Alternativity

Az AKG-nak saját történelemkönyve van, mert ugyebár miért is használna valami hétköznapit. Ez a tankönyv márpedig azért is különleges, mert forrásokra alapszik, olyannyira, hogy az összegzésen kívül (kb. 2-4 oldalas témánként) más „klasszikus” anyag nincs is benne. Az egy dolog, hogy ez hatalmas terhet ró a tanárra, mivel a könyvből önmagában lehetetlen felkészülni egy dolgozatra, sokkal érdekesebb számomra az, hogy ugyanazt a nyelvezetet kell befogadnia egy hetedikesnek meg egy tizenkettedikesnek.

Készülj fel ebből a polgári Európáról szóló dolgozatra!
Látom lelki szemeim előtt a "Csak ki igényelhet kézcsókot az Úriasszonyok könyve szerint?" hárompontos kérdést...

Ez elsősorban azért van így, mert a négy epochális évben az egész történelmen végigmegyünk (konkrétan napjainkig), majd a nyelvi év utáni két évben az érettségire készülve ismét megtesszük ugyanezt. Most nem boncolgatnám, hogy ennek így van-e értelme. Ami azonban ennek az írásnak a tárgya, az elsősorban az, hogy így az ókorral foglalkozó kötet hetedikben és tizenkettedikben is előkerül.

A forrásokat most hagyjuk (már írtam arról egyébként, hogy a jegyzetekből és az összegzésből lehetetlen felkészülni, a lényeg ugyanis a feladatlapokon van illetve a magyarázatban hangzik el, a pótlást kb. reménytelenné téve így), az összegzésre szeretnék fókuszálni. Konkrét idézetekkel szolgálnék:

Testrészek és tulajdonságok változásai (21. oldal): „Az emberré válás során folyamatosan növekedett a testmagasság, de még ennél is nagyobb mértékben nőtt az agytérfogat. Még fontosabb az agy külső rétegének, az agykéregnek kialakulása, majd redőzötté válása, amellyel tovább növekedett a felszíne. Számos állatnak a testéhez képest nagyobb az agytérfogata, mint az embernek, de agya kevésbé barázdált. A társas érintkezés, együttműködés következtében kényszerült rá az ember az ismeretek megosztására, a kommunikációra, a fogalmak egyre finomabb megkülönböztetésétre és kifejezésére, szimbólumok használatára, végső fokon egyre magasabb rendű gondolkodásra késztette. E folyamat során, erre a célra fejlődött ki az agy.”

A császárság kora (202. oldal): „Augustus uralkodása alatt az egyeduralom és a princeps jogosítványai még formálódóban voltak. A hatalom megerősítésére és kiterjesztésére két módszer adódott: egyik a bürokrácia szerepének növelése a senatus feladatkörének rovására, a másik pedig a császárhoz hű hadsereg készenlétben tartása.”

Nem vagyok benne biztos, hogy az átlag hetedikes megérti ezt a nyelvezetet kellőképpen.
Egyáltalán, miért kell ugyanazt a könyvet, ugyanazt a részletességet, szóhasználatot, információt kapnia egy hetedikesnek és egy tizenkettedikesnek? Persze, most mondhatjuk, hogy de hát nem is a tankönyvből készülünk, tanulunk, szinte teljesen csak forrásfeldolgozásról szól, de felmerül a kérdés: minek, miért? Miért nincs egy rendes, összegzős, tárgyilagos tankönyvünk (is)? Volt olyan, aki külön vett egy másikat, mert abból legalább lehetett tanulni. Mai fejjel én is megcsináltam volna.

Óráról órára - Történelem

Csoportvegyesítés felsőfokon

Foglalkozol-e azzal, amit utálsz?

Tárgy vagy tanár? Melyiket utáljuk meg?

Miből és mit tanítana Hoffmann Rózsa?

A hét éves képzés

Az összegzés hosszáról és részletességéről annyit, hogy a dominatustól Róma pusztulásáig tartó, több mint 150 éves periódusra a tankönyv kevesebb, mint 2 oldalt szán.

A tankönyv hátulján olvasható melldöngetés és „nekem-van-igazam” soraiból is idéznék: „A hagyományos történelem tankönyvek (sic!) ugyanis a történelmet szinte kizárólag csak megtanulandó tananyagként kezelik, azaz – eltekintve a néhány forrásfeldolgozó órától – a rövid forrásidézetek csak illusztrálják, bizonyítják a tankönyv állításait. Holott a történeti gondolkodás módszere éppen fordított: elsődlegesek a források, s ezek elemzése útján jutunk az általánosító következtetésekhez. Tankönyvsorozatunk kötetei ezért nemcsak tanulásra, hanem a tananyag feldolgozására, munkatankönyvként is használhatók.” (kiemelések az eredetiben, nem tőlem)

Két dolog: történelmet tanítunk, nem kis történészeket gyártunk, a matematikát is megtanítjuk, nem matematikusokat képzünk a gimnáziumban. Értem és értékelem a „használd az agyad” irányába eltolt elképzelést, de ez esetben a ló túloldalára estek a koncepcióval: nem tanításilag, mert az óra folyamán a tankönyv ezirányú alapvető hiányosságait a tanár lefedi, hanem mint tankönyv vall ez a papírhalom kudarcot, felkészülni ugyanis nem lehet belőle, tanulni nem lehet belőle – ugyanis nincs mit megtanulni benne. A számonkérés és ezáltal a leadott anyag (szerencsére…) jóval részletesebb, mint a könyv tartalma.

Munkatankönyvnek jó lenne. Bár mi is annak használnánk! És ne ugyanazt nyomnánk 14 és 18 évesek képébe!

Érdekel Róma történelme és tudsz kellőképp angolul? Hallgasd ezt, rohadt jó.

Az AKG az AKG történelemkönyveiről
Az AKG történelemoktatásáról az AKG weboldalán

--

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon! Az új posztok mellett szubjektív válogatás aktuális oktatásügyi írásokból, valamint rövidhírek is olvashatóak!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

Ha már egy hónapja és egy napja nem jártam erre (nyár…), gyorsan túlesek a tanév összegzésén. A fő kérdés ugyebár a következő: meg lehet-e egy nyelvet tanulni egy tanév alatt, abszolút a semmiről?

A jó hírem az, hogy lehet. Persze kell hozzá heti tizennyolc óra és egy tisztességes adag házifeladat minden nap. A feltételek a németcsoportban minden szempontból adottak voltak (hozzáértés és motiváció kategóriában is), s amennyire meg tudom ítélni, kisebb-nagyobb problémákat leszámítva a többi nyelvi csoportban is volt erre mód.

Namármost, gondolom, én vagyok sztahanovista, elvégre a sulis B2-vizsgát a csoportunkban mindenki sikeresen abszolválta, de én igen sokat dohogtam a néha simán elszálló fegyelem miatt – szerintem a csoport tehetséges tagjai kivétel nélkül el tudták volna idén érni a C1-es szintet, ha az órák, hm, alsó hangon 10-15% át nem karattyoltuk volna el.

Persze ebben benne van az is, ahogy felépül az egész, a laza és nevetős hangulat bizonyára legalább ugyanennyit dob a munkamorálon.
Csak röviden: a németcsoport órái úgy néznek ki a nyelvi évben, hogy a reggeli duplaórában az egész csoport közösen a tankönyvvel halad, a délutáni órákon meg hol egyik, hol másik tanárral a csoportok fele van, nyelvtan-hallás-beszéd illetve szókincs-írás-civilizáció témákban.
És basszus, az utolsó háromban baromi sok időt pocsékoltunk el! De komolyan, az írásórák (heti egy) kis túlzással mint ha nem is lettek volna. De szó szerint. És mondom, a kitűzött célt így is simán abszolválta mindenki, és lehet, hogy én helyezem szokás szerint magasra a lécet de optimalizált körülmények közt magasabbra is lehetne törni.

Például (és most fog minden személyiségközpontúság-fan felhördülni) félévkor a délutáni fél csoportokat eredményesség alapján lehetne újraosztani. Csak egy javaslat.

A hangsúly ugyebár alapvetően a második nyelven van ebben az évben, a 18 nyelvi órán felül alig van más, 3 média-, normál körülmények közt 5 angol- illetve 3 tesióra. És ennyi.

Mi kedden 11:15-kor végeztünk. Na, ez hiányozni fog jövőre.

Emlékszem a reakciókra, amikor év elején becéloztam a C1-et év végére. Biztonsággal állíthatom, hogy megfelelő eltökéltséggel és affinitással simán abszolválható célkitűzés. Az év második felében már én is csak a „maximum minimumát”, a „92% plusz csomó jól forgatható kifejezés komolyabb energiabefektetés nélkül” útját választottam. Utólag egy kicsit bánom, mert ha még nagyobb elánnal foglalkozom a dologgal, tényleg baromi magasra el tud jutni egy év alatt az ember.

Most pedig két kérdés így a végére. Mind a kettőt külsősök tették fel nekem és egyikre sem tudtam adekvát választ adni – félreértés ne essék, szerintem csak én nem vagyok kellően tájékozott a kérdésben. Aki hallja, adja át, engem is nagyon érdekel a dolog, nem feltételezem a rossz szándékot, magamtól igazából el sem gondolkodtam ezeken a kérdéseken.

A nem kicsit fizetős iskola egy éves tandíja mennyiben is jobb, mint egy hiperultraszuper nyelvtanfolyam? Az a fajta plusz, amit az atmoszféra az a plusz pár óra jelent, a nyelvtanulás szempontjából megéri?

Ez a nyelvi év elvileg a „nulladik év” helyett van. Én, az évfolyam egyik legfiatalabbjaként, nemrég töltöttem be a tizenhetet. Két év múlva érettségizünk. Do the math. Eltűnt valami? Okozhat ez hátrányt?

Kellően csukott szemmel jártam ez ügyben, hogy csak annyit tudjak mondani: biztos jól működik ez, különben nem csinálnák.

Ismét van egy cikk az oktatásért felelős államtitkár kapcsán az Origón, címe: „Hoffmann: A gyereket kell tanítani, nem a tantárgyat” – itt olvasható. Ehhez szeretnék hozzáfűzni néhány gondolatot.

A címben szereplő állításról csupán nagyon röviden értekezik a cikk, nemrég azonban beszélgettem valakivel erről a kérdéskörről, így arra gondoltam, ide is leírom az álláspontom.
(Ajánlott olvasmány: Személyiségközpontúság – hol jelenhet meg?)

A beszélgetés során elsősorban a „leadandó anyag” koncepciója volt számomra teljesen idegen. Az én kiindulópontom az, hogy az iskolák (itt most általános iskolákra gondolok elsősorban, részben gimnáziumokra is) egyenlőségre épülnek: adott egy osztály, benne random összekerült gyerekekkel – és affinitásuktól, képességeiktől függetlenül mind ugyanazt fogják – elvileg – megtanulni.

Gyakorlatilag azonban nem: a gyerek, akik, matekból kitűnő, versenyekre jár és magától extra dolgokat megtanul a témából, érthető okokból sokkal többet foglalkozik ezzel a tárggyal, mint mondjuk a történelemmel, melyhez semmi érzéke, nem tartja fontosnak és csak túl akar lenni rajta: letudja kettessel és megy vissza a matekkönyvhöz (közben bizonyára arra gondol, hogy a töri értelmetlen).

És mindennek ellenére a rendszer sajátosságai miatt ugyanannyi tanórát foglalkozik mind a kettővel. A történelemtanításra szánt órák nettó hatékonysága érthető okokból alacsony, az idő elvesztegetett. Képzeljük el, milyen matekos lenne Példa Pálból, ha azt az időt is kedvenc tárgyára fordíthatta volna. Én úgy gondolom, egységesített meg-nem-tanított tananyagrészek miatt nem foglalkozni az erősségekkel igen nagy hiba. Már nagyon korán látszanak a „végletek”, hogy melyik tárgy az, amelyikkel a gyerek semennyire vagy nagyon-nagyon foglalkozik, időben kellene ezzel kezdeni valamit. Szerintem az erősségekre kellene építeni – s bár az én elképzelésem természetesen kezelhetetlen flexibilitást igényelne, tetszik a félmondat. Végre nem arról van szó, hogy milyen anyagot kell leadnia az iskolának.

Abban nem vagyok teljesen biztos, mit ért „nemzeti műveltség” alatt, de nem tetszik a kifejezés. Globalizáció van, hahó. Történelem és irodalom esetén teljesen jogosnak érzem, hogy sok időt töltünk a hazai témákkal (bár irodalommal alapvetően többet foglalkoznék), de például a természettudományok esetében feleslegesnek érzem azt a fajta részletességet, mint az Alföld tájai.

A tankönyvekről esett még sok szó a cikkben. Eszerint „egy-egy tantárgyhoz a kerettantervhez illeszkedő, kötelezően választandó tankönyv lesz, ez viszont nem zárja ki, hogy más könyvből is lehessen tanítani.” Kíváncsi vagyok, lesz-e ebből valami, és ha igen, hogy – már csak azért is, mert nálunk (szinte?) mindennek saját könyve van, a történelemkönyv koncepciójával én speciel nem is vagyok elégedett, önálló tanulásra és felkészülésre ugyanis alkalmatlannak találom.

Az egységesítés egyébként szerintem nem rossz ötlet – a jelen magyarországi helyzetben. Szerintem az lenne az ideális, ha az iskolák és az oktatási koncepcióik versenghetnének egymással, mindenhol másképp taníthatnak és a szülők a nekik leginkább tetsző rendszernek „vetik alá” gyermekeiket.
Ma persze ez nem lehetséges nálunk, már csak pénzügyi okokból sem, hogy a legkézenfekvőbb ellenérvvel hozakodjak elő. A túlnyomórészt körzeti sulik világában szerintem nem rossz ötlet az egységesítés.