Alternativity

Szerintem nem igényel különösebb kommentárt a javaslat alapvető idiotizmusa: bármennyire nem igénylem mindazt, amiben a kortársaim részt vesznek, bolond lennék nem beismerni, hogy komoly (egyaránt pozitív és negatív) személyiségformáló erővel bírnak a gyakran masszív alkoholos-egyéb befolyásoltságba torkolló baráti összejövetelek. Közös emlékeket alkotnak, végigviszik az embert a határkeresés és önsorsrontás világán, a legtöbb esetben szerencsére azért csak annyira, hogy idővel visszaránthassa magát a hétköznapi élet sajátosságaiba. Én másképp élek és gondolkodom minderről, de hülye lennék azt mondani, hogy ne lenne fontos része az életnek a kamaszkor megannyi fricskája.

A jelek szerint a javaslatot beterjesztő fideszes képviselő viszont hülye. Számomra abszolút érthetetlen, hogyan javasolhat valaki ilyet – nem volt gyerekkora? Talán 25 évesen született? Felnőttségéig be volt zárva a családi házba? Nem ismeri a tiltott gyümölcs, a barátokkal való közös marhaságok fogalmát? Tizenhét évesen nyolckor otthon? Program csak hétig, hogy haza tudj érni? Nyolc óra, tizennyolc éves korig? Mik ezek az elképesztő számok? Ha már itt tartunk: ki tartatná ezt be? Van rá infrastruktúra? Pont erre? Hol?

UPDATE: Az eredeti MTI-hírben a beterjesztő így fogalmaz: "...állandó probléma, hogy közterületen akár éjszakába nyúlóan kint vannak [...] óriási veszélynek vannak kitéve különösen (kiemelés tőlem - TooNormal) a 14 év alatti gyermekek" (lásd itt)Ettől azonban a családjogi törvény még a Ptk. alapján definiálja a kiskorú fogalmát, ami bizony 18 éves korig tart. Kiemeltem, hogy Kőszegi a "különösen" szót használja, amiből nekem elég egyértelműen az jön le, hogy nem csak a 14 év alattiakra gondol. Persze ha csak rájuk gondolna, akkor is elfogadhatatlan lenne ez a "nevelési kézivezérlés".

Egyáltalán kinek lenne jó ez? Hivatalosan a bűncselekményektől való védelem. Mellékesen persze ellehetetleníti a tizenévesek szociális létének eddig megszokott formáját is. Ez viszont természetesen nem működik, nem működhet felülről irányított formában, egész egyszerűen a szülő dolga. Nem lehet a gyerekeket államilag megvédeni vélt vagy valós veszélyektől, pláne nem a szülők döntési lehetőségének ilyen szintű csorbításával. Ez zavar az egészben a legjobban: nem egy jele van annak , hogy a kormány kézivezérléssel szeretné felnevelni a következő generációt.

Menjek én egyáltalán egyetemre?

Jön a Fidesz az AKG-ba?

Még mindig a Fideszről

Ha egy politikus szerint törvénybe kell foglalni, hogy a gyereknek szót kell fogadnia, és azt, hogy nyolckor otthon kell lennie, béna kacsának tartja a szülőket és kezelhetetlen szörnyetegeknek a gyerekeket. Az ilyen jellegű irányelveket nem törvénybe foglalni kell, erkölcsi kódexben a helyük, amit nem a politika, hanem az idő és a társadalom formál. Elfogadhatatlan, hogy a politika határozza meg, hogyan nevelheti a szülő a gyermekét. Ennyi erővel mindenkit be lehetne adni az árvaházba: nincs joga a szülőnek eldönteni, leküldi-e kilenckor a nonstopba a gyerekét egy kiló kenyérért? Netáb úgy elengedni a diszkóba, hogy nem kíséri el (tudom, Kafka is megirigyelné ezt a szürreális gondolatot).

Szerintem az is több holmi szómágiánál, hogy Hoffmann Rózsa nem közoktatási, hanem köznevelési törvényt igyekszik elfogadtatni. Engem megijeszt, hogy kereszténykonzervatív erkölcsről beszél, s a körülöttem lévő emberekbe az állam által képviselni kívánt értékrendet kívánják beleplántálni. Az erkölcsnek és a normáknak ugyanis társadalmi konszenzuson kell alapulniuk (nem azért börtönözzük be a gyilkosokat, mert Pintér Sándor elítéli a gyilkosságot, mint problémamegoldási eszközt, hanem mert a társadalom elfogadhatatlannak tartja tagjai életének erőszakos kioltását, és megvédi önmagát az erőszaktevőktől), nem pedig egy politikai „elit” véleményén és világnézetén. Már csak azért sem, mert nem fogja elérni kívánt hatását.

„Az iskola – mint a társadalmi valóság mikrokozmosza – közvetíti a tanulók felé azokat a kívánatosnak ítélt viselkedésformákat, amelyek a közmegegyezés szerint (kiemelés tőlem – TooNormal) szükségesek a társadalomban való eligazodáshoz: a fegyelem, az önmegtartóztatás, az önuralom, a felsőbbségnek való engedelmesség képességeit.” („A rejtett tanterv és a köznevelési törvény”, gondola.hu)

Az iskolai tantervek egységesítését eleinte támogattam, mert úgy éreztem, amíg nincs minden gyereknek választási lehetősége, milyen iskolába menjen, rossz az, ha a mondjuk Szécsény melletti 5 falucska összes gyerekének muszáj személyiségközpontú iskolába járnia, mert nincs más a környéken. Az viszont, amit most a kormány csinálni próbál, sokkal inkább az indoktrináció jele.

Lehet, hogy a Fidesz-KDNP képviselői szerint a gyereknek 8 után otthon a helye, és a kereszténykonzervatív gondolkodás a helyes, és a diplomást tárcája, nem pedig erényei alapján ítéli meg, de nem véletlen vannak szülők, szüleink – a nevelés az ő dolguk. Ők ismerik a környezetünket, minket. Urambocsá, gondolhatnak másképp a világra, mint az aktuális vezetőink – ennek normális körülmények között teljesen normálisnak kellene lennie.

Megijeszt, hogy azt hiszik politikusaink, hogy mindent jobban tudnak, mint mi: hogy jobban tudják, hogyan kell nevelni a gyerekeket, mint a szüleink. Társadalmilag elfogadott normák betartatása: kérjük és köszönjük. Saját normák rákényszerítésre a társadalomra: inkább verekedjetek a kukásokkal…

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

Zárkóztasson fel itt halmozottan hátrányos fiatalokat!
(Megvan, hogy ez Hódmezővásárhely?)

Nincs az a pénzösszeg, amit ne lehetne elkölteni, s ha az oktatásról van szó, ez talán még inkább így van, mint más esetekben: hisz el tudná bárki képzelni, hogy ne vetetne még gyereke iskolájába még négy SMART Board-ot, még hatféle menüt a menzára, még több, még jobb tanárt, párnázott székeket, a másodfokú egyenlet megoldóképletét dalba foglaló énektanárokat, memoritereket motyogó bohócokat a folyosóra…

Hopp, ébredjünk fel. Magyarországon vagyunk, ahol semmire sincs elég pénz, amire meg lenne, az meg furcsa módon ellopódik. Az is csoda, hogy a mai fiatalok (egy része) el tud számolni tízig. Na jó, hatig. Háromban azért kiegyezhetünk?

Ez persze elsősorban nem az ifjúság hibája, hanem a csodálatos magyar közoktatásé. Persze ezzel nem mondtam sokat. A legnagyobb baj az, hogy 1) minden alacsony színvonalú 2) mindenki kevesli a neki jutó támogatásokat 3) semmire sincs elég pénz – s ezt még egy Bokrosba oltott Bajnaival keresztezett Christine Lagarde-Roosevelt szerelemgyerek sem tudná megoldani.

Az a szomorú helyzet, hogy erre sem telik, arra sem telik, amarra sem telik. Nagyon sok fontos, alapvető dologra nem telik. Természetesen mindez az elmúlt másfél-nyolc-húsz-hatvan év szinte megszakítás nélkül pocsék gazdaság- és oktatáspolitikája az oka - s ha a bürokratikus vízfejek alkotta hétfejű sárkányt a legkisebb Matolcsy vagy Orbán levágná, más lenne a helyzet, de most tekintsünk el ettől: vessünk egy pillantást arra, mit kezdhetünk, mit kezdhetnénk a rendelkezésre álló zsozsóval az oktatási szférában.

Baromi egyszerűen megmondva: arra sincsen elég pénz, hogy minden gyereknek alapszintű oktatást nyújtsunk. Valakit be kell áldozni. Összességében persze nem szükségszerű, de jelen állás szerint elkerülhetetlen veszteségek ezek. A tanárok keveset kapnak (túlképzés mellett), az iskolák eszközök híján vannak, a tanév eleji pesti tankönyvbotrányról például ne is beszéljünk, a felzárkóztatás egy katasztrófa… vagy úgy is lehet fogalmazni, hogy „ami a magyar közoktatásban nem kötelező, az nincs finanszírozva, vagyis nincs”.

Na, el is érkeztünk a lényeghez:  a TASZ blogján azt állítja, hogy „Lázár János eltörölné a súlyosan-halmozottan fogyatékos gyerekek osztályaiban a minimális óraszámokra vonatkozó előírást”.

Hát ez szörnyű, katasztrofális, fúj… igaz? Bizonyára sokakat fel fogok háborítani, de szerintem nem az. A halmozottan(! – ettől ne tekintsünk el) fogyatékos gyerekek nevelése luxus, persze olyan luxus, amit a legtöbb nyugati jóléti társadalom meg tud engedni magának. A társadalmilag, kulturálisan és gazdaságilag is a két világ határán őgyelgő Magyarországnak erre egyszerűen nem telik.

Amíg az egészséges fiatalok normális felnevelésére sincs mód (mert lássuk be, olvasóim nagy részének és nekem sincs fogalmam arról, mi történik „a végeken”) országszerte, nem fér bele a halmozottan fogyatékos gyerekek megsegítése. Szomorú, szörnyű, de tény.

Még ha kötelezővé is tennénk, ergo pénzt adnánk rá, a nevelésükhöz elengedhetetlen környezet, felszerelés, pedagógusi előkészültség nem fog rendelkezésre állni. A jelenlegi helyzetben a halmozottan fogyatékos gyerekek tisztességes felnevelésére nincs mód.

Különben is, első körben talán az egészséges gyerekek nevelését kellene biztosítani – nálunk még erről sincs szó. Nem egy önkormányzat képtelen finanszírozni a környéki iskola fenntartását. Az sem tesz majd jót, hogy rengeteg iskola fog egyházi kézbe kerülni, de ez egy másik történet.

Nem szeretem az olyan általánosításokat, mint hogy "mindenkinek joga és kötelessége". Értem, hogy mai társadalmi berendezkedésünkben megkerülhetetlenek, de egy ilyen kicsavart környezetben lehetetlenné teszik a kármentés bármilyen formáját is.

Idealista vagyok, amikor arról beszélek, hogy a „lanyhák” azok, akikre az erőforrásainkat pazaroljuk a tehetségesekkel szemben. A szomorú valóság az, amit fentebb leírtam: Lázár János javaslata embertelen, de szükségszerű. A TASZ, jómagam, és az értelmiség álmodozása egy kulturáltabb, fejlettebb országba való – hazánkban még az alapok sincsenek a helyükön, nemhogy a tető tartóoszlopai.

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

Az fn.hu-n megjelent, rendkívül szofisztikált és ügyes paródia illetve kabarétréfa után szeretném megkérni, hogy végre gondolkozzon is egy kicsit!

„Az oktatási államtitkár szerint a hallgatói szerződés elleni tiltakozás az igazságosság elleni tiltakozás. […] ma az állam legnagyobb ellensége az adósság, és amíg ezt Magyarország le nem küzdi, addig nagyon meg kell gondolni, mire adunk ki minden egyes fillért.”

Én megértem, amikor azt monda, hogy az államadósság ellen küzdeni kell, és hogy ez most a legfontosabb törekvés. A kormány ez úton tett lépéseinek megítélését most hagyjuk ki a diskurzusból, de azt azért megjegyezném, hogy az utolsó dolog, amin fogni kell, az az oktatás, mert az a jövő. Szűklátókörű, négyévenként rettegő politikai berendezkedésünkben persze paradox módon senkinek sem éri meg ezzel foglalkozni.

Ha már tényleg csökkenteni kell az oktatási költségeket, javasolnám az olyan kis finomságokat, mint az alig látogatott szakok bezárása vagy horribile dictu egy minimális összegű, tandíj néven futott tandíj bevezetését. Tudom, az fúj. Talán mégis érdemes lenne rajta elgondolkodni, ha ennyire össze kell húzni a nadrágszíjat, nemde?

Sőt, ha pénz kell, a bürokrácia szó jut először eszembe, nem az egyetemista…

Azt is megjegyezném, hogy a külföldre kivándorló diplomás nem azért megy ki, mert ördögi disznó, hanem azért, mert az itthoni munkakörülmények (melynek csak egy eleme a fizetés) elfogadhatatlanok számára. Egy ilyen döntés meghozatala nem egyszerű és igen komoly ok és belső hajtóerő kell hozzá, hogy ezt valaki meglépje. A munkakörülmények viszont nem fognak javulni, ha a diplomások röghöz kötésével az állam kvázi fejbelövi a versenyt.

„[Az, hogy] egy orvos a diploma megszerzése után külföldön kamatoztassa tudását jó fizetésért és annak a közösségnek soha ne adjon vissza semmit, amelyik a képzését vállalta, finanszírozta […] nem felel meg az igazságosság elvének.”

Nem igazságos, hogy az államilag finanszírozott képzésű alak kimegy külföldre? Jó reggelt, az állam feladata az újraelosztás, a rászorulóknak ad pénzt, nem azoknak, akik eleget tettek a közösségért! A rokkantnyugdíjason se vasalják be a neki kiutalt pénzeket, ha kiköltözik Amerikába, és ez így van jól. A költségtérítéses képzés lényege az, hogy a diák képességei megvannak az egyetemi tanulmányokhoz, de támogatásra szorul, mert magától nem tudná fizetni a költségeket. Az állam dolga a méltányosság, nem pedig az igazságosság megítélése.

„A szerződés egy lehetőség, akinek a családja megengedheti magának azt, hogy finanszírozza tanulmányokat, annak nem kell ilyen szerződést kötnie.”

Ezt a szintű demagógiát Szíjjártó is megirigyelné, szerintem nem kíván kommentárt. Mintha DJ Hoffmann remixét hallgatnám MC Selmeczi „Megvédtük a nyugdíjakat” című slágeréről. Lehetőség? A szó, amit keres, az a zsarolás. Nincs pénzed? Akkor vagy itthon maradsz, vagy nem mehetsz egyetemre.

(Megjegyzem, ha két évről lenne szó, vagy valami ilyesmiről, talán nem is morognék ennyire. Na de hét-tizenöt? Kis túlzással akár negyven éves korodig itthon kell élned? Nonszensz.)

(Különben is, hogy hajtanák be a szerződésszegőktől a pénzt?)

„Ellenőrzés is lesz, és meg kell büntetni azt az iskolát, amelyik például megakadályozza ravasz módon annak a jognak az érvényesülését, hogy hittant tanulhassanak állami iskolákban is a gyerekek.”

Ó, ezt az átkozott ravaszságot! Hogy tanulhassanak! A jog! Arra van joga a gyereknek, hogy hittant tanulhasson (= kelljen tanulnia), de arra nincs, hogy oda menjen diplomája birtokában, ahová akar? Ne beszéljünk itt jogokról, kérem!

Ó, és vajon miért pont a hittannal példálózott? Hogy lehet ennek a jognak az érvényesülését megakadályozni? Úgy, hogy nem tanítják?

Mi az egyáltalán, hogy hittan? Bibliatan? Kereszténységtan? A hívő  buddhista milyen órára jár majd? Az ateista szülők gyermekével mi lesz? Erőltetjük a saját világnézetünket? Ha már a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (haha, KÉSZ vagyok…) tartjuk előadásunkat…

„…helyére kell tenni a nevelést, ami alatt a személyiség teljes egészének formálását jelölte meg, amelynek része az erkölcsi, a vallásos, a hazafias, a családi életre vagy a munkára nevelés.”

Nem lehetne ezt a családra, a környezetre bízni? Őszintén? Engem aggaszt, hogy központosítottan, doktrínákkal teleszórva, a vallásoktatást, illetve a vallást magát állandóan emlegetve, a személyiségformálásban ilyen, számomra túlzó szerepet szán az iskoláknak, a jelenlegi tervek alapján saját magának és világnézetének, kedves Rózsa. Tudom, onnan fentről nehéz elfogadni, hogy más másképp gondolkodik, mint maga. Próbálja már meg azért hagyni ezt!

Az, hogy a tehetségesek kimaradnak az egyetemről (mert egyre kevesebben fognak perspektívát látni hazánkban… ajánlanám ezt a remek blogot), csak, hogy elmehessenek már fiatal felnőttként, semmilyen problémát nem fog megoldani, csak egyre többel fog minket szembesíteni. Tudja, kik fognak maradni? A birkatermészetűek.

Magának, maguknak talán jó is ez így…

   (az fn.hu cikke itt olvasható)

Komolyan. Ne. Nem ér semmit és csak felmegy tőle a vérnyomásom.

Aki ismer, tudja, hogy nagy ellenzője vagyok a füstölésnek és megvan a magam véleménye arról, miért olyan elterjedt – én ugyanis az első cigarettára tenném a hangsúlyt. Mégis, tényleg, ne tiltsuk a dohányzást. Miért? Mert betartathatatlan és csak a tekintélyünket erodáljuk a hülyeségekkel.

Amióta a kapu zárva van (lásd ezt az írást), természetesen nem szűnt meg a dohányzás, helyette a vécékbe, esetleg tornatermi öltözőkbe, meg mit tudom én, hová irányult át (itt megemlékeztem már a dologról), ami már önmagában is elég idegesítő, mivel a klotyóra vizelni járok, nem tüdőrákot kapni.

Soroljam a további evidenciákat? Cigizni továbbra is cigiznek. Hát képzeld.

Sokakkal ellentétben én nem érzem úgy, hogy a dohányos emberek szájából elhangzó kritika vagy tiltás hipokrita és értelmetlen lenne, elvégre a dohányzás nem rossz szokás, hanem addikció – és ha valaki csinálja, na, az aztán tudja, mivel jár.

Persze a dolognak van értelmetlen és nevetséges verziója, mint például egy tábla (nagyjából egy hete lőhettem a képet) a vécében.

Melyiket írta vicces kedvű tanár és melyiket vicces kedvű diák?

Csak remélni tudom, hogy a „jaj annak akit rajtakapunk”-ot vicces kedvű diákok írták hozzá, mert ha nem, elmehet az egész bagázs a francba.

Hát bazdmeg. Ez a nevetséges, mű, nyilvánvalóan értelmetlen, szánalmas kiírás…

Nagyjából ötezer éve megírtam már, hogy ha tényleg meg akarnák akadályozni a dohányzást az iskolán belül, akkor füstjelzőket szereltek volna a vécékbe és az öltözőkbe – most mondjátok azt, hogy az aggódó szülők nem adták volna a rávalót. Amúgy is egyszeri költség.

A dohányzás csak addig van útban, amíg látszik az iskola előtt, egyébként a mindenféle álszent kampányok és természettudományos szövegelés ellenére igazából senkit nem is érdekel, hogy cigizik-e a diák vagy sem. Ez oké is lenne, de ezekre az álszent lószarokra, a jajnemárokra, az ejnyebejnyékre, a vécélecsekkolásokra semmi, de semmi szükség nincs. Nevetséges és olyan esetekben sem fogjuk komolyan venni a tanári állásfoglalást, amikor komolyan is gondolják. De hát mikor is gondolják komolyan?

Persze a legrosszabb az egészben az, hogy… képzeljétek el, milyen átkozottul idegesítő, hogy vécére nem tudod, pöfékelőkkel vagy vizelőkkel van-e tele, hogy ül-e éppen valaki a tetőn(!!), hogy rohadt füstszag lesz, hogy tudsz-e normálisan levegőt venni majd odabent vagy sem, és tudjátok, megint az a fura oldalpillantás, hogy már megint ezek, hogy tornaóra után áll a füst az öltözőben…

És erre kiírnak egy ilyet. Álszent, hipokrita, nevetséges…

Nem érdekelne, ha passzívan csinálják. De ezekkel a nyámnyila dolgokkal csak a saját inkompetenciájukat és álszentségüket lobogtatják, teljesen feleslegesen.

Nem kell tiltani a dohányzást. Nem lehet egy függőséget okozó dolgot csak úgy tiltani. Megelőzni kell. Erről itt írok.

Ahogy ismét és ismét felmerül a könnyűdrogok dekriminalizálásának ötlete és újra meg újra rácsodálkozunk napjaink tinédzsereinek életmódjára, hogy aztán új, de mégis régi tiltásokon és engedményeken gondolkodjon civil és értelmiségi, törvényhozó és újságíró egyaránt, pont a lényegről feledkeznek el mindahányan.

Ez bizony szívás

Sokakban merül fel a gondolat: valamit kezdeni kellene a fiatalok elvadult életmódjával, az általuk intenzíven fogyasztott tudatmódosító-, függőséget okozó szerekkel. Az ötletek skálája a könnyűdrogok dekriminalizálásától akár a cigaretta betiltásáig terjed, vagy ha finomabban áll hozzá az illető, akkor „mindössze” a jövedéki adó és járulékos költségek sokszorosára való emelését favorizálja csupán. Természetesen szintén jól ismert a cigarettásdobozokra elhelyezett feliratokat vagy gyomorforgató képeket támogató embercsoport is.

Az első elképzelés azt feltételezi, hogy amennyiben törvényi keretek közé emelik és kontrollálják a könnyűdrogok használatát, az biztonságosabbá teszi és kezelhető szinten tartja a folyamatot, valamint a drogfogyasztó ezáltal inkább pácienssé, mint bűnözővé válik a rendszer szemében – ha már a tiltás úgysem tudja megelőzni a fogyasztást. Az ellenérvek elsősorban a drogok egészségromboló és függőséget kiváltó hatásairól szólnak, valamint arról, hogy a szervezett alvilág egész egyszerűen csak „átemelheti” rendszerét legális keretek közé, ami nyilvánvalóan nem cél. Ennél természetesen már csak az a rosszabb, ha a fentiek ellenére minden megy tovább a maga ellenőrizhetetlen útján.

Főleg a cigaretták esetén halljuk leginkább, hogy a jövedéki adó (ezáltal az ár) növelésével csökkenthető a dohányfogyasztás. Egyszerű megoldás és még a nagy össznemzeti pénztárca is jól jár vele. Valahol jogos is a feltételezés, hogy az ember, lett légyen bármennyire függő, inkább kenyeret vesz, mint cigit. A fenti módszer előnye és hátránya, hogy csak legálisan forgalmazott termékek esetén alkalmazható – érthető okokból.

Szerintem a fenti megoldási kísérletek (és összes vadhajtásuk) nagyjából azzal egyenértékűek, mint amikor egy tetves ember átöltözik, s bízik abban, hogy ezzel már meg is tisztult. Még a legjobb esetben is csupán tüneti kezelésnek lehetne őket nevezni, semmi többnek. Tudniillik a cigarettázás (alkoholfogyasztás, drogozás…) története két részes és az emberek valamiért a második résszel sokkal többet foglalkoznak – valahol persze érthető, hiszen azt sokkal egyszerűbb „kezelni”: ez a bizonyos második rész pedig nem más, mint a függő személy különböző eszközökkel való eltérítése, korlátozása, leszoktatása, „megfigyelése”.

Az egy dolog, hogy a problémát ezzel nem lehet kiirtani, sőt, már csak megérteni sem: a függő ember nem racionális döntéseket hoz. Sokkal fontosabb lenne a történet első felével foglalkozni, ez pedig az első szál cigaretta.

Míg például a szexuális vágyak genetikailag kódolva vannak a homo sapiens sapiens egyedeiben, a nikotin igénye nincs. Míg előbbi esetében igazából csak idő kérdése, mikor tör elő a vágy, utóbbiéban nem. Senki sem kel fel úgy egy reggel, hogy „hmm, én dohányozni akarok” – az ok máshol keresendő. Megtalálni sem nehéz: a hozzáértők a csoportnyomás szót szokták emlegetni ilyenkor. „A haverjaim cigiznek, nem akarok kikopni közülük vagy kevesebbnek tűnni, én is elszívok pár szálat” vagy "ez menő" – zajlik a gondolatmenet, melynek olaja az egyedülléttől való irracionális rettegés. A cigaretta természetesen tetszés szerint kicserélhető marihuánára, sörre… amire csak tetszik.

Természetesen a fentiek kezelése sokkal inkább nevelési, ad absurdum oktatásügyi kérdés. Nem bevétellel, hanem kiadással jár a megoldási kísérlet. A történet ezen felét nem véletlenül ignorálják hát, holott ez az, ahol meg lehetne fogni az egészet: amíg úgy nő fel a következő generáció (lett légyen szó bármelyikről természetesen), hogy birkaként kell követnie a körülötte lévőket, nem a jövedéki adón vagy a dekriminalizáláson fog múlni a tudatmódosító szerek használatának mértéke.

Igen, megszokott az emberiség történetében, hogy az egyén követi a tömeget. Ki tudja, talán ez már tényleg kódolva van a génjeinkben. A hatás csökkentésén vagy megszüntetésén azonban talán érdemes lenne dolgozni.

Lásd még: A légzési rokkantak országa vagyunk