Alternativity

„A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tegnap délután egy e-mailben tájékoztatta a nem állami, nem önkormányzati fenntartású iskolákat arról, hogy ezen intézményekben 2012. január 1-től megszüntetik a "Közháló" szolgáltatást, és az intézmények gondoskodjanak maguknak Internet-szolgáltatásról  (sic!). 10 nappal a határidő előtt, úgy, hogy az intézményekben ilyenkor téli szünet kezdődik.” (maganiskolak.hu)

„Horn György … a mainap.hu-nak elmondta: előzetesen semmilyen információjuk nem volt arról, hogy a fejlesztési tárca ilyen lépésre készül, sőt: Horn úgy tudja, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) oktatási államtitkársága sem tudott róla … [szerinte] az alapítványi iskolák működése így január 2-tól ellehetetlenül: egyebek mellett nem férnek hozzá az információs rendszerekhez, a pénzükhöz, nem tudják a diákokat érettségire jelentkeztetni, és a digitális naplóikat vezetni.” (mainap.hu)

„A közháló ráadásul rengeteg kapcsolódó szolgáltatást is jelent, például emailcímeket és doménneveket. Rengeteg iskola weboldala és levelezése is sulinet.hu cím alatt érhető el, a gyors átállás ezért problémás lehet.” (index.hu)

„A probléma ott kezdődik, hogy az intézményeknek forrást kell találniuk arra, hogy saját erőből finanszírozhassák az Internet- kapcsolatukat. Ezek után, kell keresni egy Internet-szolgáltatót, aki azt fogja mondani, hogy mondjuk 30 napos határidővel megpróbálja megvalósítani a szolgáltatást. Ez azzal járhat, hogy az oktatási intézmények január első felében Internet nélkül maradnak...

A közháló ráadásul nem csak egy "egyszerű" Internet-hozzáférési pontot adott, hanem kapcsolódó szolgáltatásokat, pl. email címeket, web tárhelyeket - nem kevés iskola weboldala érhető el sulinet.hu cím alatt, és levelezik @iskolaneve.sulinet.hu végű email címekkel... Ezek a szolgáltatások nem hordozhatóak át másik szolgáltatóhoz! Az új szolgáltatóra átálláshoz ráadásul komoly beavatkozásokat kell elvégezni az intézmény hálózatán, amihez felkészült rendszergazdára van szükség. Nagyon sok intézmény működik úgy, hogy egyszer, évekkel ezelőtt "valaki" beállított nekik mindent, és nincs helyben megfelelő humán-erőforrásuk!

A hab a tortán pedig az, hogy azon intézmények, akik már elkezdték használni azokat a Tisztaszoftveres programokat (pl. Windows 7) amik rendszeres aktiválást igényelnek 180 naponként, ezek után nem tudják majd aktiválni a szoftvereiket, mert az eddig csak közhálón volt lehetséges. Ez azt jelenti, hogy ezek a gépek egyszerűen le fognak állni 180 nap után, ami az intézmény működésének megbénulását is jelentheti.” (Bak Zsófia ELTE-s oktató nyilvános Facebook-bejegyzése)

Ez a kormány mindenbe bele akar szólni

Megjegyzem, hogy szerény véleményem szerint maga az átalakítás még elfogadható is lehetne (apróság: az egyházi iskolák is az érintettek közé tartoznak), elvégre vetettem én már fel ennél sokkal durvább „oktatásköltségvetési megszorításokat” a HHH-s gyerekek kapcsán – de mint máshol is, itt is oda lyukadunk ki, hogy pocsék a kommunikáció. Persze amikor Horn György tiltakozik ez ellen, az a „bagoly mondja verébnek” tipikus esete.

A hivatkozott írások linkjei a blog Facebook-oldalán megtalálhatóak!

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

Másnak is megtetszett az Internet. Jó kis dolog ez.

(http://filataska.tumblr.com/)

2011 januárjának hetedik napján írtam "Szubjektíven a Szubjektívről" bejegyzést még a régi helyen. A következőt írtam benne:

"Hol is kezdjem? Kezdjük egy egyszerű kérdéssel: ideális-e a jelenlegi formátum? Szerintem semmiképp sem. Az iskolaújság veszteséges (nem is célja persze a profit), a papíralapú formátum kötöttségeiről nem is beszéltünk. Kevesebb emberhez jut, juthat el, mint az interneten, s ha a publikációk egy nem elhanyagolható része nem iskolai dolgokról szól (márpedig ez a helyzet fennáll), felesleges az iskolára korlátozni a potenciális olvasókört. Az interaktivitás (hozzászólások, hivatkozások, itt-ott megjelenés, külsős írások stb.) és a könnyű módosítások, gyors kiegészítések lehetősége szerintem egyértelmű. Ha az anyagi vonzatot is nézzük (bár egy iskolaújság tekintetében ez természetesen sokadlagos kérdés), a blogokra relatíve egyszerű kihelyezni akár csak egy AdSense-reklámot is – s természetesen nincs nyomtatási költség. Tapasztalatom szerint az embereket ráadásul – már ha érdekli őket egyáltalán az iskolaújság – nem mennek le a büfébe újságot vásárolni csak azért, hogy elolvashassák a legújabb interjút az egyik tanárral, sőt, annak sem volt nagy keletje, amikor egy szerkesztőségi tag árulta fent az évfolyam kisiskolájában a lapot. Összefoglalva, 2010-ben (sic!), az iMindenfélék, Kinectek, Move-ok és az LHC világában nem lenne nagy ugrás az internetre emelni a tartalmat, ami felsorolhatatlanul sok előnnyel járna."

És mit látnak most a szemeim? A Szubjektív megjelent a Postr felületén.

Üdv a Postr-en, iskolaújság iskolai magazin! Most már végre nem csak cirka 600 diák, hanem az egész világ láthatja a FILA táskáról vagy a népszavazásról folytatott elmélkedéseiteket.

A hozzászólások érdekesek - idő hozzászokni. Meg kell tanulni a hülyeségeket figyelmen kívül hagyni.

Kérdés, az iskolai belügyek emellé hogy fognak beleilleni. Kíváncsian várom.
Erről jut eszembe... *dun dun dun*

--

Ajánlott olvasmány:

Iskolaújság? „Iskola”-„újság”?

Tiltakozás az üres címlap ellen

--

ui.: Emlékszem, amikor még én is így örültem egyetlenegy főoldalas megjelenésnek...

Ha már egy hónapja és egy napja nem jártam erre (nyár…), gyorsan túlesek a tanév összegzésén. A fő kérdés ugyebár a következő: meg lehet-e egy nyelvet tanulni egy tanév alatt, abszolút a semmiről?

A jó hírem az, hogy lehet. Persze kell hozzá heti tizennyolc óra és egy tisztességes adag házifeladat minden nap. A feltételek a németcsoportban minden szempontból adottak voltak (hozzáértés és motiváció kategóriában is), s amennyire meg tudom ítélni, kisebb-nagyobb problémákat leszámítva a többi nyelvi csoportban is volt erre mód.

Namármost, gondolom, én vagyok sztahanovista, elvégre a sulis B2-vizsgát a csoportunkban mindenki sikeresen abszolválta, de én igen sokat dohogtam a néha simán elszálló fegyelem miatt – szerintem a csoport tehetséges tagjai kivétel nélkül el tudták volna idén érni a C1-es szintet, ha az órák, hm, alsó hangon 10-15% át nem karattyoltuk volna el.

Persze ebben benne van az is, ahogy felépül az egész, a laza és nevetős hangulat bizonyára legalább ugyanennyit dob a munkamorálon.
Csak röviden: a németcsoport órái úgy néznek ki a nyelvi évben, hogy a reggeli duplaórában az egész csoport közösen a tankönyvvel halad, a délutáni órákon meg hol egyik, hol másik tanárral a csoportok fele van, nyelvtan-hallás-beszéd illetve szókincs-írás-civilizáció témákban.
És basszus, az utolsó háromban baromi sok időt pocsékoltunk el! De komolyan, az írásórák (heti egy) kis túlzással mint ha nem is lettek volna. De szó szerint. És mondom, a kitűzött célt így is simán abszolválta mindenki, és lehet, hogy én helyezem szokás szerint magasra a lécet de optimalizált körülmények közt magasabbra is lehetne törni.

Például (és most fog minden személyiségközpontúság-fan felhördülni) félévkor a délutáni fél csoportokat eredményesség alapján lehetne újraosztani. Csak egy javaslat.

A hangsúly ugyebár alapvetően a második nyelven van ebben az évben, a 18 nyelvi órán felül alig van más, 3 média-, normál körülmények közt 5 angol- illetve 3 tesióra. És ennyi.

Mi kedden 11:15-kor végeztünk. Na, ez hiányozni fog jövőre.

Emlékszem a reakciókra, amikor év elején becéloztam a C1-et év végére. Biztonsággal állíthatom, hogy megfelelő eltökéltséggel és affinitással simán abszolválható célkitűzés. Az év második felében már én is csak a „maximum minimumát”, a „92% plusz csomó jól forgatható kifejezés komolyabb energiabefektetés nélkül” útját választottam. Utólag egy kicsit bánom, mert ha még nagyobb elánnal foglalkozom a dologgal, tényleg baromi magasra el tud jutni egy év alatt az ember.

Most pedig két kérdés így a végére. Mind a kettőt külsősök tették fel nekem és egyikre sem tudtam adekvát választ adni – félreértés ne essék, szerintem csak én nem vagyok kellően tájékozott a kérdésben. Aki hallja, adja át, engem is nagyon érdekel a dolog, nem feltételezem a rossz szándékot, magamtól igazából el sem gondolkodtam ezeken a kérdéseken.

A nem kicsit fizetős iskola egy éves tandíja mennyiben is jobb, mint egy hiperultraszuper nyelvtanfolyam? Az a fajta plusz, amit az atmoszféra az a plusz pár óra jelent, a nyelvtanulás szempontjából megéri?

Ez a nyelvi év elvileg a „nulladik év” helyett van. Én, az évfolyam egyik legfiatalabbjaként, nemrég töltöttem be a tizenhetet. Két év múlva érettségizünk. Do the math. Eltűnt valami? Okozhat ez hátrányt?

Kellően csukott szemmel jártam ez ügyben, hogy csak annyit tudjak mondani: biztos jól működik ez, különben nem csinálnák.

- avagy könyvespolcok a huszonegyedik század árnyékában

Egyelőre mindenki fellélegezhet, a rendszerkritikát később folytatom. Most a blog „iskolákról általában”-elemének fényében fogok írni arról, hogy mit érdemes szerintem 2011-ben egy könyvtárral csinálni – nyilvánvalóan nem ugyanazt, mint akár csak 5 évvel ezelőtt.

A posztot elsősorban az AKG-ban több helyen is olvasható kiírás ihlette, miszerint „könyvtári óra” miatt a könyvtár ekkor és ekkor korlátozott jelleggel működik. Mindemellett az írás egyáltalán nem AKG-specifikus és semmi köze konkrétan az iskolánk könyvtárához.

Pont akkortájt volt szerencsém befejezni általános iskolai illetve megkezdeni gimnáziumi tanulmányaimat, amikor úgy rendesen beindult a Google és a Wikipedia. Előtte tényleg nehezebb volt összeszedni egy kiselőadásra valót, az embernek nem ártott, ha rendelkezésére állt valamiféle (szak)irodalom a témával kapcsolatban. Ez hamar megváltozott: már nyolcadikban rendszeresek voltak az aktuális Wikipedia-szócikket szóról szóra felolvasó, általuk korábban sosem látott idegen szavakkal küszködő diákok.

Nyilvánvalóan nekünk is meg kellett szokni ezt a fajta újdonságot, meg kellett tanulnunk, hogyan érdemes használni. Ma már mi is könnyebben találunk releváns információt egy tárgykörről (jó esetben már nem csak az idevágó Wikipedia-szócikket olvassa el az ember) és jobban tudjuk azt egy saját, értékelhető előadásba fűzni – jó esetben úgy, hogy értjük is, miről beszélünk.

Az alapszintű lexikális információkat ma már három-négy kattintással elérhetem egy olyan témában, ami kiselőadásként előkerülhet – még akkor is, ha elvileg elvont dologról, egyfajta „érdekességről” van szó. Már csak azért sem használja olyan gyakran az ember a könyvtárat, mert egész egyszerűen hamarabb megvan a kereséssel, ha az internetet használja.

Előrebocsátom: én szívesen olvasok és valószínűleg nagyon sokára fogok csak e-könyv olvasót beszerezni. Ha már egyébként oly gyakran bámulok monitorokat, jó érzés az olvasás során végre valami mást nézni. Mindettől függetlenül azonban tudomásul veszem, hogy egyszer el fog jönni az a pont, amikor muszáj leszek egyet venni, ha naprakész akarok maradni. El fog jönni az az idő, amikor a nyomtatási költségek kifizetése helyett csupán e-könyvként adja ki valaki írását, s szerintem nem is kell sokáig várni, hogy ez egy üzletileg is kifizetődő lehetőségnek számítson. Hogy mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy a világ változik.

A klasszikus információgyűjtős-tényanyagkeresős feladatok terén a könyvtár ma már nem versenyezhet az internettel, pláne akkor nem, ha egy iskolai könyvtárról beszélünk.

A kérdés persze adott: milyen feladatokkal lehetne könyvtárhasználatra buzdítani a diákokat? Addig rendben van, hogy a legtöbbjük számára kriptikus és nem túl fontos könyvtárhasználati órán megtanulják értelmezni a jelöléseket – ez gyakran párosul persze valamiféle kutatómunkával, amit jó esetben a diák magáénak is érez –, de ez nem jelenti azt, hogy ő rendszeresen bemegy majd a könyvtárba, ha meg akarja nézni, mikor született IV. Béla – miért is tenné 2011-ben?

A válasz ott bújik meg az előző bekezdésben. Kutatómunka – amíg nem késő. Olyan jellegű feladatokkal kell előrukkolni, amelyek megoldásait az ember nem találja meg egykönnyen az interneten. Az nem motiváció, hogy „nem kereshetsz neten, mert én, Tanár Tamás, ezt mondtam”.

Még a fiatalabbak számára is ki lehet találni olyasféle témákat, melyeknek utána tudnak vagy jó esetben akarnak is nézni. Régen elég volt az, hogy elvont kérdéseket tettünk fel – ma már azok is egy kereséssel megválaszolhatóak. Most jön az, hogy a belemenős, véleményütköztetős, eseményfeltárós, munkaigényes esszéket igényeljük.

Nem tudom, ki olvasta olvasóim közül Simon Singh A Nagy Bumm c. könyvét. A könyv konkrétan végigveszi a csillagászat, mint tudomány történetét, szolid 624 oldalban, rendkívül érdekes olvasmány. Namármost, a tudományos elméletek közti versengés folyamatát, az utat, ahogy a vitás elemekre magyarázatot talált az egyik elmélet, a másik meg nem, úgy mutatja be lépésről lépésre ez a könyv, úgy szerkeszti össze az eseményeket, ahogy az interneten elérhető tartalmak tapasztalataim szerint egyelőre nem tudják.

Olyan kérdéseket és témákat kell felvetni, melyek megválaszolása többet igényel puszta tényanyagnál. Magyarázatokat, vitákat, indítékokat, elhalt ötleteket, látszólag összefüggés nélküli gondolatok közti kapcsolatokat kell kerestetni. Elsősorban erre jó a huszonegyedik században a könyvtár: nem a tényanyag megismerésére, hanem a rendszerére.

Igen, ezeknek megoldása sok időt és energiát igényel a diáktól és az órarendtől egyaránt. Amennyiben fontosnak találjuk a könyvtárhasználatot, mégis bele kell építenünk néhány ehhez hasonló, „lassú és nagy” feladatot.

Azt, hogy a következő generációnak hogyan fogjuk hasznossá tenni a könyvtárakat, nem tudom. Talán sehogy. Erre majd akkor és ott valaki más fog válaszolni.