Alternativity

Hölgyeim és Uraim! Nehéz úgy érni nyáron az iskoláról, hogy nem vagyok ott. Még az évértékelés befejezésével is lógok. Örömmel jelenthetem azonban, hogy hőn szeretett iskolám még szeptember elsejét sem várja meg, hogy valami őrültséggel lepjen meg.

Azt hiszem, a kép nem igényel kommentárt

Lesz tanévkezdés előtti táborunk, megyünk Prágába. Erről a csodáról önmagában nem írnék, remélhetőleg utólag lesz sem semmi botrány, amiről írhatnék. Ezt persze itt és most még nem tudhatom, és ugyebár valószínűleg lesznek nagy ivászatok. Hogy hogy merészelek ilyet feltételezni? Ó, hát most nem írattak alá velünk egy papírt, hogy józanságot fogadunk, így a részegeskedés egyetlen, csillogóan fénylő gátja oda!

Ja, hogy akkor is ittak, cigiztek, satöbbi. Óóóóóóóó.

A lényeg persze nem ez, bár ez is egy csodálatosan WTF e-mailből származik. Nem tudom, hogy vagytok illetve voltatok vele, de én a nyár legutolsó napját nem szeretném a táborból hazafelé jövet, a buszon hosszasan döcögve tölteni. Ha már másnap kezdődik a tanév, szeretném a végső pihenőnapon jól érezni magam, azt csinálni, amit szeretnék, azokkal, akikkel szeretném. Nem a buszon fáradtan hazafelé zötyögve, hogy már másnap kezdődjön is a mókuskerék.

Sajnos ez most így alakult, harmincegyedikén jövünk vissza. Ezt meg is tudnám érteni, ha nem SZÍVESSÉG lenne. Hogy miről beszélek?

„FONTOS: Azzal a feltétellel tudtunk 5 éjszakás tábort szervezni, hogy a 12. évfolyam szeptember 1-én (csütörtökön) 8.00-kor hiánytalanul, frissen, fitten megérkezik az iskolába, az első tanítási napra!!! Mivel a hétvégéig csak két tanítási nap lesz, a tábort kipihenni csak ekkor lehet:)”

Hogy mi hogy tessék HE??? Kérte ezt valaki?
Komolyan kérdezem. „Azzal a feltétellel” tudtátok így szervezni? Kérte valaki, hogy öt éjszakás legyen? Volt közvéleménykutatás? Ha volt, engem tutira kihagytak belőle! Meg azokat is, akikkel beszéltem a dologról!

Ja, és azok, akik ezt kérték, akiknek kedvéért ezzel a csodás feltétellel elintézték, tudták, hogy ennek ára az lesz, hogy az év utolsó napját Prágából visszadöcögve fogják tölteni?

Az egy dolog, hogy az év eleji, tantervbe beleépített tábor miatt elveszik 5 nap a nyárból. Az egy másik, hogy ehhez „jófejségből” hozzácsapnak még egyet, ami egyébként a szünet utolsó napja. Ó, és azt tudtátok, hogy nem egy helyen hétfőn, azaz ötödikén kezdik a tanítást? Köszönjük, AKG!

Édes drágáim, ezt nem hiszem el! Még csak el sem kezdődött a tanév, de máris tölthetem vitriolos pennám! Hogy elszaladt ez a nyár! Hohó, de elszállt!

Welcome to 2011/12.

I AM BACK.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkoljd az Alternativity-t Facebookon! Az új posztok mellett szubjektív válogatás aktuális oktatásügyi írásokból, valamint rövidhírek is olvashatóak!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

Általánosságban elmondható, hogy igyekszem az AKG-val kapcsolatos problémákat, szituációkat nem a diákokra visszavezetni, már csak abból az egyszerű okból sem, mert az iskola hajóját elsősorban a tanárok és a vezetőségi tagok kormányozzák. Az azonban természetesen elkerülhetetlen, hogy egy szétcseszett óráért ne legalább részben a diákokat tegye felelőssé az objektív megfigyelő. Persze a maga módján ez is csak egy szimptóma, se több, se kevesebb – most azonban nem a tanárokról akarok írni.

Bár ezt az írást vállaltan egy konkrét esemény ihlette, nem akarom témáját sem az illető(k)re, se az adott szituációra ráhúzni: elvégre még csak ott sem voltam. Az attitűd (vagy, hogy Wengert idézzem: attyityüd) azonban szerintem megér egy misét.

Már írtam a kihagyhatatlan lehetőségekről, magyarán arról, hogy az AKG egy olyan iskola, ahol rengeteg a lehetőség, melyekkel élni és visszaélni is lehet. Annak idején írtam már a tönkrement matekórákról is, ahol azért minden probléma mellett érdemes figyelembe venni, hogy egyes órákon előre megtervezve különböző bogarakat engedtek el néhányan, hogy az óra megszakadjon és megálljon. Ha jól emlékszem, még egeret is vettek erre a célra egy későbbi alkalomra, de abból semmi sem lett. Írtam már dühös „kortesbeszédeket” több Heti apróban is arról, hogy milyen alapon szisszen fel az a minimumon, aki a radar alatt maradva ugyan, de a maximumot csinálja. Tudom, hogy keresztbe-kasul hivatkozom ezzel a poszttal a mostani Heti apróra és vice versa, de szeretném idézni az idevágó részt:

„Egyszerűbb házit írni és azzal az órával nem foglalkozni, tudom, valahol meg is értem, elvégre 16-18 éves, minimum az elmúlt négy-öt év során önkifejezésre és érett gondolkodásra nevelt fiataloknak még nem kell készen állniuk arra, hogy kifejezzék problémáikat és megoldást kere… na álljunk meg egy szóra.”

A lényeg igazából ez. Páran a szememre vetették, miért nem ismerem el az AKG összes erényeit, illetve, hogy másképp fogalmazzak: miért nem a klasszikus körzeti sulihoz mérem az AKG-t. Ezt mindig nevetségesnek tartottam és nemegyszer megjegyeztem, hogy az AKG-t önmagához, illetve az alternatív/liberális/személyiséközpontú oktatási intézményekhez fogom mérni. Ezen nem is tervezek változtatni. Ezzel természetesen az is jár, hogy az AKG-ban nevelkedő diákok, akik nyilvánvalóan olyan szülőkkel rendelkeznek, akik az AKG személyiségközpontú, nyílt nevelési elveit kívánatosnak tartják, más, magasabb mércét kapnak a szememben, mint azok, akik egy körzeti suliban nyomorognak jobb híján. Most vegyem ide az internet által nyújtott megannyi lehetőség és tájékoztatási forma, a szabad információáramlás hatását is? Sorolni lehetne a különbségeket.

A felvetés pedig a következő:

Eddigi tapasztalataim alapján az AKG-ban, ahol lazább órákat tartanak lazább diákoknak, két tanár munkásságát torpedózták meg a legintenzívebben, akik a leglazább órákat tartották (ez alól kivételt jelenthetne az ének, de ott, és nem véletlenül fogalmazok ilyen pofátlanul, a tanár magának kereste a bajt). Matektanárunk esetében pláne érdekes a kontraszt, mert korábban a Radnótiban tanított és ott rendkívül szerették. Már felvetettem, hogy az, ami ott oázis volt, itt mindössze szelep. „Kettes számú némettanárunk” esetében is mintha valami hasonló kezdene körvonalazódni, s átkozottul sajnálnám, ha hasonló lenne a sztori vége.

Igazából ez az, amit „konformlázadás” alatt értek: természetesen a kamaszkor jellegéből adódóan az ember lázad vélt és valós korlátai ellen és mindenben a hibát, a gyengeséget keresi. Nem vitatkoznék, ha valaki a blogomat is ilyesfajta megnyilvánulásnak tekintené (bár természetesen nem értenék vele egyet: szerintem ma nincs olyan gyerek, aki többet foglalkozna az AKG-val, mint jómagam). Ez teljesen normális. Egyfajta költői igazságszolgáltatásnak is lehet nevezni, ha egy nagyon ortodox tanár úgymond „megkapja a magáét” a kamaszoktól, bár természetesen ilyen történetek nem igazán vannak az AKG-ban. Hogy itt milyen történetek vannak? Ilyen célokkal és ilyen világlátással bíró fiatalokat nevel ki az iskola, a belső „helykeresés” meg mire korlátozódik? A leggyengébb pontra.

Bizony, a személyiségközpontú, „laza” iskolában a laza tanárt csinálják ki és a (relatíve) „poroszos”, „keményebb” tanároknál csend van, rend, fegyelem. Utóbbi jobban működne? Én lennék az utolsó, aki erre gondolna!

A konformlázadó kamaszoknál a jelek szerint igen. Nem áll itt senki haragban a világgal, kérem! Senki sem hajt le semmiféle szakadékba, hogy megmutassa, helyén van a szíve. Itt megkeresik a leggyengébb pontot és azt kapargatják saját szórakoztatásukra. Mert azt következmények nélkül lehet. Mert rinyálni lehet, a tanárokkal hónapokig alkudozni egy eltüntetett csocsó miatt (aminek jelenléte igencsak megnövelte a nyitásról való elmaradásokat) szintén lehet, de ha egy tanár kiakad és kiabál, csend lesz és megy tovább az óra normálisan.

Figyeljetek, fiatalok! Ha csak ez a konformlázadás megy, akkor inkább ne lázadjatok! Néha már-már tényleg arra emlékeztet ez az egész, mint amikor az ember megharapja a kezet, ami eteti.

Azt ígértem, elmesélek egy anekdotát a GO kapcsán. Ezt az anekdotát én is csak hallottam, de első kéz a forrás: maga az alany mesélte el nekünk. Remélem, nem bánja, hogy röviden elmesélem. Tanulságos, egyrészt az AKG „szabadságának” pozitív aspektusait nézve, másrészt az „ez az iskola nem való minden gyereknek”-állításomat nézve.

A történet annyira nem hosszú vagy bonyolult, hadd vágjak is bele. Emlékszünk még az egyéves közgazdasági képzésre? Nos, tanárunk mesélte, hogy voltak korábban olyan csoportjai, akiknél „bevállalta” azt a, lássuk be, kockázatos húzást, hogy amilyen jegyet kértek ill. elvártak maguktól a diákok év elején, azt automatikusan megadta nekik – és elbeszélése szerint nagyrészt igaza is volt, aki négyest kért magának, nagyjából olyan dolgozatot is írt, annyit is foglalkozott a dologgal. Már jelezhetném, hogy személyiségközpontúság felsőfokon, de nem teszem, főleg azért, mert „egyéni” történetről van szó. Lényeg a lényeg, ez a rendszer elmondása szerint jól működött (fontos megjegyeznem, hogy (nagyrészt?) olyan csoportokkal csinálta meg ezt, amik tagjait már ismerte), egészen egy bizonyos pontig, egy bizonyos gyerekig.

Ezúton szeretném kijelenteni, hogy nem áll szándékomban véleményezni az illető diák hozzáállását és tevékenységét ennek az eseménysorozatnak kapcsán, mivel nem ismerem, nem tudom, ki ő, lehetett teljesen racionális vagy ad absurdum jogos oka arra, hogy ezt tegye. Lényeg a lényeg, év elején megajánlotta magának az ötöst (meg is kapta, a tanárnő állta a szavát), hogy eleinte semmit se csináljon az órákon (s mégis megadja magának a maximális pontot az órai munkájára), majd be se menjen. A későbbi csörték ellenére sem járt be az órákra a továbbiakban – ennek, gondolom, része volt a jó öreg csakazértsem is.

Hogy miért írok erről? Elkezdhetnék ismét lamentálni arról, miért jók az ilyen lehetőségek, és miért kellene mindenkinek – személyiségére szabottan – más lehetőségeket biztosítani. Ezt azonban már megtettem. Arra azért kitérnék, hogy az ilyen jellegű, a maga módján a jövőbe mutató – s tényleg, az AKG-ban, ha másképp is, de gyakran rendszerszinten beépített – „jófejségek” azok, amikkel vissza lehet élni.

Kiegészíteném azt az egytagú listát, amit arról írtam anno, kiknek nem való az AKG: akkor úgy fogalmaztam, azok a gyerekek, akiket könnyen beszippant a társaság és hajlamosak követni a tömeget, messziről kerüljék el ezt a sulit. Mindamellett, hogy az ilyen beállítottságú gyerekeknek elviekben mindenféle sulit el kellene kerülnie (höhö…), az AKG-ban – pont a „lazább” berendezkedés miatt – talán az átlagosnál is nagyobb teret kap az asszimilálódás-különállás kérdése. Nyilvánvalóan ez ügyben erősen egyoldalú a tapasztalatom.

A lista új pontja tehát a következő lenne: azok, akik visszaélnek a lehetőségeikkel. Még egyszer szeretném elmondani, most nem arra a diákra gondolok, aki végigvitte a fenti attrakciót, nem ismerem, nem látok rá motivációira. Általánosságban azonban elmondható, hogy az AKG – minden döcögése, repedése és hibája ellenére – egy rendkívül szabad iskola (hogy ez egyenértékű-e a személyiségközpontúsággal, az természetesen egyéni megítélés kérdése), s ezzel a szabadsággal – a tanárok fegyelmezési nehézségei miatt – nagyon, nagyon könnyű visszaélni. Nem szeretnék kategóriákat felállítani, ki tartozhat ide.

A tény, hogy mostanában valami megváltozott, sokak számára egyértelmű – nem egy embernek a tornaöltöző szétverése után jutott eszébe a gondolat. Valószínűleg magának az igazgatónak is, év végi beszédében legalábbis erre utalt. A „rendszer” a maga módján változtatott is ezen-azon, de ha engem kérdez bárki, szerintem vagy rosszul megválasztott módszerekkel vagy önmaguk által kiherélt intézkedésekkel tették ezt, ahelyett, hogy a maga tekintetében kétségkívül konzervatív „komoly következmények” eszközét használták volna.

A „hétköznapi magyar oktatást” csak hírből ismerem, de annyi, köszönöm, elég is. Mindemellett az AKG mostanában egyre többször tapasztalja, milyen az, amikor visszaüt a szabadság. Maradjon a szabadság, a "szabadság" vállalhatatlan alternatíva lenne, nem ez a javaslatom: de van a szabadságnak is egy egészséges határa; vannak dolgok, amiket nem érdemes (nem lehet, nem szabad…?) a diákokra bízni.

Illetve máris javítom magam: csak „válogatott” diákokra érdemes (lehet, szabad…?). Ne érezze ezt senki elitizmusnak: ugyanúgy a személyiségközpontúságból (elméletben!) következő differenciálás része.

Nálatok is ki kell öltözni fekete-fehérbe a (nyelv)vizsgára? Nem? Utálnátok? El kell, hogy szomorítsalak titeket: nekem nyolc, miben akarnak minket vizsgáztatni. Ami nem nyolc, az a veszélyes precedens, amit a következmények hiánya teremt.

Kezdetnek szeretnék egy bekezdést szánni azokra a hangokra, akik szerint „a vizsgán majomszerelésben voltunk”, meg hogy „jesszus, valaki nagyon bekattant a tanároknál”. Hogy őszinte legyek, engem nem aggaszt túlzottan a kérdés, hogy miben vizsgázunk: ha fekete-fehér cuccban kell, nekem az is megfelel. Mindemellett helyt kell adnom azoknak a hangoknak is, akik szerint teljesen értelmetlen az egész, idejétmúlt és sehol sincs rá szükség. Megismételném: én magasról leszarom, van-e dress code a vizsgáimra (például a felsőfokú angolnyelvvizsgámon senki sem volt kiöltözve, asszem én voltam az egyetlen ingben; az is piros volt egyébként), mindemellett sokan nem. Érdemes lenne feléjük ismételten kommunikálni, miért látják a tanárok a fekete-fehérben vizsgázás jelentőségét.

Illetve várjunk csak, a probléma szokás szerint egy réteggel mélyebbre rohadt már. A tanárok e-mailben közölték a szülőkkel egy héttel előre, hogy übereleganto módon kell megjelenni. Jelezték, hogy ennek hiányában nem lehet vizsgázni. Illetve, hogy volt is már rá példa, hogy valaki öltözékének nem eléggé elegáns volta miatt nem vizsgázhatott. Elképzeléseik ebben a tekintetben olyannyira konkrétak voltak, hogy még a fekete felső-fekete nadrág kombinációt sem tartották elfogadhatónak, sőt a nyakkendő és/vagy zakó hiánya alulról verdeste az elfogadható elegancia szintjét.

Mint már fentebb megírtam, a tanárok beszámolója szerint már előfordult, hogy volt valaki, aki nem volt megfelelő öltözékben, ezért nem vizsgázhatott. A továbbiakban én természetesen saját tapasztalataimról számolok be a szerdai nyelvvizsgánkról, s nem állítom, hogy ez az állítás téves vagy hamis lenne. Az biztos, hogy nálunk nem ez történt.

Nyilvánvalóan a kényszer és a megfelelő öltözék hiánya vezetett arra pár embert, hogy végül nem a megállapított öltözékben érkezett vizsgázni. Én is csak kora reggel szereztem egy fehér inget, miután a régi megmagyarázhatatlan módon eltűnt – másnak talán nem volt módja ilyen utolsó pillanatos módosításokra. Szóval, ne kerülgessük a forró kását, voltak, akik farmerban jöttek vizsgázni – természetesen igyekeztek enyhíteni a problémát: sötét farmer vagy nyakkendő segítségével. Levizsgáztak ők is.

Tökéletesen megértem, mi zajlik itt le: a tanárok szeretnék, ha minél többen elegáns öltözékben érkeznének, ezért kilátásba helyeznek egy aránylag komoly büntetést. A dolognak annyira nagy jelentősége persze nincs, hogy vasvillával kergessék és máglyára vessék azokat, akik nem tudnak eleget tenni a dolognak. Mindamellett, hogy most nem kezdek el azon filozofálni, hogy az elképzelés maga jogos vagy helyes-e, meg kell, hogy mondjam: rendkívül szívom a fogamat.

Megértem a tanárok logikáját, de szerintem nagyon veszélyes precedenst teremtenek, teremthetnek ezzel. Valamit, amit annyira fontosnak vélnek, hogy levélben megírnak a szülőknek, s komoly retorziót helyeznek kilátásba, egyszerűen elintéznek egy legyintéssel. Lehet amellett érvelni, hogy a konkrét eset, s a konkrét kérés annyira nem volt jelentős (ill. egyszerűen hülyeség, ahogy mások mondanák), de ez nem változtat a helyzeten: a példa azt mutatja, hogy még az ilyen komolysággal és szigorúsággal kihirdetett szabály is ellinkeskedhető. S a kérdés adott: mi lesz akkor, ha egy „jelentős” szabályt ugyanígy kihirdetnek, s ugyanígy komoly retorziókat hoznak kilátásba?

A gyerekek azt fogják hinni, hogy a szabály leszarható?

S ami a még nagyobb kérdés: ’akkor’ lesznek már következmények?

A szomorú az, hogy a kérdésre már van válasz. Fentebb azt írtam: precedenst teremthetnek ezzel. Ez egy költői fordulat volt: rég túlvagyunk már azon, hogy ez jelentene precedenst. Talán a legeklatánsabb és legcsúnyább példa erre a folyamatra az, amit annak idején tételesen megírtam.

Azt hiszem, két vagy három éve történhetett. Egy csibéről jövünk vissza (nem az iskolaépületben voltunk). Patrónusommal csodálkozva nézzük az iskola előtt parkoló tűzoltóautót, talán még meg is jegyezzük nevetve: biztos felgyulladt az iskola.

A mosoly hamar lefagy az arcunkról, amikor kiderül: tényleg az iskolába jöttek a tűzoltók. Szerencsére ’csak’ egy faliújság gyulladt fel, semmi más nem történt. Illetve annyi, hogy a faliújság nem felgyulladt. Felgyújtották.

*theme song*

Azazhogy nem, nincs detektívregény. A tanárok hátradőlnek, és kijelentik, hogy belefáradtak a nyomozgatásokba, különben sem eredményesek, kérik, jelentkezzen a tettes.

Van, aki már ettől kikészülne, de nyugalom, a tettes tényleg jelentkezik. Mivel még csak nem is az évfolyamomra jár, részletekről nem tudok beszámolni, de a bennem lakó cinikus megjegyzi, hogy valószínűleg a „nagy beszélgetés” után minden ment tovább a maga útján.

Mi az érdekes az egészben? Miért írom a posztot? Azért, mert vannak olyan ügyek, ahol a tettes motivációja egy fokkal súlyosabb, mint az, hogy indulatból felgyújtja a faliújságot. Odáig teljesen jogos ez a rendszer, amíg ad hoc elkövetett „bűnökről” van szó! Hisz bejön a lelkiismeret, a tévútra sétált (kis)kamasz nem tudja hová tenni saját magát. A végén hát beszél. Elvégre nem is csinált olyan rettenetesen nagy dolgot, a tanárok meg nem is olyan rossz fejek, nem is arról híresek, hogy rettenetes büntetéseket osztogatnak. Költség- és energiahatékony módszer, s ismétlem: a kis vétségeknél jól is működik.

De mi van, ha egy komolyabb kihágás történik? Ha valami „nagy dolgot” követ el valaki, s úgy érzi, jogosan tette? Amikor hülye lesz bevallani, akár csak pozíciója védelmében, akár más okból? Van az a vétség, amikor már nem tesz vallomást az ember. S ilyenkor mit tesznek a tanárok? Láttam már, hogy a procedúra – a felszínen legalábbis – hasonló.

Ez a poszt egy kérdéssel zárul. Őszinte kérdéssel, mivel választ adni nem tudok. De nem is nekem kell.

Mit csinálnak a tanárok, ha tényleg nyomozni kell?

Várnak… vagy megvan ilyenkor is…
…a személyiségközpontú protokoll?