Alternativity

Komolyan azt hittétek, hogy a narancsos sütit egy nap alatt megeszik? Folytatjuk.

Mivel is kezdjem? Az órákon való beszélgetésekkel , vagy annak a köpetszagú baromságnak a cáfolatával, hogy a gyerekek tájékoztatva voltak? Tudjátok, mit? Kezdjük az elsővel.

A negyvenperces németórán végig erről volt szó, hálás köszönet, hogy ezt tanárunk elővette. Részben auf Deutsch, tehát még akár tanórai funkciója is volt a dolognak. Volt internetkapcsolat is, olvastunk cikkeket és iskolai közleményt, végigvettük azt, amit már hivatalosan tudni lehet – tényleg, nagy köszönet, szükség volt rá, a gyerekek ugyanis a cikkek elolvasása után nagy valószínűséggel nem láttak rá teljesen az eseményekre (amilyen címek voltak, nem csoda), egyik sem részletezte az alapítvány helyzetét, az állam, mint olyan, jogilag kikerülhetetlen szerepét az alapításban stb.

Némettanárunk véleménye szerint ez az egész csak egy adminisztratív dolog, nem több.

Az angolóra fele is ezzel ment, s mivel vegyes a csoport, megtudtuk, hogy Horn csibéi azért egy fél fokkal informáltabbak, kb. úgy, ahogy szerintem az iskolának is kellene lennie. Nem azért, mert bármi szupertitkosat megtudtak volna, hanem azért, mert egy „illetékes”-től hallottak a dologról.
Ja, és angoltanárunk meg teljesen mást gondol az egészről, a helyzet súlyáról. Mindez oké és nagyon érdekes dolog egyébként, de zavar, hogy szaktanárok magánvéleményeiből és a médiából kell elsősorban tájékozódnunk. A szaktanárok nélkül káosz van, illetve lenne a fejekben – még egyszer köszönöm, hogy foglalkoztak a témával az órájukon.

Namármost, ha csibéken (a miénken speciel nem, ráadásul rövidített is volt) és rendes órákon is szinte végig ez a történet a téma, egymásnak ellentmondó ötletek és kérdőjelekkel a fejük fölött ücsörgő gyerekek kereszttüzében, akkor hogy is gondolhatja bárki, hogy a szülők és gyerekek tájékoztatva voltak? Egy, „ez úgyse lesz így”-ként átfogalmazható megjegyzés az egész éves beszámolóban nem nevezhető tájékoztatásnak  – a fentiek is bizonyítják, hogy a gyerekek nem voltak tájékoztatva.

Ami nem baj, elvileg újdonság az egész, az iskola tett is kísérletet a tájékoztatásra, honlapján főoldalon szerepel, hogy „Az iskola fenntartói jogviszonyának módosításáról döntött a kormány … Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium iskolai működését a döntés nem érinti.”

Hurráparti, sajtosszendvics. Hogy egy alapvető tévedést tisztázzak, a gyerekeknek fogalmuk sem volt arról, mi van, csak annyit tudtak, amennyit a hírportálok megírtak – s, hogy idézzem irodalomtanárom, a média torzít. Erre jó példa a Népszabadság online változatának cikke, melynek címe azért komoly gyomros már önmagában is: Államosítják az AKG-t?
Az Index cikke már kérdőjel nélkül fogalmaz: Az állam visszaveszi az AKG-t

Egy halk megjegyzés: szerintem az iskolapolgárok közül többen olvasták a demagóg címmel ellátott Népszabadság-cikket, vagy az Index írását, mint ahányan az AKG weboldalán (is) próbáltak megutánajárni a dolognak.

Ilyen helyzetben a diákokat egyenesen, közvetítő elemek nélkül kell tájékoztatni, nem arra apellálni, hogy felmegy az iskola weboldalára, nyilvánvalóan nem teszi ezt meg mindenki. Egy személyiségközpontú iskola miért így „tájékoztat”?

(„Minden évben küldök egy hosszú, részletes pénzügyi, szakmai, és egyéb ügyekről szóló beszámolót. Én ebben leírtam nekik, hogy volt egy ilyen államosítási szándék, és én erről azt gondolom, hogy csak tévedés lehet.” – írja Horn ebben az interjúban.  És úgy gondolja, ennek fényében a gyerekeket nem fogja pofán vágni a fenti két cím? Komolyan?)

Nekem ne mondja senki, hogy ne lett volna mód arra, hogy valamelyik vezetőségi tag egy 5-8 soros közleményt ír az iskolapolgároknak. Itt nem az alapítványiság a kulcs, hanem a mindenféle implikáció, melyek nagy része jó esetben kacsa, de egyesek elhiszik. A faliújságokra ki lehetett volna rakni. Még jobb: nyitáson. Úgyis csak olyankor van értelme, amikor közérdekű információkat közölnek. Nyolc rohadt sort felolvasnak nyitáson, nincs ez az egész aggodalom.

Ha a szaktanárokkal kell megtárgyalni az egészet német-, angol-, média-, franciaóra stb. alatt, az finoman fogalmazva sem ideális. Láthatjuk, hogy az én esetemben is ellenkező álláspontokat hallottunk. A gyerekek pedig semmi biztosat nem tudtak, a rengeteg egyéb rész között elsikkadó, egyesek által akár meg sem kapott beszámolórészlet a szülőknél nem elegendő erre. Látjuk.

Ja, és abban sem lennék biztos, hogy minden diák tökéletesen keni-vágja az AKG alapító okiratának értelmezését, vagy a Horn-interjúban használt nyelvezetet. Nem mindenkit érdekel az aktuálpolitika és a bürokrácia.

Kommunikációs problémák, hm? Ó, csak a szokásos.

Az előző cikkben (és valószínűleg többször is) igazgatóként említettem Horn Györgyöt, aki iskolánkban valójában a pedagógiai vezető pozícióját tölti be, a hibáért elnézést kérek.

A blogom majdnem egy éves története során nagyon sok mindenről írtam: fontos és kevésbé fontos témákról is, aktuális iskolai vagy régi oktatásügyi dolgokról is. Igen, voltak olyan események is, amikről nem kellett volna írnom és olyanok is, amikről bánom, hogy még nem írtam. Nem kérdés azonban, hogy írnom kell a hírről, miszerint az állam „einstandolja” az AKG-t.

Mi igaz? Mi nem igaz? Biztos, nem biztos? E sorok írásakor már az Origón is írtak a témáról, valamint a Figyelőneten is van egy villáminterjú igazgatónkkal. Az első cikket az Indexen olvastam, azon a hírportálon, ahol már három-négy hónapja is kész közoktatási törvényről írtak – ez azóta sincs. A nol.hu-n is írtak róla, nem szabad elfelejtkeznünk azonban a Népszabadság politikai kötődéséről.

És igen, bármennyire is ízléstelen, itt van az egész közepén a politika. Nem örülök neki, nem kéne itt lennie, de itt van. Nem tisztem véleményt alkotni kormányunk eddigi munkájáról, a mai magyar politikai áramlatok közül egyikkel sem értek egyet igazán, de amennyire laikusként tehetem, követem oktatáspolitikai húzásaikat (is). Az alapján, amit látok, a tökvakarászás már túl jó jelző: végtelen egyeztetések sora, többszörösen újrafogalmazott, egyszer két hét alatt összerakatott felsőoktatási törvény; mindig másról szóló közoktatási törvény-tervezetek… utóbbi egyébként azért is nagyon rossz nekem személyesen, mert iskolámban jövőre esedékes a tantárgyválasztás. Egész évben a levegőben lógva, semmit sem tudva vártunk – s biztos vagyok benne, hogy a többi, két év múlva érettségiző diák is hasonlóképpen érzett, illetve érez.

Ez az érzés most még inkább iskolánkra fog szállni. Nem tisztem az iskola jogi státusát, alapítványi helyzetét vagy állammal való kapcsolatát elmagyarázni, nálam sokkal jobb munkát végez ebben a tárgykörben a három nagyobb hírportál cikkje.

„Autonómiáját félti Magyarország első alapítványi iskolája, az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG). A keddi Népszabadság szerint a kormány meg akarja szüntetni az iskolát fenntartó alapítványt, és a tulajdonosi jogokat az állami többségi tulajdon biztosításával egy nonprofit gazdasági társaság kezébe kívánja adni [...] [Az igazgató] reméli, a fenntartó jogi státuszának megváltozása nem jelenti azt, hogy az állam így majd korlátozza az iskola autonómiáját. ” ­– fogalmaz az Origo.
Ismétlem, laikus vagyok, de nem tudom, miért „einstandolná” az állam az iskolát, ha nem akar változtatni rajta semmit. E cikk szerint már nem most kezdődött az egész. Kormányunk eddigi rendkívül pragmatikus problémamegoldása miatt egyáltalán nem gondolom, hogy minden menne tovább a régiben. Ráadásul szerintem az AKG „reformja” nem csapna akkora hullámokat, mint a Corvinusé.

Szóval, ha valaki az én véleményemet kérdezi, változások várhatóak. Különben minek a beavatkozás?

Természetesen még nem tudunk túl sokat. Igazából szinte semmit sem. Mi, a személyiségközpontú iskola diákjai hamarabb értesültünk erről az egészről a médiából, mint az iskolánkból – hogy pontosabban fogalmazzak, még semmit nem is hallottunk. Nyilvánvalóan minden, interneten tájékozódó iskolapolgárnak megvan most a maga véleménye az egész helyzetről, melyet kénytelen volt magának kialakítani – én is pontosan így vagyok ezzel.

A közoktatási törvény kapcsán folyamatosan tájékoztatva voltunk, remélem, most is így lesz. Elvégre vannak „minisztériumi kapcsolatok”, legalábbis már említésre kerültek, amikor az érettségiről volt szó.

Unom, hogy a levegőben lógok. Ijesztő érzés. Csak feltételezni tudom a továbbiakat – pedig sokkal szívesebben írnék arról, hogy mi van, mint arról, hogy mi lehet. Sajnos a mi tájékoztatásunkra már nem maradt idő – sokat elárult a jelenet, ahogy 4-5 osztálytársam ült egy gép körül a folyosó közepén és próbáltak rájönni, mi is ez, vagy ahogy valaki a nyitás alatt odanyomta az orrom alá a cikket, hogy „vaze nézd már”. Sokat elárul, hogy először azt hittem, kamu az egész.

Igazgatónk, Horn György már adott interjút a Népszabadságnak és a Figyelőnetnek, ezúton is szeretném megkérni, hogy tájékoztassa az iskolapolgárokat is! Mi is szeretnénk tudni, hogy mi lesz velünk, szeretnénk nem csak a nagyobb hírportálokról tájékozódni! A döntés nyilvánvalóan nem ma került elő először – mégis, én és a körülöttem lévők nem tudnak semmit, tanárok is tanácstalanul beszélgettek a folyosón.  Ránk bizonyára más részletek is vonatkoznak, mint a nagyközönségre.
Kérem a tantestületet, tájékoztassa, tájékoztassák a diákokat és a többi iskolapolgárt is arról, hogy mi lesz velünk és a jövőnkkel! Ez ugyanis a legrosszabb az egészben: nem tudni, mi van.

Az írást továbbítom Horn Györgynek és amennyiben akár itt, akár máshol tájékoztatja az iskolapolgárokat a fejleményekről, ha módomban áll, természetesen leközlöm itt.

A mai angolórán – talán az elmúlt három évben először – egy olyan témáról volt szó, melyhez nem kívántam hozzászólni. Félreértés ne essék, a téma maga szerintem is nagyon érdekes, de a személyes történetek kapcsán vitatkozni vagy érvelni szerintem ez esetben felesleges. Igazából „csak” arról volt szó, hogy értelmetlen-e a történelemtanítás. Erre a kérdésre nem is szándékozom választ adni, elvégre nem is tudnék: helyette egy kicsit általánosabban szeretném körbejárni a témát.

Egyáltalán nem negatívumként mondom, de azok, akik a történelmet (vagy igazából bármelyik tantárgyat) értelmetlen adathalmaznak tartják, valószínűleg mégis bevágtak már önszántukból nem egy, akár hasonló méretű és „értelmetlen” információhegyet, például a WoW több évre visszamenőleges eseménysorozatát, egy könyv-, képregény- vagy tévésorozat történetét és kontinuitását, „mindössze” azért, mert ez jobban érdekelte, mint a történelem. Lássuk be, nincs akkora nagy különbség mondjuk, egy ilyen, részletes (de mégis egy relatíve kis időszakról szóló) játéktörténet és a hidegháború eseménysorozata közt. Vagy, mit tudom én, a Kaliforgia szereplőinek részletes listája, esetleg a Gyűrűk ura-kötetek teljes története -  nem akarom a számítógépre kihegyezni. Lényeg a lényeg, önmagában nézve nem jogos az a kritika, hogy a történelem értelmetlen és száraz adathalmaz lenne, elvégre önszántunkból hobbi(jai)nk kedvéért nem egy ilyet bemagolunk az idők során. Mi hát a különbség?

Nyilvánvalóan az egyéni tapasztalatok formálják az egyes tárgyakhoz és témákhoz való hozzáállást és ismerjük be magunknak, hogy azt a tantárgyat tartjuk értelmetlennek, ami nem megy – ami rendben is van, csak tudjuk, hogy erről van szó: én nem fogok amellett kampányolni, hogy kisebb óraszámban tanuljunk biológiát, hiába gondolom helyesnek, ugyanis pontosan tudom, mi motivál(na) rá.

Mindeközben azt sem szabad elfelejtenünk, amit valaki más említett a beszélgetés során és amivel teljesen egyetértek: az oktatás lényege a racionális gondolkodás megtanítása (kellene, hogy legyen) – erre például a történelem, mint egymásból logikailag következő események több ezer éven átívelő sorozata, több, mint alkalmas. Nem véletlen tért el a normától történelemtanárunk, amikor a dolgozatban nem a dátumokat kérdezte: mindössze helyes sorrendbe kellett raknunk a 8-9 eseményt (pl. az oroszországi forradalmak kapcsán), mert nem az a fontos, hogy ezerkétszázharmincnégyötödikhóhatodika, hanem a „miből, mi, miért”.

Ráadásul megint oda jutunk vissza, hogy mennyire formálja az érdeklődést egy tanár munkássága. Már a GYIK-ben is megírtam régen, miért helyezek különleges hangsúlyt a tanárra: „…megkérnélek, hogy emlékezz vissza öt/tíz/akármennyi évvel ezelőtti tanulmányaidra, egy akármilyen órára. Van rá egy fogadásom, hogy arra emlékszel, hogy tanított a tanár, milyen órákat tartott, milyen volt vele a kapcsolatod – nem feltétlen a tankönyvre, a dolgozatokra. A tanár elsődleges, a létező legfontosabb eleme a tanításnak, talán veled is megtörtént, hogy az egyik tanárnál utáltál egy tantárgyat, egy másiknál meg szeretted – és ez talán az eredményeiden is meglátszott.”
Meggyőződésem, hogy 1000-ből 999 esetben nem egy, a történelemmel (vagy akármelyik tárggyal) szembeni, már az anyatejjel szopott, zsigeri ellenérzéssel állunk szemben, hanem egy régebbi pocsék tanár pocsék óráinak utóhatásával, melyet már csak a pszichológiában „kidöntött láb”-ként ismert motívum miatt is racionalizálni kezd az illető.
Innentől kezdve viszont ez nem is feltétlenül egy átfogó oktatáspolitikai, illetőleg tananyagi kérdés, hanem egész egyszerűen (haha) a tanárok minősége, annak ellenőrzése illetve jó esetben majdani növelése az, amire érdemes lenne a hangsúlyt helyezni.

Abba most helyhiány miatt nem megyek bele, hogy amennyiben tényleg „csak” a racionális gondolkodásra nevelés a cél – vagy lenne az ideális cél –, akkor számít-e, hogy mit tanítunk a gyereknek egyáltalán. Ez is egy rendkívül érdekes téma, vissza fogok majd térni rá.

Kevés gyerek, kicsit rövidebb hét. Visszatér a Heti apró.

A május 2-6. hét projekttel és érettségivel telt el, ezekről külön posztok vannak, illetve a projekt esetén csak lesznek. Az április 25-29. hét fele szünet fele fesztivál, fele tavaszi szünet volt. Az előtte lévő héten csak két napot voltam és rég volt már.

Most, hogy a hiányzó írások kérdését tisztáztuk, gyorsan és röviden a hétről: spanyolosok-franciások két-három gyerek kivételével elutaztak, így az órarendet kicsit megkavarták nekünk: médiák, tesik együtt, angol külön, volt olyan csoport, ahol csak egy gyerek volt. Mókás. Voltak útban lévő lyukas órák és emiatt „feleslegesen” hosszú napok is, de azt hiszem, egész jól lement ez, ha azt nézzük, hány tanárt és csoportot (más évfolyamokon is, ne feledjük, nem csak itt tanítanak a tanárok) le-, és átszervezni.

Németen elkezdtük az új könyvet. Tudni kell, hogy a csoportból mindenki érettségizett, így nem lenne muszáj bejárni az órákra. Mindenki itt van, de naiv lennék, ha azt mondanám, hogy nem látszik a munkameneten ez a tény: akadozik, zajosabb, lassabb az egész. Tökéletesen meg is tudom érteni. Hmm. Talán kitisztult volna a csoport, ha nem hallgatjuk meg a „meg lesz a véleményem azokról, akik most már nem járnak bele”-mondatot és csak azok lennének most már itt, akik tényleg akarnak is (relatíve) keményen tanulni ebben az utolsó 15-20 tanítási napban.

Médián A férjem védelmében ment.

Irodalmi önképző. Legyen jövőre is? Legyen valamiféle nemszakkörös kerekasztal-dolog? Utóbbi mindenképp, igazából előbbi is, csak álljon már módunkban a foglalkozások kétharmadán ott nem lévő, semmit sem író gyerekek eltávolítása.

Nem, nem a blogomra gondolok éppen, bár az mindenképpen informatívabb: én is részt vettem az éves nagy szemfényvesztésben, akarom mondani tanárértékelésben. Véleményem és pontjaim alább, szöveggel kiegészítve, hogy valami értelme is legyen.

A tanárértékelés elvileg a Tavaszi Fesztivál első napjának reggelén kerül megírásra. Namármost, én az egész héten hiányoztam, így többek közt erről is lemaradtam (a többi érdekességre még visszatérünk). Mégis, úgy látszik, a rendszer mindennek ellenére kíváncsi a(z inszignifikáns) véleményemre, így kb. másfél hétre rá megkértek, hogy írjam meg én is a számszaki értékelést.

Sok értelme nincs ebben a formában (a linkelt posztban elolvashatjátok, miért), így kicsit úgy is éreztem magam, mintha csak a Fidesz híres kérdőíveinek egyikét kaptam volna meg, de most gyorsan vegyük is át, kire mit írtam – és miért.

Most jó lenne a tanárokhoz linkelni a hosszú, írásos értékelésem is a blogról, de elsősorban az elhalasztott újraírások miatt most nincs róluk.

Egyik némettanáromról annak idején azt írtam, hogy az AKG-hoz képest kissé poroszos az óratartási stílusa, de én értékelem, ha a tanár nem hagyja, hogy ráüljenek a fejére. Mindez persze nem jelenti azt, hogy megfelelő fegyelem mellett ne lehetne laza az óra – az órák légköre így hétből hét pontos nálam. Az iskolában tanító tanárok legnagyobb része nagyon ért a tárgyához, ez persze önmagában nem feltételezi a pedagógiai képesség meglétét, itt azonban nincs ezzel probléma, tanár rátermettsége: max pont. Ugyanígy a tanár-diák kapcsolat szintén 7/7. Lehet kérdezni, odamenni, tanácsot kérni, hatezerhatszázhatvanhat hülye apróságot megkérdezni, a szükséges türelem és figyelem mindig adott. Hálás köszönet! Az értékelés-visszajelzés kérdésköre már nem tökéletes. Erre jó példa az érettségi is, a tankönyv által kijelölt haladási utat és a másfélhavonta kapott értékelőket leszámítva az ember leszámítva (vagy ezeken kívül ugyebár) az ember kicsit elveszve érezheti magát. Vagy lehet, hogy engem veszélyes dicsérni, mert elszállok magamtól? Az érettségire jelentkezést mindenesetre teljesen egyedül kellett eldöntenem. Hat a hétből. Az utolsó értékelési szempont az összkép… és minden tök jó. Persze, mint mindenhol, itt is vannak zavaró apróságok, de a jó dolgokból sokkal több van és elhomályosítják az előbbieket. Kalapot le szakmai, pedagógiai és emberi kvalitásaid előtt. 7/7.

Másik némettanárommal normál körülmények közt szintén nagyon jó hangulatúak az órák, de amikor a gyerekek kifolynak a kezei közül és jön a hangzavar, az átkozottul rossz. Maradandó negatív nyomokat, néha fejfájást hagy maga után a hangzavar és hülyeségáradat – ezért csak 5 pont a hétből az órák légkörére. Mint már írtam, a szakértelem, nyelvtudás, hozzáértés adott, bár bajban van, ha a célközönség nem érdeklődik; ezért azonban nem akartam levenni egy pontot. Rátermettség: 7/7. Emberileg is tanárilag is 7/7 a tanár-diák kapcsolat, az értékelés speciel mondjuk ettől még nem perfekt, ő maga nyilatkozott úgy, hogy az értékelőírás nem az erőssége, ráadásul az órastruktúrák miatt az ő óráin inkább csak kiegészítjük a „tankönyves-feladatlapos” órák anyagait, így még nehezebb valamiféle értékelést adni, elsősorban a hozzáállás tűnik ki ezeken az órákon. Az értékelés így 6/7. Végül: „Milyennek találod tanárod tanári-emberi „működését”” – fogalmaz (nem szó szerint így) a tanárértékelési lap. Nem kérdés a maximális pont az összképre.

Nagyon bánom, hogy nem írtam posztot az angolórákról, mert most nem jön át a zsenialitás: az évfolyam „krémje” aktuális közéleti/egyéb témáktól kezdve a legelvontabb dolgokon át a totális ökörségekig egyszerűen csak beszélget, használja a nyelvet az órán és tízből kilencszer szétröhögi magát. Hogy normál órákat is ilyen jól tudna-e tartani, nem tudom, de ezek zseniálisak. Milyen órai légkör 7/7, ha nem ez? A rátermettség szintén. A fentieken kívül mit kellene még mondanom? Tényleg.
Furcsa, hogy miért pont neki nem adok hetest a tanár-diák kapcsolatra, pláne az órák felépítését nézve… nem is tudom nagyon megmagyarázni. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy onnantól kezdve, hogy a közvetlenség óratartási eszköz, más vagy csak másképp méri az ember az egészet… nem is tudom. A tanár-diák kapcsolat akkor is 6/7. A félévente adott írásos értékelői hosszúak, részletesek, jól megírtak, tartalmasak és élvezetes őket olvasni. Az értékelés értékelése 7/7. S semmi okom, hogy kevesebbet adjak, az összkép is 7/7.

Médiaórák… mint annak idején már megírtam, nem értem, miért kell egyértelműségeken vitatkozni: azokat közölni kell. Hagy egy keserű szájízt maga után a letromfolt gyerek látványa. Az ilyen jellegű konfliktusokat az erő pozíciójából oldja meg, amivel csak az a baj, hogy nincs is konfliktushelyzet. Nincs sok ilyen, de nagyon megmarad. Annyira nem gáz, hogy nagyon lehúzza a pontszámot, de az órák légkörére csak hatot adok a hétből. Ahhoz viszont nem férhet kétség, hogyérteni nagyon ért a témához, a rátermettség sima 7/7. A tanár-diák kapcsolattal az a baj, hogy egész egyszerűen nincs hol kapcsolatba kerülni a heti két órás tárgy esetén. Óra előtt-után tíz percben esetleg. Öt pont a hétből, de elsősorban a körülmények miatt. Ugyanígy 5/7 az értékelés, arra sincs hely vagy tér igazán: pársoros értékelő félévkor és év végén, persze nincs is nagyon sok minden, amibe az ember kapaszkodhatna a dolgozatokon kívül. Jövőre, ha valaki választott tárgyként médiával foglalkozik, biztos nagyobb a figyelem és ez a szám is magasabb lesz. Megint a körülmények dominálnak. Az összkép 6/7. Nem rossz, tényleg, de nem épphogy lecsúszik az előbbi három szintjéről. Mindenkinek nem  azért már nemadok hetest összképre.

Hogy milyen az órák hangulata? Ez egy nagyon semmitmondó kérdés egy tornaóra esetén: a szokásos enyhén kompetitív légkör. Átlagos, de azért nem szar, kicsit jobb híján van ez az érték. 5/7 a tesiórák légköre.
Az első tesitanárom volt az egyetlen, aki meg is tudta csinálni a gyakorlatokat, amit elvárt tőlünk, be is mutatta őket. Egy tuskó volt, de azóta mindettől függetlenül nem ugyanaz a kategória az a tanár, aki csak beszél a feladatról. Már csak ezért is 5/7 a rátermettségre. A tanár-diák kapcsolat 4/7 - elvégre tornatanárról beszélünk. Értékelésügyben nem sok jót tudok mondani, a lényeget nagymértékű szarkazmus leplezi a mindennapi kommunikációban, az értékelők meg kissé semmitmondóak néha (persze, mi a francot is lehetne egyébként szövegben írni tornáról?). Visszajelzés: 4/7. Egyszerűen mi más lehetne az összkép, mint 5/7? Nem katasztrofális, de semmi különleges.

Irodalmi önképző? Na, erről se beszéltem még. Ezt is az irodalomtanárunk tartja. Igen, ő az, akiről azóta se írtam újra a posztot. Jó vagyok. Na mindegy, lássunk neki.
A foglalkozásokon néha nagy a káosz, gyakran a társaság fele nincs ott. Megint az a kategória, hogy „amikor működik, nagyon jól működik”, csak itt nem működik kellően sokszor, gyakori a fegyelmezési probléma. Illetve a tény, hogy kísérlet sincs rá, aki nem akar figyelni, nem figyel. Ezért lenne jó, ha ki lehetne dobni a rest gyerekeket a szakkörről. Ne feledjük, arról a tanárról beszélünk, aki egy zajos óra közepén annyit mondott: „és most megvárjuk a csendet”, és szavához hű is maradt: az egész hátralévő órán semmi sem történt. 5/7 az órák légkörére. Én konzekvensen a hozzáértést pontozom a rátermettségnél (nem véletlen mondom, hogy mindenki mást ért a szempontok alatt, a pontozó és a pontozott is, már csak ezért is értéktelen), de az információ átadásával néha akkorák a problémák, hogy ez „átnyúlt” ebbe a pontszámba. Rátermettség: 6/7.
Nekem fontos a közvetlenség (allűrökben is), ezért nem 7/7, de tényleg, bármiről lehet beszélni, kérdezni, órán kívüli dolgokról is, irodalmi érdeklődésem miatt mi amúgy is sokat diskurálunk. Valami kötöttség, formaiság mégis marad, ami irritál. Megértem, hogy van, de irritál. Hat pontot adok a hétből a tanár-diák kapcsolatra. Értékelés, visszajelzés: 5/7 – és ebben most nagyon benne van a fegyelmezési probléma.
Annyi kis apróságot soroltam fel feljebb, hogy egész egyszerűen nem tudtam hetest adni az összképre: 6/7.

És igen, a patrónusunkról is írtunk egy ilyet, hasonló kérdésekkel. Ebben az zavart, hogy lévén száraz számszaki értékelés 0 szöveggel, nem tudok „bíztató hetest” adni, vagy hasonlót, nem jönne át – így nem tudtam figyelembe venni, hogy új patrónusom négy év után csöppent be egy amúgy is nagyon vegyes csibeközösségbe. Ha ezeket figyelembe tudtam volna venni, más pontokat adtam volna.

A csibefoglalkozások légköre: 5/7 és ebben igazából ok nélkül belejátszik az elmúlt négy év is. Racionálisabban nézve inkább azzal kellene érvelnem, hogy az ember gyakran várja a csibe végét, nyúlik az a 90 perc, nyilvánvalóan nem véletlen lesz belőle nem egyszer 60.

A patrónus rátermettsége: 5/7 – Ez hatos lenne, ha érzékeltetném, miért ennyit adok. Számomra a patrónus úgyis csak protokolláris, „ofő”-jellegű figurává silányult az elmúlt években, ezt a pozíciót új patrónusom még jobban is viszi, mint az előző.

A patrónus-diák kapcsolat: 5/7 – Ebben aztán még inkább benne van az időtényező, s meg nem tudnám mondani, mennyit adnék egyébként. Majd jövőre visszatérünk rá.

A patrónus elfogadottsága: 5/7 – A magyarázó szövegben többek közt az is szerepel, hogy mennyire fontos neked akár a saját dolgaid kapcsán a patrónusod álláspontja. Ennek láttán simán hármast adtam volna erre (rohadtul autonóm személyiséggé formált az iskola (is)), ez nem rá nézve kritika, szerintem ez a legtöbb tanárra hasonló lenne, de valahol ez a csibeközösség általi elfogadottságot is takarja, ezért adtam ötöst.

Összkép (patrónusról): 6/7 – Bármennyire ellene voltam a koncepciónak, ez akkor is egy „bíztató hatos”. Hajrá.

A kész lista beadásakor a „köszönöm” után csak annyit mondtam: „Bármikor…”