Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mi bajunk a favoritizmussal?

Manapság fontos, hogy az ember udvarias legyen – de hopp, egy kis eufemizmus, hopp, egy kis álszentség, hopp, egy kis hülyeség: már el is jutottunk az udvariaskodáshoz. Az meg kinek jó? Vannak különbségek, minek leplezzük őket?

A te búrádat bírom, tőled meg hányok

Mit ne mondjak, sokszor meglepett, amikor blogolásom vagy egyéb megnyilvánulásaim nyomán lázadónak neveztek az emberek. Nálam nagyobb rajongója a konformitásnak szerintem nem cseperedett fel kortársaim közt, haragom elsősorban „a rendszer” vélt vagy valós tönkretevői ellen irányult. Aztán azon tutyimutyi „rendfenntartók” ellen, akik hagyták, hogy a dolog kicsússzon a kezeik közül. Aztán „a rendszer” ellen, mert hagyta, hogy tönkretegyék. A jelek szerint alapvetően más úton, de végül ugyanoda jutottam el, mint kortársaim.

Ezt csak azért tartottam fontosnak megjegyezni, hogy látsszon: én mindig is értékesebbnek tartottam a tanárok kiskedvence pozíciót (elvégre egy csöppecskét érettebb emberek, mint azok az akárkicsodák a többi padban), egészen addig, amíg a tanár meg nem bolondult. Nem tagadom, ez valószínűleg nagyban kihat álláspontomra ebben a témában, de azért felteszem a kérdést: komolyan, mi a baj azzal, ha egy tanár kimutatja, melyik diák áll közelebb hozzá?

Csak azért merészelek ezzel előhozakodni, mert ez a fajta megkülönböztetés akkor is létezni fog, ha nem mutatjuk meg, csupán kínosabbá válik. Szerintem persze alapvetően pocsék az a fajta oktatási rendszer, ami mindenkit egyenlőként akar kezelni, akkor is, ha ez társadalmi berendezkedésünkből adódóan kényszerű – az pedig, hogy az ilyen körülmények közt kiemelkedő különbségeket is el akarák fojtani, pláne elfogadhatatlan számomra.

Megint vissza kell utalnom rendszerpártiságomra: hiszen ha a tanuló normálisan dolgozik, nem hátráltatja a tanulási folyamatokat, nagyobb valószínűséggel kerül jobb viszonyba a tanárával, mint mondjuk egy olyan, aki magasról szarik az egészbe. Innentől kezdve úgy gondolom, a „munkaviszony”, illetve a munkakörülmények javulására szolgál, ha az ilyen alapú preferenciákat nem fojtjuk el: elvégre így is, úgy is létezni fognak, mindig lesznek kiskedvencek – de talán akár hasznát is lehet venni a dolognak, ha nem kell szégyellni. Ugyanúgy, ahogy az ellenérzést sem.

Ez persze visszafelé is igaz: azért értelmetlen iskolánkban a tanárértékelés, mert nem nyilvános – mert szörnyűséges és fúj lenne, ha kiderülne, hogy a diákság jobbnak, rátermettebbnek találja X tanárt, mint Y-t. De hadd kérdezzem meg: miért? Ha nem derül ki, nem fogja jobbnak találni az egyiket a másiknál? Ha nyilvános, az iskola vezetősége legalább tudna tervezni a dologgal.

Tisztában vagyok az alapvető ellenérvvel: ha egy tanár kimutatja, hogy nem kedvel egy diákot, negatív megkülönböztetésben részesíti, ami egyébként szerintem is elfogadhatatlan. Szerintem azonban ez nem a titkolt vagy nem titkolt preferenciák, hanem a tanár emberi, pedagógiai milyenségének kérdése: aki nem képes vagy nem hajlandó normálisan viselkedni az általa nem kedvelt diákokkal, az pocsék tanár és pocsék ember, ennyi az egész. Az nem való tanárnak.

Volt olyan tanár, aki üvöltözött velem a róla írt blogposzt miatt: ő már nem tartott nekem órát utána, így nem tudom megítélni, másképp viselkedett volna-e velem, mint addig – de az összes többi AKG-s tanárom kiállta ezt a próbát: gondoljon bármit is arról, amit kiköpök az internetre, az óra keretein belül ez egyáltalán nem jelent meg. Látjátok, nem is olyan lehetetlen ez. Akkor miért a sorrendiséget hibáztatjuk, ha az egyénekkel van a baj?

Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az Alternativity-t Facebookon!

Amennyiben vendégírással szeretnél jelentkezni vagy kérdésed van, a toonormal(kukac)citromail.hu címen érhetsz el.

0 Tovább

Ne tiltsuk a dohányzást!

Komolyan. Ne. Nem ér semmit és csak felmegy tőle a vérnyomásom.

Aki ismer, tudja, hogy nagy ellenzője vagyok a füstölésnek és megvan a magam véleménye arról, miért olyan elterjedt – én ugyanis az első cigarettára tenném a hangsúlyt. Mégis, tényleg, ne tiltsuk a dohányzást. Miért? Mert betartathatatlan és csak a tekintélyünket erodáljuk a hülyeségekkel.

Amióta a kapu zárva van (lásd ezt az írást), természetesen nem szűnt meg a dohányzás, helyette a vécékbe, esetleg tornatermi öltözőkbe, meg mit tudom én, hová irányult át (itt megemlékeztem már a dologról), ami már önmagában is elég idegesítő, mivel a klotyóra vizelni járok, nem tüdőrákot kapni.

Soroljam a további evidenciákat? Cigizni továbbra is cigiznek. Hát képzeld.

Sokakkal ellentétben én nem érzem úgy, hogy a dohányos emberek szájából elhangzó kritika vagy tiltás hipokrita és értelmetlen lenne, elvégre a dohányzás nem rossz szokás, hanem addikció – és ha valaki csinálja, na, az aztán tudja, mivel jár.

Persze a dolognak van értelmetlen és nevetséges verziója, mint például egy tábla (nagyjából egy hete lőhettem a képet) a vécében.

Melyiket írta vicces kedvű tanár és melyiket vicces kedvű diák?

Csak remélni tudom, hogy a „jaj annak akit rajtakapunk”-ot vicces kedvű diákok írták hozzá, mert ha nem, elmehet az egész bagázs a francba.

Hát bazdmeg. Ez a nevetséges, mű, nyilvánvalóan értelmetlen, szánalmas kiírás…

Nagyjából ötezer éve megírtam már, hogy ha tényleg meg akarnák akadályozni a dohányzást az iskolán belül, akkor füstjelzőket szereltek volna a vécékbe és az öltözőkbe – most mondjátok azt, hogy az aggódó szülők nem adták volna a rávalót. Amúgy is egyszeri költség.

A dohányzás csak addig van útban, amíg látszik az iskola előtt, egyébként a mindenféle álszent kampányok és természettudományos szövegelés ellenére igazából senkit nem is érdekel, hogy cigizik-e a diák vagy sem. Ez oké is lenne, de ezekre az álszent lószarokra, a jajnemárokra, az ejnyebejnyékre, a vécélecsekkolásokra semmi, de semmi szükség nincs. Nevetséges és olyan esetekben sem fogjuk komolyan venni a tanári állásfoglalást, amikor komolyan is gondolják. De hát mikor is gondolják komolyan?

Persze a legrosszabb az egészben az, hogy… képzeljétek el, milyen átkozottul idegesítő, hogy vécére nem tudod, pöfékelőkkel vagy vizelőkkel van-e tele, hogy ül-e éppen valaki a tetőn(!!), hogy rohadt füstszag lesz, hogy tudsz-e normálisan levegőt venni majd odabent vagy sem, és tudjátok, megint az a fura oldalpillantás, hogy már megint ezek, hogy tornaóra után áll a füst az öltözőben…

És erre kiírnak egy ilyet. Álszent, hipokrita, nevetséges…

Nem érdekelne, ha passzívan csinálják. De ezekkel a nyámnyila dolgokkal csak a saját inkompetenciájukat és álszentségüket lobogtatják, teljesen feleslegesen.

Nem kell tiltani a dohányzást. Nem lehet egy függőséget okozó dolgot csak úgy tiltani. Megelőzni kell. Erről itt írok.

2 Tovább

Tanárértékelés az AKG-ban

Tanárértékelés: az AKG kifinomultan megszervezett illúziója. Vajon mennyit számíthat egy elvont skálán, többféleképp értelmezhető szempontok alapján megírt, rejtett eredményű értékelés, ha a nyilvános petíció sem ért el eredményt?

Az AKG évente két formában is lehetőséget ad diákjainak, hogy értékeljék tanáraikat. Az egyik egy számszaki, megadott szempontok alapján egyénileg kitöltött értékelés. A másik pedig egy kisebb vagy nagyobb csoportban, felügyelettel vagy anélkül megírt szöveges értékelés. Mit ne mondjak, mind a kettő szar. Kár, mert legjobb esetben is cirka havi negyvenezret fizetünk az oktatásért, és néha reménytelen a tanárcsere. És azt se feledjük, mi teszi az emberre a legnagyobb hatást iskolai évei során (könnyen ellenőrizhető, emlékezzünk vissza ötödik osztályra): az, hogy milyen a tanár.

Kezdetnek nézzük meg az akg.hu-n fellelhető „A pedagógusok munkájának tanulói értékelése az AKG-ban”-részt (itt). Tizenhat pontunk van. Ez 2003-ból származik, sajnos azóta nincsenek részletes adatelemzések.

„A tanárok munkájának értékelése nagyon változatos formában jelenik meg az iskolában.”

  • A patrónusok egyéni beszélgetésein a tanulókkal - Anno beszélgettem a patrónusommal. Konkrétan azt mondtam neki, hogy „hogyhogy [a jelenlegi énektanárunk] még itt lehet?”. Másoktól minimum olyanokat lehet hallani, hogy „jaj, de várom a tanárértékelést, hogy jól lehúzhassam X-t”. Kíváncsi vagyok,  jutott-e valaha ezek közül bármelyik vissza a szaktanárokhoz, illetve számított-e bármit is.
  • A hetenkénti csibebeszélgetéseken kiscsoportos formában – Ugyanez.
  • A tanulók egyéni órarend összeállításában a 11-12. évfolyamon – Ezt azért érzem ökörségnek, mert a GO esetén például két tanárból egy viszi az évfolyam összes óráját. Tehát… aki megy, az pozitívan értékeli a tanárt, aki nem, az nem? Hol van a választási lehetőség? Vagy ez most arra gondol, amikor az évfolyamomról pár diák kijelentette, hogy nem megy emelt matekra, ha az a tanár tartja, aki?
  • A tanulók önálló csoportszervezési jogosultságában; A tanulók szabad tanárválasztásában a vertikális csoportokban – Ezeket együtt veszem. Ööö… mit mondjak? Sosem tapasztaltam tanárcserét vagy tanárválasztást. Az angolcsoporthoz beosztották az angoltanárokat, az ez alapján kiosztott egyéb csoportoknál sem… sose volt tanárválasztás! (igen, ez 2003-mas, valószínűleg azóta változott valami.
    - Az egyes csoportok év végi (félévi) csoportértékelésein – Erről majd később.
  • Kisiskolai és csibe szülői értekezleteken; Évenként, szülői kérdőíves információs formában; A kisiskolák patrónusainak kétheti rendszerességű megbeszélésein; A munkaközösségek szakmai egyeztetésein, munkáltatói jogosítványaiban; A munkaközösségi, kisiskolai hospitálásokon; A Pedagógia Tanács hetenkénti megbeszélésein; A pedagógiai vezető szupervíziós jogosultságában; A nevelőtestület tanár és patrónus kinevezési jogosítványában (mint végső fellebbviteli fórum) – Ezek nem diákdolgok, most hagyjuk is őket.
  • A kisiskolák szaktanár választási jogosultságában – Ez sem diákdolog, de ki kell emelnem: miért nem az legalább részben?
  • Az évenkénti központilag szervezett tanulói számszerű értékelésen - …

Na, erről az utóbbiról hosszabban.

Először is, feltételezzük, hogy a diákok komolyan veszik. Másodszor, lássuk magát az értékelést:
Az alábbi öt értékelési szempont alapján értékeljük a tanárokat: Az órák légköre, A tanár rátermettsége, A tanár-diák kapcsolat, Értékelés, visszajelzés illetve Összkép. Namármost, a szempontokat kiegészítő 2-3 soros magyarázat ellenére is általánoskodó és többféleképp érthető szempontok ezek, ami már csak azért is rossz, mert lehet, hogy a diák azért ad alacsony pontot az órák légkörére, mivel a tanár állandóan üvöltözik és feszélyezve érzi magát, a tanár meg azt a következtetést vonja le, hogy a dumáló gyerekek miatt van az egész. Lásd énekóra. Nem tudja a kéz, mire gondol a láb. Honnan is tudhatná?

A másik alapvető probléma a használt skála. Ki nem találnátok soha: 1 és 7 között kell pontozni a fenti szempontok alapján. Elvileg azért, hogy ne a szokások vezessenek, gyakorlatilag azonban ez egy olyan skála, amit soha sehol nem lát vagy használ az ember. Nem tudja semmilyen kontextusban elhelyezni és óhatatlanul torzulni fog az értékelés. Többen is említették például, tanár és diák egyaránt, hogy alig adnak heteseket, holott az elvileg az ötös és nem Mr. Tökéletes megfelelője.

Egyáltalán, mi baj van a szokásokkal? Ha kerülni akarjuk az iskolai jegyekkel való párhuzamot, legyen tízes vagy százas skála! Egy és hét között? Komolyan? Sose láttuk, nem tudjuk, mennyit ér! Kíváncsian várom, hány gyerek számolja át ötös skálára a (jegy-1)/1,5+1 képlet használatával – illetve hány marad egy olyan rendszernél, amit sosem használ, sosem látott használva és maga sem ért rendesen.

A következő probléma a visszajelzés teljes hiánya. A tanár megkapja az eredményeket, csoportokra lebontva. Ezzel vagy kezd valamit, vagy nem. Vagy megosztja az eredményeket a diákokkal, vagy nem. Nem kötelező. A semmitmondó számértékek mögött meg nagyon ronda értékeknek kell megbújniuk ahhoz, hogy egy tanár egyáltalán megfontolja a változtatást – már ha nem arra jut, hogy mögötte hatalmas a pedagógiai tapasztalat és a szóban forgó diákok a hülyék.

Itt találja meg az ember az AKG weboldalán a tanárértékelési eredményeket, de sokra nem megy vele. Munkaközösségenként vannak kint az eredmények, ami azzal jár, hogy a média, a rajz és az ének eredménye pl. együtt szerepel, így az ember soha a büdös életben nem fogja megtudni, mik is a valódi statisztikák (ami baj lehet például akkor, ha az embernek kiemelten fontos a jó rajzoktatás). Az olvasó helyzetét sem fogja megkönnyíteni a többféleképp értelmezhető szempontrendszer és a titokzatos 1-7 skála. És ez akkor is így marad, ha ez egy „alternatív”, ha szabad azt mondanom, „személyiségközpontú” értékelési rendszer.

Van még a szöveges értékelés, a csoportértékelés. Ezt vagy az aktuális kis csoport írja meg, vagy a csibeközösség. Utóbbinál két variáció fordult elő nálunk, az első egy nagy közös írás volt, aminek része volt a patrónus is. Nem egyszer fordult elő, hogy azt mondta: jaj, ilyet ne írjunk, ez nincs is így, ugye, gyerekek? – és egy kicsit finomabbá, bevehetőbbé tette a szöveget. Maradt a szürke, semmitmondó, jellegtelen massza.

A másik variáció az volt, amikor már csak időhiány okán is két-három gyerek állt össze és írt az egész csibe nevében az adott órákról – ez epochális vagy egyéb, mindenkinek ugyanazon tanár által tanított tárgyak esetén, mondanom sem kell, nem csak, hogy torzít, hanem egy csomó gyerek véleményét abszolút ignorálja.

Amikor nem csibén írjuk, hanem csoportban, egyszer az történt, hogy a társaság egy „oké, sablonszöveg, jó lesz”-t dobtak össze egy olyan tanárnál, akinek tárgyát nem szívlelték és destruáltak, illetve egyszer (amit csak meséltek) öncenzúrát hajtottak végre: áh, ne írjuk meg, úgyse fog változni semmi és csak megsértődik.

Namármost, kisebb csoportok esetén igen könnyen behatárolható, melyik értékelés kitől jött. Konkrét példa: a csibémből angol hatos csoportban csak én vagyok és egy barátom. Nem igényel Sherlock Holmes-i képességeket, hogy a tanár rájöjjön, ki írta az értékelést. Ez engem nem zavar, de 1) elvileg anonim 2) az eredmények effektíve nem nyilvánosak. Nem fair szerintem a rendszer – de persze értelmetlen is.

A szöveges értékelésekről a tanárok az én fülem hallatára soha a büdös életben nem adtak még visszajelzést.

Az én javaslatom: választható tanárértékelés, de azt üvegzsebbel. Az AKG weboldalán hat tonna adat található, amiből az ember nem tudja meg, hogy a gyerekének tanárára melyik csoport melyik szempontra hány pontot adott átlagban (pláne nem, hogy emberi skálán mennyi is az): iskolai átlag, évfolyamátlag, szempontátlag van csupán, az is elsősorban a munkaközösségek esetén, melyek gyakran több összemosott tárgyból állnak.

Ehelyett én azt mondanám: amelyik tanár bevállalja, az kap tanárértékelést. De nyilvánosat. Nevével együtt kinn lesz, melyik csoport melyik szempontra hány pontot adott. Esetleg a szöveges értékelést is meg lehetne ilyen formában oldani (igen, szerénységem valahol ezt csinálja, bár a problémákra helyezi elsősorban a hangsúlyt). Aki ezt nem vállalja, azt nem értékelik – ez azonban megint sokat elárul és megjelenik.

Még egy bizonyíték arra, hogy a tanárértékelés jelenlegi formájában haszontalan: a tény, hogy az én bejegyzéseimre érkező néhány érdemi reakció közül az egyik konkrétan üvöltözés volt. sokat elárul: durva, amit írok, persze – de nyakamat rá: ha mindenki őszintén meg tudná írni a véleményét úgy, hogy az kendőzetlenül eljusson a tanárokhoz, a középmezőny alja lennék csupán udvariassági szempontból. Ezerszer rosszabb dolgok hangzanak el a folyosón – és ezzel, ha személyiségközpontú, alternatív és emberi okokból nem is, de anyagi okokból és a diákok jövőjének és megfelelő oktatásának érdekében változtatni kellene.

Tehát: nincs kötelező visszajelzés vagy következmény, a tanárok annyit osztanak meg az eredményekből, amennyit akarnak, cenzúrázott vagy öncenzúrázott szöveges értékeléssel operálunk – arról már ne is beszéljünk, hogy ha nem vagyok elégedett pl. a matektanárommal a négy év során, nincs hová átmennem és nincs kit kire lecserélnem. Valószínűleg en bloc megutáltam volna a történelmet, mint tárgyat, ha kilencediktől nem egy másik tanár tanította volna. Lehetőségem változtatásra nem lett volna.

Ha átszámolom ötös skálára és átlagolom az összes munkaközösség összes szempontjának összes értékét, mennyit kapok? Mindössze 3,93-mat. Ebben persze nincs benne a súlyozás, hogy mit hányan töltöttek ki, de erre vonatkozó adatok nincsenek is fent. Mindenki döntse el, hogy egy erős közepes illetve majdnem jó értékelés elég jó-e egy olyan iskola esetében, mint az AKG.

Még egy finom sztori konklúziónak: mint már írtam egyszer, az évfolyam diákjainak olyannyira elfogadhatatlan volt matektanárunk munkássága, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek, amit az évfolyam nagy része aláírt. Ha jól emlékszem, kétszer is. Soha nem történt semmi a véget nem érő egyeztetéseket leszámítva (illetve, ha volt, átkozottul rosszul kommunikálták a tanárok, de hát erre már láttunk példát) – a sztori vége pedig az lett, hogy a tanár elhagyta az iskolát. Ez az egyetlen mód, ahogy a tanárértékelés hatásos lehet? Ha a tanár kilép?

Smoke and mirrors – tükrök és füst. Ennyi a tanárértékelés az iskolánkban. Egy illúzió.

0 Tovább

Írd alá, hogy nem fogsz inni!

Nyomj a tizenhat éves elé egy pontozott vonalat, ahol vállalja, hogy nem fog inni a táborban. Garantálom: szarni fog rá.


Sok abszurd dolog történik az AKG-ban, de ez a húzás már tényleg nevetséges volt. Előrebocsátom, nem is működött. A tanárok is szartak rá. A szokásos, kvázi-hipokrita hozzáállás. Tudniillik, a tizedik év eleji tábor egy elképesztően nevetséges fiaskót hozott a tanároknak, ugyanis miután kijelentették, hogy nincs utolsó esti program, mivel elkaptak pár embert vízipipával, hosszú órákra eltűntek lelkizni a tettesekkel. Addig a fél évfolyam a Balaton partján vodkázott, a másik fele a csajoknál beszélgetett. Ja, voltak páran, akik üvöltöztek egymással a folyosón. A dolog onnan lett érdekes, amikor az elméletileg takarodó után egy órával (a tanárok még mindig sehol) beállítanak a vodkázók. Ebből mi csak annyit vettünk észre, hogy a folyosó közepén fekszik kiterülve egy lány, aki félrebeszélt a részegségtől (nem viccelek, a Harry Potter-könyvekről próbált némi zavaros fejtegetésbe kezdeni). Két órával a takarodó után a patrónusok befejezték az agymosást és jöttek leellenőrizni a helyet. Felteszem, azt hitték, már mindenki alszik. Komolyan tévedtek, hozzánk pont akkor állítottak be, amikor egy telefon kamerájával röhögve vettem fel két remekül szórakozó osztálytársam. Egy nappal korábban megengedtem magamnak azt a mondatot, hogy ’máris megyek, de előtte befejezem ezt a történetet, mert különben úgy hangzana, mintha utasítást teljesítenék’ – ma inkább kussoltam, bár ilyenkor is csupán hipokritaként tudom értékelni azokat a tanárokat, akik rám hegyezik ki a problémáikat.

Kissé hosszúra nyúlt a bevezető. Lényeg a lényeg, az év végi témahét némileg veszélyben volt ilyen mentalitás és tehetetlenség mellett. Mit találtak ki a patrónusok?

„[A táborok során használt "tiltott szerek" olyan szinten burjánoztak el, hogy a helyzet lassan tarthatatlanná és vállalhatatlanná válik. Mindennek ellenére most elutazunk, mert vannak sokan, akik nem érdemelnék meg, hogy ne tegyük.] A gyerekeknek egyénileg kell eldönteniük, hogy tudják-e vállalni a szabályok betartását. Mindenkinek alá kell írni a vállalását vagy nem vállalását annak, hogy el tud-e tölteni 5 napot és négy éjszakát anélkül, hogy alkoholt, cigarettát vagy egyéb tudatmódosító szert hoz magával illetve él vele. (Ide tartozik a vizipipa (sic!) is.) Aki ezt nem tudja vállalni, az itthon marad és 5 napos egyéni feladatot kap.

[…]
Szeretnénk, ha támogatnátok ebben bennünket!”

Ezt egyes kultúrákban marhaságnak nevezik, egyes szülőktől röhögés fogadta. Volt olyan, akinek reakciója szerint „nagyszerű, mert így a gyerekeknek szavukat kell adniuk és megérzik ígéreteinek súlyát”. Az illető vagy kolostorban nevelkedett, vagy nem volt kamasz, vagy kicseszett magányosan élte le tinédzseréveit.

Egyezzünk meg abban, hogy ez nevetséges. Egyrészt azért, mert már millió példa mutatta, hogy semminek sincs semmilyen következménye. Másrészt, mert a hozzám hasonló „anyátokfogsporttémahétremenninehogymárötnapigipariszintenégessetek” vagy „mirejóatémahéthagyjatok”-típusú hozzállással bíró osztálytársak kellőképp nagy arccal megtehetik, hogy széttárják a karjuk és kijelentik, hogy „sajnos nem vállalom, nem megyek témahétre”. Én is majdnem megcsináltam, de végül más okból nem mentem.

Egyébként ha valaki ezek után azt hiszi, hogy a gyerekek meghunyászkodtak, akkor az illető nagyon téved. A következő beszámolót egy beszélgetésből ollóztam össze, ezúton kösz a forrásnak.

Nem volt botrány, mindenki rájött arra, hogy ha uccsó éjszaka basznak/szívnak be, akkor már úgyis mindegy - mellesleg le se buktak, pedig olyan éjféltájban elég hangosan randalíroztak egyesek (am asszem a beszívás vízipipa volt, de mondom, nem lett belőle semmi, rá se jöttek - ha meg igen, akkor nem nagyon érdekelte őket). A cigi ment végig, patrónusok már le se szarták... mesélték, hogy a kiránduláson volt egy szabad óra, és mindenki "el akart menni sétálni"... erre a patrónusok, akik ott voltak csak annyit mondtak, hogy tudják, mit csinálnak igazából, de mindegy, menjenek... valószínűleg már kurvára nem érdekli őket az egész, csak ne kelljen már nyomozni. A tábor úgyis elég nagy volt, ha csak nincs mindenhol térfigyelő kamera, úgyse tudtak volna mindenkit szemmel tartani - azaz a szokásos: megy a duma de könnyebb félrenézni. Mennyire nem meglepő. Elég visszás stratégiának tűnik, hogy aláíratnak velünk valami szart - amiben persze mindenki úgy hazudik, ahogy akar (és ezt az évfolyam háromnegyede meg is tette) - aztán meg bele se szarnak. I. szerint ez a "nagy bizalom"... a nagy túrót! Többen jelezték a patrónusoknak, hogy vagy teljesen leszarják, vagy bekeményítenek, de nem igazán esett le nekik - vagy nem akart nekik leesni. Persze mindenkinek kényelmesebb ez... az undorító az, hogy a szülőknek is. Hol elitsuli ez már? És ha ennyire leszarják, akkor minek íratták alá azt a papírt?! Azt hiszik, hogy majd valaki attól rosszul érzi magát, hogy megszegte? Azt, hogy hirtelen - kb. 4 év után - feltámad benne a lelkiismeret? Nevetséges.

Ismétlem, a fenti bekezdés nagyrészt nem az én szavaimból áll. Beleszőttem pár hozzászólásom, de ez összességében fedi az évfolyam „értelmesebbjének” álláspontját erről a nevetséges ötletről.

A liberális oktatás – a jutalmazás és büntetés hiánya – zsákutcába került.

0 Tovább

Alternativity

blogavatar

Az iskolákról, az iskolámról, a meg nem beszélt problémákról. Írja: egy AKG-s diák.

Utolsó kommentek