Alternativity

Az alábbi (és a soron következő) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a médiaórákról szól.

Tanárunk témához való hozzáértése meg nem kérdőjelezhető. Adatok, aktuális és régi filmek, sorozatok színészek, akármi, soha nem fordult elő, hogy „majd következő órára” kellett volna megnéznie. A heti két órában nagyon jól sikerült „ízelítőt” adnia a médiaismeretből, mint olyanból, az egész rendkívül rugalmas, laza szervezésű volt. Ezzel a jelenlegi felállásban nincs probléma, de ettől még tény: nagy valószínűséggel mást „tanult meg” az előző évfolyam, mint mi. Ez természetesen azzal a – rendkívül pozitív – ténnyel is jár, hogy az aktuális témákról, fejleményekről (is) beszélünk az órákon.

Sok filmet néztünk az órákon, jó filmeket (bár ugyebár nem mindenki látta mindet) – sajnos nem mindegyikről beszélgettünk, de ez ismételten betudható a heti két órás rendszernek (lévén a tárgy szerves része a filmklub, jövőre legalábbis).

Nyilvánvalóan nem lehet egyszerű jelen körülmények közt értékeléseket adni a diákokról, elsősorban talán az órai aktivitás lehet az, amiről szót lehet vagy érdemes ejteni. Jelen körülmények közt, amikor a média a második nyelvhez képest törpetárgy, ez érthető. Az értékeléshez tartozik persze a számonkérés is, a mi csoportunk például nem írt sok dolgozatot. Nem vagyok tisztában az értékelés menetével, a súlyozással, de gondolom, az órai aktivitás itt is az elsőrendű. A tantárgy és az órarend jellegéből adódóan megfelelő ez a felállás, bár az értékelések lehetnének hosszabbak, részletesebbek.

Az órai beszélgetések többször kitűnőek, a csoportunk is nagyon jó volt hozzá. A legnagyobb probléma azonban ezzel kapcsolatos: érthető okokból egy szabadabb órai beszélgetés gyakran fordul át vitába, nem egyszer pár gyerek egymás közt vagy a tanárral kerül nézeteltérésbe. Ezzel kapcsolatban azt fontos megemlíteni, hogy az ellenvélemény az nem egyenlő a személyes sértéssel! Ennek kiemelt jelentősége van, mert viselkedése néha arra utal, hogy magára veszi és támadásként éli meg azt, amikor valaki mást gondol egy témáról, mint ő. Innentől kezdve a vita óhatatlanul eszkalálódni kezd, teljesen feleslegesen – ha egy „anyagrészről” beszélünk, nincs miért vitatkozni, ha meg véleményről van szó, a diáknak lehet más véleménye, nem szükséges a padlóba döngölni, nem szükséges a végsőkig ki-, illetve lejátszani ezeket a meccseket, már ha azoknak lehet őket nevezni egyáltalán – a résztvevőknek és a passzív hallgatóságnak is nagyon rossz szájízzel járnak az ilyenek. Túlzás – viszont amikor nem kerül a képbe vélt vagy valós személyes érintettsége, remek vitákat indít, tart fenn és vezet le.

Összességében nagyon jók a médiaórák.

Az alábbi (és a soron következő két) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a patrónusi értékelés.

Bár elméletileg itt nincs helye, valahol elkerülhetetlen az összehasonlítás volt patrónusunkkal, azzal, ahogy ő vezette a foglalkozásokat, azzal, ahogy ő összetartotta, illetve akarta tartani ezt a nagyon vegyes társaságot – ahogy ő volt patrónus. Ez nem fair és remélhetőleg nem fog nagyon megjelenni ebben az értékelésben, de sajnos adott: ha nem is eredmények, de értékelési szempontok tekintetében az ok-okozati lánc kikerülhetetlen.

A patrónusi rendszerről itt írtam.

Felesleges lenne sorolni, miért különleges a mi csibénk helyzete: „félidőben” érkező, a társasággal eddig nem érintkező patrónus, egy, a patrónusi rendszerben részben mindenképp csalódott csibeközösség, tele különböző emberekkel. A csibe, mint olyan, csak szerda délután találkozik, a patrónus szinte egyáltalán nem is tud máskor találkozni csibéivel a hét során. Nem negatívum, nem hiba, de tény.

A fentiek ismeretében örvendetes, hogy nem egy megkésett csibeösszerázással, programokkal teletömött, mindenkinek macerás és „muszájos” szerda délutánokra alapuló kapcsolatot alakítottunk ki, hanem az adott szituáció erényeit és hátrányait fel- és elismerve egy, a maga körülményeihez képest tényleg jól működő csibeközösséget és csibefoglalkozásokat raktunk össze. Eklatáns példa a csibekarácsony és az, hogy megszüntettük a vak-ajándékozást, az erőltetett programot. Egyszerűen csak másképp épül(t) fel, illetve át a csibeközösség, mint korábban, és jól.

Komoly konfliktusok idén szerencsére nem voltak idén – ebből egyelőre nem derül ki sem az, hogy ebben mekkora volt patrónusunk szerepe, sem az, hogy milyenek konfliktuskezelő kvalitásai. Az azonban biztos, hogy nem teremtett konfliktusokkal járó szituációkat (csibedélutánokat…), s ez egy nagyon jó hír.

Sokkal olajozottabb a szervezés, mint korábban, hamarabb és „jobban” megtudjuk az iskolával kapcsolatos dolgokat, könnyebben lehet elintézni a felmerülő egyéb kérdéseket, röviden a csibe „ofő”-része nem érdemel kritikát. Adott egyfajta gondoskodás, ami azonban nem megfojtó, ami nem próbál minket (feltétlenül) megváltoztatni. Mindenképpen előrelépés a korábbi évekhez képest, non plus ultra, ha azt nézzük, honnan indultunk – maradjunk is ennyiben. Jövőre már más lesz. Másnak kellene lennie. Nem nagyon, de egy kicsit azért igen.

Többek közt azért is itt az ideje ennek az írásnak, hogy felvezessen egy vendégszerzős illetve egy anekdotázóbb írást. Meg különben is. Sajnos(?) ez is egy tanárfüggő tantárgy, meg hát akit egyáltalán nem érdekel, annak sok jót nem hoznak ezek az órák. Én szerettem és kifogtam egy jó csoportot, valamint egy jó tanárt.

GO = Gazdálkodj Okosan = közgáz. Nem árt, ha egy közgazdasági gimnáziumban előkerül. Tizedikben van, heti egy duplaórában, vagy klasszikus órai keretek, vagy Young Enterprise formájában. Mint már leírtam, az utóbbit nem ajánlanám (fel) mindenkinek. Lényeg a lényeg, a közgáz egy olyan téma, amiről tanulni kell – nem találom sajnos a cikket, ahol arról írnak, mennyire fontos a „pénzkezelésről” és egyebekről tanítani a gyerekeket, illetve mennyire hiányzik ez a fajta képzés vagy tájékoztatás az előző generáció tudásanyagából –, természetesen nem mindegy, hogyan.

Ez a tárgy jellegéből adódóan kevésbé az interaktív, feladatlapos, elmélkedős kategória, ennek ellenére azért nem egyszer fordultak elő „multimédiás” órák (és nem beszélhetünk az interaktivitás hiányáról sem), ezekről később mesélnék (a második bekezdésben vagyok már és 0 konkrétumot írtam, tudom, de nehéz úgy írnom a tárgyról, hogy tudom, nem mindenkit érdekel annyira a téma, mint engem és kivételesen pozitívan vagyok elfogult). Szóval alapjáraton egy előadogatós-jegyzetelős tantárgyról van szó. Az órák időbeli elhelyezése nem feltétlenül volt ideális (~kettőtől fél négyig), és szerintem lehetett volna több is, de ilyet nyilvánvalóan nem kérek számon senkitől.

Az anyag, amit (/amiből) tanultunk, itt megtalálhatja mindenki, létezik tankönyvi formában is, de nem volt kötelező beszerezni (lehetett netről tanulni, a könyvet megvenni vagy a könyvet x összeg „kaucióval” év végéig magunknál tartani), általában a magyarázatokat hallgattuk. Nekem volt szerencsém egy olyan csoportban lenni, amit aránylag azért érdekelt a téma, így elég rendszeresek voltak a belekérdezések, a kacskaringók, egyébként azért lehet, hogy elég tömény ez az anyag.

Egészségesen kevés volt a házi feladat, és pláne a dolgozat: egyszer írtunk egy kétoldalasat kb. két hónap után, aztán kaptunk téli szünetre egy nagy pakkot (amiről utólag tanárnőnk elmesélte, hogy nem tervezte, hogy (szinte? – nem emlékszem pontosan) mindenki megcsinálja, így rendkívül hosszasan kellett javítgatnia), s azt hiszem, más nem is volt. Mindettől függetlenül persze azért érződött, ki tudta, miről van szó, s ki nem.

Tehát a közvetlen, de valahol mégis ex cathedra előadásmód engem személy szerint megfogott, de mást lehet, hogy nem. Más csoportban nem is működött ilyen jól, bár meg nem mondom, milyen volt ott az előadásmód ott, lesz majd vendégposzt. Hadd meséljek egy kicsit a „multimédiás” órákról, ha másért nem, azért, mert mindnek volt relevanciája ahhoz, amiről szó volt, s mind hatékonyan illusztrálta az adott témát (khm…). Volt filmnézés (én hoztam be, erről beszélünk), búzatőzsde-játék (amire mindenki szívesen emlékszik vissza), egyéb játékok csoportban játszva, utólag megfelelőképp átbeszélve, egyszer fogalombingó meg év elején egy másik társasjátékra alapuló, körberohangálós-erőforráscserélgetős játék. A maguk módján mind lekötötték a társaságot és funkcióikat maximálisan betöltötték. Mit sem érnek persze, ha nem kerülnek utólag kontextusba, illetve, ha nincs kontextus, amibe bekerülhetne – nálunk ez is megvolt.

A GO kapcsán majd mesélek egy nem velünk történt anekdotát és valaki más leírja, nála mennyire pocsékak voltak a GO-órák. Nem tudom, ott mi volt a rendszer, de ha ennyire ijesztően sok múlik azon, melyik csoport melyik tanárt kapja, az aggasztó.

Lehetett volna több óra is, átnézhettünk volna nagyobb anyagot is. Ezt már csak a téma iránti érdeklődésem mondatja velem, másnak már ez is sok lehetett. De ha már az összes írásom szubjektív (és nem is mindig mutatja meg a teljes véleményem), ez miért lenne más?

Hetedikben még nem választható a szakkör, varrogatás és kézművesfoglalkozás van. Mindenkinek. Hilarity ensues!

Már írtam röviden az alkotókörökről, és a szervezési anomáliák ellenére is piros pontot érdemel a koncepció, a kezdeményezés. Az újságírószakkörtől kezdve a fotón, a videón át a tűzzománcon és az irodalmi jellegű mindenfélékig rengeteg érdekes és hasznos ilyenecske van. Év végén jegyet kapunk rá.

A dolgot annyival kavarták meg, hogy hetedikben és nyolcadikban kötelező járni valamire. Igen ám, de míg nyolcadikban az ember választhat az aktuálisan meghirdetett alkotókörök közül, hetedikben ki van jelölve az úgynevezett ’alkotóház’, órarendbe beépített formában. Ez hol kézművesfoglalkozást, hol varrogatást takar.

Létezik egy ’lányok’ nevű szubkultúra, őket talán vonzza ez. Van az a másik izé, talán hallottatok róla, a csoportot gyakran ’fiúk’ néven szokták emlegetni. A dolgot megspékeli az idősödő tanárnő (a kérdésre válaszul: nem akarom álszenteskedő-kamupécé módon jelezni, mekkora a generációs szakadék a diákok és közte, ezért szerepel a kitétel - semmi személyeskedés), aki amolyan MS-DOS a gyerekek között: kap tíz-húsz kérdést egyszerre (ezt hogy csináljuk, ez milyen legyen, az most mi), de mire az utolsóra válaszol, eltelt a foglalkozás fele. Addigra persze felgyülemlett egy csomó új kérdés.

Ez és a – lássuk be – hetedikesek nagyobb részének nem túl érdekfeszítő téma természetesen felborítja a rendet. Itt azonban nem fejetlenség van, hanem egy lépéssel tovább megy már a társaság: jön a totális leszarás. Nincsenek ott az órán, 40 percet késnek, 20 perccel korábban mennek, a közbenső húszban nem csinálnak semmit. Tanárunk pedig egyáltalán nem kvalifikált az ilyetén problémák megoldására – a gyerekek meg, akiket ez teljességgel hidegen hagy, nem is csinálnak semmit.

Az év azon része, amikor jelenlegi némettanárommal varrogatott a társaság, na, az más volt. Megvan még az AKG-hoz képest poroszos fegyelem? Bár másképp, itt is megvolt. Az, bár továbbra is egy kisebb csoportot „ragadt meg”, legalább betöltötte tanórai funkcióját.

Én már akkor év végén megírtam a tantárgyértékelő/laza dolgozatban, hogy szerény véleményem szerint az alkotóház „felesleges”. Ezt a véleményem tartom: akiknek nincs érdeklődésük a tárgykör iránt, elvesztegetett időszak ez, akiket meg érdekel, amúgy is mennének az ilyen témájú alkotókörre. Biztos megvan a pajdagógiai oka annak, miért kötött hetedikben az alkotóház, de én biztosan azt mondanám, hogy már akkor is lehessen választani érdeklődésünknek megfelelő alkotókört. Nem tudom, miért része a kézművesfoglalkozás és a varrás – az összességében jó – alkotóköri koncepciónak.

Pöty. Pöty. Pötypöty. Pötypötypötypötypöty. Pöty. Gépírni tanultunk.

Essünk túl ezen is. Nincs túl sok írnivalóm a gépírásról. Ez ugye a hivatalosan csak tízujjas vakírásként ismert technika, nulláról teljes tudásig heti három órában. Nekem némi év eleji zötykölődésen kívül nem volt vele bajom, ötödik lettem az országos versenyen, szeretek gép előtt ülni, kiélhettem maximalizmusom és remek indikátora volt a tanév lassú csorgásának.

Ezt is a hetedikbéli tanárunk tartotta. Mi jól elvoltunk, bár az első órákon kissé ideges voltam, hogy előkerül-e esetleg a hetedikes informatika ügye. Nem tette. Sokan utálták a tárgyat és annyit késtek, amennyit tudtak. Igazából csak ismételni tudom magam a hetedikes informatikaórák kapcsán: normál órán szétszedték volna, itt azonban a kis teremben aránylag rendet tudott tartani.

Egy apróságot azért kiemelek róla, mert ez nagyon megmaradt: ez a gépírásverseny nem az iskola épületében volt, máshol. Miután lement a tízperces írás és mindenki kiment, míg összegezték az eredményeket, én egy kis sétálgatás után ráakadtam őrá és egy osztálytársamra, akik talán a békebeli hippikorszakot megidézendő elégedetten cigarettáztak egymás mellett.

Ez lenne a valódi, eredeti AKG-s gondolatvilág, hm?