Alternativity

Az alábbi (és a soron következő) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a médiaórákról szól.

Tanárunk témához való hozzáértése meg nem kérdőjelezhető. Adatok, aktuális és régi filmek, sorozatok színészek, akármi, soha nem fordult elő, hogy „majd következő órára” kellett volna megnéznie. A heti két órában nagyon jól sikerült „ízelítőt” adnia a médiaismeretből, mint olyanból, az egész rendkívül rugalmas, laza szervezésű volt. Ezzel a jelenlegi felállásban nincs probléma, de ettől még tény: nagy valószínűséggel mást „tanult meg” az előző évfolyam, mint mi. Ez természetesen azzal a – rendkívül pozitív – ténnyel is jár, hogy az aktuális témákról, fejleményekről (is) beszélünk az órákon.

Sok filmet néztünk az órákon, jó filmeket (bár ugyebár nem mindenki látta mindet) – sajnos nem mindegyikről beszélgettünk, de ez ismételten betudható a heti két órás rendszernek (lévén a tárgy szerves része a filmklub, jövőre legalábbis).

Nyilvánvalóan nem lehet egyszerű jelen körülmények közt értékeléseket adni a diákokról, elsősorban talán az órai aktivitás lehet az, amiről szót lehet vagy érdemes ejteni. Jelen körülmények közt, amikor a média a második nyelvhez képest törpetárgy, ez érthető. Az értékeléshez tartozik persze a számonkérés is, a mi csoportunk például nem írt sok dolgozatot. Nem vagyok tisztában az értékelés menetével, a súlyozással, de gondolom, az órai aktivitás itt is az elsőrendű. A tantárgy és az órarend jellegéből adódóan megfelelő ez a felállás, bár az értékelések lehetnének hosszabbak, részletesebbek.

Az órai beszélgetések többször kitűnőek, a csoportunk is nagyon jó volt hozzá. A legnagyobb probléma azonban ezzel kapcsolatos: érthető okokból egy szabadabb órai beszélgetés gyakran fordul át vitába, nem egyszer pár gyerek egymás közt vagy a tanárral kerül nézeteltérésbe. Ezzel kapcsolatban azt fontos megemlíteni, hogy az ellenvélemény az nem egyenlő a személyes sértéssel! Ennek kiemelt jelentősége van, mert viselkedése néha arra utal, hogy magára veszi és támadásként éli meg azt, amikor valaki mást gondol egy témáról, mint ő. Innentől kezdve a vita óhatatlanul eszkalálódni kezd, teljesen feleslegesen – ha egy „anyagrészről” beszélünk, nincs miért vitatkozni, ha meg véleményről van szó, a diáknak lehet más véleménye, nem szükséges a padlóba döngölni, nem szükséges a végsőkig ki-, illetve lejátszani ezeket a meccseket, már ha azoknak lehet őket nevezni egyáltalán – a résztvevőknek és a passzív hallgatóságnak is nagyon rossz szájízzel járnak az ilyenek. Túlzás – viszont amikor nem kerül a képbe vélt vagy valós személyes érintettsége, remek vitákat indít, tart fenn és vezet le.

Összességében nagyon jók a médiaórák.

Az alábbi (és a soron következő két) értékelést egy osztálytársammal párban írtam. A tanárok annak idején már megkapták a szöveges tanárértékelés keretein belül, eleddig még nem posztoltam őket a blogon. Ez itt a patrónusi értékelés.

Bár elméletileg itt nincs helye, valahol elkerülhetetlen az összehasonlítás volt patrónusunkkal, azzal, ahogy ő vezette a foglalkozásokat, azzal, ahogy ő összetartotta, illetve akarta tartani ezt a nagyon vegyes társaságot – ahogy ő volt patrónus. Ez nem fair és remélhetőleg nem fog nagyon megjelenni ebben az értékelésben, de sajnos adott: ha nem is eredmények, de értékelési szempontok tekintetében az ok-okozati lánc kikerülhetetlen.

A patrónusi rendszerről itt írtam.

Felesleges lenne sorolni, miért különleges a mi csibénk helyzete: „félidőben” érkező, a társasággal eddig nem érintkező patrónus, egy, a patrónusi rendszerben részben mindenképp csalódott csibeközösség, tele különböző emberekkel. A csibe, mint olyan, csak szerda délután találkozik, a patrónus szinte egyáltalán nem is tud máskor találkozni csibéivel a hét során. Nem negatívum, nem hiba, de tény.

A fentiek ismeretében örvendetes, hogy nem egy megkésett csibeösszerázással, programokkal teletömött, mindenkinek macerás és „muszájos” szerda délutánokra alapuló kapcsolatot alakítottunk ki, hanem az adott szituáció erényeit és hátrányait fel- és elismerve egy, a maga körülményeihez képest tényleg jól működő csibeközösséget és csibefoglalkozásokat raktunk össze. Eklatáns példa a csibekarácsony és az, hogy megszüntettük a vak-ajándékozást, az erőltetett programot. Egyszerűen csak másképp épül(t) fel, illetve át a csibeközösség, mint korábban, és jól.

Komoly konfliktusok idén szerencsére nem voltak idén – ebből egyelőre nem derül ki sem az, hogy ebben mekkora volt patrónusunk szerepe, sem az, hogy milyenek konfliktuskezelő kvalitásai. Az azonban biztos, hogy nem teremtett konfliktusokkal járó szituációkat (csibedélutánokat…), s ez egy nagyon jó hír.

Sokkal olajozottabb a szervezés, mint korábban, hamarabb és „jobban” megtudjuk az iskolával kapcsolatos dolgokat, könnyebben lehet elintézni a felmerülő egyéb kérdéseket, röviden a csibe „ofő”-része nem érdemel kritikát. Adott egyfajta gondoskodás, ami azonban nem megfojtó, ami nem próbál minket (feltétlenül) megváltoztatni. Mindenképpen előrelépés a korábbi évekhez képest, non plus ultra, ha azt nézzük, honnan indultunk – maradjunk is ennyiben. Jövőre már más lesz. Másnak kellene lennie. Nem nagyon, de egy kicsit azért igen.

Ha már egy hónapja és egy napja nem jártam erre (nyár…), gyorsan túlesek a tanév összegzésén. A fő kérdés ugyebár a következő: meg lehet-e egy nyelvet tanulni egy tanév alatt, abszolút a semmiről?

A jó hírem az, hogy lehet. Persze kell hozzá heti tizennyolc óra és egy tisztességes adag házifeladat minden nap. A feltételek a németcsoportban minden szempontból adottak voltak (hozzáértés és motiváció kategóriában is), s amennyire meg tudom ítélni, kisebb-nagyobb problémákat leszámítva a többi nyelvi csoportban is volt erre mód.

Namármost, gondolom, én vagyok sztahanovista, elvégre a sulis B2-vizsgát a csoportunkban mindenki sikeresen abszolválta, de én igen sokat dohogtam a néha simán elszálló fegyelem miatt – szerintem a csoport tehetséges tagjai kivétel nélkül el tudták volna idén érni a C1-es szintet, ha az órák, hm, alsó hangon 10-15% át nem karattyoltuk volna el.

Persze ebben benne van az is, ahogy felépül az egész, a laza és nevetős hangulat bizonyára legalább ugyanennyit dob a munkamorálon.
Csak röviden: a németcsoport órái úgy néznek ki a nyelvi évben, hogy a reggeli duplaórában az egész csoport közösen a tankönyvvel halad, a délutáni órákon meg hol egyik, hol másik tanárral a csoportok fele van, nyelvtan-hallás-beszéd illetve szókincs-írás-civilizáció témákban.
És basszus, az utolsó háromban baromi sok időt pocsékoltunk el! De komolyan, az írásórák (heti egy) kis túlzással mint ha nem is lettek volna. De szó szerint. És mondom, a kitűzött célt így is simán abszolválta mindenki, és lehet, hogy én helyezem szokás szerint magasra a lécet de optimalizált körülmények közt magasabbra is lehetne törni.

Például (és most fog minden személyiségközpontúság-fan felhördülni) félévkor a délutáni fél csoportokat eredményesség alapján lehetne újraosztani. Csak egy javaslat.

A hangsúly ugyebár alapvetően a második nyelven van ebben az évben, a 18 nyelvi órán felül alig van más, 3 média-, normál körülmények közt 5 angol- illetve 3 tesióra. És ennyi.

Mi kedden 11:15-kor végeztünk. Na, ez hiányozni fog jövőre.

Emlékszem a reakciókra, amikor év elején becéloztam a C1-et év végére. Biztonsággal állíthatom, hogy megfelelő eltökéltséggel és affinitással simán abszolválható célkitűzés. Az év második felében már én is csak a „maximum minimumát”, a „92% plusz csomó jól forgatható kifejezés komolyabb energiabefektetés nélkül” útját választottam. Utólag egy kicsit bánom, mert ha még nagyobb elánnal foglalkozom a dologgal, tényleg baromi magasra el tud jutni egy év alatt az ember.

Most pedig két kérdés így a végére. Mind a kettőt külsősök tették fel nekem és egyikre sem tudtam adekvát választ adni – félreértés ne essék, szerintem csak én nem vagyok kellően tájékozott a kérdésben. Aki hallja, adja át, engem is nagyon érdekel a dolog, nem feltételezem a rossz szándékot, magamtól igazából el sem gondolkodtam ezeken a kérdéseken.

A nem kicsit fizetős iskola egy éves tandíja mennyiben is jobb, mint egy hiperultraszuper nyelvtanfolyam? Az a fajta plusz, amit az atmoszféra az a plusz pár óra jelent, a nyelvtanulás szempontjából megéri?

Ez a nyelvi év elvileg a „nulladik év” helyett van. Én, az évfolyam egyik legfiatalabbjaként, nemrég töltöttem be a tizenhetet. Két év múlva érettségizünk. Do the math. Eltűnt valami? Okozhat ez hátrányt?

Kellően csukott szemmel jártam ez ügyben, hogy csak annyit tudjak mondani: biztos jól működik ez, különben nem csinálnák.

Egy éve egy nem túl ibolyaillatú júniusi estén valami kipattant belőlem, ami ennek a blognak a megalakulásához vezetett. Leánykori nevén Apám Kurva Gazdag volt. Most már ez is más, sok minden más, igazából szinte minden kicserélődött.

Hosszas posztsorozatot tervezek „évértékelés” címszó alatt, a tanulmányi év és a „blog-év” kapcsán is. Ennek első, szimbolikus állomása egy kis visszatekintés lesz a fontosabb momentumokra, melyeket olvasóim egy része már biztosan unalomig ismer. Lássuk!

2010.06.20 Megírom első írásomat a blogra, „A szerzőről, a blogról, az AKG-ról röviden” címmel. Emlékszem, annak idején azért láttam neki ennek az egésznek, hogy az iskoláról alkotott pozitív és negatív tévhiteket megcáfoljam, véleményt mondjak belülről. Ezért az a név, ami: az AKG nem arról szól, hogy apám kurva gazdag.

A koncepció nem élt sokáig, sokkal több volt ugyanis az „ez nem olyan jó, mint hiszitek” gondolata, így szerintem csupán pár nap kérdése volt, hogy átalakultam kritikabloggá. Nem teljesen tudatos döntések ezek persze, lesz még pár ilyen váltás.

Az időszak egyik legjellegzetesebb írása számomra az énekposzt, több mint négy oldalon át panaszkodtam. A tanárértékelésről már az első írások egyikében leírtam, miért működésképtelen – felújított verzió itt.

2010.06.29-07.02. A fenti kérdésekkel összhangban megírom a „Miről is szól ez a blog?” és „Az az enyhe egoizmus” c. bejegyzéseimet, kissé identitást keresve, hogyan továbbon is gondolkodva. Lassan átpörgött a „kiírom azokat a problémáimat, amelyek a patrónusomat nem érdekelték” elem, át az egész blogon, teljesen átvéve az irányítást.
Ugyanúgy ekkortájt készült el a kapuval és cigarettázással kapcsolatos poszt, a témát azóta másképp és más formában dolgoztam fel, a drogdílerek vélt vagy valós időbeosztásáról itt olvashattok

2010.07.09. Megnéztem Az osztály c. filmet és elhatároztam, hogy levetíttetem az évfolyamnak.

2010.08.22. Szerintem az AKG árnyoldalát legjobban ez a sztori írja le: „Nyomj a tizenhat éves elé egy pontozott vonalat, ahol vállalja, hogy nem fog inni a táborban. Garantálom: szarni fog rá.” Szartak is – a sztori itt olvasható.

2010.09.29. Ezen a napon ültem le évfolyamvezetőmmel és új patrónusommal a bloggal kapcsolatos beszélgetésemre. Én most is úgy gondolom, hogy a beszélgetés konstruktív volt, azóta azonban több zsákutcába is futottunk. Célom azóta is az volt, hogy a diákok számára kialakulhasson egy közös fórum, amit a tanárok is komolyan vesznek és ahol félelem nélkül megírhatják a gyerekek gondolataikat. Ez, finoman fogalmazva, gyerekcipőben jár még. Később fel is tettem a kérdést: miért félnek a gyerekek?

2010.10.05. Kis írás iskolánk „alapkövéről”, a patrónusi rendszerről. Később még többet is írtam a témáról, egy összegző bejegyzés a közeljövőben várható róla.

2010.10.06. A Facebook csodája: évfolyamom diákjai körében ismertté vált a blog.

2010.10.26. Talán a legfontosabb írásomnak érzem ezt: Személyiségközpontúság – hol jelenhet meg? Azóta sem tudom felfogni, hogy tarthatja az AKG személyiségközpontúnak azt, hogy mindenki teljesen szabad. A személyiségközpontúság nem személyre szabott jogokkal és kötelességekkel kellene, hogy járjon? Megvalósítható egyáltalán? Fejtegetésem itt olvasható.

2010.11.25. Megírom egyik, ha nem a legnagyobb hatású posztom „Miért félnek a gyerekek?” címmel. A kérdést továbbra is fenntartom, diáktársaim ugyanis kivétel nélkül kérik, hogy majd ha egyszer írnak, hadd írjanak név nélkül. Akkor sem értettem, most sem értem, miért vállalhatatlan a negatív vélemény egy tanárról. Az iskola is ad lehetőséget a véleménynyilvánításra, csak a rendszer rossz. Az írás kint volt az Origo főoldalán, egy kedves drága troll is akkor kapaszkodott ránk. Itt olvasható.

2010.12.21. Megjelenik az első vendégírás a blogon „Médiashit” címmel.

2011.01.06. Második vendégírás az iskolaújságról, „Az irányított, nyomtatott sajtó visszaszorulásáról, és a szabad, internetes média előretöréséről” címmel.

2011.01.13. Létrejön a (GY)(I)K.

2011.02.04. Iskolaújságunk üres címlappal tiltakozik a médiatörvény ellen. Én tiltakozom a tiltakozás ellen, ugyanis nemkívánatos politikai utalásokat jelent, megkésett volt, az iskolát képviselve jött létre. Erről szóló írásom nem hozták le az iskolaújságban. Cikk itt, indoklás a le nem hozatalra itt.

2011.03.06. „Konformlázadás” címmel írok a gyengék és mindig megbocsátók ellen lázadókról. Itt olvasható.

2011.03.25. Beláttam, az emberek a borító alapján ítélik meg a könyveket – elköltöztettem a blogot, új név, új remények alá.

2011.04.09. Itt kezdtem el (korábbi elhatározásomban összhangban) az AKG-s iskolai dolgoknál egy kicsit messzebbre is nézni. Ezen a napon írtam az akkor elvileg biztosnak tűnő kötelező természettudományos érettségiről. Csak egy rövidke írás, itt olvasható.

2011.05.05-06. Emelt szintű érettségik és beszámolóim (angol, német).

2011.05.31. Jön a Fidesz az AKG-ba? Egyes oldalakon már államosításról írnak. Én a tájékoztatás hiányát kérem számon az iskola vezetőségén. Itt olvasható.

2011.06.17. Az évet szépen körbeérve újabb kis botránnyal zárom, szándékos rosszindulattal vádolom meg a tanárokat egy szülői értekezlet kapcsán és egy idézet segítségével trollnak nevezem az igazgatót. Attól tartok, az olvasóim nagy része nem értette, hogy az internetes szlengre céloztam – bár az sem sokkal jobb, elismerem. Diákok a szülőin, avagy év végi hidegzuhany a pénzről? Itt fejtem ki, micsoda őrültség történt.

2011.06.20. Egy éves a blog, e sorokat írom. Lesz még nem egy poszt az évről minden tekintetben.

Hogy összességében hol állunk? A közösségiség tekintetében sehol. Ismeretségi körömben, ha nem is száz százalékig, de írásaim nagyobb részével azért egyetértenek. Vannak is problémáik, csak megírni már nem írják őket. Ki ezért, ki azért.
A szeptember végi kis nyilvánosság nem jókor jött, a fröcskölés és káosz közepén, a negatív címmel. Úgy gondolom, jövő év elején újra próbálkozunk, új címről, egy kicsit talán a radar alól.
A magam szempontjából egyébként elégedett vagyok, szerintem pár problémára mindenképpen felhívtam a figyelmet. Megvannak a terveim a nyárra, hogy melyikből mi lesz, még nem tudom. Meglátjuk, miből mi jön össze.

Nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő tanév.