, ének-, később informatika- és együttéléstan-órákon több angol csoport összevonva.

GO: A tizedik osztályos közgazdaságtan-oktatás egyik formája, a „Gazdálkodj okosan” rövidítése. Heti egy duplaóra, relatíve hétköznapi órák. Lásd itt.

YE: Lásd itt (hivatalos oldal) vagy itt (Wikipedia). Én itt említem meg.

Kiskönyv: Voltaképp egy iskolai határidőnapló az órarenddel, kötelező olvasmányokkal, értékelési ponthatárokkal, tanmenettel stb.).

Termtud: Az AKG ömlesztve tanítja a négy természettudományos tárgyat, ez egy epochális tárgy, a neve „termtud”. Hamarosan lesz róla poszt.