Alternativity

Matek. Sokak gyűlölt, kevesek kedvenc tantárgya. Nemegyszer előfordult már, hogy egy egyébként jó tanár, ha megszakadt is, képtelen volt színvonalas matekórát tartani, akkora volt a gyerekek ellenállása. Nálunk a probléma egészen könnyen diagnosztizálható: a fegyelmezés és a tekintély hiánya. A felborított kényes egyensúly ékes példája következik.

(AKG-sok, engem csak egy tanár tanított a sok közül, s mivel amúgy is jól megy a matek, nem tudom objektíven értékelni magyarázó képességét. Ha téged más tanított vagy más véleményed van az ő óráiról, írd meg!)

Adott egy pályakezdésen nemrég túleső, buzgó, fiatal matematikatanárnő. Az óráin egy idő után képtelenség dolgozni. Fiatal, közvetlen tanár, akinek ennél (is?) fogva tekintélye nulla. Eleinte (másfél évig…?) minden remekül működik, a társaság haladni akar és halad is előre. De ohó! Hirtelen felütik fejüket a renitensek és kiderül, hogy a mi kedves, ártatlan, naiv tanárnőnk képtelen megfegyelmezni őket. Eluralkodik a káosz. Itt is nagyjából ugyanaz a rendszer uralkodik, mint a történelemórákon: hol egyéni, hol csoportmunka, feladatlapok alapján, a tankönyv általában csak feladattár, tanárnőnk kísérli meg elmagyarázni az anyagot. Sajnos, ahogy haladnak az évek, úgy szakadnak le egyre többen és többen, akik képtelenek magyarázatai alapján megérteni az anyagot. Gombamód nőnek ki a diákok közt a pszeudo-tanárok, kik megpróbálják elmagyarázni barátaiknak az anyagot. Ez gyakran nem elég, így jön a puskázás, ami ebben az iskolában nem egy nagy tétel. Pláne nem fiatalos lelkületű tanárunknál, aki ha észreveszi is, nem foglalkozik vele. Egyszer az előttem ülő kolléga megkérdezte a megoldást az egyik feladatra. A tanárnő  éppen a terem másik oldalán van, a dolgozatírás ellenére igyekszik segíteni a nebulóknak. Odamormogom, hogy hat. Kis idő múlva a kolléga kifordul a székéből, hátrahajol és élénk gesztikulációval kísérve elkezdi magyarázni, miért nem hat az eredmény. Célom ekkor kettős: próbálom leállítani és megértetni vele, miért mégis hat a jó megoldás. Nem fogadja el sietve elhadart levezetésem, de mikor a tanárnő odapillant, visszaül. Megoldása nem lesz jó, de mivel amúgy is a tenyerére voltak írva a képletek, összehoz egy egész erős dolgozatot. Sokan vannak így, bár a puskázás módszere természetesen egyénenként változó.

Kilencedikben petíciót írtak a diákok(!!!), hogy ne ő tanítsa a matematikát (vagy, hogy változtasson radikálisan a módszerein? Nem emlékszem pontosan). A petíciót azok kezdeményezték, akik anno szétszedték az órákat – nem lehet hát rájuk sem gonosz, ördögi lényekként tekinteni. Sőt, hogy még árnyaltabb legyen a kép, azokból a kupacokból is rengeteg aláírás érkezett, ahol amúgy normálisak voltak az órák.

Hetedikben és nyolcadikban a mi kupacunkban működtek az órák, utána csak a miénkben nem. Szokás szerint az elveszett tekintély és az együttműködni (már) nem akaró gyerekcsoport okozta a problémát. Ez azért is tönkretett mindent, mert az a cirka 30-45%-a a gyerekeknek, aki akart volna dolgozni, tűzoltási jelleggel be lett osztva az órafelforgatók közé, ezzel az ő munkamoráljukat és -kedvüket is a béka segge alá nyomva (lásd a fentebb már linkelt, csoportmunkáról szóló fejtegetést).

A petíciót egyébként annak idején én is aláírtam, mindannak ellenére, hogy nem volt bajom a matekkal, mert az órákon nagyobb volt az alapzaj, mintha mindenki kapott volna egy vuvuzelát és láttam, hogy szinte senki sem ért semmit. Velem együtt deriváló, a matekkal szintén jó barátságban lévő barátom is aláírta, pedig igen közeli kapcsolatban van matektanárunkkal. Ahogyan én is. A patrónusom.

„Azt hiszem, egyetértünk abban, hogy […] az óra légköre néha nagyon kellemetlen volt. […] Sokat gondolkoztam, gondolkoztunk, hogy […] hogy mi vesz rá alapvetően értelmes és jófej gyerekeket arra, hogy ennyire elutasítók legyenek azzal a tanárral, akit az első évben még teljesen elfogadtak. […] Jó eséllyel az egyenjogúsággal, partnernek tekintéssel volt gond egy idő után. […] Túl türelmes voltam bizonyos helyzetben […] Jött a provokáció, kitől suttyó, kitől próbálgatós, a tönkreteszem-csakazértis, én meg csak néztem, és […] hittem abban, hogy helyre kell állnia az egyensúlynak. […] Nem vidám történet.”

---részlet utolsó értékelőjéből

Szegénykém próbálta érdekessé tenni a matekot, de kudarcot vallott. A mostani tanév végén bejelentette, hogy távozik az AKG-ból. Igen, ezzel a patrónusi pozícióját is feladta.

Anno a Radnótiban tanított, ott nagyon szerették. A jelek szerint ott ő volt az oázis a közvetlenségével, itt viszont rajta vezették le a frusztrációt. A fene se érti ezt igazán.

Témahét van az iskolában. Olyanunk nekünk nincs. Mi van helyette? NÉMET!

Alapjáraton van ugyebár heti 18 németóránk (ill. kinek mi, van, akinek spanyol/francia). Ehhez jön még 3 angolóra, 2 médiaóra, 3 tesióra meg a csibe. Média, tesi nincs, angolórából csak egy duplaóra csütörtökön. Magyarán megmondva: szinte végig csak és kizárólag németóráink voltak – elsősorban vizsgakészüléssel.

Na, ez önmagában nem annyira érdekes. Marad a többi óra. Abból meg nincs sok.

Csibén a projektről volt szó. Visszavonom mindazt a jót, amit írtam a felügyeletről, az ugyanis nincs. Jómagam még azt sem tudom, hogy a mod-gyártásban (ami a projektem) minek számít az az értékelési szempont, hogy „a projekt aktualitása”. Már kértem a konzulensem, hogy majd esetleg beszéljük meg, mi alapján is leszek értékelve (ismétlem, egy számítógépes játék modjáról beszélünk). Lassan nem ártana. Én is kérdezhettem volna hamarabb, tudom, de inkább csak a saját példámat hozom fel, mert másokét inkább nem fogom.

Angolóra: rendhagyó. Egy-egy-egy helyett kettő. Zenehallgatással. Semmi dalszövegfordítás (mint hittem), csak zenehallgatás, majd később, amikor már én is Jon Lajoie munkásságát vettem elő, egyre őrültebb dalok és egyre nagyobb röhögés illetve ökörség. Egy gyönyörűséges jelenetet kell innen megosztanom: üvöltő Led Zeppelin, a projektor előtt fekve már-már meditáló angoltanár… és a szám harmadik percében benyitó, döbbent arcot vágó némettanárunk.

Na, ez AKG-s.

Nyomj a tizenhat éves elé egy pontozott vonalat, ahol vállalja, hogy nem fog inni a táborban. Garantálom: szarni fog rá.

Sok abszurd dolog történik az AKG-ban, de ez a húzás már tényleg nevetséges volt. Előrebocsátom, nem is működött. A tanárok is szartak rá. A szokásos, kvázi-hipokrita hozzáállás. Tudniillik, a tizedik év eleji tábor egy elképesztően nevetséges fiaskót hozott a tanároknak, ugyanis miután kijelentették, hogy nincs utolsó esti program, mivel elkaptak pár embert vízipipával, hosszú órákra eltűntek lelkizni a tettesekkel. Addig a fél évfolyam a Balaton partján vodkázott, a másik fele a csajoknál beszélgetett. Ja, voltak páran, akik üvöltöztek egymással a folyosón. A dolog onnan lett érdekes, amikor az elméletileg takarodó után egy órával (a tanárok még mindig sehol) beállítanak a vodkázók. Ebből mi csak annyit vettünk észre, hogy a folyosó közepén fekszik kiterülve egy lány, aki félrebeszélt a részegségtől (nem viccelek, a Harry Potter-könyvekről próbált némi zavaros fejtegetésbe kezdeni). Két órával a takarodó után a patrónusok befejezték az agymosást és jöttek leellenőrizni a helyet. Felteszem, azt hitték, már mindenki alszik. Komolyan tévedtek, hozzánk pont akkor állítottak be, amikor egy telefon kamerájával röhögve vettem fel két remekül szórakozó osztálytársam. Egy nappal korábban megengedtem magamnak azt a mondatot, hogy ’máris megyek, de előtte befejezem ezt a történetet, mert különben úgy hangzana, mintha utasítást teljesítenék’ – ma inkább kussoltam, bár ilyenkor is csupán hipokritaként tudom értékelni azokat a tanárokat, akik rám hegyezik ki a problémáikat.

Kissé hosszúra nyúlt a bevezető. Lényeg a lényeg, az év végi témahét némileg veszélyben volt ilyen mentalitás és tehetetlenség mellett. Mit találtak ki a patrónusok?

„[A táborok során használt "tiltott szerek" olyan szinten burjánoztak el, hogy a helyzet lassan tarthatatlanná és vállalhatatlanná válik. Mindennek ellenére most elutazunk, mert vannak sokan, akik nem érdemelnék meg, hogy ne tegyük.] A gyerekeknek egyénileg kell eldönteniük, hogy tudják-e vállalni a szabályok betartását. Mindenkinek alá kell írni a vállalását vagy nem vállalását annak, hogy el tud-e tölteni 5 napot és négy éjszakát anélkül, hogy alkoholt, cigarettát vagy egyéb tudatmódosító szert hoz magával illetve él vele. (Ide tartozik a vizipipa (sic!) is.) Aki ezt nem tudja vállalni, az itthon marad és 5 napos egyéni feladatot kap.

[…]
Szeretnénk, ha támogatnátok ebben bennünket!”

Ezt egyes kultúrákban marhaságnak nevezik, egyes szülőktől röhögés fogadta. Volt olyan, akinek reakciója szerint „nagyszerű, mert így a gyerekeknek szavukat kell adniuk és megérzik ígéreteinek súlyát”. Az illető vagy kolostorban nevelkedett, vagy nem volt kamasz, vagy kicseszett magányosan élte le tinédzseréveit.

Egyezzünk meg abban, hogy ez nevetséges. Egyrészt azért, mert már millió példa mutatta, hogy semminek sincs semmilyen következménye. Másrészt, mert a hozzám hasonló „anyátokfogsporttémahétremenninehogymárötnapigipariszintenégessetek” vagy „mirejóatémahéthagyjatok”-típusú hozzállással bíró osztálytársak kellőképp nagy arccal megtehetik, hogy széttárják a karjuk és kijelentik, hogy „sajnos nem vállalom, nem megyek témahétre”. Én is majdnem megcsináltam, de végül más okból nem mentem.

Egyébként ha valaki ezek után azt hiszi, hogy a gyerekek meghunyászkodtak, akkor az illető nagyon téved. A következő beszámolót egy beszélgetésből ollóztam össze, ezúton kösz a forrásnak.

Nem volt botrány, mindenki rájött arra, hogy ha uccsó éjszaka basznak/szívnak be, akkor már úgyis mindegy - mellesleg le se buktak, pedig olyan éjféltájban elég hangosan randalíroztak egyesek (am asszem a beszívás vízipipa volt, de mondom, nem lett belőle semmi, rá se jöttek - ha meg igen, akkor nem nagyon érdekelte őket). A cigi ment végig, patrónusok már le se szarták... mesélték, hogy a kiránduláson volt egy szabad óra, és mindenki "el akart menni sétálni"... erre a patrónusok, akik ott voltak csak annyit mondtak, hogy tudják, mit csinálnak igazából, de mindegy, menjenek... valószínűleg már kurvára nem érdekli őket az egész, csak ne kelljen már nyomozni. A tábor úgyis elég nagy volt, ha csak nincs mindenhol térfigyelő kamera, úgyse tudtak volna mindenkit szemmel tartani - azaz a szokásos: megy a duma de könnyebb félrenézni. Mennyire nem meglepő. Elég visszás stratégiának tűnik, hogy aláíratnak velünk valami szart - amiben persze mindenki úgy hazudik, ahogy akar (és ezt az évfolyam háromnegyede meg is tette) - aztán meg bele se szarnak. I. szerint ez a "nagy bizalom"... a nagy túrót! Többen jelezték a patrónusoknak, hogy vagy teljesen leszarják, vagy bekeményítenek, de nem igazán esett le nekik - vagy nem akart nekik leesni. Persze mindenkinek kényelmesebb ez... az undorító az, hogy a szülőknek is. Hol elitsuli ez már? És ha ennyire leszarják, akkor minek íratták alá azt a papírt?! Azt hiszik, hogy majd valaki attól rosszul érzi magát, hogy megszegte? Azt, hogy hirtelen - kb. 4 év után - feltámad benne a lelkiismeret? Nevetséges.

Ismétlem, a fenti bekezdés nagyrészt nem az én szavaimból áll. Beleszőttem pár hozzászólásom, de ez összességében fedi az évfolyam „értelmesebbjének” álláspontját erről a nevetséges ötletről.

A liberális oktatás – a jutalmazás és büntetés hiánya – zsákutcába került.

Heti mikro, hogy pontos legyek. Nyitási helyzetkomikum!

Hétfő, kedd: iskolaszünet. Szombat: bepótoljuk a hétfőt. Kedves drága államigazgatás, nem lett volna értelmesebb az előző szombaton menni be?

Na mindegy. Ez most egy extra rövid Heti apró lesz, mivel a változatosság kedvéért szerdán nem voltam, ráadásul alig történt valami izgalmas a héten.

Közeleg a B1-es nyelvvizsga, e sorok írásakor (hétfő) jövő hét pénteken várható. Ennek hatása természetesen érződik a hatvankétbillió vizsgafeladatban, amiket elsősorban házinak szoktunk megkapni. A könyv is a vége felé közeledik, egyre több és több ismétlő jellegű feladattal. Médián CSI-t néztünk, a korábban már felemlegetett anyagflexibilitás jegyében választhattunk, hogy most beszélgetünk és később nézzük ezt, vagy fordítva. Hármat találhattok, mi volt a végeredmény.

Nyitásainkon folytatódtak a tantárgybemutatások. Egyik reggel maga Horn György tett látogatást nálunk, hogy a történeti társadalomismeretről meséljen nekünk. A dolgot az tette viccessé, hogy a nyitáson az évfolyam cirka hetven diákjából, ha sokat mondok, húszan ott voltak – igazgatónk ezt megrökönyödve vette tudomásul, meg is kérdezte évfolyamvezetőnket, hol vannak a többiek, illetve minket, hogy mi is történik itt. Az egyik „kollégám” teljes léleknyugalommal közölte vele, hogy azért, mert unalmasak.

Hálás lennék, ha a poszt végén belinkelt írásom eljutna hozzá, ha eddig nem tette meg.

Irodalmi önképzőn a költészet napja volt a téma, érdekes ötleteink vannak.

A szombati iskolanap hétfői órarend szerint telt, ezzel németdolgozat járt. Igen ám, de ez olyan németdolgozat volt, ami kb. első órai anyagra kérdezett rá – mégis kb. síri csendben írtuk. Én elsősorban azért, mert vártam a csavart, az kavargott a fejemben, hogy „ilyen nincs”, meg az, hogy „mi a franc az a zeichnen ige, 10 pont a 35-ből ebben a kamudogában, égő lenne nem tudni”. Hogy ne csak kamudogám legyen, bepótoltam a szerdait.

Kis hülyeség: tesin már egy ideje figyeljük, majdnem minden röplabdameccset az a csapat nyer meg, amelyik a bordásfal felőli oldalon játszik. Konkrétan tízből kilencet.

Ja, és ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy engem nem sokkal később a „lázadó” jelzővel fognak ellátni az AKG-ban, kiröhögöm. Különös.

Aktuális ajánlott írásom a kis reggeli ceremóniáról szól: Nyitás – megéri megtartani?

A legfontosabb: írásóra. Tantárgyválasztás, tantárgyválasztás, hiányzás. Tesi, termtud. Meg az összes többi apróság.

Most kezdjem a hetet megint a Demotiválós képpel? Igazából csak annyi érdekesség történt, hogy a tantárgyválasztás kapcsán kisebb nehézségbe ütköztem, illetve fogok ütközni: az emelt matek és az emelt irodalom egy időpontban van, s aki ismer, az tudhatja, hogy számomra a vagy-vagy ezen tárgyakból egyenértékű a „melyik karodat vágatnád le”-kérdéssel. Felmerült ötletként, hogy mindkettőre csökkentett óraszámba járhatnék be, ennek kezdtem el utánajárni. A gyönyörű az volt az egészben, hogy mennyire „does not compute”-reakciót kaptam arra, hogy nem a továbbtanulás céljából akarok mindkettőből emelt érettségit (furcsa is lenne), hanem „csak úgy”, mert mindkettő érdekel, mert mindkettővel szívesen foglalkozom – és a képességeimet ismerve bőven belefér. A konklúziónk egyelőre az volt, hogy majd visszatérünk a témára. Már csak azért is, mert kategorikusan „ki van jelentve”, hogy ezt a két tárgyat nem lehet együtt vinni.

Nézegetem a tantárgyi programokat (nagyon érdekes), több dolog is rendkívül figyelemreméltó. Ami így elsőre lekötötte a figyelmem, az a termtud volt: egyrészt jót mosolyogtam azzal, hogy a bevezetés a „Mint azt a bevezetőben is említettük…” szavakkal kezdődik, másrészt meg, ami sokkal fontosabb, az az, hogy az esetleg látszólagos „lazaság” vagy „ad hoc”-lét ellenére komoly szervezettség és stabil váz van a tárgy mögött. Ez nem nagy dolog, minden tárgynál így van, sőt, a témaheteknél is (volt is már, amibe belefutottam, amiről azt gondoltam, jobbhíjános, majd kiderült, hogy nyolc éve megy). Azt azonban brutális volt olvasni, hogy az összes óra anyaga és menete meg van komponálva előre. Hát ha ennek fényében nem lesz robotikus és unalmas a tanítás, akkor megeszem a kalapom! Nulla variáció, komolyan?! A termtud, mint olyan, már önmagában is egy érdekes dolog: valakivel nagyon jól megfogalmaztam, hogy négy tantárgy összegyúrt, majd öt darabra szétvágott fura egyvelege. Így nézve… eh. Az egy dolog, hogy nem lehet túl vidám dolog ugyanazt az anyagot állandóan ugyanúgy leadni (pl. médián legalább néha lehet variálni, ugyebár?), az meg a másik, hogy végignézve ezt a bizonyos listát, a hatékonyságát is megkérdőjelezném. Ahogy én látom, egyszerűen megfogalmazva, adott mondjuk tíz kis anyagrész a cirka tíz „normális” tanulással töltött napra, plusz a dolgozatok, plusz a kreatívkodások. Namármost, egy ilyen kreatív óra (amihez én rendkívül sok szarkasztikus idézőjelet tennék), vagy a „kísérletek” (ahová teszek is, mert ugye…) ennek a kb. tíz kis anyagrésznek csak az egyikét taglalják, de egy egész tanórát feláldoznak erre. Hogy konkrét példát hozzak:

7. epocha

Epocha címe: Hogyan számoljanak teknősék, hogy biztosan legyőzzék a nyulat?

Célja:

• A mozgás alapjelenségei
• A mozgás tudományos leírása
• A mozgás törvényszerűségei
• A matematikai modellezés

Alapprobléma: Hogyan készítsünk rajzfilmet
Projektek: Rajzfilm készítés, Autó tervezés
Eredménye: Rajzfilm

Negyedik óra: Mozgások modellezése (kreatív nap) - Újságírás: riport Gravitóniából, Gravinixből valamint Impulznonból

Én nagyon szeretek írni, de hogy ennek mi köze bármihez is, azt nehezen látom. Értem, hogy az adott fizikai fogalom illetve erő hatását próbálja bemutatni azáltal, hogy elgondolkodunk azon, milyen lenne a világ nélkülük, de hatvan, negyven, vagy akár csak húsz percet erre szánni ebben a formában túlzás. A forráselemzés sem tudom, mióta a természettudomány fő területe (pláne, amikor nem működik, hatvan perc elmegy vele, majd a tanár feladja és a maradék húsz percben lazán leadja az anyagot).

Nem vagyok a kreatív feladatok ellenére, Isten ments, dehogyis. Olyankor azonban igen, amikor többször annyi időt vesz el és még csak nem is szórakoztatóbb, mint a sima magyarázat. Hogy sarkosítsak: inkább két hét alatt megtanulom az anyagot és egy hétig zenét hallgatok, mint hogy három hét alatt tanuljam meg ezekkel a „kreatív” feladatokkal fűszerezve.

Még egy gondolat: szerintem jó ötlet lenne ezt a listát kiadni a diákoknak az epochák elején. Én szívesen vettem volna, ha tudtam volna, hogy létezik.

Nagyon érdekes volt az írásóra, mert ha csak részben is, de itt tapasztaltam először, hogy felvetéseimnek és javaslataimnak van valami konkrét lecsapódása, ami a szemem előtt történik (mert ugye ha a hátam mögött történik, nem látom és nem tudok rá reagálni!). Egyszer-kétszer (háromszor) már írtam egész konkrétan az írásórákról, most pedig a jelek szerint valami elpattant. Az egy dolog, hogy a mégsem-igaz pezsgőtablettás sztori pezsgőtablettája része lett az eseményeknek, az azonban már egy másik, hogy végül egy gyerek ki lett küldve. Hogy idézzem az onnan kihúzott (de ennek ellenére szereplő) bekezdésemet és folytatását:

Kedvelt, barátságos tanárunk az elkövetkezendő pár percben azt csinálta, amit AKG-s tanár nem szokott: kiküldte óráról az illetőt. […]Eddigi tapasztalataim alapján az AKG-ban, ahol lazább órákat tartanak lazább diákoknak, két tanár munkásságát torpedózták meg a legintenzívebben, akik a leglazább órákat tartották […] [máshol] oázis volt, itt szelep.

Lényeg a lényeg, a leszarás és a pezsgőtabletta-körbeadás olyan szintre emelkedett, hogy egy gyerek kiküldésével járt, majd az óra végén egy hosszabb beszélgetéssel, ahol bizony kipattant, hogy ezek az órák a gyerekek nem kis csoportja szerint unalmasak.

Most nem kérdezem meg, hol került volna ez elő egyébként. A hipiszupi tanárértékelésnél tuti nem. Persze mi más is lehetne egy írásóra? Ennek ellenére nagyon hasznos beszélgetés volt és nagyon jó hír, hogy előkerült a téma és tanár és diák face to face, negatív következmények nélkül elmondhatta a másiknak, miért csinálta azt, amit: utóbbi miért szart az órára és előbbi miért küldött ki közülük egyet.

Na, ez AKG-s.

Nagyon különös rekreációja és leképeződése volt mindannak, amiről korábban írtam. Remélem, lesz hatása. Nem az én írásaimra gondolok – a közösségi megnyilvánulásra.

Tesióráinkon általában a különböző játékokra vannak „felfűzve” a felülések, fekvőtámaszok és szökdelések, mermérne’. Namármost, nem vagyok egy Svarci, így teljesen normálisnak szoktam találni, hogy a kijelölt mennyiségek végére döglődési állapotba kerülök. Mostanában ezek a mennyiségek azonban olyan, már-már exponenciális növekedésbe és abszurditásba fordultak, hogy megkérdeztem azt, amit azért persze már a kezdetektől lehetett tudni: ebbe a mennyiségbe, gondolom, bele van kalkulálva, hogy egy csomót nem csinálnak meg belőle? A válasz igen volt.

Innentől kezdve viszont marad a kérdés: mennyit csináljak meg belőlük? Valamikor majd ezt is megkérdezem.

Ha már itt tartunk: a felméréseknél majdnem mindenki rádob egy szolid 1,5-ös szorzót vagy nagyobbat az eredményeire. Hogy profán legyek: most akkor honnan tudjam, mennyire vagyok szar? Az ötöseimből? Azt magamhoz képest kaptam.

Nagy lépés előre-sorozatom valószínűleg teljes posztot nem fog kapni a továbbiakban, nem látok ilyen jellegű fejleményeket, a Heti apróba azonban tökéletesen belefér a dolog. Szerdán csibén végigvette mindenki a tárgyakat, amik így első körben érdekelnék: a kötelezőkkel együtt én a magyar-matek-töri-fizika(?)-média-pszichológia (igen, van, ill. talán lesz)-informatika-közgáz-drámatörténet-alapvető jogismeretek-még két apróság, ami, ha lelőnek, se jut most eszembe. Szolid 44 óra hetente. Nem kis ugrás lesz, már ha így marad.

Pénteken nem voltam (azóta is valamiért olyan rohadt fáradtnak érzem magam…), a következő (hihi, mostani) héten hétfőn nincs iskola, kedden meg március 15., de szombaton pótoljuk a hétfőt: jó kis rövidített-eltolt Heti apró várható majd szerdától szombatig.

Azt a bizonyos belengetett ötletemet még mindig nem felejtettem el, szervezgetem is, még két e-mailt elküldök, és a válasz (vagy annak hiánya után) közkinccsé teszem. Valami már biztosan lesz, ezt garantálom. Ezúton üzenném és kérném azonban, hogy legalább egy „nem, bazdmeg”-gel válaszoljanak a leveleimre azok a diákok és tanárok, akik olvassák ezeket a sorokat és eleddig a hallgatást választották. Jó lenne tudni, mi merre mennyi.

Tudja egyébként valaki, mi történt a Facebook-oldalsávval? Nem csak nálam vált elérhetetlenné…